Kelet Magyarország, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-24 / 71. szám
474836 2012. MÁRCIUS 24., SZOMBAT KECEJ legyei tükör 5 MSZP-sajtótájékoztató „A vezérigazgatónak kell elvinni a kínos balhét” nyíregyháza. „A FIDESZ sötét oldala l.” címmel tartott sajtótájékoztatót pénteken az MSZP Nyíregyházán. Az elnevezés sugallta, hogy ez egy általuk szervezendő sorozat kezdete. Elöljáróban Halmi József, megyei alelnök megjegyezte: „A március 15-i ünnepségen megdöbbenéssel hallottuk, amint Seszták Oszkár bóvlinak nevezte az országot. Holott a hitelminősítők a kormányzat gazdasági munkáját illették így, nem pedig a nemzetet”. Ezt követően az Egészségügyi holdingra tért át: „Magára hagyták az előzetes letartóztatásban lévő vezér- igazgatót, úgy tűnik, neki kell elvinni a kínos balhét. A tulajdonosként felelő politikusok mindeközben mossák a kezeiket”. Dr. Legény Zsolt, az MSZP megyei alelnöke Baktalórántházára irányította a figyelmet: „Az elmúlt év végén a megyei bíróság Nagy Lajos polgármestert és Vida Károly alpolgármestert is elítélte, igaz, a büntetéseket próbaidőre felfüggesztették. Szeretném, ha a Fidesz nem kettős mércével mérne. Ugyanis Dombóváron hasonló eset áll fenn, ám ott a Fidesz az elmarasztó jogerős ítéletre hivatkozva felszólította a polgármestert a távozásra. Ami Tolnában fehér, annak Szabolcs-Szatmár-Beregben is fehérnek kell lennie. Magyarán távozniuk kell a közéletből az említett személyeknek! KM Jobbik-sajtótájékoztató „Tréningre van pénz, az egészségügyre nincs NYÍREGYHÁZA. - Az elmúlt 22 évben közös összefogással háttér-megállapodások születtek az MSZP és a FIDESZ közreműködésével, így az egészségügyben napjainkra kialakult helyzetért mind a két párt egyaránt felelős. A megyei Egészségügyi Holding 10 millió-100 millió forintos nagyságrendben kötött szerződéseket, azonban azoknak semmi hozadékuk nem volt. A szerződések csak alapot szolgáltattak arra, hogy pénzt fizessenek ki - jelentette ki pénteken nyíregyházi sajtó- tájékoztatóján Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselője. A politikus utalt egy vezetői tréningre, amely 268 millió forintba került. „A kórházi projektek lényege az volt, hogy egy szűk kör anyagilag jól járjon” - fogalmazott Apáti István. Meg nem erősített információk szerint Fehérgyarmatra átkerül majd a mátészalkai kórházból a szülészet, a nőgyógyászat és a gyermekosztály, Fehérgyarmatról pedig Mátészalkára kerül a sebészet és a traumatológia. „Tréningre van pénz, az egészségügyre pedig nincs” - összegezte mondanivalóját az országgyűlési képviselő, s még hozzátette: - Ezen a szinten a kommunistáktól is gátlástalanabb, hitel- telenebb vezetők vannak. Ha bebizonyosodnak a kórházi átszervezésekről szóló hírek, könnyen egy megmozdulás részese lehet a szatmári-beregi térség lakossága. KM Emlékezés a hősökre a Holt-Számos mellett tunyogmatolcs. „Falu végén kurta-kocsma, oda rúg ki a Szamosra”- írta egykoron Petőfi Sándor a szatmári községben járva, és többek között ezért is bír nagy jelentőséggel az 1848/49-es szabadságharcról, valamint a benne életüket feláldozó hősökről való megemlékezés Tunyogmatolcson. Idén a forradalmi események 164. évfordulója alkalmából ismét összegyűltek a település lakosai, hogy tiszteletüket tegyék a hajdani kurta kocsma helyén felállított Pe- tőfi-emlékműnél. Magyarország leghíresebb költőjének még a 2005-ös évben állított mementót a lakóhely vezetése, és azóta évenként március 15-én megkoszorúzzák azt a helyi képviselő testület tagjai, továbbá az intézmények, civil szervezetek, illetve református egyházak képviselői, km A Petőfi-emlékműnél tisztelegtek FOTÓ: SZÉLES SZABOLCS Horgász FIGYELEM! 2012. 03. 23-An 15q horogérett ponty lett telepítve a Nagy halászi Albók tóba. Szeretettel várjuk a horgászokat! 2012. 03. 2A-én a horgászbérlettel rendelkezők számára megnyitjuk a hórgásztó új részét. Érd.: Albók József 30/9557-418 m<«\4 HIRDETÉS Egyre növekvő vízlábnyom Míg az USA-ban egy ember élelmiszer-ellátására 5-6000 liter vizet használnak el, az éhező országokban 1500 litert. nyíregyháza. A Fetivízig és a Magyar Hidrológiai Társaság megyei szervezete rendezett víz világnapi előadóülésen Bodnár Gáspár igazgató bevezetőjében kitért arra: húsz esztendeje annak, hogy az ENSZ meghirdette ezt a világnapot. Dr. Vinnai Győző kormánymegbízott köszöntőjében kitért arra, hogy a világon egymilliárd embernek nincs elegendő egészséges ivóvize, mi most még viszonylag jól állunk, de vízkészletünkkel okosan kell bánni. Kétségkívül a legnagyobb érdeklődéssel dr. Ijjas István professzor (BME) szavait kísérte figyelemmel a szép számú publikum a METESZ- székházban, aki az ún. „virtuális” vízről, a vízlábnyomról beszélt a „Víz és élelmiszerbiztonság” című előadásában. Ebből megtudtuk, hogy például míg Amerikában egy ember élelmiszer-fogyasztására 5-6000 liter vizet használnak fel, addig az ún. éhező országokban 1500-at, miközben a fejlett világban az élelmiszerek fele elvész: vagy kidobják, vagy megromlik. Ha ez a tendencia folytatódik, a következő évtizedekben 40 százalékkal növekszik a víz- és 50 százalékkal az élelmiszerigény. A vízlábnyom sok tanulsággal szolgál, hiszen például egy csésze kávé 140, egy hamburger 2400, egy kilogramm marhahús előállításához pedig 15 000 liter vizet használnak fel. Az előadóülésen dr. Ormos László (Nyíregyházi Főiskola) a modern öntözéstechnikáról, Ambrusz László műszaki titkár (Fetivízig) a víztakarékos háztartásról beszélt, km A hétköznapokban fel sem tűnik: minden cseppje kincs az ivóvizünknek FOTÓ: KM-ILLUSZTRÁCIÓ Az országos program mintamegyéje lesz Szabolcs fotó: sipeki Péter Határtalan pályázat az óvodától az iskoláig NYÍREGYHÁZA. Az Ország- gyűlés 2010-ben döntött az iskolai nemzeti összetartozás napjának bevezetéséről. Ezzel összefüggésben írták ki a Határtalanul! elnevezésű pályázatot. A pályázat lehetőségeiről tartottak péntek délelőtt tájékoztatót a régió oktatási vezetőinek, polgár- mestereinek.- Ennek az országos programnak a mintamegyéje lesz Szabolcs, hiszen a megye három országgal is határos. A programban 435 millió forintra lehet pályázni, általános és középiskolák pályázatát várjuk. Cél, hogy a magyar gyerekek kijussanak a határon kívül lévő, magyarok lakta területekre is, és ott akár életre szóló kapcsolatokat, barátságokat kössenek - mondta Csete Őrs program- igazgató. KM-TG Szélesre tárta kapuit a szőlőskerti iskola nyíregyháza. Nyílt napot tartott a Szőlőskerti Angol- Kéttannyelvű Tagintézmény.- Nagyon sok leendő kis elsős vett részt szüleivel a tanítási órákon. Ez a nap lehetőséget nyújtott arra, hogy a szülők és gyerekek betekinthessenek a mindennapi nevelő-oktató munka barátságos, gyermekközpontú légkörébe. A leendő elsős tanító nénik már a tanév elejétől Tekergő programunk keretében különböző játékos foglalkozásokon ismerkedtek a gyerekekkel, úgyhogy ezen a nyílt napon már jó ismerősként köszönthették egymást — újságolta Smidt Ferenc tagintézményvezető. - Pedagógusaink a modern oktatási technikák és eszközök alkalmazását minden tanítási órán beépítik munkájukba. KM A nyílt napon ismerősként köszönthették egymást a tanító nénik és a gyerekek fotó: tudósítónktól www.topaukcio.hu Nem zsákbamacskát vásárol a licitáló! Magyarország legizgalmasabb online árverése, a Topaukció március 14-én, 9.00 órakor vette kezdetét. Miskolc. A Topaukdó egy rendkívüli lehetőség, melynek keretein belül akár 50%-kal olcsóbban szerezheti meg álmai termékeit és a legkülönfélébb szolgáltatásokat! Horváth Zsolt budapesti licitálónkat kérdeztük a Topaukdóról. Miért döntött úgy, hogy részt vesz a Topaukción? Milyennek találja a Topaukciót, a megújult honlapot? HORVÁTH ZSÓLT: Hobbim a lidtálás, mert így olcsóbban hozzájuthatok a számomra fontos dolgokhoz. Másrészt az is érdekes, hogy a végén ki mennyire képes sikeres lenni. Nagyon tetszik a honlap, jók a kategorizálások, így minden könnyen és gyorsan megtalálható. Követni fogja az aukció alakulását? HORVÁTH ZSOLT: Kifejezetten kedvelem a topaukciós oldalt, szinte minden nap látogatom az aukció alatt Izgalommal várom minden nap a fejleményeket, hogyan alakul a licitálás. Lícitál-e valamilyen termékre? HORVÁTH ZSOLT: Természetesen igen, és a topaukciós oldal könnyen áttekinthető. Az eligazodás az ajánlatok között is egyszerű, így napi ár perc i. Én is figyelő listára teszem a kiválasztott terméket és kivárok a végéig! Milyen termékek, kategóriák érdeklik? HORVÁTH ZSOLT: Mivel informatikus mérnök vagyok, így érhető, ha a kedvencem az Információ, de 38 évesen az utazások és a különböző pár percet kell csak rászánni. Én is egyelőre csak a Licitáljon és profitáljon szenzációs árakkal FOTÓ:NET kisebb-nagyobb lakásfelszerelések is érdekelnek. A jelenlegi kínálatból érdek- li-e valami? HORVÁTH ZSOLT: Van amire licitálok, két utazásra is, és elég jól állok. Egy informatikai eszköz, egy monitor is érdekel, valamint egy kád. Március 26-án 18.00 órától zárjuk le az árverést (bővebben az adott termék mellett tájékozódhat A termékekről, szolgáltatásokról információt kaphat az eladó elérhetőségein. Tehát: lidtáljon és profitáljon szenzációs árakkal. Jó szórakozást, sikeres licitálást kíván a Topaukció csapata! HIRDETÉS * 4