Kelet Magyarország, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-21 / 68. szám

6 Hazai tájakon 2012. MÁRCIUS 21.. SZERDA KELET Tavaszköszöntés lesz Kemecsén kemecse. Hagyomány már Kemecsén a tavaszt váró, il­letve a tavaszt köszöntő kul­turális program megrende­zése. Az idén március 24-én tartja meg az önkormányzat ezt a vidám, szórakoztató na­pot az Arany János Általános Iskolában. A borversenyre beneve­zendő mintákat 14 órától várják a szervezők. Pál Ág­nes mandalafestő kiállítását 16 órától tekinthetik meg az érdeklődők. A szórakoztató műsor 18 órakor kezdődik, majd tavaszköszöntő gondo­latokat mond az est meghí­vott vendége, Tállai András, önkormányzati államtitkár. Kihirdetik a borverseny ered­ményét, majd 20.30 órakor nyitótáncot mutatnak be az iskola 4. b osztályának tagjai. ■ Testnevelési foglalkozás a felújított nyírbélteki óvoda tornaszobájában A Pillangó csoport kicsinyei többek között babzsákkal is egyensúlyoztak a napokban megtartott foglalkozáson, fotó: m. magyar László A Nyírvasvári Szociális Gondozási Központ Idősek Nappali Ellátásában is megemlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc történelmi pillanatairól. fotó: Balogh Annamária 1848-as megemlékezések képekben A pátrohai Móricz Zsigmond Általános Iskola 7. évfolyamos tanulói mű­sorral készültek a márciusi forradalom ünnepére. FOTÓ: KUTINÉ FARKAS KATALIN Képzetlen munkaerők Piricsén a mezőgaz­dasági projekthez alig tudtak összeszedni 5 szakmunkást a 15 se­gédmunkás mellé. PIRICSE. Valamennyi telepü­lésen az egyik legnagyobb gond, hogy hiába szeretné­nek dolgozni az emberek, csakhogy nincs a számukra munkalehetőség. Nem kivé­tel ez alól Piricse sem. Kihasználták a lehetőségeket- A településen 340 segélye­zett él, akik az önkormányzat­tól várnak munkalehetőséget, de sajnos mi is tehetetlenek vagyunk, pedig igyekszünk kihasználni minden lehető­séget - mondta el érdeklődé­sünkre Orosz László, Piricse polgármestere. - Természete­sen a településünkön is mű­ködik a Start közmunkaprog­Az önkor­mány­zattól várnak k í munkát. OROSZ LÁSZLÓ ^ fel ram, de a külterületi utak és csatornák rendbetételében, a csapadékvíz elvezetésében, a mezőgazdasági projektben mindösszesen 60 főt tudunk foglalkoztatni. Ráadásul a 8 órás, egész éves foglalkozta­tás képesítéssel jár együtt, va­gyis ott nem lehet embereket cserélni.- A kazánprojektünk hat fő számára ad munkalehető­séget. Az óvoda és a polgár- mesteri hivatal számára vá­sároltunk kazánokat a drága gázfűtés kiváltására, s ezek a munkások az aprítékokat állítják elő. Hat órás foglal­koztatásra kaptunk 3,6 mil­lió forintot, ennek keretében próbálunk meg mindenkit munkához juttatni. Az itt dol­gozóknak a település rendben tartása a feladatuk. Nincs meg az alapképzés- A legnagyobb gond, hogy az emberek többsége képzetlen - folytatta a gondok felsorolását a település vezetője. - A me­zőgazdasági projekthez alig tudtunk összeszedni 5 szak­munkást a 15 segédmunkás mellé. Hiába rendelkeznek az emberek OKJ-s képzéssel, ha nincs meg az alapképzés, a szakmunkásképzés nem sokat ér. Szerintem először az alapképzést kellene meg­valósítani, s arra épülhetne a további képzés. Hiába szerzi meg valaki ugyanis esetleg az ács OKJ-s képzést, mégsem szakmunkás, mert nem ren­delkezik alapképzéssel. Körjegyzőség Ömböllyel- A 2012-es esztendőben na­gyon fontos feladat lenne az iskola korszerűsítése ener­giahatékonysági szempont­ból, ugyanis nagy az épü­let hővesztesége - folytatta Orosz László. - A radiátorokat nem lehet például szabályoz­ni. Ugyanakkor nem tudjuk, mi lesz az iskolával akkor, ha átveszi az állam az oktatási feladatokat. Ennek ellenére figyeljük a pályázati kiíráso­kat, s nagyon kedvező felté­telek esetén beadnánk pályá­zatunkat.