Kelet Magyarország, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-06 / 56. szám

2012. MÁRCIUS 6.. KEDD KELET SÉTA 11 Kutatás 1000 kilométerre, a CERN-laborban Az irányítóteremben még a fal is számítógépes monitorból áll fotó: iskola Húsz magyar diák láto­gatottéi nemrégiben a svájci CERN kutató intézménybe. Genf. A CERN betűszó az Eu­rópai Nukleáris Kutatószer­vezetet takarja, melynek Ma­gyarország is tagja. Székhelye Svájcban, Genfben található, itt jártunk mi is. A majdnem 1000 km-es Budapest-Genf utat repülővel tettük meg. A CERN-ben dolgozó magyar tanárok, mérnökök vettek pártfogásukba minket. Az első este elvezettek a szállásunkra, ami igazi polgá­ri-védelmi atombunker volt. Lévai Péter professzor úr, akinek az egész kirándulást köszönhetjük, bemutatta, mi is folyik a kutatóintézetben. Röviden a CERN-ben proton­proton és nehézion-ütközte­tés zajlik, minek folytán a ré­szecskék még kisebb részekre hasadnak szét, így vizsgálha­Jóleső érzés volt a magyar kutatókkal talál­kozni. SZABÓ LÓRÁNT tóvá válnak ezek tulajdonsá­gai is. Hasonlattal élve: egy órának a belső szerkezetét úgy igyekszünk vizsgálni, hogy két órát a fény sebessé­gére gyorsítunk, majd egy­mással ütköztetve a szétrepü­lő alkatrészeket elemezzük. Másnap és harmadnap a CERN-be tettünk teljes napos kirándulásokat. Figyelembe véve a CERN gyorsító alagút- jának 27 km-es kerületét, ez nem is tűnik hosszú időnek. Maga a tulajdonképpeni kísérleti terület a Svájchoz és Franciaországhoz tartozó föld alatti alagútban helyez­kedik el. Mérete miatt a teljes bejárásához jármű szükséges. Több laboratórium osztozik a részecskegyorsító szolgáltatá­sain, így egy körpályás metró­nak kell az egészet elképzelni, ahol az „állomások” bizonyos kutatási területekre speciali­zálódott laboratóriumok. Mikrokozmosz-kiállítás Először a Mikrokozmosz-kiál­lítást néztük meg, ami a CERN „Visitor Center” része. Itt egy interaktív kiállítás mellett megismerkedhettünk nagy­vonalakban a kutatások irá­nyaival és eszközeivel. Majd az ATLAS-kísérletet látogat­tuk meg, ehhez kb. 70 méter­rel a föld alá kellett lejutnunk. Maga az ATLAS-kísérlét az egyik protonütköztető pont a 27 km kerületű gyorsítón. A 25 méter átmérőjű, 7000 tonnás detektor testközelből léleg­zetelállító látvány volt. Le­nyűgözve tértünk haza a bun­kerbe, de nem tudtuk, hogy ez csak az ízelítő volt. Másnap az CMS-kísérletet csodáltuk meg. Ehhez át kellett lépnünk a határt, ugyanis francia ol­dalon található az állomás. Még mielőtt aláereszkedtünk volna, az irányítótermet is lát­hattuk, ahol még a fal is szá­mítógépes monitorból áll. A detektor 15 méteres átmérője és a maga 14 ezer tonnája mel­lett újból eltörpültünk. Ezután a mágnescsarnokban voltunk, ott, ahol a nyalábvezető csö­veket összeszerelik és tesz­telik. Betekinthettünk még a CERN számítógéptermébe is. A világ minden pontján elhe­lyezett hasonló szuperszámí­tógépek szolgáltatják a teljes feldolgozó-kapacitását. Náluk szinte ismeretlen a megabyte, gigabyte fogalom, inkább a petabyte-ot használják. Mivel eddig csak Genf meyrini kül­városát láttuk, városnézésre is elindultunk. Végre megcso­dálhattuk a genfi óváros pati­nás épületeit, szűk utcáit és híres házait. A város jelképét, a Jet-et is láthattuk. A világ élvonalában Habár a fejünkben főleg fizi­kai, a kísérletekkel kapcsolatos gondolatok voltak, igyekez­tünk felfedezni a várost, nem megfeledkezve a hírességek­ről, jártunk például Rousseau szülőháza előtt is. Városné­zésünket a Genfi-tavon, csó­nakázással zártuk. Alkalmam volt látni a XXI. század leg­fontosabb, legköltségesebb, legreményteljesebb kísérlet­sorozatának eszközeit. Jóleső érzés volt a magyar kutatókkal találkozni, beszélgetni. Megerősített a tény, hogy szorgalommal, kitartással, a tudomány legújabb vívmá­nyai iránti nyitottsággal a vi­lág élvonalába is el lehet jutni, és olyan kísérletekben lehet aktívan részt venni, amelyek az emberiség jövőjét is képe­sek befolyásolni! SZABÓ LÓRÁNT 11.0 Szóval 2012?! - országos vitaverseny diákoknak Záhony. Az Európai Bizott­ság, az Európai Parlament és a Külügyminisztérium közös programja, a „Szóval 2012?!” országos vitaverseny a kö­zépiskolás korosztály (14-18 évesek) vitakultúrájának fej­lesztését szolgálja. A fiatalok érvelési és kommunikációs készségének fejlesztését, uni­ós ismereteinek bővítését egy szórakoztató stratégiai játék segíti elő. A csapatok három vitázóból állnak, akiket egy felkészítő tanár segít a ver­senyben. A versengés április 29-éig tart, és három fordulóban (előválogatás, regionális dön­tők, országos döntő) teszi próbára a csapatok vitatudá­sát. A vitatémák mindegyike az Európai Unióhoz kapcsoló­dik. A regionális döntőbe jutó csapatok tanárai kétnapos felkészítő képzésen vehetnek részt, ahol megismerkednek a formális vita tanításának módszertanával. A versenyző csapatok érté­kes jutalmakat nyerhetnek, a vitaverseny első helyezett csapatának nyereménye egy tíznapos tanulmányút az Eu­rópai Ifjúsági Parlamentre, Tallinba. Tavaly a regionális döntőben a záhonyi Dr. Bé­res József Kollégium csapata képviselte megyénket. ALBI BRIGITTA ÉS POSTA ROLAND Záhonyi résztvevők a tavalyi regio­nális döntőn Debrecenben FOTÓ: ISKOLA „Sétálj” te is a Kelettel! nyíregyháza. Az idei tanévben is rendszeresen közöljük a Saj­tó és Tanulás (SÉTA) program­ban résztvevő diákok írásait. Előzetes egyeztetés után szer­kesztőségünkben is látogatást tehetnek a fiatal toliforgatók! Jelentkezni lehet: Palicz István újságírónál a 20/97-39-766-os telefonszámon, vagy e-mail- ben: istvan.palicz@inform.hu. Diákok a szerkesztőségben Díákújságírófnk Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda Felkészítő tanár Virga Gizella AIM Brigitta Posta Roland Kandó Kálmán Közlekedési Szakkö­zépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium, Záhony Szabó Lóránt 11. d Felkészítő tanár: Háda Zoltán Internet ajánlatunk 2012. március 1-jétől vis szavonásig, de legkésőbb 2012 április 30-ig érvényes uj lakossági T-Home internet-előfizetők részére. T-Home TV és telefon mellé, 2 év grendelés esetén. T-Home kedvezménnyel Az akciós első három hónapot követő kedvezményes havi dijak a húségidó alatt érvényesek Az akciós időszakban a telepítési díj 2 év hu ségidó esetén 0 Ft A húségidó a létesítést követően, azonnal indul Internet szolgáltatásunk a Magyar Telekom e szolgáltatással lefedett területein műszaki felmérés eredményétől f jggóen érhetők el Új internet előfizetőnek minősül az. aki legalább 3 hónapja nem rendelkezik T-Home internet előfizetéssel Az akciós ajánlat speciális és egyéb ajánlatokkal nem onható össze. A feltüntetett csomagkombmáció csak azonos hozzáférés-típuson vehető igénybe. A tájékoztatás nem teljes körű. részletek. szerződéskötési feltételek, a kedvezményre idszer igénybevételi feltételei. 1412. www.t-home.hu, üzleteink. 471362 HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents