Kelet Magyarország, 2012. április (69. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-12 / 86. szám

2012. Április 12.. csütörtök KELET Üzenet Kozma Lászlóné, baktalórántházi olvasónktól: Sikeres ember az, aki szilárd , alapokat tud építeni azokból a kö­vekből, amelyeket mások hajigáinak rá! DAVID BRINKLEY Nap előfizetője Csogányné Lengyel Judit nyírtét. A Csogány házaspár­nak már a szüleik is járatták a Keletet, 25 éve ők vették át az előfizetést.- A mezőgazdaságban dol­gozunk mind a ketten. Két gyermekünk van. A kézbesítő jóvoltából korán megérkezik a lap, így időben tájékozódunk a friss hírekről. Megfelezzük az újságot, mivel én az utolsó oldallal kezdem az olvasást. Szeretem a színes, változatos írásokat, vicceket, a híres em­berekről szóló beszámolókat. Majd folytatom a gyászje­lentésekkel, utána mindent át­tanulmányozok, ami érdekel. Ezután elcseréljük az újságot. A férjem az elejétől a végé­ig átnézi a lap minden írását, ha valami érdekeset talál, azt megbeszéljük. A Fórum ol­dalt mind a ketten szeretjük, ahol megismerjük az emberi sorsokat. Az Izvilágot nagyon várom, kedveljük az új ízeket, ami megtetszik, azt máskor is elkészítem. Jó volna, ha több­ször megjelenne ez az oldal. Az ajándékcsomagot köszö­nöm, további sikeres munkát kívánok az alkotóknak! A bajnok csapat Postánkból Teremfoci­bajnokság A nyírparasznyai iskolánkban a tanulmányi munka mellett lehetőséget biztosítanak a gyerekeknek sportolására is. Délután, a tanórán kívüli te­vékenység keretén belül tar­tunk tömegsport-foglalkozást és fociedzést. Ezen kívül több alkalommal szervezünk olyan programokat, ahol a mozgá­sé a főszerep. így történt ez legutóbb is, amikor teremfo­ci-bajnokságot rendeztünk lányok és fiúk részére. A jövő futballistái sportszerűen és teljes erőbedobással küzdöt­tek az elsőségért. Ezekkel a programokkal nemcsak a fizikai állóképességüket fejlesztjük a tanulóinknak, hanem az önfegyelmüket és a kitartásukat is. NÉMETH NORBERT Leveleinkből Megcsodálták a Parlamentet A dögéi Ölbey Irén Általános Iskolából 60 gyerek és 10 felnőtt kísérő egynapos prog­ram keretében ismerkedett Budapest nevezetességeivel. Jártunk a Parlamentben, mely mindannyiunkat lenyű­gözött. Hosszú sétát tettünk a forgalmas belvárosban, megcsodáltuk a Duna-parti panorámát. A Terror Háza Múzeum meglátogatása zárta a napi programot. Az esti órákban értünk haza. A vo­natos utazás külön élményt jelentett. Köszönjük minden­kinek, aki lehetővé tette ezt a szép napot. Sok hátrányos helyzetű tanuló most volt életében először ilyen távol a lakóhelyétől. CSIMBÓK ANNA, 8. BŐSZT. Mindenkit lenyűgözött a látnivaló FOTÓ:OLVASÓNKTÓL •> Fiatal képzőművészek A NyírPlaza képzőművészeti rendezvényén nagy sikerrel szerepeltek a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium tanulói: Dobák Anna, Berencsi Dorottya, Badak Éva. fotó: iskola Idősek Akadémiája A nyíregyházi Szociális Gon­dozási Központ április 17-étől (keddenként 14 órától) ismét megszervezi az Idősek Akadé­miáját. Az öt előadásból álló sorozatnak a Római Katolikus Plébánia és Társszékesegyház díszterme ad otthont. A témák között szerepel egyebek mellett a lelki egészség és az emberi kapcsolatok összefüg­gései, és más egészségvédelmi kérdés. Vendégek lesznek ne­ves szakemberek, s zárásként Pregitzer Fruzsina színésznő is ellátogat a résztvevőkhöz. SZERVEZŐK Egyedül a bajban Nem könnyű az embernek kilábalni a bajból. Nemrégi­ben megszűnt a leszázaléko- lásom, de azóta sem találok munkahelyet. Gyermekemet egyedül nevelem. Nyíregy­háza és Nagykálló környékén szívesen vállalnék takarítást, gyermekfelügyeletet vagy bármilyen három műszakos munkát. Telefonszámom: 06- 70/353-2189. Nyereményből nagy adóság Én egy 77 éves idős asszony vagyok, a férjem 80 éves. Augusztusban megörültünk, hogy kaptunk egy telefon- hívást egy győri cégtől, ami arról szólt: ha van valaki a családban, aki szívbetegség­ben szenved, reumás vagy ízületes, az Fehérgyarmatra jöjjön el egy előadásra. Itt felvilágosítást adna ezeknek a problémáknak a kezeléséről. Vérnyomásmérést és cukor­mérést ígértek. A férjem el­ment az előadásra, ahol részt vett egy sorsoláson. Egymillió forintot nyert, de közölték, hogy nem pénzben, hanem háztartási gépekben fizetik ki. Ehhez a nyugdíjszámát is le Élményekben gazdag túra volt FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Elvarázsol az ébredő természet A nyíregyházi Hegyen- Völgyön Természetjáró Sport Egyesület kihasználva a tavaszt, gyalogtúrát szer­vezett a Felsőtárkány-Eger útvonalon. A népes kirándu­lócsoport nagy lelkesedéssel vágott bele a dimbes-dom- bos Bükki kéktúrába. A csoport nem hagyta ki az 536 méter magas, triászkorú mészkőből felépülő, Eger felé magasodó Nagy-Eged hegycsúcsot sem. A viharos szél ellenére a bátrabbak a csúcson levő Dobó István- kilátó legfelső emeletére is felmerészkedtek, ahonnan körkörös kilátás nyílik a nagy bükki kövekre. Az ébredő természet és a som virágzása zöldes sárgává varázsolta a déli lejtőket. A hóvirág már elvirágzott és helyét a fényes sárga ruhában pompázó tavaszi hérics, a lila tavaszi kankalin és a lila odvas kelti- ke vette át. Egerbe fáradtan érkeztünk be, de a Szép- asszony-völgy pincehideg vörösbor különlegességeit sem hagyhattuk ki, amely megérdemelt felüdülést je­lentett egy szép, élmények­ben gazdag túranap után. IZSÉPI BÉLA kell adni, plusz még 50 ezer forintot is készítsünk el, mert csak így kapom meg a háztar­tási gépeket. Én nem akartam kifizetni, a férjem erősködött, hogy ezt ki kell használni, mert ezek a gépek 32 művele­tet tudnak. En hiába mond­tam, hogy nekünk semmiféle felszerelésre nincs szüksé­günk, mi már öregek vagyunk és úgy sem értünk hozzá. A gépeket házhoz szállítot­ták, mikor elmentek, akkor olvastam el a papírt, hogy az én férjem mit csinált. Köl­csönt vett fel, ami 400 ezer forintról szólt. Részletekben kell minden hónapban fizetni, 30 ezer forintjával 1 évig. Jól átvágtak bennünket, mivel kisnyugdíjasok vagyunk, úgy is nehezen élünk a nyugdí­junkból, ez még plusz terhet ró a vállunkra. A nagy nye­reményből egy adósság lett, ezért felhívom figyelmüket, hogy mások így ne járjanak, mint én. (A cég neve, címe a szerkesztőségben.) P. KÁROLYNÉ Horgászverseny A nyíregyházi Vasutas Sport­horgász és Természetvédő Egyesület április 15-én 7 órá­tól tartja a gyerek és ifjúsági tavaszi versenyét az orosi Erdélyi-Majorban. Tisztelt olvasónk! Az oldalon a Kelet- Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelente­tése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részleté­ben egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvasható­ság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott, telefo­non leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. Valakinek hiányzik fotó: km Talált kulcsok nyíregyháza. Kedden éjszaka találta olvasónk a nyíregyházi Széna téren a képen látható kulcscsomót. Ha valaki felis­meri, a szerkesztőségben át­veheti. Olvasónk ítja Korszerű egészségügy Április 6-án, nagypénteken adták át Hetefejércsén az Egészség Központ épületét, melyben helyet kap az orvosi rendelő és a védőnői szolgá­lat. A létesítmény használa­tával a lakosok új, korszerű, minden mai igényt kielégítő eszközökkel felszerelt orvosi rendelőt és védőnői szolgá­latot vehetnek birtokba. A meghívott vendégek között ott volt Anka Péter műszaki szakember az építők kép­viseletében, Czomba Sán­dor, a térség országgyűlési képviselője és Nagy Gábor református lelkész is. A beruházás költsége közel 60 millió forint, amelyből az önerőt az önkormányzat állta. Öröm ez a hetefejércsei emberek számára, hogy a kis falujukban ilyen nagy dolgok történnek, hiszen ezelőtt egy 150 éves épületben működött az egészségügyi szolgálat. BERKI KÁROLY Az ünnepélyes átadás fotó: a szerző Ajándék a szülőhazának Sikeresek voltak az Egyesült Államokban is, de szívük végül haza­húzta őket. PÉCEL, SZAMOSSZEG. BodÓ Sándor világhírű festőmű­vészünk a Szatmár megyei Szamosszeg községben szüle­tett 1920. február 13-án. Szü­lei szegény parasztok voltak. Iparművészeti főiskolai évei alatt behívták katonának, megsebesült, de gyógyulása után befejezte tanulmányait. Egykori iskolatársát, Fábián Ilonát vette 1951-ben felesé­gül, aki Pécel városában ne­velkedett, s 1956-ban végezte el a főiskolát. 1956 decemberében az Egyesült Államokban tele­pedtek le, Nashville váro­sában (Tenessee állam) lak­tak. Az amerikai állampolgár­ságot 1963-ban kapták meg, és létrehozták a Bodo’s Art Studio-t. 43 évig laktak és dolgoztak új hazájukban, de szívük végül hazahúzta őket. TlzenötmilUárd értékben Hazatérésük után, 1999-ban a művész házaspár kiállító­Bodó Sándor fotó: olvasónktól termet nyitott Bodó Művész Szalon néven. Lakásukat és magángalériájukat Budán rendezték be. A hazai közön­ségnek 2002-ben nagyszabá­sú kiállítással mutatkoztak be a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Bodó Sándor a mintegy 15 milliárd forint értékű 200 fest­ményét és egyéb műtárgyát Pécel városának ajándékozta október 27-én a Szemere Pál Művelődési Házban létesíten­dő nagyszabású életmű kiállí­tás céljaira. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szülőföld, illetve Szamosszeg (az itteni Bodó Sándor Házasságkötő Terem is kapott 10 festményt) ne ápolná továbbra is világhí­rű fiának az érdemeit. DR. FAZEKAS ÁRPÁD segítséggel A jó idő beköszöntével birtokba vették a gyerme­kek Gulácson a játszóteret, amely tavaly ősszel készült el uniós támogatással. FOTÓ: BERKI KÁROLY

Next

/
Thumbnails
Contents