Kelet Magyarország, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-23 / 70. szám

2012. MÁRCIUS 23- PÉNTEK 10 Sport KELET HHHI Labdarúgó NB III.: Tisza-csoport Tiszakanyáron vívják a hétvége derbijét A kanyári Hokk Ádám (balra) emiatt a belépő miatt kénytelen kihagyni a Várda elleni meccsetFOTó: racskó tibor A hatos élboly tagjai közül a hatodik fogadja az elsőt, de a szombati baktai meccs is nívós­nak ígérkezik. labdarúgás. Három részre szakadt a harmadosztály Ti- sza-csoportjának mezőnye. Az első hat helyezett (mind­össze két pont a távolság a boly két vége között) a baj­noki címért verseng, a tizen­kettedik helytől lefelé pedig a kiesés elkerülése a tét. A középmezőnyt a hetedik és tizenegyedik pozícióban lé­vők alkotják - őket különö­sebben nem „fenyegeti” sem az érmekért vívott harc, sem a kiesés réme. Az élcsoport tagjai közül ezúttal a Tiszakanyár és a Várda SE feszül egymásnak, vagyis az újdonsült éllovas a hatodik helyezetthez láto­gat. A kanyáriak pozíciója le­hetne kedvezőbb is, hiszen a tavasszal két olyan meccset adtak döntetlenre, amelyen a középmezőnyből, illetve az alsóházból kaptak ellenfelet. Koskovits György legénységé­nél visszatérő gondot jelente­nek a hajrában kapott gólok, így volt ez két hete a Kemecse ellen is, amikor a 94. percben egyenlített a látogató. A mér­kőzés kérdése, hogy a har­madik tavaszi játéknap után lesz-e negyedik listavezető (a tavaszt még a Bátor kezdte az élen, azóta a Cigándhoz, majd most a Várdához került a staféta), mert olyan szoros a mezőny, hogy a botlás nem marad büntetlenül. Egymás ellen játszik a má­sodik és a hátulról második 18. forduló (kezdés: 15): Szakvezetői várakozások Szombat ■ttoAfdSjrNytrbitortZ.) ______________ Szabó István, tuzséri edző: - A futball minden eleméből elégtelenre vizsgáztunk a hétvégén, ezért a keddi edzés helyett jobbnak láttuk, ha beszélünk a problémákról. Mindenki egyetértett abban, nagy változásokra van szükség ahhoz, hogy legalább emelt fővel hagyhassuk el a pályát szombaton, a Nyírbátor ellen. Az esélyekről mindent elmond a két csapat tabellán elfoglalt helyezése, vagyis szombaton a tisztes helytállás a cél. Az egyetlen reményünket az adhatja, hogy a bajnokságban már sikerült egyszer ettől nagyobb pofon után is felállnunk. ____________________ Fogarasi Zoltán, nyírbátori edző: - Úgy gondolom, hogy a hazai alakulat jobb csapat attól, mint amit a tavaszi eredményei tükröznek. Bizonyítja ezt az őszi utolsó fordulók eredményessége, amikor több maga­biztos győzelmet sikerült elérniük. Ennek megfelelően a két csapat helyezésétől függetlenül nehéz találkozóra számítok, ahol a játék folyamatos kézbentartásával szeretnénk tovább növelni győzelmeink számát. Baktalórántháza (7.)-Kemecse (8.) Tóth János, baktalórántházl edző: - Mondanom sem kell, hogy rangos mérkőzés következik, két rutinos, ta­pasztalt csapattal. Mi jól kezdtük a tavaszt, a Kemecse legutóbb otthonában veszített, tehát arra számítok, hogy elszánt ellenfél látogat hozzánk. A megszokott munkarendben készültünk, és szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat. ______________________________________ Ádámszkl Róbert, kemecsel játékos-edző: - A jó formában lévő Baktalórántházához látogatunk, és nemcsak azért pikáns mérkőzés, mert megyei rangadó, hanem mert több játékosunk is kötődik valamilyen szinten Baktához, ráadásul gyerekként Tóth Jánosnál kezdtem el futballozni. Remélem, a mérkőzés úgy alakul majd, hogy a barátság megmarad köztünk, és akkor sem haragudnak meg ránk, ha elhozzuk a három pontot... Tlszalők (12.)