Kelet Magyarország, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-14 / 63. szám

476520 2012. MÁRCIUS 14.. SZERDA 8 Vásárlás Néha csak az önbizalom növeléséért vásárlunk nyíregyháza. A vásárláskor felszabaduló boldogsághor­monok okozta örömérzet könnyen függőséghez ve­zethet. Ez az ún. vásárlás­függőség, vagy szaknyelven vásárlási kényszer a nyugati társadalmak lakosságának mintegy 2-5%-át érinti, és komoly anyagi csőddel és stresszhatásokkal járhat. Hazánkban - már csak gaz­dasági okokból kifolyólag is - szerencsére jóval kevesebb esetben fordul elő ez a pszi­chés jelenség. Ez, a jellemző­en nőknél jelentkező mánia a szerényebb vagyoni helyzet­ben élőknél a vásárlás helyett gyakran másféle tevekény- séggel kompenzálódik: túl so­kat isznak, túl sokat/keveset esznek (evési zavarok), vagy túlzásba viszik a testedzést. A vásárlásba fojtott bánat drága Durván emelkedett egy év alatt a sertés ára Budapest. Januárban megállt a mezőgazdasági termelői árak növekedése, az agrár­termékek termelőiár-szintje mindössze 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel ko­rábbi értéket - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal az MTI-t. A közlemény szerint a növényi termékek ára 6,2 százalékkal csökkent, az élő állatoké és az állati terméke­ké 15,3 százalékkal nőtt a 2011 januárihoz képest. A burgonya termelői ára ja­nuárban 54,5, a zöldségeké 15.8 százalékkal csökkent az előző évhez mérten. A gyü­mölcsök árindexe januárban 10.8 százalékkal mérséklődött. A vágóállatok termelői ára - az elmúlt évek stabil növekedési trendjét követve - 15,6 száza­lékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. A KSH közleménye szerint kiugró, 28,3 százalékos az ár­növekedés a vágósertéseknél, aminek az az oka, hogy a ta­karmányok ára nőtt, az import csökkent. A vágóbaromfinál 9,9 százalékos az emelkedés, miközben a vágómarhánál 12,3 százalékos csökkenés történt. Ez utóbbi a külkereskedelem időszakos visszaesésével ma­gyarázható a KSH szerint. Az állati termékek ára 14,9, ezen belül a tejé 11,6, a tojásé 22,5 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Ez utób­bi jelentős emelkedés a KSH szerint összefüggésbe hozha­tó a tyúktartásra vonatkozó szigorúbb szabályozás életbe léptetésével. km Átalakuló szokásaink Árérzékenyebbek és tu­datosabbak lettünk, ha bevásárlásról van szó. MAGYARORSZÁG. A világot súlytó válság bizony minket sem kímél, többször is meg­gondoljuk mire költünk, és miről kell lemondanunk. A pi­ackutatók és statisztika-gyá­rosok persze mindezt nagyon szépen árérzékenységnek és tudatos vásárlásnak nevezik. Csak az átlagember szerint túlélés. Az elmúlt évekhez képest lényegesen kevesebbszer megyünk vásárolni, és már a kényelem sem játszik olyan fontos szerepet a bolt kivá­lasztásakor. Jajj, oda az impulzus! Az ár dominál, egy igazán jó akcióért képesek vagyunk nagyobb távolságokat is meg­tenni. Ahogy ezt az egyik piackutató intézet sajtóköz­leményében korábban fogal­mazta: „A kevesebb vásárlási alkalom egyben azt is jelenti, hogy csökken az alkalom­ról O O Érdemes a boltok akcióit is összevetni, mielőtt elindulunk bevásárolni szerű, úgynevezett impulzus vásárlások aránya is.” Évekig mindössze három tényezőt vettünk figyelembe élelmi­szereink modernkori vadásza­takor: az áru frissessége, az ár­színvonal és a választék. Válságos időkben azonban egyre jobban dominál a bol­tok, üzletek promóciós vagy akciós kínálata, az „olcsó hús­nak híg a leve” már sokkal kevesebb embert kénytelen érdekelni. Az van, amire futja. Az új szelek a kereskedőket is új kihívások elé állítják, aki képtelen becsalogatni magá­FOTÓ:NET hoz bárkit is, könnyen hop­pon maradhat. Ha pedig már bent a vevő, olyat kell kínálni, amiért ott is marad. s.s. Törzsvásárlás mindenhol A vásárlók megszerzése igazi háborút generál a láncolatok között. A felmérések szerint ma már szinte minden áru­házlánc rendelkezik saját hűségprogrammal, és egy- egy háztartásban átlagosan 3 különféle lánc hűségkártyája vagy pontgyűjtő füzete talál­ható meg párhuzamosan. Market vagy piac? Melyiket szeressem? Magyarország. A szótárban a két szó tulajdonképpen ugyanazt jelenti, a gyakorlat­ban azonban akad különbség a két árukínáló létforma között. A market lehet (a teljesség igénye nélkül) szuper, hiper-, mega- vagy csak szimplán market. Beszédes nevük ál­talában méretbeli - és ezzel egyenes arányban választék­beli - különbséget jelölnek. Akinek nem a méret a lé­nyeg, és környezetében élő­ket is segíteni szándékozik, a piacot választja. Egyrészt a jól bevált, évek óta megszokott rutin, másrészt pedig a szoci­ális értékek miatt. Merthogy a piac nem csak bevásárlóköz­pont, hanem fontos közösségi színtér is. A piacok ráadásul az ókor óta a mindennapi élet részei. A market és a piac csatája nem új keletű, a szinte folya­matos nyitva tartással, parko­lókkal, import árukkal és széles választékkal a vásárlók kegye­iért csatába induló marketek bizony jelentős előnyre tettek szert az évek során. Nem köny- nyű a két forma közötti válasz­tás. S.S. A piac nem csak a kereskedelemről szól FOTÓ: KMARCHfV KIFUTÓ CSEMPÉK ES| PADLÓLAPOK VÉGKIÁRUSÍTÁSAl 70% KEDVEZMÉNNYEL 2012.03.14—04.15-ig AMÍG A KÉSZLETTART! # a 09%^ : v. Miskolc Nyíregyháza Debrecen Malompark, Pesti út 7. Orosi út 22-24. Füredi út zFÄj Tel.: (46) 561-000 Tel.: (42) 501-920 Tel.: (52) 503-61O"^-5­Nyitva tartás: H-Szo: 8:00-20:00 V: 8:00-18:00 MINDEN 10 ZSÁK WEBER FAGYÁLLÓ CSEMPERAGASZTÓ MEGVÁSÁRLÁSA UTÁN EGY ZSÁKOT INGYEN ADUNK! HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents