Kelet Magyarország, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-10 / 60. szám

2012. MÁRCIUS 10.. SZOMBAT 2 Mindenfelől KELET mmm Az otthonszülés kockázataira figyelmeztetnek PRÁGA. Az otthoni szülés koc­kázataira hívta fel a figyelmet pénteken a Cseh Orvosi Ka­mara. A szakmai szervezet tudományos tanácsa szerint az előre megtervezett otthon­szülés ellentmond az orvos- tudomány legújabb ismerete­inek. Milan Kubek, az orvosi kamara elnöke elmondta: a szakértők egyetértettek, ha­zai környezetben semmiképp sem lehet megoldani azokat a problémákat, amelyek szülés közben felmerülhetnek, mti A Vatikán is felkerült az ame­rikai külügyminisztériumnak a pénzmosás gyanújában álló országokról készített listájá­ra; a tárca aggasztónak nevezi a pápai állam helyzetét. Hat­vannyolc országban ad okot aggodalomra a pénzmosás gyanúja. Az ebben a kategóri­ában felsorolt Albánia, Egyip­tom, Jemen és más államok közé első alkalommal a Vati­kánvárosi Állam is bekerült a 2012-es jelentésbe. mti 50 millióba kerülnek a rendezvények Budapest. A tavalyi évhez ha­sonlóan idén is nettó ötven­millió forint körül lesz a már­cius 15-i állami rendezvények költségeinek végösszege - mondta Kovács Zoltán kor­mányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteken. A kommunikációs államtitkár kitért arra is, hogy a honvéd­ség március 15-e alkalmából indítja el több hónapos ese­ménysorozatát, amely az ön­kéntes szolgálatra igyekszik felhívni a figyelmet. MTI MSMH Kovács Zoltán FOTÓ: NET Már nem kell sokáig várni KSH: március 27-én teszik közzé az első előzetes adatokat. BUDAPEST. Március 27-én teszi közzé az első előzetes adato­kat a 2011. évi népszámlálás eredményeiről a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), a korábban bejelentett tervek­nek megfelelően - közölte az intézmény az MTI-vel. Zajlik a kódolás Hozzátették: a KSH-nak alap­vető célja és elemi érdeke, hogy a nyilvánosság mielőbb értesüljön a tavalyi országos felmérés eredményeiről. Mint írták, javában zajlik a népszámlálás kérdőíveinek kódolása, illetve azok felké­szítése a gépi feldolgozásra, amely több egymásra épülő munkaszakaszból áll. Ennek első lépése a kérdőívek elő­készítése a feldolgozásra. Ezt követi a tömeges gépi feldol­gozás, az utolsó munkasza­kasz pedig a népszámlálási adatbázis kialakítása lesz. A KSH közleménye kiemel­te: a kitöltött kérdőíveken Tavaly megszámoltak minket (illusztráció) háromféle jelölés található: X jelölés, szám, valamint kéz­írással írt szöveg. Felhívták a figyelmet arra is, hogy „ahány ember vett részt a kitöltésben (számlálóbiztosok, lakosság), annyi írásmód” szerepel a kérdőíveken, ezért ahhoz, hogy a tömeges feldolgozás során az adatok jó minőség­ben és a kérdőíven szereplő tartalommal rögzüljenek, szükség van a kérdőívre be­jegyzett számok és jelek for­mai ellenőrzésére. Kitértek arra is, a szabad szöveggel, kézírással beírt válaszok (település, állam- polgárság, nyelv, nemzeti­ség, vallás) gépi felismerése FOTÓ: ÉKN bizonytalan, ezért ebben a munkaszakaszban ezeket a válaszokat számkóddal látja el a KSH, és ekkor töltik ki a kérdőíven szaggatott vonallal jelölt kódnégyzeteket is. Ez a munkaszakasz, amely márci­us végén lezárul, a kérdőíve­ken semmiféle adatmódosí­tást nem okoz. mti Lapszemle A Handelsblatt című német üzleti lap Magyarországból rulettjáték lesz című összeállításában elemezte a magyarországi gazdasági helyzetet. Stefan Menzel kiemelte, hogy Kelet- Európa „érdekes” lehetőségeket kínál a befektetőknek, és míg Lengyelország és Csehország biztonságos, Magyaror­szág és a Balkán a nemfizetés magas kockázatát hordozza és árfolyam- kockázatokat is rejt. Magyarországról szólva megjegyezte, hogy „nagy bátor­ság" kell az állampapír vásárlásához, majd hozzátette: nem látni előre, hogy mikorra állapodhat meg Budapest az EU-val és az IMF-fel, és a kormány a tőkepiacon terjedő aggodalom szerint „tudatosan elnyújtja a megbeszélé­seket, hogy minél később kerüljön az IMF gondnoksága alá". Magyarország továbbá „a nagy árfolyamkockázat legjobb példája” - fűzte hozzá Menzel, majd a forint árfolyamában az utóbbi időben végbement mozgást bemutat­va megjegyezte, hogy „az óvatos és a konzervatív befektetők valószínűleg jobban teszik, ha messze elkerülik a magyar eszközöket”. A párttörvényről lenne szó Ötpárti egyeztetés - nem lesz ott minden frakció. BUDAPEST. Az ellenzéki MSZP feltételekhez köti a Fidesz által kezdeményezett ötpárti egyeztetésen való részvéte­lét, a Jobbik képviselteti ma­gát a megbeszélésen, míg az LMP távol marad. A kisebbik kormánypárt, a KDNP bekapcsolódik az egyeztetésbe - közölték a pár­tok az MTI-vel. A párttörvényről A Fidesz pénteken közölte, hogy Lázár János frakcióve­zető a párttörvényről, a párt­finanszírozási törvényről, a választási eljárásról szóló törvénnyel kapcsolatos el­képzelésekről és az MSZP által benyújtott kampányfi­nanszírozási törvényjavaslat­ról egyeztetne hétfőn a parla­menti pártok képviselőivel. Feltétel Az MSZP képviselői csak azzal a feltétellel vesznek részt az egyeztetésen, ha haladékta­lanul sor kerül az alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvény hatályon kívül helyezésére. A Jobbik elmegy A Jobbik természetesen részt vesz a Lázár János által kez­deményezett ötpárti tárgya­láson, de az ellenzéki párt az elmúlt másfél-két év parla­menti munkájának fényében nem fűz túl sok reményt hoz­zá, hogy a megbeszélések ér­demben befolyásolják majd a parlamenti munkát - tájékoz­tatta az MTI-t a Jobbik. Az LMP távol marad Az LMP nem megy el az egyeztetésre - mondta az MTI-nek a párt frakcióvezető­je. Jávor Benedek kijelentet­te, hogy csak akkor vesznek részt ilyen egyeztetéseken, ha a Fidesz visszavonja azo­kat az intézkedéseit, amelyek az „egész parlamenti munkát névlegessé tették”. A KDNP ott lesz A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) részt vesz a Fidesz által kezdeménye­zett ötpárti egyeztetésen, a kisebbik kormánypártot Rubovszky György képviseli majd - tájékoztatta a KDNP sajtóirodája az MTI-t. mti Devizaárfolyam (2012.03.09.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 293,93 +0,02 USA dollár 222,37 +0,05 Svájci frank 243,80 +0,03 Angol font 350,46-0,02 Román lej 67,45 +0,07 Ukrán hrivnya 27,71 +0,04 Horvát kuna 38,94 +0,01 Lengyel zloty 71,46 +0,05 & gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás; MNB Lesz vasútrombolás, vagy mégsem lesz? BUDAPEST. Az LMP arra szólít­ja fel a kormányt, hogy vonja vissza „vasútromboló tervét” - írja az MTI-hez pénteken el­juttatott közleményében Já­vor Benedek frakcióvezető. A képviselő a közleményben úgy fogalmaz, hogy már a sajtóban is megjelent a hír, amely sze­rint a kormány a MÁV vonalain körülbelül tíz százalékos járat- csökkentést tervez. Szó sincs vasúti vonal­bezárásról, az április 15-i menetrendváltozásban ösz- szehangolják a közösségi közlekedést, kiszűrik a pár­huzamosságokat, az utaslét­számhoz igazítják a járatokat, hatékonyabban használják fel a közpénzeket - hangsúlyozta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesz­tési Minisztérium infrastruk­túráért felelős államtitkára pénteken. Az államtitkár arra reagált, hogy a médiában vo­nalbezárásokról szóló hírek terjedtek el. MTI Szombaton választanak Szlovákiában Pozsony. Az önálló Szlovák Köztársaság létrejötte óta már hatodik alkalommal tar­tanak parlamenti választáso­kat Szlovákiában szombaton. A választásokon 26 politikai párt listáján csaknem három­ezer képviselőjelöltre adhatja le voksát Szlovákia megköze­lítőleg 4,3 millió választásra jogosult polgára. A választásra jogosultak országszerte 5956 választóhelyiségben adhatják majd le szavazataikat. MTI Vendégjegyzet Dr. Hanusz Árpád Turisztikai szakember- képzés Nyíregyházán Az 1989-es „Hágai Nyilatkozat”-tal a turizmus fogalmát szélesre tárták, ugyanis úgy fogalmaznak, hogy a „turizmus magába foglalja a személyek lakó- és munkahelyen kívüli minden szabad helyváltoztatását, valamint az azokból eredő szükségleteik kielégítésére létrehozott szolgáltatá­sokat.” A turizmus maga az élet, sajátos sokszínűségével és teljességével. Utazásaink alkalmat adnak arra, hogy új tájakkal, nevezetességekkel, kultúrákkal, konyhákkal/éte- lekkel, emberekkel ismerkedjünk meg. Utazásaink során az élményeink elindítanak belső változásokat is. A turizmus napjaink egyik legjelentősebb és legdinami­kusabban fejlődő gazdasági ágazata. Ennek köszönhetően szerepe is egyre inkább felértékelődik. Az 1950-es évektől folyamatos növekedésnek lehetünk szemtanúi a világ turiz­musában. 1950-ben a világon 25 millió turista utazott, de ez a szám 2007-re már 860 millióra nőtt, napjainkban a turisták száma majdnem eléri az évi 1 milliárd főt. A XXI. század társadalma a gazdasági fejlődés eredményeként már „turizmus-iparról” beszél. A társadalom és a gazdaság jö­vőképével foglalkozó szakiro­dalmak a XXI. századot a tu­A turizmus a szolgál­tatási szektor része, ahol döntő szerepet játszik az emberi tényező. rizmus századának nevezik. A kutatók arra építik elméletüket, hogy a gazdasági fejlődésnek köszönhetően egyre több szabadon felhasználható pénzesz­köz fordítható a turizmusra, és a multinacionális vállalatok egyre jobban érdekeltek lesznek a dolgozók rekreációjában. Globalizálódó, urbanizálódó világunkban a természethez való visszatérés; a betontengerből, a falanszterből való me­nekülés vágya erősödik. Nem csoda, hogy a természetközeli, vidéki élet megismerése iránti érdeklődés - a recesszió ellenére - növekvőben van egész Európában. Ahhoz, hogy egy adott helyen a turizmus fejlődésnek indulhasson, számos szereplő együttműködésére van szükség. Ebbe bele tartoznak az állam, az önkormányzatok, a turisztikai vállalkozók, a szolgáltatást-, programot biztosító kulturális intézmények, és azok az oktatási intézmények, amelyek képesek a turizmus különböző szintű humán érőforrás igényének biztosítása érdekében a képzésbe aktívan bekapcsolódni. Mindezek együttműködése, és a turisták igényét komplex módon kielé­gíteni tudó szakembergárda szükséges ahhoz, hogy egy hely, egy terület, jelen esetben akár a megyénk vonzó turisztikai célponttá váljon. Hangsúlyozom a szakembergárdát, hiszen a turizmus a szolgáltatási szektor része, ahol döntő szerepet játszik az emberi tényező. Építhetünk csodálatos hoteleket, izgalmas kalandparkokat, fantasztikus éttermeket, ha nincs olyan szakemberünk, aki ezt működtetni tudja. Ehhez kíván a Nyíregyházi Főiskola hozzájárulni azzal, hogy minden szin­ten gyakorlatorientált képzésével, jól felkészült szakembere­ket képez. Hiszünk abban, hogy ilyen módon az ország keleti régiója is egyre népszerűbb turisztikai célponttá, szaknyelven szólva „desztinációvá” válik. Álláspontom, és ebből fakadó optimizmusom azért lehet indokok, mert amit a turisták fogadására építünk, szépítünk, fejlesztünk, az mindenkinek jó. A turisztikai infrastruktúra­fejlesztések a megyében élőknek is javítja az életminőségét, kiegészítő megélhetési forrást biztosítva. A magyar vidék fejlesztése sok térségben a mindennapok létkérdésévé vált. Ezzel együtt a humán erőforrás fejlesztése nélkül ezek a terü­letek nem lesznek eladhatók a turisztikai piacon. A Nyíregyházi Főiskola több, mint 20 éve vesz részt a turizmus különböző területein dolgozó szakemberek kép­zésében. Kezdetben idegenvezetők képzésével járult hozzá a turizmusfejlesztéshez. A ’90-es évek közepén a Budapesti Gazdasági Főiskolával közösen, majd önállóan indított felső­fokú szakképzést a falusi turizmusban dolgozó szakemberek­nek. A Turizmus és Földrajztudományi Intézet a „Bolonyai képzés” bevezetésével a földrajz alapszak mellé meghirdette az idegenforgalmi szakirányt. Énnek köszönhető, hogy 2012-re szakmai szempontból tökéletesen felkészült oktató­kutató csoport, testület alakult ki, amelynek segítségével szeptembertől már Turizmus és Vendéglátó Szakos turisztikai alapképzést indítunk a főiskola Gazdálkodási Karával közö­sen. Képzésünk attól válik sikeressé, ha az alapos elméleti-, szakmai felkészítés mellett a jövő turisztikai szakembere­it gyakorlatorientált képzésben részesítjük. A kialakított tanszálló, tanétterem és tan-utazási iroda biztosítja, hogy a leendő hallgatók az elméletben elsajátított tudásanyagot élesben, ezeken a gyakorlóhelyeken mélyítsék el. Fontos, hogy végzőseink a szakmát ismerő, turistabarát magatartást tanúsító szakemberek legyenek, akik képesek a végzés után önálló vállalkozást indítani, vagy egy már működő turisztikai vállalkozás szakmai csapatának a tagjává válni. Lehetőség nyílik arra is, hogy végzett diákjaink mesterképzés keretében további elméleti és gyakorlati ismeretekre tegyenek szert, és egy nagyobb szálloda, vagy vendéglátó egység profi me­nedzsmentjében is sikeresen helytálljanak. (A szerző a Nyíregyházi Főiskola Turizmus és Földrajztudományi Intézetének egyetemi tanára)

Next

/
Thumbnails
Contents