Kelet Magyarország, 2012. február (69. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-27 / 49. szám
2012. FEBRUÁR 27., HÉTFŐ KELET Szlovák plakát a magyar településen fotó: Mti, krizsán csaba Szlovák párt nnn kampánya a magyar oldalon LUUU RAJKA. Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek nevet viselő szlovákiai politikai mozgalom a határon túli, részben odaköltözött szlovák állampolgárok lakta Rajkán és az ausztriai Wolfstahlban két nyelven - szlovákul és magyarul, illetve szlovákul és németül - igyekszik elérni a választókat. Szlovákiában március 10-én tartanak előre hozott parlamenti választásokat. MTI Teljesítette a tavalyi 9500 milliárd forintos bevételi tervet az adóhatóság; az idén 10 500 milliárd forintot kell beszednie, jelentős részét áfából, amelynek ellenőrzése az idén is kiemelt feladat - mondta Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese. Egyes adónemekre vonatkozó jogszabályok változtak, amelynek hatására nőnek az azokból származó bevételek. Elfogadta az RMDSZ a jelölési szabályzatot Marosvásárhely. Elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) második legfontosabb döntéshozó testületé az önkormányzati választásokra vonatkozó jelölési szabályzatát, amely meghatározza, hogy a szövetség területi szervezetei milyen szempontok és szabályok szerint választják meg az ön- kormányzati választásokra jelölt személyeket. mti Gyertyagyújtással emlékeztek Schmitt Pál is mécsest helyezett el a fővárosi Terror Háza Múzeuma előtt fotó: mti, beliczay László „Biztos tudással és bátorsággal felvértezve kell lezárnunk a XX. századot.” Budapest. A fővárosi Terror Háza Múzeumnál kezdődött a kommunizmus áldozatai emléknapjának országos rendezvénysorozata. Idegen akaratot és érdeket- Senki nem dönthet rólunk helyettünk, mert csak a felelősséggel megélt szabadság szülhet rendet - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a kommunizmus áldozatainak emléknapján szombaton Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt rendezett megemlékezésen. Hende Csaba a több száz megemlékező részvételével tartott rendezvényen hozzátette: csak a szabadság szülhet együttműködést, az emberi méltóság tiszteletét és jólétet. Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója azt mondta: 2002 februárjában „elsőként hozAz emléknapról Az Országgyűlés 2000-ben döntött úgy, hogy február 25-én tartják a kommunizmus áldozatainak emléknapját. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát. tunk létre Közép-Európában egy olyan intézményt, amely szakmai elszántsággal és hitelesen dolgozta fel a XX. századi totalitárius diktatúrák természetét, tárta fel a lelket és testet pusztító szörnyűségeit. A hazugság, a tudatlanság, az embertelenség ellen vettük fel a harcot.” A honvédelmi miniszter szólt arról, hogy „az Andrássy út 6o. jelképezi a nemzeti önfeladást is”. Elmondása szerint itt tartottak fogva magyar embereket, és kínozták őket gyakran halálra. Azok követték el mindezt, akik „minden lehetséges alkalommal kéjjel árultak el mindent, ami magyar nemzeti érdek. (...) Idegen akaratot és érdeket képviseltek, szolgalelkű módon saját és elvtársaik hatalma és jóléte érdekében” - mondta. „Erkölcsi-politikai kiállás” Schmidt Mária rámutatott: „biztos tudással és bátorsággal felvértezve kell lezárnunk a XX. századot, amely Magyar- országon és Európában is a vér és a törvénytelenségek kora volt”. Ez a múzeum „emlékmű, főhajtás. Erkölcsi-politikai kiállás azoknak az eszméknek a terjesztése ellen”, amelyek tömeges politikai gyilkosságokkal jártak - tette hozzá. Balás-Piri László, a Kelet- és Közép Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának elnöke beszédében elmondta: 1990-ben megbukott a világkommunizmus, 2010-ben pedig Magyarországon a posztkommunizmus. Megfogalmazása szerint „a múltat be kell vallani, de meg is kell Orbán Viktor miniszterelnök szombaton kora délután gyújtott mécsest a Hősök Falánál. A tiszteletadás után adott nyilatkozatában azt mondta: azért jön el ide minden alkalommal, ismerni”. A Terror Házánál rendezett, ünnepi műsorral egybekötött megemlékezés után Schmitt Pál köztársasági elnök feleségével közösen meggyújtotta az emlékezés mécsesét a múzeum falánál. Az ünnepi behogy majd a gyerekei is eljöjjenek. Mint fogalmazott, azt szeretné, ha „ez az emberi gesztus, ez az együttérzés, az empátia beépülne a magyar közéletbe”. szédeket mások mellett Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bogárdi Szabó István református püspök, Domokos László, az Állami Számvevő- szék elnöke, Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Schiffer András, az LMP országgyűlési képviselője, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke is a közönség soraiból hallgatta. A szervezők tájékoztatása szerint az egész napos programot több mint háromezren látogatták. mti A gyerekek is eljöjjenek Jön a felzárkóztató program ■ // 1. győzelme Moszkvában Az MSZP Kelet-Magyar- országra önálló programot készít. Békéscsaba. Május elsejére készül el az MSZP választási programja, külön fejezet foglalkozik a hátrányos helyzetű Kelet-Magyarországgal - jelentette ki a párt elnöke szombaton Békéscsabán. Mesterházy Attila az MTI- nek azt mondta, a programot társadalmi egyeztetés után véglegesítik. Hozzátette: Ke- let-Magyarország többszörösen hátrányos helyzetben van, a felzárkóztatáshoz a társadalom valamennyi területét érintő önálló program kell. Az országos választási program települési, térségi és regionális programokra alapozva készül el valamennyi ágazatra, alulról építkezik, hasonlóan az MSZP új tisztségviselő-választási rendszeréhez - mondta. Mesterházy Attila arról is szólt, hogy a párt készül a 2014-es választásokra, 2012 végéig mind a 106 választókerületben megnevezi jelöltjeit. Ők 2013 második felében „vizsgát tesznek” a választó- kerületben feltárt problémákból és helyi ismeretekből, a nem megfelelőket lecserélik. „Nem akarom, hogy az MSZP mást mondjon a választási programban és mást, amikor kormányra kerül, nem eshetünk újra a 2006-ban elkövetett hibába” - folytatta. A párt nem került „a történelem süllyesztőjébe”, és 2014-re kormányváltó erő lesz - tette hozzá. MTI MOSZKVA. Az orosz fővárosban 12 választókörben tartottak nyílt napot az elnökválasztás előtt, ahol a látogatók megismerhették a szavazóhelyiségekben felszerelt webkamerák működését és a választások műszaki hátterét. Vlagyimir Putyin minisz- terelnök-államfőjelölt tavaly decemberben, a parlamenti választások után adott utasítást arra, hogy az ország valamennyi szavazóhelyiségében szereljenekfelwebkamerákat, hogy megakadályozzák a visz- szaéléseket az elnökválasztáson. Az ellenzék ugyanis azzal vádolta a hatalmat, hogy sorozatos csalások történtek a törvényhozási választáson. A moszkvai választási próbán lefuttatott program alapján I. Péter cár, Egész Oroszország jelöltje 26 szavazattal győzött, míg Dzsingisz kán 9 voksot kapott a tatár-mongol horda színeiben. Mögöttük végzett Nagy Sándor, Napóleon és Churchill. MTI Jegyzet Dankó Mihály A számítógéptől való önmegtartóztatást szorgalmazza a húsvéti böjt heteiben egy toszkánai plébános. Nemcsak a húsról lehet lemondani, de néhány órára interneten is böjtölhetünk. Bevallom nagyon tetszik a kezdeményezés, s az indoklás is: „Már az is eredmény, ha sikerül elérni, hogy a fiatalok néhány órára felálljanak a computertől és helyette körbenézzenek a valódi világban, személyes kapcsolatokat