-Létavértes (5.) ___________ Kovács János, tiszalőki megbízott edző: - Most sem nézünk könnyű feladat elé, hiszen a Létavértes az előző fordulóban a Cigánd legyőzésével is bebizonyította, hogy nagy játékerőt képvisel. Számunkra a hétvégi siker a vonal fölé kerülést jelentette, a jövőbeli feladatok közé tartozik pozíciónk megtartása, sőt, további előrelépés a tabellán. A szombati meccsre is felkészültünk, várjuk az összecsapást, melyből jól szeretnénk kijönni. Sárospatak (16.)-Nagyecsed( 10.) _________ Feczkó Tamás, nagyecsedl edző: - A múlt heti eredményünk után bárkivel találkoznánk ebben a fordulóban, csakis a győzelem lenne elfogadható. Különösen így van ez a sereghajtóval szemben, amely­nek otthonában szeretnénk megszerezni első tavaszi győzelmünket. _____________________________________ Hajdúszoboszló (3,)-Kóta| (14.) ___________ Csorna Dezső, kótaji edző: - Jól és nagy akarattal játszottunk a Tiszakanyár ellen, szeretném, ha ez így lenne Szoboszlón is, de most már gólt kell rúgnunk, nem pedig kapnunk. Tiszteletben tartjuk, hogy ellenfelünk jól kezdte a tavaszi szezont és remek csapat, de mi pontért megyünk, amire nagyon nagy szükségünk van. Rácz Róbert és Kádár Lóránt sérüléssel bajlódik. ____________ Vasárnap . Tiszakanyár (6.)-VárdaSE(l.) ____________ Koskovits György, tiszakanyári edző: - Sajnos, a ta­vaszi rajtunkat nem sikerült olyan szinten hozni, ahogy terveztük. A harmadik meccsünkön már a második rang­adónkat vívjuk, mely a táblázaton elfoglalt helyezésből adódóan igen komoly feladatnak tűnik. Természetesen hazai pályán csak a győzelemben gondolkodhatunk, amiben nem lehet segítségünkre a legutóbb kiállított Hokk Ádám. ________________________________________ Révész Attila, klsváidal edző: - A hazaiak egy picit beragadtak a tavaszi rajtnál, ezért biztosan javítani szeretnének. Mi viszont folytatni akarjuk a megkez­dett jó sorozatunkat, még akkor is, ha tudjuk, hogy a tiszakanyári pályán nem játszhatjuk azt a futballt, amit már elsajátítottunk, ott elsősorban a párharcok és a küzdő jelleg dominál. Nagyon remélem, hogy a játék­vezető semleges marad, nem nyúl bele a mérkőzésbe, és nem történik meg hasonló eset közte és csapatom között, mint Nyírbátorban. Bízom benne, hogy a sproti függetleníteni tudja magát a korábban történtektől. Ibrány (13.)-Hajdúböszörmény (11.) Kovács János, Ibrányl edző: - Játékban azt szeretnénk nyújtani, amit az eddigi két tavaszi mérkőzésünkön, de a támadófutballunkat erősíteni kell, több lehetőséget kell kidolgozni annak érdekében, hogy be is találjunk az ellenfél kapujába. A Böszörmény szinte teljesen átala­kult a téli szünetben, fiatal, lendületes csapat érkezik hozzánk, amely bármikor megnehezítheti soros ellenfele dolgát. A mi feladatunk viszont az, hogy ezen túllépve szerezzük meg hazai pályán a három pontot. (Tuzsér-Nyírbátor), a harma­dik és a hátulról harmadik (Hajdúszoboszló-Kótaj), va­lamint az ötödik és a hátulról ötödik (Tiszalök-Létavértes). Vagyis, az élmezőny többi tagjának papíron nem lesz nehéz dolga, bár ezeknek a mérkőzéseknek éppen az a veszélyességi foka, hogy a kiesés ellen