Kelet Magyarország, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-23 / 70. szám
2012. MÁRCIUS 23., PÉNTEK 16 Képes krénUca Angry Birds a játszótéren fotó: internet Dühös madarak parkja, szerte az egész világon London. A népszerű Angry Birds (Dühös madarak) nevű okostelefon-játékot életre keltő élményparkok épülnek világszerte. A finn Rovio fejlesztőműhely a játszótéri kellékekre specializálódott Lappset Grouppal együttműködve építi és üzemelteti a tematikus parkokat. Az Angry Birds inspirálta első élménypark idén nyáron épül Finnországban, majd Nagy-Britannia következik. A két cég reményei szerint a kezdeményezés aktívabb életmódra ösztönzi majd a játék szerelmeseit. „A Rovio vállalat célja, hogy a rajongók ne csupán az otthoni kanapén ülve játsszanak, hanem menjenek ki a szabadba, mozogjanak és szórakozzanak” - idézte a Lappset cég értékesítési igazgatóját, Johan Granholmot a BBC brit közszolgálati médium internetes oldala. - A parkban hatalmas képernyőkön lehet majd játszani, és lesz alagút is, amelyen meghatározott sebességgel kell keresztülfutni, vagy vízfröcskölés áldozata lesz az ember”. A szülők megnyugtatása végett Granholm hangsúlyozta: a játék szellemiségével ellentétben - a felhasználók csúzlival kilőtt madarakkal vadásznak az épületekben bujkáló malacokra - a parkban semmit nem fognak kilőni. MTI ■ Tulajdonképpen testvérek lennénk Ha közelebb bújok hozzád, így ni, jobban hasonlítunk majd egymásra? És nemcsak méretben? fotó: internet Megér egy mosolyt A rendőrségen csörög a telefon: - Jegyzem, kérem! Van valami különös- Itt az állatkert. Megszökött a ismertetőjele? zsiráfunk. ----------------------------------------------Mire a rendőr: I © További viccek humor.szon.hu A nap videója Halálfélelme lett A férfi még el sem indult, de már pánikolt, amikor pedig felgyorsult a bobpályán, ordítva imádkozott, annyira pánikba esett. O További videók video.szon.hu Kínába viszi a teát Skóciából LONDON. Kínába exportál teát Skóciából egy üzletasz- szony, és ez vízhordásnak tűnhet a tengerbe. A tea kínai találmány, és ötezer éves múltja van az ázsiai országban, Skóciában pedig jóval szerényebb, ráadásul nem is maradna sokáig életben a szubtrópusi növény. A 48 éves Anita Clark sem saját termesztésű teát szállít Kínába, hanem saját ízesítésűt és csakis kiváló minőségűt. MTI KELET-MM ihuzom veunn o Z mm ——-—......................■ .....................-....—......... HIRDETÉS KELET Egymilliós biztosítás az ízlelőbimbókra London. Egymillió fontra biztosíttatja nyelve ízlelőbimbóit egy brit disznókóstoló. Legendás bor- vagy sajtkóstoló szakemberek esetében Keith Fisher fotó: internet már voltak hasonló példák, mesterböllérből viszont Keith Fisher az első. A 61 esztendős férfi 43 évnyi mészárlás során több mint 50 ezer füstölt, pácolt, sózott és nyers szalonna között tudott különbséget tenni kimagasló „nyelvtudása” révén. Fisher képes azonosítani a világ összes szalonnafajtáját. A Lighton Buzzard-i férfi azért köt biztosítást nyelve hiperérzékenységére, mert felkérték, legyen az országos szalonnabajnokság zsűrijének az elnöke. Fisher családjában négy nemzedék óta száll apáról fiúra a hentesmesterség, ő a szakmát a londoni Smithfield College-ban tanulta, amelynek piacán a húsárusításnak több mint ezeréves történelme van, még a X. században nyitott a hentes részleg, mti A legbiztonságosabb és a legértelmetlenebb zebra London. A világ legbiztonságosabb és legesztelenebb gyalogos-átkelőhelyét festtette fel egy brit egyetem: a zebra egy zsákutca zárt végénél, van. Autós így semmiképpen sem száguld keresztül rajta, még átvánszorogni sem igen tud, legfeljebb megállni a fehér csíkokon. Az átkelőhely Filtonban van, a West England Egyetem vezetésének hálálkodhatnak a gyalogosok, akik örülnek a zebrának, mert kiváló hangulatjavító. „Minden reggel ezen röhögünk. A világon semmi értelme, sose jön idáig autó” - idézett a The Sun című egy egyetemista lányt. Az egyetem szóvivője is elismeri, hogy hülyeségnek tűnhet a zebra, de - mint mondta - néha tolat arrafelé autó, az átkelés pedig inkább legyen biztonságos, mint esetleg tragikus. Hogy a gyalogosok kacagtatásának kedvéért állítanak-e közlekedési lámpákat is a zebrához, arra nem tért ki. MTI "»'•Sasss- ’ jjl mm Tb || www.szon.hu További képek 7 és videók ■> Tavaszi lány A nagycserkeszi Kiss Alexandra pincérnek tanul, s kedvenc évszaka a tavasz, amikor születésnapját Is ünnepli. FOTÓ: SIPEKI PÉTER „Képzeld magad nyuszinak” FOTÓ: INTERNET A Harry Potter-filmek fejlesztik a kisgyerekek képzelőerejét és kreativitását. London. A Lancaster Egyetem kutatói elsőként vállalkoztak arra, hogy felmérjék, származik-e bármiféle haszna a gyerekekre nézve, ha varázslókról, boszorkányokról vagy a Mikulásról, a húsvéti nyusziról és a Fogtündérről hallanak. A vizsgálatból kiderült, hogy a Harry Potter-filmek kreatívabbá tehetik a gyerekeket - ismertette a SienceDaily.com tudományos portál a kutatók megállapítását. A tanulmány arra keresett választ, hogy van-e kapcsolat a mágikus gondolkodás és a kreativitás Jelenet a Harry Potter-filmből között a 4-6 éves gyerekeknél. A kisléptékű, 52 iskolai előkészítős gyereket vizsgáló kutatásban két csoportra osztották a résztvevőket. A kicsiknek két 15 perces részletet vetítettek lé a Harry Potter és a bölcsek köve című filmből. A kísérlet azt mutatta, hogy azok a gyerekek, akik mágikus részleteket láttak, azt követően mindhárom vizsgált területen nyilvánvalóan jobban teljesítettek, mint a másik csoport tagjai, akiknek filmrészleteiben nem volt semmi varázslattal kapcsolatos tartalom. A vetítések után arra kérték a gyerekeket, hogy képzeljék magukat nyuszinak vagy sofőrnek. Olyan feladatot is kaptak, hogy különböző módon helyezzenek el műanyag poharakat egy ládában, és találjanak ki alternatív felhasználási módot a pohárnak. A mágikus gondolkodás lehetővé teszi, hogy a gyerekek fantasztikus képzeletbeli világot alkossanak, és ennek megfelelően sokszínűbben lássák a világot - fogalmaztak a kutatók. MTI Omegás mackók készülnek Játék mackókból jelenítik meg a jubileumi koncertturnéját tartó együttest. Szolnok. Játék mackókból mintázzák meg az 1962 óta zenélő és az idén 50 éves jubileumát koncertsorozattal ünneplő Omega együttes tagjait a rákóczifalvi Macimúzeumban. Amint elkészülnek, minden zenész a saját maciját dedikálja, és ezekkel az aláírásokkal együtt őrzik majd az új jövevényeket a népes gyűjteményben - mondta el Vincze Zsolt, a macimúzeum menedzsere. Az omegás macikat ezúttal is a játékok helyben élő, ügyes kezű alkotója, Urbánné Kelemen Rózsa „kelti életre”: a 30-40 centiméter magas mackókat úgy öltözteti, hogy az együttes kedvelői azonnal rájuk ismerhessenek. MTI Neil Young fotó: internet Neil Young újra a Crazy Horse-szal burbank. Újra korábbi állandó zenekarával, a Crazy Horse-szal készített lemezt Neil Young, az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb hatású rockzenésze: az albumra klasszikus amerikai folkdalok kerülnek. MTI