Kelet Magyarország, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-19 / 66. szám
Mindenfelől KEHI 2012. MÁRCIUS 19.. HÉTFŐ Joachim Gauck fotó: net Jegyzet Dankó Mihály A nyugdíjas ne eszköz, érték legyen Népszavazási aláírásgyűjtést indított az LMP. A kérdések várhatóan hétfőn kerülnek az Alkotmánybíróság asztalára. Az ötből az egyik nyugdíjak biztonságáról szól. Az is kiderül, hogy az érintettekkel „elfelejtettek” egyeztetni ebben az ügyben, ezért most párbeszédet kezdeményeznek minden nyugdíjas szervezettel. Egyik dolog a népszavazás, melyben nehéz ma már hinni. Még ha igent is mond az Alkotmánybíróság és a nép is, nem sok változást hoz. Hogy miért mondom? Emlékszünk mi olyanra, hogy az ] ellenzékben lévő párt nagy vehemenciával kikérte a nép véleményét egy ügyben, s mikor ő jutott,, hatalomra”, az ellenkezőjét tette. Szóval félő, hogy mindez csak egyfajta „ütközet a politika csatamezején”. A másik, a nyugdíjasok helyzete. Erről mindenkinek van véleménye. Csak érdekes módon addig, míg nem részese ezen életkor áldásának, teljesen másként látja. Majd, mikor „belép a táborba”, megváltozik a dolgokhoz a hozzáállása. Egy tény: legyen I mindenkinek szerencséje, és érje el nyugdíjas kort. Élvezze a tőle korábban levont pénze alapján az életet. Csak ma már eltolódott a határ, és nem mindegy, hogy a közel hárommillió nyugdíjas közül ki hova tartozik: a csirkefarhátosok vagy a kanári szigeteken nyaralók közé. Végre ne eszköz legyen a nyugdíj, a nyugdíjas, hanem érték! danko@inforTn.hu Devizaárfolyam (2012.03.18.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 291,73 + 1,02 USA dollár 223,44 +0,03 Svájci frank 240,98-1,98 Angol font 350,82 +0,07 Román lej 66,91-0,11 Ukrán hrivnya 27,87 +0,01 Horvát kuna 38,74-0,05 Lengyel zloty 70,47-0,14 >3 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Joachim Gauck lett az új német államfő Berlin. Joachim Gauck evangélikus lelkészt, egykori keletnémet polgárjogi harcost választották meg vasárnap Németország államfőjének. A szövetségi elnök megválasztására hivatott szövetségi közgyűlés szavazását a Reichstagban - a törvényhozás alsóházának épületében - tartották meg. Gauck már az első fordulóban megkapta az 1240 tagú testület többségi támogatását. MTI Világszerte a munkavállalók 47 százaléka tartja biztonságosnak és egészségesnek munkahelyi környezetét, 27 százalék véleménye éppen ennek az ellenkezője, míg 26 százalék értékelése a két szélső álláspont között helyezkedik el. A magyarok az átlagnál kedvezőtlenebb minősítést adtak a kérdésre - derül ki a világ 24 országában végzett Ipsos felmérésből. Vezetőjüket gyászolják a hazai koptok Budapest. Gyászmisét tartottak elhunyt vallási vezetőjük emlékére a magyarországi kopt keresztény egyház tagjai a ni. Senuda által tavaly felszentelt budapesti templomukban. A Magyarországi Kopt Ortodox Egyház Budapesten élő tagjai közösen emlékeztek meg az egyiptomi egyházi szóhasználatban kopt pápának nevezett in. Senudáról, akit 88 éves korában, Egyiptomban ért a halál. MTI Ez egy komoly figyelmeztetés. A választók elvárják, hogy ne csak ott legyünk a parlamentben, hanem eszközeink is legyenek a problémáik megoldására. MARKÓ BÉLA Eszköz kell a problémák megoldásához Kolozsvár. Az önálló politizálás szükségességét és az eredmények elengedhetetlenségét hangsúlyozta Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes a szlovákiai választások tanulságaképpen. „Nem hiszem, hogy a szlovákiai választásokból azt a következtetést kellene levonni, hogy a vegyes pártoké a jövő” - jelentette ki az Erdélyi Magyar Televíziónak adott interjúban. MTI I A „bírótörvényt” nagyon bírálják Szerdán Magyarországra látogat Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára fotó: internet A Velencei Bizottság elfogadta a két magyar törvényre vonatkozó módosított vélemény- tervezetet. BUDAPEST, STRASBOURG. A Velencei Bizottság pénteki ülésén elfogadta a kifogásolt magyar jogszabályokkal kapcsolatos két módosított véleménytervezetet, amelyek közül a bírósági törvényre vonatkozó véleménye nagyon kritikus, viszont az egyházakra és a vallásszabadságra vonatkozó magyar törvényt általánosságban elfogadhatónak ítélte, bár bizonyos részleteivel szemben szintén bírálatokat fogalmazott meg - közölte szombaton Thomas Markert, a Velencei Bizottság titkára. Kritikus vélemény Markert telefonon tájékoztatta Strasbourgból az MTI-t az elfogadott módosítáFontos, hogy folytatódjék az együttműködés a bizottsággal. THOMAS MARKERT sokról. Mint elmondta, a bizottság több változtatást eszközölt a két véleménytervezetben. A bíróságokról és a bírákról szóló törvénnyel kapcsolatban kijelentette: ezzel kapcsolatban nagyon kritikus volt a véleményük, álláspontjuk szerint ez a jogszabály nem felel meg az európai normáknak. Bírálatuk fő tárgya elsősorban az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének szerepe, akinek hatásköre értékelésük szerint túlságosan széles, túlságosan nagy jogkörökkel rendelkezik, és lényegében nem vonható felelősségre. Ugyanakkor üdvözölték azt a tényt, hogy - amint a bizottságot arról tájékoztatták - a magyar kormány kezdeményezte a jogszabály módosítását, sőt ez pénteken már meg is történt - jegyezte meg a titkár. Reményének adott hangot, hogy a magyar kormány által eszközölt módosítások figyelembe veszik a Velencei Bizottság észrevételeit, és a helyes irányba mutatnak. Fontos, hogy folytatódjék az együttműködés a bizottság és a magyar kormány között - húzta alá. Emlékeztetett, hogy szerdán Magyarországra látogat Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára, és megvitatja a magyar hatóságokkal a Velencei Bizottság véleményét, illetve a magyar média- törvénnyel kapcsolatos kérdéseket is. A magyar egyházügyi törvényről alkotott bizottsági vélemény nem olyan negatív, mint a bírósági törvényre vonatkozó - folytatta Markért. Itt is megfogalmaztak bizonyos kritikát, de általánosságban úgy gondolják, högy a szöveg jó keretet nyújt egy megfelelő jogszabályhoz. Mint fogalmazott, „egészen nagylelkű keretet”, de azért itt is vannak fenntartásaik - tette hozzá. Ez utóbbiak különösen az Országgyűlés szerepére vonatkoznak, amely dönt arról, hogy melyik szervezet minősülhet egyháznak. A bizottság véleménye szerint nem ez a megfelelő testület erre a feladatra. Fenntartásaik vannak a jelenlegi regisztrációs folyamattal is - jegyezte meg. Mint hangsúlyozta, ezek azonban csak egyes részletekre vonatkozó bírálatok, az egész keret elfogadhatónak tűnik számukra. Ma még tárgyalták A két vélemény igen terjedelmes anyag, ezt a bizottságnak még egyszer át kell tekintenie, és előreláthatólag csak hétfőn hozzák nyilvánosságra. Valószínűleg aznap késő délután kerül fel a Velencei Bizottság honlapjára. MTI A végtörlesztés segít, de nem megoldás Karvalits Ferenc: a végtörlesztés és az árfolyamgát nem oldja meg a devizakitettség gondjait. ZALAEGERSZEG. „A végtörlesz- tés és az árfolyamgát segíti, de nem oldja meg a magyar gazdaság devizakitettségének gondjait, csak újraosztja a terheket a háztartások, az állam és a bankok között - fogalmazta meg a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szombaton Zalaegerszegen, a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján. Hosszú időbe telik... Karvalits Ferenc a Monetáris politika a válság idején címet viselő előadásában kifejtette: a jelentős árfolyamkitettség továbbra is jellemző, tartós megoldás csak akkor várható, ha a belföldi megtakarítások képesek finanszírozni a belföldi hiteligényt. A Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi gazdálkodási karán zajló rendezvény keretében a jegybank alelnöke kitért arra is: a jelenlegi országkockázati felárnál, alacsony növekedési környezetben, és a mostani, jelentős devizaadósság-állomány mellett a monetáris élénkítés eszközeivel „nem lehet élni”. Az elmúlt évtizedben felhalmozott egyensúlytalanságok leépülése hosszú időt vesz igénybe. MTI Karvalits Ferenc fotó: internet Bin Laden meg akarta öletni Barack Obamát Washington. Meg akarta gyilkoltatni Barack Obama amerikai elnököt Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet vezetője, aki úgy gondolta, hogy az Egyesült Államok káoszba süllyed abban az esetben, ha a „felkészületlen” Joe Biden alelnök veszi át az amerikai haderő főparancsnokságát - közölte internetes kiadásában a The Washington Post. mti <& Esküt tettek a Hősök terén A Magyar Nemzeti Gárda tagjai féltérdre ereszkedve hallgatják az esl$ü szövegét a fővárosi Hősök terén, ahol avatással egybekötött megemlékezést tartottak. fotó: mti, illyés tibor Gárdistaavatás ellentüntetés Több mint száz gárdista tett esküt a fővárosi Hősök terén. Mintegy kéttucatnyian tartottak ellentüntetést. Budapest. Az ország különböző részeiről érkezett 130 gárdista a téren összegyűlt több száz szimpatizánsuk és a rendőrség meglepetésére fél térdre ereszkedve tettek esküt úgy, hogy annak szövegét parancsnokuk, Ináncsi József az ünnepi beszédébe fűzve mondta el. A Hősök tere sarkainál szakaszokban álltak a rendőri egységek a rendezvény alatt, de több száz, védőfelszerelést viselő rendőr várakozott a tér közeli utcákban is. A gárdisták eskütételét több száz szimpatizánsuk kísérte figyelemmel, és a tömegben jobbikos és nemzeti színű, valamint árpádsávos zászlót is lobogtattak. Jelen volt a Jobbik jogsegélyszolgálata, és a parlamenti párt igazgatója, Szabó Gábor is. Villámgyülekezést tartottak A Szépművészeti Múzeum előtt a gárdaavatás ellen tiltakozó flashmobot (villámgyülekezést) is tartott mintegy kéttucatnyi tüntető, akik „no garda”, „no racism”, „stop nadsm” feliratú papírlapokat tartottak a kezükben. A facebookon szerveződött, magát antifasisztának nevező csoportosulásban jelen volt Dániel Péter ügyvéd és Vajnai Attila, a Munkáspárt elnöke is. A tiltakozók a gárdisták rendezvénye alatt egymásba karolva megpróbáltak bemenni a térre, de a rendőrök kettős sorfalt alkotva megállították őket. Ekkor a gárdistarendezvény közönségéből több tucatnyian vonultak a tiltakozók elé, és szidalmazták őket. Az antifasiszták a rendezvény alatt többször skandálták: „nácik haza!” A Budapesti Rendőr-főka- pitányág (BRFK) korábban megtiltotta a rendezvény megtartását, de a Fővárosi Törvényszék elutasította a rendőrség határozatát. mti