- A 2 ezer fős lélekszám alat­ti települések együttműködé­sével kapcsolatban mi már megelőztük a jogszabályt, ugyanis Ömböllyel körjegy­zőséget működtetünk. KM-MML Fényképeken a tiszalöki fejlődés tiszalöK. Várossá válásának huszadik évfordulóját ün­nepli ebben az esztendőben Tiszalök. A jubileum alkalmá­ból számos kulturális prog­ram is vár a város lakosaira. Az eredeti időponttól elté­rően, egy héttel később, már­cius 28-án 17 órától nyílik meg „Tiszalök akkor és most” cím­mel fotókiállítás a városi galé­riában. A kiállítást megnyitja Gömze Sándor polgármester. A tiszalöki hadifogolytábor­ról Tasnádi Frigyes emlékezik meg, tárogatón kíséri Fekete Miklós. A kiállítás április 18-ig tekinthető meg. Rákóczi-hét a várdai iskolában kisvárda. A kisvárdai II. Rá­kóczi Ferenc Szakközép- és Szakiskola az idén március 21. és 23. között rendezi meg a Rákóczi-hét programsoroza­tát. Az első két napon lesznek a közismereti és szaktárgyi szakmai versenyek. Március 21-én 14 órától a fizika tan­teremben lesz a Béres József TIT Kisvárdai Egyesületének tudományos ülése, amelyen Veres Miklós középiskolai tanár tart előadást „Mikes Kelemen bujdosása” címmel. Pénteken a Vári Emil Iskola ad otthont a Rákóczi Kupa focitornának, 10 órakor pedig koszorúzás lesz az intézmény előtti Rákóczi-mellszobornál. Az ünnepséget 11 órától me­gyei történelmi emlékverseny követi. VINCZE PÉTER Emlékezés a fejedelem szobránál ARCHIV FOTÓ: A SZERZŐ Színvonalas zenés, irodalmi műsort adtak a laskodl Platánfa Általános Iskola alsó tagozatos tanulói, ahol felidézték a helyi származású Jármy Géza honvédtiszt emlékét Is. fotó: tudósítónktól A nyírparasznyai iskolában az alsósok egy tavaszi Jelenettel készültek, a felsősök pedig egy történetet adtak elő a márciusi ifjakrót. fotó: iskola Kvíz megfejtés 1329-ben a Zichy család oktevéltárában már előfordult Poss. Weresmorth és Villa Weresmorth néven. a) Szabolcsveresmart Már több 100 hűség elfogadóhely a Kelet-Magyarországnál! Miért jó előfizetőnek lenni? 473533 HIRDETÉSEK Csatlakozzon ön is partnereinkhez! Várjuk cégek, szolgál­tatások jelentkezését, akik szeretnének csatlakozni a már jelenleg meglévő 200 partnerünkhöz. És hogy mit kínálunk ezért cserébe? Folyamatos megjelenést a Kelet-Magyaror- szágban és a Szabolcs Online-on, valamint 60 000 potenci­ális vásárlót, akik rendelkeznek Kelet-Magyarország Hűség­kártyával. így ők már az önök termékét vagy szolgáltatását fogják majd megvásárolni, illetve igénybe venni. Jelentkezni a kelet@inform.hu e-mail címen lehet. Legyen hűséges, spóroljon tízezreket a Kelettel! Q3SII ü ■■■■■■■ Mert minden, legalább egyéves előfizetéssel rendelkező olvasónknak jár a Kelet Hűségkártya, amellyel több száz elfogadóhelyen lehet engedménnyel vásárolni, illetve szol­gáltatást igénybe venni. Különösen a családoknak kedvező a használata, hiszen az elfogadóhelyek között minden korosztály találhat magának kedvezményre jogosítót. így az általánosan szükséges termékek és szolgáltatások körében egy esztendő alatt akár 50 ezer forint is megtakarítható. Legyen hűséges, spóroljon tízezreket a Kelettel! MM

Next

/
Thumbnails
Contents