Kelet Magyarország, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-29 / 75. szám

2012. MÁRCIUS 29.. CSÜTÖRTÖK KELET Megyei tükör 7 ■■ Elbűvölték a zsűrit gitárjátékukkal Interjú. A nyíregyházi közgyűlés frakcióvezetőit a mai testületi ülés három napirendi pontjáról kérdeztük Dr. Adorján Gusztáv (Fidesz) Nagyrendezvények támogatása Közösségi terek használata A közfoglalkoztatás helyzete nyíregyháza. Vácon rendez­ték meg a XII. Országos Gitár­versenyt Luis Milan és John Dowland emlékére, ahol a Vikár Sándor Zeneiskola gitár szakos tanulói is versenyez­tek. Nagy reményekkel in­dultak az országos döntőbe, hiszen a Debrecenben meg­tartott válogatón maximális pontszámmal j utottak tovább. Vácon az első fordulóból mindannyian továbbjutottak a döntőbe, az eredmények: Komiszár Vanda I. korcsoport- III. díj, Béres Enikő II. kcs. - III. díj, Lipcsei Bence III. kcs.- II. díj (első díjat nem adtak ki), Dudás Zoltán IV. kcs. - bár nem lett díjazott, szépen sze­repelt. Felkészítőjük, Czakó Erika gitárművész-tanárnő megkapta a legkiemelkedőbb tanárnak járó különdíjat. km Kvíz megfejtés Temploma 1671 -ben a katoliku­sokhoz került, az ónodi országgyű­lés visszaadta a reformátusoknak. b) Kisléta A város nagyrendezvényei a városlakók szórakoztatásán és a hagyományápolá­son túl idegenforgalmi látványosságnak számítanak, nem beszélve azokról a vi­lágszínvonalú találkozókról, mint a Can- temus Kórusfesztivál, vagy a Vidor Fesz­tivál. Másfél év távlatából elmondható, hogy amikor a csőd szélén állt a város, a helyi művészeti együttesek bebizonyí­tották, hogy kis költségvetéssel is lehet színvonalas produkciót nyújtani. Az idén meghatározott keret kissé bővebb az egy évvel ezelőttinél, de továbbra is az ész­szerűség és a takarékosság az irányadó a rendezvények finanszírozásában. Nagy László (MSZP) Kis pénz, kis foci... Talán ez juthat az eszünkbe az előterjesz­tés láttán. Vagyis lényegesen kevesebb pénzből nem várható megközelítő­leg sem olyan jó program, melyhez a nyíregyháziak hozzászoktak. A keret a régi, tehát ami korábban volt, jó volt. Hiányoljuk az elmúlt év értékelését, mely alapja lehetett volna a fejlődésnek, de ezt sem tartotta fontosnak a város vezetése. Pedig lenne miről beszélni... Kaposváron fuvoláztak nyíregyháza. Az elmúlt hét végén Kaposváron, a VII. Or­szágos Jeney Zoltán Fuvola­versenyen szerepelt a Vikár Sándor Zeneiskola színeiben DankóJázminésVinclerDoroti (Kádárné Bedő Adrienne ta- | nárnő növendékei) Nagy Dá- | vid zongorakísérővel. Vincler Doroti különdíjat kapott a J legszebben előadott kötelező etűd előadásáért. km Vass Zoltán (Jobbik) A Jobbik továbbra is támogatja a váro­sunk történetét megismertető és a lakosság lokálpatriotizmusát erősítő kulturális rendezvénysorozatokat Nyíregyházán. 2012-ben tartalmas kulturális rendezvé­nyeken vehetnek majd részt városunk lakosai, viszont sajnáljuk, hogy a tavalyi évben elmaradt „Nyírségi Ősz” rendez­vénysorozatot nehéz lesz újjáélesztenie a későbbi városvezetésnek, mivel névleg is megszűnik létezni Nyíregyháza kulturá­lis életében. A város civil szférájának szeretnénk le­hetőséget teremteni arra, hogy a rendel­kezésre álló közösségi tereket igénybe véve még szélesebb körben tudjanak szolgáltatásokat, programokat nyújtani. Az önszerveződő közösségek így valóban ráhatással lehetnek egy-egy településrész közösségi életére, és a valódi igények ki­szolgálása is hatékonyabbá válik. Mindez harmóniában van azzal a célkitűzéssel, amelyet a kulturális intézményrendszer átszervezésekor szem előtt tartottunk, miszerint a művelődésre, Közösségi élet­re rendelkezésre álló források valóban a lakosság érdekeit szolgálják. Az elképzelés nem új keletű, a korábbi városvezetés talán még erőteljesebben támaszkodott a civil szervezetekre, mint a jelenlegi. Az is egyértelmű volt, hogy a kulturális intézményrendszer átalakítá­sa további lépésekre készteti az önkor­mányzat vezetését. Csak hát addig valahogy túl kell élni mind a művelődési házaknak, mind a pénz nélkül tengődő civileknek ezt az időszakot. Egy komoly mérce lesz, hogy mennyien éreznek erőt a feladat átvállalásához. A Nemzeti Közfoglalkoztatás Program­jának köszönhetően jelentősen nőtt a közfoglalkoztatásban résztvevők száma. Ez azt jelenti, hogy Nyíregyházán is több munkára képes szociálisan rászoruló ember jutott munkalehetőséghez. A fog­lalkoztatottak száma 2009-ben 1050 fő, 2010-ben 1256 fő, 2011-ben 1977 fő volt. A közfoglalkoztatás élfogadottsága emel­kedett, hiszen egy határozott időre szóló bejelentett jogviszonyról van szó. Ter­mészetesen a városvezetés célja - mint ahogy erre több példa is volt - a további munkahelyek létesítése és hosszú távon a munkanélküliség csökkentése. A Nemzeti Közfoglalkoztatási Program megbukott, a négyórás foglalkoztatás nevetségesen kiszolgáltatott helyzetet teremtett, s ezt védeni ma már nem is annyira divat. A munkanélküliség növekedésének meg­állítása Nyíregyházán sem a közfoglal­koztatás átnevezésével, s a súlyos hibák korrekciójával oldható meg. Bár egy igazán humánus, az egyszerű, a 47 ezer forintból megélni kényszerülő embereknek akár még ez is segítséget jelenthetne. Nagyon fontos, hogy a kulturális átszer­vezések miatt megszűnő közösségi terek újra életre keljenek. Ez különösen fontos a város külső területein. Igaz, hogy eze­ket az intézményeket többnyire idősebbek vették igénybe, de bízunk abban, hogy a civil szervezeteknek sikerül olyan programokat kitalálni­uk, amelyek a fiatalok érdeklődését is felkeltik. Nagyon fontos lenne, hogy a nyári iskolai szünetben már legyen élet ezeken a helyeken. A kérdés számunkra csak az, hogy lesz-e egyáltalán pályázó, aki képes vállalni az üzemeltetés költségeit. A tájékoztató alapján teljes képet kaphatunk városunk közfoglalkoztatási helyzetéről. Ugyanakkor a Jobbik szerint még mindig kevés a közfoglalkoztatásba bevontak köre. A másik probléma pedig az, hogy amíg 2011 év elején a képesítést nem igénylő munkakörökben a 8 órás minimálbért, a 78 ezer forintot mindenki megkapta, aki dolgozott a programban, őszre a kormány úgy keverte a lapokat, hogy ez az összeg 57 ezer forintra csök­kent. Ez ma Magyarországon kevés a megélhe­téshez! A két úszó: Heraeg Viktória és Szanyi Krisztián fotó: dr. pintye Zoltán Remekül helyt álltak az országos döntőben Vendég volt a leendő elsős is A nyílt napon Ismerősként köszönthették egymást a tanító nénik és a gyerekek fotó: tudósítónktól nagyvarsány. A megyei döntő megnyerésével két nagyvarsá­nyi úszó is jogot szerzett arra, hogy részt vehessen Hódme­zővásárhelyen, az Úszás Diák­olimpia Országos döntőjében, ahol az ország 19 megyéjének a győztesei és Budapest 3 leg­jobb úszója küzdhetett meg a helyezésekért. Szanyi Krisz­tián (III. korcsoport ) 50m-es mellúszásban a 4. helyen vég­zett, mindössze 2 századmá­sodperccel lemaradva a do­bogóról, míg Herczeg Viktória (IV. kcsp.) 100 m-es hátúszás­ban a 10. lett. Felkészítőjük dr. Pintye Zoltán volt. km A pedagógusok a mo­dern oktatási eszközök alkalmazását beépítet­ték a munkájukba. NYÍREGYHÁZA. Nyílt napot tartott a Szőlőskerti Angol- Kéttannyelvű Tagintézmény. Jítí kos foglalkozások- Nagyon sok leendő kis elsős vett részt szüleivel a tanítási órákon. Ez a nap lehetőséget nyújtott arra, hogy a kedves szülők és gyerekek betekint­hessenek a mindennapi neve­lő-oktató munka barátságos, gyermekközpontú légkörébe. A leendő elsős tanító nénik már a tanév elejétől Tekergő programunk keretében kü­lönböző játékos foglalkozá­sokon ismerkedtek a gyere­kekkel, úgyhogy ezen a nyílt napon már jó ismerősként köszönthették egymást - új­ságolta szerkesztőségünknek Smidt Ferenc tagintézmény­vezető. - Két osztályunk­ban láthattak l. és 2. órában magyar- és matematikaórát a kedves vendégek, hiszen angol kéttannyelvű és emelt szintű testnevelés tagozatos osztályok indítására lesz le­hetőségünk a következő tan­évben is. így a 3. órában angol és testnevelés bemutatóéra következett. Modem technikák- Az érdeklődés széleskörű volt, a vendégek megelégedé­sét szolgálták, hiszen peda­gógusaink a modem oktatási technikák és eszközök alkal­mazását minden tanítási órán beépítik munkájukba. Remél­jük, hogy szeptembertől mi­nél több jelenlegi óvodás lesz intézményünk első osztályos tanulója! KM MSZP-sajtótájékoztatö Jogos igény a tájékozódás A kormánynak hivata­losan is nyilvánosságra kellene hoznia, mi a szándéka a megyei kór­házakkal. nyíregyháza. Jó lenne tud­ni, mi lesz az államhoz került megyénkbeli egészségügyi intézményekkel - kezdte Nyír­egyházán tartott sajtótájékoz­tatóját szerdán dr. Veres János, az MSZP megyei elnöke, majd kiegészítésként hozzátette: ha a parlament elfogadja, akkor a kisvárdai kórház is állami tulajdonba kerül, vagyis azt követően megyénkben vala­mennyi kórház az államé lesz. Éppen ezért mind a megye la­kóinak, mind az egészségügyi intézmények dolgozóinak jo­gos az az igényük, hogy sze­retnék világosan látni: Milyen átszervezéseket, átalakításo­kat tervez a kormány az egész­ségügyben, milyen kórházi osztályok maradnak, milyen osztályok szűnnek meg, ho­gyan alakul az ágyak száma? A párt megyei elnöke egy másik kérdést is feltett: Mikor kapnak vajon az alapellátás­ban dolgozók bérnövekedést? Kérdésével arra célzott, hogy az egészségügyben dolgozó orvosok és szakdolgozók kap­nak alapbéremelést január l-jéig visszamenőleg, de az alapellátásban dolgozók kima­radtak ebből a körből. „2002­ben egységesen kezeltük az egészségügyben dolgozókat, nem volt különbség alapellá­tás és nem alapellátás között” - jegyezte meg az ellenzéki po­litikus, aki zárásként a keddi MSZP-sajtótájékoztatón meg­szólított kormánypárti politi­kusok válaszaira reagált. Mint mondta, dr. Tilki Attila csak frázisokat puffogtatott, s nem válaszolt azokra a kérdésekre, amelyeket Halmi József nem személyeskedés miatt, hanem a választópolgárokat képvi­selve tett fel a közlekedési balesetével kapcsolatban. Dr. Veres János szerint Czomba Sándor sem nyilatkozott arról, hogy szerepel-e az albérleti díj az adóbevallásában. KM Nem tréfakoktél, hanem pantomix NYÍREGYHÁZA. Méhes Csaba pantomimművész előadása kezdődik pénteken 18 órától a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. A Nyír­egyházi Waldorf Iskola által szervezett program a moz­gásművészetekről, a Bothmer gimnasztikáról szóló beszél­getéssel zárul. A belépés díj­talan. KM Rehabilitálná a „szocdemeket” nyíregyháza. Kovács Károly közgazdász lesz a főszereplő­je a Szociáldemokraták Baráti Köre következő rendezvényé­nek. A fővárosban élő előadó március 30-án, 15 órától a megyei könyvtár konferencia termében a szociáldemokrácia rehabilitálásának fontosságára világít rá - adta hírül Oláh Gá­bor, a baráti kör vezetője, km Kisiparosok Bádogosoknak kedvezmény! Kendi és Társa Bt. Nyiregytm, Kallói irt 16. Tel: 06 42 462-072,06 30 3264-408 HIRDETÉS ■> Ebédidőben A tanítási órák után jólesik az étel a nagyszekeresi iskolá­ban iS. FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents