Kelet Magyarország, 2012. február (69. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-22 / 45. szám
452552 2012. FEBRUÁR 22- SZERDA SÉTA / Ladik 13 Szerkesztőségi látogatás Az idei tanévben is rendszeresen közöljük a Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásait. Előzetes egyeztetés után látogatást tehetnek szerkesztőségünkben a SÉTA programban résztvevő diákok és tanárok, akiknek minden alkalommal egy-egy kollégánk tart előadást az újságírás, fotózás, illetve a napilapkészítés rejtelmeiről. Jelentkezni lehet Palicz István újságírónál a 0620/973-97-66-os telefonszámon vagy e-mailben: istvan.palicz@ inform.hu. ■ Különbözőek, mégis egyformák A Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium fiataljai is ellátogattak szerkesztőségünkbe a közelmúltban Grunda Mariann tanárnő kíséretében. Palicz István újságíró az Inform Média Kft. három megyei napilapját, az Észak-Magyarországot, a Kelet-Magyarországot, valamint a Hajdú-bihari Naplót tette a kerekasztal közepére. A gyerekek feladata többek között az volt, hogy felfedezzék a napilapok közötti hasonlóságokat és különbségeket. FOTÓ: SIPEKI PÉTER » Középiskolások a főiskolán Fruzsi, Adrienn, Fanni és Alexandra továbbtanulás előtt állnak, a kiszemelt felsősoktatási intézmények közül számukra a Nyíregyházi Főiskola áll a dobogó csúcsán. fotó: palicz István Felkészítő tanár: Tudlik Tiborné 5A7TÓ ti TANUtÁJ Hogy mondanád? BUDAPEST. A Fészek Színházat működtető UDVARszínHÁZ Kulturális Egyesület „In my life... hogy mondanád magyarul” címmel irodalmi pályázatot írt ki, melyre várja közép- iskolás diákok minidrámáit, novelláit és verseit. km Diákújságíróink Nagy Fanni Deák Ferenc Gimnázium, Fehérgyarmat Vasas Nikolett Nagykállói Középiskola, Korányi Frigyes Gimnázium Német nyelvű matematikaverseny: nagykállói siker az országos fordulóban. nagykálló. A magyarországi német-magyar két tanítási nyelvű középiskolák számára kiírt matematikaversenyt 2004 óta rendezik meg. A Korányi-gimnázium tanulói a kezdetektől fogva nagy létszámban vesznek részt ezen a megmérettetésen. A verseny első fordulója még decemberben zajlott le az ország 19 középiskolájában. Akkor 75 perc alatt 20 feladatot kellett megoldaniuk a tanulóknak. Az eredményeket hagyományosan a gimnázium kéttannyelvű karácsonyi partiján hirdették ki a szervezők. ötven diák, kilencven perc- Az én évfolyamomban 171 induló volt, és az első fordulóban elért pontszámom alapján 13. helyezettként bekerültem az országos döntőbe, amit a Budapesti Gazdasági Főiskolán rendeztek meg. Itt egy hivatalos köszöntő után bemutatták nekünk a főiskolát. Ezt követően elkezdődött a verseny, ahol összesen 50 diák vett részt, akik az orelőrelépnem a mezőnyben: végül a hetedik helyen fejeztem be a versenyt. Feladatokkal bombázták Az eredményemet Gáspár Ágnesnek, felkészítő tanáromnak is köszönhetem, aki 3 hétig folyamatosan feladatokkal „bombázott”, hogy a tudásom biztos legyen. Mindenkinek ajánlom a Nagykállói Középiskola, Korányi Frigyes Gimnázium kéttannyelvű tagozatát, mert nagyon jó nyelvi felkészülést nyújt, és a német nyelv szinte anyanyelvként ivódik bele a diákokba. Jól használható tudásra lehet szert tenni, ami számos lehetőséget nyit meg majd előttünk.” VASAS NIKOLETT, 11. A OSZTÁLY szág minden pontjáról érkeztek, viszont Szabolcs-Szatmár- Bereg megyét csak én képviseltem. A verseny 90 percig tartott, azután ebédeltünk, majd kikapcsolódásként matematikai-stratégiai csapatjátékot játszottunk. Az eredményhirdetéskor kiderült, hogy sikerült Niki kitartóan készült a nem mindennapi megmérettetésre FOTÓ: ISKOLA Ladik 2. forduló Kedves Ladik-csapatok! Gratulálunk mindenkinek, aki a Lapot a diákoknak! (LADIK) médiavetélkedő első fordulóját sikeresen megoldotta. Sokat pihenni azonban nem lehet, hiszen itt a második forduló. Igyekezzetek minél jobb és ötletesebb megoldásokat küldeni, hiszen csak a 8 legjobb csapat juthat be a megyei döntőbe! AII. forduló feladatai: Elismerjétek meg az újságírói műfajokat! Nézzetek utána az interneten, és írjatok 3-4 mondatos meghatározást a következő műfajokról: hír, tudósítás, riport, interjú, kommentár (50 pont) ^^Próbáljátok ki magatok is az interjú műfaját! Keressétek meg iskolátok legérdekesebb diákját, és készítsetek vele egy interjút! Fotót is mellékeljetek róla! (Terjedelem: 2500 karakter, 200 pont) ^Próbáljátok ki a tudósítás műfaját is! írjatok tudósítást az egyik tanítási óráról: lehet történelem, magyar, kémia vagy ének óra is. Fotót is mellékeljetek! (Terjedelem: 2000 karakter, 200 pont) 4>A gyerekek kedvence a Kelet- Magyarország utolsó oldalán mindennap megjelenő Garfield képregény. Rajzoljatok ti is egy háromkockás képregényt, Garfield és a Kelet-Magyarország címmel! (200 pont) jKészítsetek egy szórólapot, mely arra buzdítja olvasóinkat, hogy érdemes előfizetni a Kelet-Magyar- országra! A szórólap legyen színes és rajzos! (200 pont) Minden feladatot külön lapra készítsetek el! Határidő: 2012.március 31. Címünk: Kelet-Magyarország, 4400 Dózsa György u. 4-6. Jó munkát, sikeres versenyzést mindenkinek! KELETI Pálinkás vacsoraest a Kelettel! A Kelet-Magyarország szerkesztősége és a Zsindelyes Pálinkafőzde sok szeretettel várja 2012. március 3-án (szombat) a szerencsés előfizetőket Érpatak. Zsindelyes tanyára egy pálinkás vacsoraestre, ahol megismerkedhetnek a Zsindelyes Pálinkafőzde által készített pálinkákkal egy érzékszervi bemutató keretében. A vidám hangulatról az Érpataki Asszonykórus gondoskodik. A program tartalmazza az utazást, a műsoros vacsoraestet, pálinkával együtt. Mit kell tennie? 20 szerencsés előfizető partnerével együtt részt vehet a Zsindelyes Kóstolóház vacsoraestjén. Küldje vissza a szelvényt 2012. február 24. (péntek) 12.00 óráig a Kelet szerkesztőségébe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). A borítékra mindenképpen írják rá: Pálinkás vacsoraest a Zsindelyes tanyán. Megéri előfizetőnek lenni! Töltsön el egy kellemes estét a Kelet-Magyarországgai! ANDREJKOVICS JÁNOSNAK 71. és ANDREJKOVICS JÁNOSNÉNAK 67 születésnapjuk alkalmából kívánunk hosszú, boldog életet egészségben, békességben. E becses nap alkalmából köszönti őket: három fiúk és feleségük, hat unokájuk és egy dédunokájuk. NYÍRI LÉNANETTI 1 éves lett! Született 2011.02.22.-én Édesanyja Szenderák Edina, Édesapja Nyíri Zsolt. Boldog születésnapot kívánnak szülei, nagyszülei éskeresztszülell Két szerető lélek, hosszú évek óta együtt megy az úton, egymás mellett szépen. Bár a tűz már nem perzsel úgy, mint akkor régen, mégis szépen ragyog, mint csillag az égen. Szívetekben béke, telketekben nyugalom, legyetek boldogok, mint sok-sok éve e napon! 50. házassági évfordulójuk alkalmából kívánunk ANDREJKOVICS JÁNOSNAK, és feleségének VIRASZKÓ MARGITNAK jó egészséget, sok boldogságot. Fiaik, menyeik, 6 unokájuk és 1 dédunokájuk. A hirdetés a legjobb befektetés HIRDETÉSÉT FELADHATJA awww.kelet.hu OLDALUNKON KERES2TÜL Állatbarát AlajrítvAny