Kelet Magyarország, 2012. február (69. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-24 / 47. szám
2012. FEBRUÁR 24.. PÉNTEK 2 Mindenfelől iE MR Andor László fotó: net Feljelentést tesz a Jobbik Andor döntése miatt Budapest. Hazaárulás és hűtlenség gyanúja miatt feljelentést tesz a Jobbik a legfőbb ügyésznél ismeretlen tettes ellen, amiért Andor László magyar EU-biztos egyetértett és támogatta az Európai Bizottság Magyarország számára kedvezőtlen döntését - jelentette be az ellenzéki párt frakcióvezetőhelyettese. Gyöngyösi Márton szerint Andor László alkalmatlan posztjának betöltésére. MTI A bankszektor 13 év után veszteségessé vált 2011-ben, a szektor összesített adózott eredménye mínusz 92,6 milliárd forint volt tavaly a 2010. évi 12,3 milliárd forint nyereség után - derül ki a PSZÁF gyorselemzéséből. A felügyelet honlapján megjelent előzetes adatok alapján 2011 negyedik negyedévében 149 milliárd forint veszteséget szenvedett el a bankszektor. mti Malév: elhagyta Budapestet az utolsó gép is BUDAPEST. Elhagyta a budapesti repülőteret az utolsó - a Malév február 3-i leállása előtt a flottába tartozó - repülőgép is csütörtök délután. A Bombardier Q400-as az el- emelkedés után megtett egy iskolakört, és alacsony magasságon áthúzott a repülőtér fölött. A repülőt a norvégiai Torp-Sandefjordba repüli Leposa Attila és Leposa Edina, apa és lánya. mti LMP: a kormány járatritkítást tervez a MÁV-nál BUDAPEST. Az LMP informáci- I ói szerint a kormány „fű alatt” jelentős járatritkítást tervez a MÁV vonalain - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezetője. Jávor Benedek saját információikra hivatkozva - amelyek forrását nem kívánta megnevezni - azt mondta, hogy a kabinet tíz százalékot is elérő teljesítménycsökkentést írt elő a vasúttársaságnak. MTI Orbán Viktor: ésszerűtlen a Magyarországot sújtó javaslat ¥ Orbán Viktor a Német Gazdasági Klub 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen fotó: mti, k. szilárd „Miért tőlünk, a jól teljesítőktől akarnak pénzt elvenni, miközben máshová zsákszámra öntik azt?” BUDAPEST. Teljesen ésszerűtlennek és méltánytalan lépésnek tartja Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar- országnak szánt kohéziós pénzek felfüggesztésére vonatkozó európai bizottsági javaslatot. „Miért éppen minket akarnak megbüntetni azok, akik‘a válság előidézésében komoly szerepet játszottak, és jól látható, hogy az elmúlt egy év során képtelenek voltak ezt a válságot kezelni?” - tette fel a kérdést a kormányfő a Német Gazdasági Klub húszéves évfordulója alkalmából tartott budapesti ünnepségen csütörtökön. Miért minket büntetnek? Amikor a kormány éppen visszarántotta az országot a szakadék széléről, amikor a gazdaság végre kezd magára találni, amikor Magyarország teljesíti a költségvetési hiányra vonatkozó európai elvárásokat, és csökken az államadósság is, akkor az Európai Unió vezetői meg akarják büntetni a magyar embereket az előző kabinetek felelőtlen döntéseiért - mondta Orbán Viktor, utalva arra, hogy szerdán az Európai Bizottság azt javasolta: jövő januári hatály- lyal függesszék fel 495 millió euró (142 milliárd forint) Magyarországnak felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit. „Okos dolog-e hátat fordítani azoknak, akik keményen dolgoznak nemcsak a magyar, hanem az egész európai gazdaság rendbetétele érdekében? Okos dolog-e plusz akadályokat gördíteni azok elé, akik éppen felfelé húzhatnák az európai gazdaságot? Miért éppen minket akarnak megbüntetni azok, akik a válság előidézésében komoly szerepet játszottak, és jól látható, hogy az elmúlt egy év során képtelenek voltak ezt a válságot kezelni? Miért tőlünk, a jól teljesítőktől akarnak pénzt elvenni, miközben máshová zsákszámra öntik azt a siker egyre fogyatkozó reményével? Okos dolog-e kettős mércével mérni?” - sorolta kérdéseit a kormányfő. Kijelentette, a magyar kormány ki fog tartani gazdasági céljai mellett, ugyanakkor mindenkivel tárgyal, és ha kell, „elmegyünk az oroszlán barlangjába is, időnként még jól is érezzük ott magunkat, és bemutatjuk azokat a szempontokat, elveket és érveket, Orbán Viktor szerint a németmagyar gazdasági kapcsolatok fontosságát mindennél pontosabban mutatja, hogy Németország egyszerre a legnagyobb kereskedelmi és befektetési partnere Magyar- országnak, az itt működő német vállalatok pedig több mint egymillió magyar ember mindennapi kenyeréről gondoskodnak. amelyek alapján alakítjuk a transzparens politikánkat”. Német-magyar barátság A német-magyar barátságról szólva Orbán Viktor kijelentette: e barátság mögött nem érdekek, hanem hasonló erkölcsi, értékbeli meggyőződés Nincs még egy olyan ország a világon, amely akkora befolyással bírna Magyarország gazdaságára, mint Németország - húzta alá, hozzátéve, hogy Magyarországon befektetni nem szívesség, hanem racionális üzleti döntés, amelytől mindkét fél előnyöket, profitot remél. Külön kiemelte német vállalatok beruházásait. áll. A magyarok és a németek sok közös dologra vállalkoztak a történelem során. Most arra vállalkoznak, hogy egy biztonságos, szabad, békés I és virágzó Európát hozhas- | sanak létre - emelte ki, majd azzal folytatta, hogy a magyar emberek nagyra értékelik a németeket, tisztelik munkabírásukat, rendszeretetüket, 1 kitartásukat. „Nálunk az az általános felfogás, hogy amit Németország és a német emberek létrehoztak, azt munkával, tudással, szorgalommal szerezték meg” - hangsúlyozta, kijelentve, hogy a magyarnémet kapcsolat a becsületes munka és a teljesítmény tiszteletére épül. Szavait azzal zárta, hogy várakozásai szerint idén Magyarország a világ egyik izgalmas pontjává válik befektetői szemmel nézve. „Mi attól | sem veszítjük el a kedvünket, ha az európai bürokraták egy része nem érti, mi történik nálunk” - jelentette ki a mi- [ niszterelnök. MTI | „Akinek csak a piacunk kell, az a magyar észjárás szerint gyarmatosító, akinek a munkánk is kell, az a szövetségesünk. A német vállalkozásokkal talán éppen azért alakult ki ilyen kivételesen jó viszonyunk, mert ők voltak azok, akik a leggyorsabban és a legalaposabban megértették ezt a magyar észjárást” - mondta Orbán Viktor. Swoboda: botrányos és elfogadhatatlan... Brüsszel. A magyar kormánynak a szükséges intézkedések meghozatalával teljesítenie kell európai kötelezettségeit - hangsúlyozta csütörtökön Hannes Swoboda, az Európai Parlament (EP) szocialista frakcióvezetője. Az osztrák politikus szerint az EP-beli szocialisták „mindig is kételkedtek” abban, hogy helyes pénzügyi szankciókat alkalmazni kormányokkal szemben gazdasági problémákkal kapcsolatban, hiszen az csak tovább ront a helyzeten. „Ám az egész Orbán (Viktor) hibája. Azzal, hogy elutasította a törékeny gazdasági és pénzügyi helyzet kezelését, az Orbán-kormány nem csupán provokálta az EU-t és a nemzetközi intézményeket, de most saját népét is bünteti” - állította. Szerinte a magyar kormány és a Fidesz vezetői naponta intéznek támadásokat EP-tagok ellen, ami „botrányos és elfogadhatatlan”. Leszögezte, szocialista EP-képviselők nem ártanak a magyar kormány európai imázsának. „Mikor nyílik fel az Európai Néppárt szeme, és mikor látja meg a magyarországi realitásokat?” - tette fel a kérdést nyilatkozatában Hannes Swoboda. Mint megjegyezte, szerinte a néppártiaknak szolidaritást kellene mutatniuk EP-beli kollégáikkal „az európai értékek és törvények megsértése láttán”, „az igaztalan politikai támadásokkal szemben”. Az EP-frakcióvezető arra szólította fel Orbán Viktort, hogy „a magyar nép érdekében változtasson magatartásán”. MTI Lapszemle: külföldi sajtó Magyarországról A kohéziós források felfüggesztésére vonatkozó brüsszeli indítvány példa nélküli az EU-ban - emelték ki vezető amerikai és európai lapok. A The New York Times szerint második front nyílt Magyarország és az Európai Unió között azzal, hogy az Európai Bizottság javasolta a kohéziós alapok felfüggesztését. A napilap megjegyezte: Budapest és Brüsszel egyaránt azt állítja, nincs összefüggés a magyarországi demokrácia minősége körüli és a költség- vetési deficitre vonatkozó EU-előírások folyamatos megsértése miatti, „inkább technikai” vita között, ugyanakkor „a konfliktus ismét szembeállítja egymással Orbán Viktort és az EU végrehajtó ágát”. A vezető amerikai liberális újság szerint úgy tűnik, az Európai Bizottság erőfitogtatásáról van szó. ____________________ A Frankfurter Allgemeine Zeitung konzervatív német lap kommentárja szerint Brüsszel egy olyan kormánnyal szemben lép fel, amely egyébként is védekezésre kényszerül, és egy olyan ország ellen, amely kicsi és nem tagja az euróövezetnek. Az EB így különösebb kockázat nélkül próbálgathatja erejét, a valódi próbatétel pedig akkor következik, amikor például Franciaországgal szemben kell eljárni. Az ugyancsak konzervatív Die Welt megszólaltatta Guy Verhofstadtot, az európai parlament liberális frakciójának vezetőjét, aki szerint a budapesti vezetésnek a hiány csökkentésével kellett volna foglalkoznia, ehelyett viszont „alkotmány- módosításokat vert keresztül a parlamenten”. Hozzátette: a liberálisok reményei szerint az EB „ugyanezt a határozottságot mutatja”, amikor a közös európai értékek lehetséges megsértését vizsgálja és fellép ezek ellen._________________ A Financial Times Deutschland úgy fogalmazott: a kohéziós pénzek ügye „tovább ronthatja a már így is rendkívül feszült viszonyt az EU és Magyarország között". A Süddeutsche Zeitung megjegyezte: nem Magyarország az egyetlen, amely nem tartja be a hiányra vonatkozó szabályokat, az EB szerint azonban az egyetlen tagállam, amely nem tett meggyőző erőfeszítéseket a deficit korlátozására. A Spiegel Online szerint a kohéziós pénzek megvonása mellett „államcsőd is fenyeget, az Orbán-kormánynak 15-20 milliárd euróra van szüksége” a fizetésképtelenség elkerüléséhez._____________________________________________ A Der Standard című liberális osztrák napilap úgy fogalmazott: „Orbán Viktor ismét hatásosan bemutatja, hogyan lehet egy országot zsákutcába vezetni”. <8> Elbúcsúztatták A magyar turistákat ért etiópjai merénylet egyik áldozata, Szabad Gábor portréja virágok és gyertyák között a kutatóorvos búcsúztatásán a Szegedi Tudományegyetemen. FOTÓ: MTI, K.Z.6. Reform az oktatásban Ki lehet dolgozni úgy is egy felsőoktatási rendszert, hogy tudást és szociális hátteret egyaránt vizsgálva rangsoroljanak a hallgatók között, hogy igényelni lehessen ösztöndíjakat, alapítványi támogatásokat, illetve fel lehessen venni egy elfogadható kamattal terhelt, normális feltételekkel tör- leszthető (és nem haverok- buli-fantára költött) diákhitelt is. Az oktatási rendszerhez pedig régen hoz?á kellett volna már nyúlni. A szakok és a keretszámok már rég nem alkalmazkodnak a valós munkaerőpiaci igényekhez. A régmúlt egyik végletéből - amikor az ment egyetemre akinek a családi háttéré is olyan volt - ma eljutottunk ahhoz a másik véglethez, amelyben a sok intézmény számolatlanul ontja a diplomásokat, rontja ezzel a nagy tradícióval rendelkező egyetemek hírnevét, a valódi diplomák értékét és növelve az úgynevezett „diplomás munkanélküliség”-et. Azt nem vitatom, hogy lehet és kell is az oktatási tárca módszereit kritizálni (enyhén szólva is későn hirdették meg a keretszámokat), lehetne sok mindent másképp csinálni, de hogy a rendszer egészéhez, átfogóan hozzá kellett már nyúlni végre, az nem vitatható. gergely.tamavolgyl@inform.hu Népszerű a nagy sávszélesség BUDAPEST. A T-Mobile mobilinternetes ügyfeleinek száma meghaladta az egymilliót, és piaci részesedése az összes mobilinternet-előfizetést tekintve 48,7 százalékra nőtt. Ez azt jelenti, hogy csaknem minden második magyar mobilinternetező a piacvezető szolgáltató ügyfele. A szupergyors mobilinternetezéshez tavaly nyár óta kínált, eddig már 16 ezer ügyfél által választott Net&Roll díjcsomagok népszerűsége mutatja, hogy egyre több felhasználó igényel nagy sávszélességet. A Net&Roll díjcsomagot igénylő ügyfelek csaknem négyszer annyi adatmennyiséget forgalmaznak egy hónapban, mint a hagyományos díjcsomagokat használó mobilinternetezők. ÉKN Devizaárfolyam (2012.02.23.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 288,17 +1,01 USA dollár 216,26-0,79 Svájci frank 239,04 + 1,23 Angol font 339,98-0,85 Román lej 66,12 +0,19 Ukrán hrivnya 27,02-0,08 Horvát kuna 37,97 +0,13 Lengyel zloty 68,92 +0,30 u gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB