Kelet Magyarország, 2012. február (69. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-06 / 31. szám
2012. FEBRUÁR 6„ HÉTFŐ KELET Didergős forgalomstop Nyíregyházán Egy balesetet rekonstruáltak a mínuszokban fotó: pusztai Sándor Közel egy órára lezárta a rendőrség a telizöldes csomópontot a Sóstói út - Erdő sor kereszteződésében. NYÍREGYHÁZA. A forgalomkorlátozásra egy baleset rekonstrukciója miatt volt szükség a napokban - tudta meg lapunk. A gondos előkészítés után szinte vezényszóra állták el a bejövő szakaszokat a rendőrségi gépkocsik, majd egy kisebb csoport indult a Kossuth utca, Sóstói út, Erdő sor és Ferenc körút kereszteződésébe. Dr. Kemény Lajos és Bartha Béla igazságügyi műszaki szakértők a rendelkezésükre álló adatok alapján krétajeleket rajzoltak a földre, majd azok fölé különböző méretű jelzőkúpokat tettek. Ezután egy rendőrségi autó beállt a Sóstói út belváros felé vezető oldalába, egy kisbusz pedig az Erdő sor felől érkező oldalra. Az egyik műszaki szakértő a kisbuszban előbb távolabb állt meg a kereszteződéstől, utána szakaszonként közeledett oda, míg a másik szakértő az autó közelében mért és rögzített. Rövid szirénahangot adott az autó, a kisbuszból a szakértő fotókat készített. A rekonstrukcióval bizonyára egy korábbi baleset láthatósági és hallhatósági méréseit pontosították. Tudvalevő, hogy a bíróságokon a balesetekkel kapcsolatban felmerülő összes körülményt igyekeznek elemezni. A szakértők első körben a közlekedő járművek adatait táplálják be egy speciális modellező programba. Sokat számít, hogy volt-e poggyász, melyik oldalon hányán ültek, milyen volt. a járműben a súlyeloszlás, milyen típusú motor hajtotta, milyen futóművön mozgott, milyen volt a fékrendszer, a láthatóság és az útviszony. Ezen adatok alapján emberi beavatkozás nélkül a számítógép modellezi, hogy a végső (helyszíneléskor mért) pontokat milyen sebesség, irány stb. adatok alapján érhették el a járművek. Egy általános baleset esetében a bíróság ezen adatokra alapozott szakvélemény alapján állapítja meg, hogy melyik fél hibázott, illetve a másik félnek volt-e szerepe a baleset bekövetkeztében. Azt, hogy a múlt heti mérések mire vonatkoztak, egyelőre nem lehet nyilvánosságra hozni. szón ■> Nem kedvez A fagyos idő nem kedvez az akkumulátoroknak sem, melyek közül a gyengébbek most sok fejfájást okozhatnak az útra kész autósoknak. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Felfüggesztett börtön a cserkészi robbantónak A törvényszék helybenhagyta a magát ártatlannak valló gázrobban- tóra kiszabott ítéletet. NAGYCSERKESZ, NYÍREGYHÁZA. A vádlott korábban azt állította, hogy nem ő okozott robbanást, nem ő szerelte szét a gázvezetéket 2009. március 18-án a házában, ezért a védelem fenntartotta a felmentésre vonatkozó fellebbezést. Az ügyész az indítvány elutasítására és az ítélet helybenhagyására tett indítványt. A bíróság utóbbinak adott helyet, és bűnösnek mondta ki a vádlottat közveszélyokozás miatt. Az első fokon kiszabott 2 év szabadságvesztés büntetés így jogerőre emelkedett, de végrehajtását 4 évre felfüggesztették. Az indoklásban elhangzott: a vádlott megvárta, míg a házbeliek távoznak, és szétszedte a gázvezetéket. Ezt szakértői vélemény is megerősítette. Ezután tisztázatlan okból keletkezett a szikra, ami a nagy- cserkeszi házat szétvetette. Súlyosan megsérült a vádlott, de sérült egy szomszéd is, akinek több százezer forintos kára is keletkezett. A sértettek kérték, hogy az őket ért kárt a vádlott térítse meg, erre csak külön eljárásban lesz mód. A vádlott, Sápi István Kornél nem jelent meg a tárgyaláson, a Nyíregyházi Törvényszék dr. Fázsi László vezette fel- lebbviteli büntetőtanácsa által hozott ítélet azonban ettől függetlenül jogerős. szón Merevre fagyott az oltás végére a nadrág kálmánháza. Egy családi ház udvarán lévő üvegház lobbant lángra péntek hajnalban Kálmánházán. A helyszínre előbb az újfehértói tűzoltók, majd a nyíregyházi lánglovagok érkeztek meg. A lángokat szerencsére sikerült gyorsan elfojtani, ám az oltáshoz használt víz a metsző hidegben megdermedt a tűzoltók hővédő ruháján, és keményre fagyasztotta a nadrágjukat. A tűz keletkezési oka vélhetően a fűtéshez használt kazán környezetében keletkezett hiba volt. szón A lángokat szerencsére sikerült gyorsan elfojtani FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Korántsem úszta meg pénzbüntetéssel a gázoló nyíregyháza. Egy évig nem vezethet a zebrán gázoló autós - mondta ki jogerős ítéletében a Nyíregyházi Törvényszék dr. Fázsi László vezette tanácsa egy közúti baleset ügyében. A vádlott 2010. október 7-én dél körül elütött egy zebrán átkelő gyalogost Nyíregyházán, az Arany János utcán. A sérült hölgy 6-8 hónap alatt gyógyuló, maradandó fogyatékosság kialakulásával járó csonttöréses sérülést szenvedett. Az első fokon eljáró nyíregyházi bíróság 250 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a gépkocsivezetőt. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért fellebbezett, és a közúti járművezetéstől eltiltás kiszabása mellett érvelt, míg a vádlott és védője a felmentés és enyhítés érdekében emelt szót. A fellebb- viteli tanács az ügyészi indítványt találta alaposnak, így a főbüntetés helybenhagyása mellett a vádlottat l évig eltiltotta a közúti járművezetéstől. Az indoklásban a bíróság rámutatott: az úttesten közlekedő hölgy szabályosan próbált átkelni az úton. Az autós figyelmen kívül hagyta a gyalogos áthaladási elsőbbségét. A durva szabályszegésre tekintettel indokolt a vádlott egy éves gépjárművezetéstől való eltiltása. szón 2012. február 6. hétfő - február 8. szerda Pick Sertespárizsi 500 g ► 1298 Ft/kg Friss. Olcsó. Jó Leveszöldséi v I. osztály ■ t ► 1 kg Grapefruit ► I. osztály ► piros ► lédig ► kg UHT Főzőtejszín ► 500 ml ► 338 Ft/liter Almtaler lapka sajt ► toast, ehester, allgäuer ► 250 g ► 1196 Ft/kg Bagett ► 300 g ► 363 Ft/kg fözittej*zul UHT tej ► 1,5% zsírtartalom ► 1 liter Carré ostya kakaós, földimogyorós, citromos ízű, vanília ízű krémmel töltött ► 250 g ► 596 Ft/kg _______ Dárdás Paprikás vastagkolbász ► 500 g ► 1398 Ft/kg Renny l MARKET Érvényes: 2012. február 6. hétfő és február 8. szerda között minden Penny Market üzletben, az ország 189 pontján. *Az árak a 2012. február 2-át megelőző Penny Market fogyasztói árak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! www.penny.hu Friss. Olcsó. Jó. 4 I I HIRDETÉSEK