teremtve”. Szerintem sok másra is jó lenne kiterjeszteni a kezdeményezést. Hisz a negyven napi böjt lényege éppen a lelki megtisztulás, az önmegtartóztatás. Különösen a politikai élet „harcosaira” férne rá egy kicsit e két tulajdonság. Az állandó küzdelem felőrli az erőket. Egyszer érnénk el - amerikai mintára -, hogy béke lenne a választások után! Ha soha máskor, most látjuk, hogy „ég a ház”. Kintről és bentről jönnek az áldások. De vagy nem hallgat rájuk senki, mert más mondja, vagy az építés helyet a kárörvendő kritika hallatszik ki belőlük, mely nem hozna csak rombolást. Azt mondják, mindez magyar betegség! Nem hinném. Szóval jön a keresztény egyház legnagyobb ünnepe, a húsvét, a szenvedés utáni feltámadás. Azt hiszem mi is szenvedtünk már eleget, itt lenne az ideje az örömnek, csakhogy ezt akarni kellene, együtt, mindenkinek! danko@inform.hu Kitekintő A kabuli amerikai nagykövet ás Barack Obama kampánytanácsadója is úgy nyilatkozott, hogy Washington nem vizsgálja felül afganisztáni elkötelezettségét a koránégetés miatt kitört erőszakcselekmények miatt, amelyek során amerikai katonák is életüket vesztették. Rayan Crocker, az Egyesült Államok afganisztáni nagykövete és Robert Gibbs volt elnöki szóvivő szerint Hamid Karzai ingatag kormánya összeomlana és a tálibok visszaszereznék az ország feletti ellenőrzést, ha Washington a csapatkivonás felgyorsítása mellett döntene. Crocker azt hangoztatta, hogy olyan helyzetet kell teremteniük, amelyben az al-Kaida képtelen lesz a visszatérésre. ______ Amerikai hírszerzési elemzők szerint nincs rá konkrét bizonyíték, hogy Irán a nukleáris fegyver megépítése mellett döntött. Az amerikai szakértők annak ellenére is fenntartják ezt a nézetüket, hogy az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) pénteki jelentése szerint az iszlám köztársaság felgyorsította urándúsítási programját. Támogatott városvédő futás Devizaárfolyam (2012.02.26.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 288,74 +0,57 USA dollár 215,59-0,67 Svájci frank 239,46 +0,42 Angol font 340,80 +0,82 Román lej 66,29 +0,17 Ukrán hrivnya 26,93-0,09 Horvát kuna 38,09 +0,12 Lengyei zloty 69,31 +0,39 I gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB A Telekom ismét főtámogatója lett a tavasz legnagyobb szabadidős futóeseményének. Budapest. Az április l-jén startoló hagyományos Telekom Vivicittá Városvédő Futást már 27. alkalommal rendezi meg a Budapest Sportiroda a fővárosban. A budapesti Telekom Vivicittá futamai a korábban megszokott margitszigeti helyszínről a hagyományos távokkal rajtol. A rendezvény rendkívüli népszerűségét többek között annak is köszönheti, hogy több futamot indítanak, így a család minden tagja megtalálhatja a felkészültségének megfelelő távot. így a klasszikus és népszerű Vivicittá (12 km), Midicittá (6,2 km), Minicittá (3,2 km), gyaloglás (3,2 km), illetve családi futás (1 km) mellett a tavaly nagy sikerrel debütált félmaratonon (21 km) is kipróbálhatják magukat a futás szerelmesei. Akárcsak tavaly, az idén is csatlakoznak a rendezvénysorozathoz vidéki városok; új helyszínekként ezúttal Szolnok és Pécs ad otthont a Vivicittá programnak. Pécsett április 14-én, Szolnokon április 15-én rajtol a városvédő futás, a városok legszebb utcáin áthaladó táv mindkét helyszínen 3,5 km lesz. A Telekom Vivicittá Városvédő Futás résztvevőinek száma évről évre nő, tavaly a rekord részvételi szám született, több mint 38 000 futó vette birtokba Budapestet és a vidéki helyszíneket. ékn <§ Evangéliumi egyházak tiltakozása Demonstratív istentiszteletet rendeztek vasárnap a keresztény evangéliumi egyházak a Parlament előtt, tiltakozásul az új egyházjogi törvény ellen. fotó: mti, szigetváry zsolt