harcoló legénysé­gek képesek a legjobbak ellen is megtáltosodni. A negye­dik Cigánd a középmezőny oszlopos tagját, a Debreceni EAC-ot fogadja. A presztízs a tét Baktán Ugyan „csak” középen helyez­kednek el, mégsem intézhető el egyetlen kézlegyintéssel a Baktalórántháza-Kemecse párosítás. Mindkét csapatban hemzsegnek a sokat megélt, rutinos játékosok, akik közül többen is egykori egyesületük ellen lépnek fel. A baktaiak számára színesedik a paletta, hiszen az őszi első (Nyírbá­tor) után a sereghajtót (Sá­rospatak) is legyőzték, most pedig a tabellaszomszédjukat látják vendégül. Ősszel re­mek meccset vívtak a felek (a Kemecse nyert 3-l-re), a „visz- szavágó” szombatra remek programot kínál. Ez idő alatt a Nagyecsednek illene megsze­reznie tavaszi első sikerét a sereghajtó otthonában. A ha­zai pályán játszó Ibrány pedig a tavasszal pont- és gólnélküli Hajdúböszörmény ellen tehet azért, hogy távolodjon a ve­szélyes zónától. KM-BT Megyei I. osztály A forduló mérkőzése A legjobb csapat ellen készülnek meglepetésre LABDARÚGÁS. A Szi-Zo Sport megyei első osztályban két, a tavaszi idényben még veret­len együttes feszül egymás­nak. A listavezetőt megkö­zelítő Tiszavasvári mindkét eddigi fellépését megnyerte, míg a kiesőzónából menekü­lő Nagykálló négy pontot ka­szált. KM Esélylatolgató Fecsku István (tiszavasvári edző):- Nagyon hosszú idő után végre jól kezdtünk egy idényt. Ha nem figyelünk oda, az ötödik tavaszi forduló után akár még az élen is találhatjuk magunkat... Nem becsüljük le az ellenfelet, de hazai pályán csak győzelemre játszhatunk. Sérült: Bagoly Z. Eltiltott: ­Borza László (nagykállói edző): - Úgy érzem, a téti időszakban jól sikerült erősíteni, ugyanakkor az első öt tavaszi mérkőzés nagyon nehéz számunkra, de így is szeretnénk meglepetést szerezni a bajnokság legjobb csapatának otthonában. Sérült: Imre J.,MálikJ. _________________ Eltiltott:­Nagyszekeres (1.(-Mátészalka (10.) Fecsku István 2-1 Borza László 2-0 Nyírmada (2. (-Nyírcsaholy (14.) 3-1 0-0 Balkány (6.)-Gyulaháza (11.) 2-0 2-0 Nyírkárász (7.)-Rakamaz (8.) 2-1 “ 2-0 Fehérgyarmat (9.)-Szakoly (5.) 2-2 3-3 Nagyhalász (13.)-Záhony (16.) 1-1 3-0 Mándok (4.)~Ú|fehértó (15.) 2-1 2-1 Tiszavasvári (3.)—Nagykálló (12.) 1-0 0-1 Törött lábbal sem törnek meg Csaholyban Egyelőre nem le- ■BHHK. hét csodát várni a Nyírcsaholytól, amely­ben vasárnap hat tizen­éves szerepelt. ! j mm Oláh Miklós kapus sem bevethető Nyírcsaholyban FOTÓ: KM-SPORT labdarúgás. A türelem ró­zsát, a Nyírcsaholy esetében a kiesés megúszását „terem­heti”. A megyei első osztá­lyú futballegylet a tavaszi nyitányon Mándokon vérzett el (5-1), utóbb hazai pályán kapitulált (1-3) a Tiszavasvári ellen. A szatmári drukkerek persze nehezen emésztik a történteket, nem véletlen, hogy Kiss Ervin a vasárnapi összecsapást követően meg­értést, némi toleranciát kért tőlük nyilatkozatában. Annál is inkább, mivel a gárda meg­lehetősen zaklatottan készült az idényre.- Nem mondok újat azzal, hogy három meghatározó ember távozott a télen, két kapusunk közül az egyik el­tiltását tölti, a másik jelenleg Németországban dolgozik - adott némi ízelítőt a leg­égetőbb problémákból Kiss Ervin, nyírcsaholyi játékos­edző. - Nagyon későn, szinte az utolsó utáni pillanatban álltunk össze, egyetlen edző­meccset játszottunk a rajtig. A Tiszavasvári ellen hat ti­zenéves szerepelt, és még hálásak is lehetünk Gergely Richárdnak, hogy sérülten, törött lábbal beállt véde­ni. Csodát nem lehet várni, ezeknek a fiúknak fejben is fel kell nőni még a feladat­hoz. Az ifiből átmenet nélkül kerültek a felnőttcsapathoz, a korábbikhoz képest sokkal nagyobb követelménynek próbálnak eleget tenni. Tu­dom, a szurkolók eredményt akarnak látni, ugyanakkor időre van szükségünk, amíg összeérünk. Minden gond, baj dacára Kiss Ervin egyáltalán nem temeti a Csaholyt. Az ugyan­csak elmeszelt Petrohai Mik­lós az aktuális fellépésen már beszállhat, vele acélosabb lesz a tizennegyedik helyre süllyedt legénység. Lassan ki­egyenesedhet a gárda, noha a közeljövő még rázósnak ígér­kezik: eme periódus túlélése után belecsapnak a lecsóba, vagyis a közvetlen riválisok ellen kibrusztolhatják a benn­maradást.- Egyik pillanatról a másik­ra illúzió azt remélni, hogy tőlünk jobb együttesekkel szemben hozzuk a mérkő­zéseket - nyomatékosítot­ta a tréner. - A Mándokkal, majd a Tiszavasvárival ját­szottunk, most megyünk a Nyírmadához, aztán fogadjuk a Balkányt, valamennyien az élcsoporthoz tartoznak, ami egyelőre nem a mi kategó­riánk. A sorsolásunk olyan, hogy a tavasz második felé­ben következnek a „hatpon­tos” meccsek, amelyeken valós esélyünk lesz előremoz­dulni a tabellán. km-kt Labdarúgás Megyei II. osztály, 18. forduló (kezdés: 15, ifi: 13) DflőzOn-csoport________________________ Tippel: Lukács Tibor, a Nyírgyulai edzője. _________________ Vasárnap. Nyírvasvári (8.)-Apagy (7.): - A hazaiak jói elkapták a rajtot, most sem fognak hibázni. _______________ Nyírtugos (9.)-Nyírmihálydi (16.): - Nem kell bátorság ahhoz, hogy fix egyes tippeljek. __________________________ Levelek (3.)-Volán-Sényő (5.): - A veretlen hazaiak, ha nem is könnyen, de ezt is behúzzák. ______________________ Napkor (ÍO.)-Ófehértó (6.): - A szimpatikus napkori csapat erősebb, és ezt be is fogja bizonyítani. ______________ Nyírpazony (13.)-Kálmánháza (12.):- Egyenlő erők küzdelmében - döntetlen. ______________________________ Káltósemjén (1 S.)-Geszteréd (14.):- Mindkét csapatnak nagy szüksége lenne a sikerre, de most meg kell elégedniük egy-egy ponttal. _____________________________ Nylribrony (1 l.)-Nyírtelek (1.): -Á múlt heti meglepő eredmény után kérdés: kitart-e az ibronyi lendület. Ha igen, akár meglepetés is születhet... ___________________________ Nyírgyulaj (2.)-Terem (4.): - Jó csapatot fogadunk, amely idegenben is bátran játszik, de nekünk nem lehet más célunk, mint a győzelem megszerzése. ____________________ Selyember-csoport Tippel: Szanyi János, az Apagy edzője. __________________ Vasárnap. Anarcs (10. )-Nyírtass (16.): - A bárókért hangulata hazai győzelmet sugall, ha ezt az anarcsi futbal­listák is .meghallják”... Demecser (15. )-Petneháza (14.):- Úgy érzem, a demecseri csapat szezonbeli második győzelmét fogja behúzni a zöld gyepen.__________________________________ Újdombrád (5. (-Székely (12.): - A jobb erőkből álló Újdombrád simán győz._________________________________ Pátroha (7.)-Pap (13.):- Két, számomra baráti csapat, így kívánom, legyen döntetlen. __________________________ Fényeslitke (2.)-Vasmegyer (9.): - A vasmegyeri gyere­kek minket már megleptek, a litkei csapat figyeljen az első perctől kezdve, nehogy velük Is kibabrálják. _______________ Gávavencsellő (11 .)-Vá)a (8.): - A szervezetten futbal­lozó hazai, ha nehezen, de behúzza a mérkőzést. __________ Kék (6.)-Rohod (3.): - Ha a rohodi csapat „kiikszeli” a nagy bedobót, egy ikszre jók lehetnek. ____________________ Ajak (4.)-Dombrád (1.): - Valószínűleg a héten nekem is meg kell csináltatnom az orvosit, hogy meglegyünk. Ugyan- akkor, ha nem kapunk gólt, a döntetlenre jók leszünk. Carmo-csoport Tippel: Csekő József, a Beregdaróc edzője.. Szombat. Kölese (6.j-Vámosoroszl (8.): - Talán ez a forduló rangadója, ennek megfelelően nagy küzdelemre és döntetlenre tippelek. Tisztaberek (l.)-Nábrád (15.): - A menekülő Nábrád és a csoport talán legjobb formájában lévő csapatának találkozóján izgalmas csata várható, de meglepetés lenne, ha a vendégek pontot tudnának szerezni. Nyírmeggyes (5.)-Szatmárcseke (11.): - Bár a Szatmárcseke jó kezdésével jelentős lépést tett a biztos bennmaradás felé, a jobb erőkből álló hazai csapat begyűjti a három pontot.________________________________________ Tyúkod (13.)-Tiszamenti SE (10.): - A Tyúkod hazai pályán bármelyik csapatot képes megszorítani, de remélem, az egyébként jobb játékerőt képviselő vendégek szeretnék kiköszörülni a múlt heti csorbát, és győzelemmel térnek haza. _________________________________________________ Beregdaróc (16.)-Mérk-Vállaj (9.): - Számunkra min­den meccs élet-halál kérdése, ennek megfelelően fogunk kimenni a pályára, és mindent megteszünk azért, hogy megkezdjük a felzárkózást. ______________________________ Vasárnap. Tiszakóród (2.)-Tarpa (7.): - Az ide érkező csapatoknak a hazaiak mellett a pálya talajával is meg kell küzdeniük. Ha a tarpai csapat igazi erejét mutatja, képes lehet meglepetést szerezni, és elhozni a három pontot, bár iszonyú nehéz dolga lesz. Csenger (4.(-Kispalád (14.): - Az erőviszonyok alapján országos egyes, de a hazaiak nem vehetik félvállról az egyébként szimpatikusán küzdő paládiakat. ______________ Tunyogmatolcs (3,)-Gelénes (12.): —Ä vendégek az elmúlt fordulóban megmutatták, hogyan kell egy jóval esélyesebb csapat ellen küzdeni, bizonyára most is mindent megtesznek a pontszerzésért, de a Matolcs érvényesíteni fogja erőfölényét, és nyerni fog. Mai sportműsor Asztalitenisz. Megyei csapatbajnokság, férfi: Záhonyi VSC-Kék SE, 18. Kosárlabda. NB II., férfi: Nagykállói KE-Békéscsabai KK, 18. Totó: 12. hét 1. forduló, a helyes tipposzlop 1. Atl. Madrid-Ath. Bilbao 2-1 1 2. Valencia-Zaragoza 1-2 2 3. Real Sociedad-Levante 1-3 2 4. Gljon-Mallorca 2-3 2 5. Mönchengladbach-Bayern Mün­eben 0-0 X 6. Napoli-Siena 2-0 1 7. Heerenveen-PSV 1-3 2 8. Paris SG-Lyon 1-3 2 9. Manchester City-Chelsea 2-1 1 10. Tottenham-StokeCIty 1-1 X 11. Everton-Arsenal 0-1 2 12. QPR-Liverpool 3-2 1 13. Ipswich-Bumley 1-0 1 14. VHIarreal-Real Madrid 1-1 X Nyeremények 13*1 találat: nem volt ____________ 13 találat: nem volt 12 találat: 2 db 369 950 Ft 11 találat: 13 db 56 915 Ft 10 találat: 178 db 7 425 Ft 2. forduló, a tipposzlop 1. Bayern München-Hannover 1 2. Mönchengtadbach-Hoffenheim 1 3. Mainz-Hertha BSC 2 1 4. Freiburg-Kaiserslautem 1 2 5. Bremen-Augsburg 1 6. Schalke 04-Leverkusen 1 7. Stuttgart-Nürnberg 1 X 8. Köln-Dortmund 2 9. Milan-Roma 1 10. Palermo-Udinese X 1 11. Genoa-Fiorentina 1 12. Lazio-Cagliari 1 13. Napoli-Catania 1 14. Juventus-lntemazionale x

Next

/
Thumbnails
Contents