Kelet Magyarország, 2012. április (69. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-20 / 93. szám

2012. ÁPRILIS 20.. PÉNTEK KELET wmm Üzleti együttműködés határon innen és túl Egyszerűbb kereskedelem NYÍREGYHÁZA. Az Európai Unió támogatásával jövő év febru­árjáig közösen fejleszti a ma­gyar-román határ menti üzleti együttműködést, és erősíti az induló és már működő mik­ro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) kapcsolatát a nyíregy­házi és a szatmárnémeti ön- kormányzat. A határon átnyúló projekt csütörtöki nyitórendezvényét megelőző sajtótájékoztatón dr. Kovács Ferenc, Nyíregyhá­za polgármestere elmondta: a vállalkozások kapcsolatfel­vételét és gazdasági együtt­működését segítő program csaknem 74 ezer euróból, azaz mintegy 21 millió forintból va­lósul meg. Kereskényi Gábor, Szatmár­németi alpolgármestere azt emelte ki, hogy az uniós támo­gatású projekt lendületet ad­hat a határtérségek gazdasági együttműködéséhez, s az érin­tett mikro-, kis- és középvál­lalkozások hozzájárulhatnak a pénzügyi, gazdasági válság le­küzdéséhez. A projektköltség­hez a nyíregyházi önkormány­zat 5, a Szatmárnémeti Városi Tanács 2 százalékos önerővel járult hozzá. A több mint 21 millió forintból létrehozták az irányító menedzsmentet. Az egyéves program alatt négy alkalommal, összesen 120 magyar és román vállalkozás bevonásával szerveznek két- két napos műhelytalálkozót, és bemutatják azokat a pályá­zati lehetőségeket, amelyekkel a közös befektetéseket szeret­nék ösztönözni 2014-től. A program keretében három­nyelvű kiadványt jelentetnek meg a befektetési és az üzleti lehetőségekről, illetve közre­adják a térségben működő cé­gek kataszteri listáját is. km A vendégek láthatták: itt helyben termelnek fotó: olvasónktól Mintaértékű programot indítottak Paszabon paszab. Személyesen győződ­tek meg a szakemberek csütör­tökön Paszabon arról, miként működik a gyakorlatban a Start-közmunkaprogram me­zőgazdasági és belvízhálózati ága. Dr. Karakó László ország- gyűlési képviselő, a Parlament Munkaügyi és Foglalkoztatási Bizottságának tagja, Czibere József, a Megyei Munkaügyi Központ igazgató-helyettese és Kató Sándor, a FETIVIZIG igazgató-helyettese tapasztal­hatta, hogy hatékony munkát végez a mintaprogramokban érdekelt harminckét személy.- Láthatták vendégeink, ho­gyan hasznosítjuk az állami támogatásokat. Tájékozódhat­tak, hogy a programok kere­tében létesült munkahelyek milyen hatással vannak közsé­günkre, mit jelent a lehetőség az itt lakók életében - emlí­tette Tajthy Péter polgármes­ter, majd nyomatékosította: - Igenis van értelme a mező- gazdasági tevékenységnek: a paszabiak helyben termelik meg mindazt, amire szüksége van a konyhának. Tényleges eredmény érhető el a belvíz­hálózati munkával is. km-ltl Logisztika, technológiai transzfer és fejlesztési lehetőségeik a magyar­ukrán határtérségben. Záhony. Nagy érdekelődés kíséri a magyar-ukrán határ­térségben működő kis- és középvállalkozások innová­ciós tevékenységeinek ösz­tönözését célzó képzéssoro­zatot. A záhonyi logisztikai központban megrendezett képzési napon a határ menti együttműködés aktualitásá­ról és tervezett fejlesztéseiről is hallhatott előadást a több mint hatvan résztvevő április 19-én, csütörtökön. A határon átívelve A résztvevőket dr. Seszták Miklós országgyűlési képvi­selő, Prihogykó Vladimir, a Kárpátaljai Regionális Állam- igazgatás alelnöke, és Háda Imre, Záhony polgármestere köszöntötte. Bácskái József és Bogáti János beszámol­tak a kormányközi tárgyalá­sok aktuális eredményeiről, amely több eleme közvetlen hatással bír majd a gazdaság- fejlesztés és a logisztika te­rületére, egyszerűsíti a hatá­ron átívelő kereskedelmet és utasforgalmat. A délelőtti előadások so­rán Fényük Vasyl, az ukrajnai Állami Beruházásügyi Ügy­nökség és Nemzeti Projekt Irányítás Állami Beruházási Politikáért felelős igazgatója az ipari parkok szabályozá­sának tervezetéről tájékoz­A képzés felszólalói az együttműködés fontosságát hangsúlyozták tatta a térség vállalkozásait. A program további részében logisztikai témában hangzot­tak el előadások, amelyeket a Nyíregyházi Főiskola és a Donecky Állami Egyetem képviselői tartottak. A résztvevők a környék jelentősebb logisztikai vál­lalkozásainak munkájában is betekinthettek egy szervezett térséglátogatás során. Gazdasági hasznosításra- Záhony már sok ilyen ren­dezvénynek adott otthont ed­dig is - mondta el köszöntőjé­ben Háda Imre polgármester, Mintaértékű programot Az uniós támogatással, a Magyarország-Szlovákia- Románia-Ukrajna ENPI hatá­ron átnyúló együttműködési program keretében megva­lósuló, 2012 szeptemberig tartó projekt hosszú távon is hídképző kapcsot jelenthet a működő vállalkozások és a kutatás-fejlesztési tevékeny­séget végző intézmények kö­zött. FOTÓ: FORENSYS aki fontosnak tartotta a város és a térség logisztikai poten­ciáljának erősítését célzó kez­deményezések támogatását.- A programsorozatot az Innovációs és Technológiai Transzfer Irodák létesíté­sét célzó projekt részeként szervezték meg. A partnerek a képzések szervezésével a határtérségben működő vállalkozások innovációs és technológiafejlesztési képes­ségeinek javulását, valamint kutatási eredményeik gazda­sági hasznosítását kívánják elősegíteni - mondta el Széles András, az eseményt szerve­ző Záhony és Térsége Fejlesz­tési Kft. ügyvezetője. KM Rendkívüli NAV nyitva tartás NYÍREGYHÁZA. Rendkívüli ügyfélszolgálati nyitva tar­tással fogadja áprilisban ügy­feleit a NAV. A adóhatóság központi ügyfélszolgálatain, így Nyíregyházán is az aláb­biak szerint alakul a nyitva tartás: április 20-án, pénteken 8.00-12.00 óra; április 2i-én, szombaton 8.00-11.00 óra. Az év során előforduló egyéb, szokásostól eltérő nyitvatartási rendről a NAV internetes felületén az Aktuá­lis rovatban, „Ünnepek körüli munkarend” címmel találhat­nak tájékoztatást. KM Motoros akció: újra vért adnak NYÍREGYHÁZA. Ötödik alka­lommal szervez motoros véradást a Sóstói Múzeum­faluban április 22-én (va­sárnap), 9 és 17 óra között a nyíregyházi Honda Szász. Az elmúlt évben 600 ember éle­tének megmentéséhez ele­gendő vérmennyiség gyűlt össze. Idén még több motorost várnak, akiknél igény szerint egészségügyi állapotfelmé­rést is végeznek a helyszínen a szakemberek. A véradáshoz személyes okmányok és a tajkártya szükséges km ©Finomítások A végéhez közelednek a Magyar Orthodox Egyház nyíregyházi parókiájának felújítási munkálatai. fotó: racskó tibor-V f BŐRGYÓGYÁSZATI MAGÁNKLINIKA Dr. Beleznay Gyöngyike bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos Általános bőrgyógyászat: pattanásos bőr komplex keze­lése, hajhullás kivizsgálása és kezelése, allergia, pikkelysö­mör, fertőző bőrbetegségek, esztétikai hibák ellátása gyermekbőrgyógyászat számítógépes anyajegy- és bőrrák szűrés Borsebészet: anyajegy- és növedék eltávolítás, benőtt köröm műtété ráncfeltöltés, ajakfeltöltés botox Drakula terápia lézeres szőrtelenítés és bőrfiatalítás visszér kezelés amerikai mélyhámlasztás injekciós zsírbontás, gépi fogyasztó kezelések kozmetika dermokozmetikumok forgalmazása w Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. (Rendelés minden nap!) ELŐJEGYZÉS: 42/506 091 és 30/554 0848 - WWW.DERMAART.HIJ www.szabolcsoptika.hu Szakorvosi rendelés hétfőtől-szombatig! (szerda kivételével!) Telefonos egyeztetés: 42/400-154 Rendel: Dr. Szabó Irén szemész és kon taktológus szakorvos Személyre szabott szemüveg és kontaktlencse szakrendelés! Megújuló akciók! Allergiák, ízületi és gerincbántalmak, mozgásszervi betegségek, depresszió, szív- és érrendszeri betegségek, bőrbetegségek: psoriasis (pikkelysömör), exzema kezelése BIOREZONANCIAVAL Bódvai Emese természetgyógyász-fitoterapeuta Nyíregyháza, Pazonyi tér 9-10. fszt. 2. Telefon: 06-30/347-4254 M1MWM Nyíregyháza, Hősök tere 12. fszt. 2. ORTOPÉDIAI MAGÁNRENDELÉS és ULTRAHANGOS; CSÍPŐSZÜRÉS gyermekek, felnőttek, idősek szakvizsgálata DR. BUJDOSÓ MIHÁLY főorvos Előjegyzés délután 16 órától: 30/338-4725 Rendelési idő: Hétfő 17.00-20.00 www.zoldklinika.hu Az aranyérbetegség Az aranyeresség a végbél leggyakoribb betegsége. Nép­betegségnek számít: a felnőtt lakosság több mint 30 %-át érinti, de az 50 éven felüliek körében már 50% feletti elő­fordulást észlelünk. Kialakulásában alapvetően a mozgásszegény életmód, az álló-, ülőmunka („sofőrbeteg­ségnek” is hívják), a helytelen táplálkozás (rendszertelen étkezés, rostszegény étrend, csípős, ill. erősen fűszerezett ételek fogyasztása, kevés fo­lyadék fogyasztása), a székre­kedés, az erőlködés, a fokozott hasprés, statikus igénybevétel (cipekedés, body building) ját­szanak szerepet, melyek mind egy módon hatnak: a vénás vér kiürülését akadályozzák az aranyérből. így érthető az is, hogy a terhességgel, a szülés­sel, de az elhízással is gyakor­latilag törvényszerűen együtt jár a panaszok megjelenése: vérzés, viszketés, égő, szúró, hasító, vagy éppen tompa fáj­dalom, fájdalmas csomó kitü­remkedése. Kezelés nélkül a betegség hosszú fennállása alatt a pana­szok egyre fokozódnak, súlyos­bodnak, az aranyeresség egyre előrehaladottabb stádiumba jut. Súlyosság szempontjából négy stádiumot különbözte­tünk meg. Műtét általában az előrehaladottabb, III., de még inkább a IV. fokú aranyeresség esetén szükséges. Éppen ezért nem lehet elég­gé hangsúlyozni, hogy ne halogassuk felkeresni pana­szunkkal a hozzáértő, felké­szült szakembert! A jóindula­tú végbélelváltozások, így az aranyérbetegség is kiválóan kezelhető a koraibb I-II., eset­leg III. stádiumig műtét nél­kül, ambuláns keretek között, fájdalommentesen, speciális eszközök segítségével is. A se­bészeti szakmai irányelvek is ma már egyértelműen hangsú­lyozzák, hogy a kezelés célja a beteg tünetmentessége, ha le­het, az aranyerek eltávolítása nélkül. Természetesen a mű­tétet igénylő esetekben nem szabad késlekedni. Nagyon fontos azonban tud­ni, hogy a hasonló panaszok más végbélelváltozást is ta­karhatnak, illetve számos más betegség velejárója is lehet az aranyérbetegség. Napjainkban a rosszindula­tú vastag- és végbéldaganatok számának erőteljes növekedé­sét látjuk. Mind a férfiak, mind a nők esetén ez a második leg­gyakoribb rákos halálok (egyes szakemberek szerint már az első helyet foglalja el!). Hazánk a vas­tag- és végbélrák gyakoriságá­nak tekintetében a második he­lyen áll. A szűrő jelleggel végzett eszközös vizsgálatok elősegítik a betegség korai stádiumban való felismerését, így a műtétet is magában foglaló komplex, több orvosi szakág együttműködésén alapuló kezelés sikerességét. Ez megint csak a mielőbbi szakvizs­gálat fontosságát húzza alá. A rosszindulatú elváltozások esetén nagyon fontos a minél koraibb felismerés és kezelés. Dr. Tomcsik Zoltán HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents