Kelet Magyarország, 2012. február (69. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-21 / 44. szám

2012. FEBRUÁR 21.. KEDD KELET A Csodák Palotájától a bezsebelt dicséretekig Az immár a bajnoki szereplésre koncentráló NRK kulcsjátékosa, llyés Bettina válogatottbeli kötelezettség miatt lesz távol március végén fotó: hbn Az edző szerint, ha SzakmáryGréta még mindig az NRK játékosa lenne, a bronzmeccs másként alakul. RÖPLABDA. Noha az NRK- Nyíregyháza nem a főváros nevezésségeit izgatták a hosz- szú hét végén, mindazonáltal az NB Il-es női röplabdacsapat tagjai a két fellépés között - szombaton - bekukkantottak a Csodák Palotájába. A kiállítástól felvillanyozva Az interaktív tudományos ki­állítás felvillanyozó hatása va­sárnap érezhető volt a pályán is: a tinédzserek hadát bevető gárda a Magyar Kupa bronz­mérkőzésén ' megkeserítette a Gödöllő életét. A sportág nagyasszonya, Erdősné Ba­logh Erika vezényletével egy szettet „elvett” élvonalbeli ellenfelétől, így bizonyítva: egyáltalán nem lógott ki a né­gyes döntő mezőnyéből. Ho­Jó mérkőzést játszottunk, reálisan ennél többet nem ( várhattunk. BALÁZS ISTVÁN ■IfäjHlh lőtt a nyírségiek kivételével csupa NB I-es rivális, illetve a Közép-európai Ligában érde­kelt házigazda, a Vasas masí­rozott el a végjátékig. A szakemberek elismerése Pénteken ugyebár az előző ki­írás győztese, az első osztályú tabella tetején nyomuló BSE ellen szenvedett tisztes vere­séget a nyírségi gárda, amely hetvenöt perces csatában adta meg magát. Vasárnap a Gödöllővel szemben is több mint másfél óráig tartotta a frontot az NRK, a 3:l-es ve­reség minden, csak nem szé- gyellnivaló.- Jó néhány szakember je­len volt a meccseken, akiktől sok dicséretet kaptunk. Ta­lán mérvadó a véleményük: szigorúan a most látott telje­sítmény alapján a 4-7. helyen állhatnánk az NB I-es bajnok­ságban - árult el egy cseppet sem mellékes tényezőt Balázs István, a Nyíregyháza edző­je. - Be kell látni, a kupadön­tőben szereplő első osztályú együttesek előttünk járnak, főként labdabiztonság és csapatmunka tekintetében, a Vasas pedig fizikailag is a mezőny fölé nőtt. Mondjuk, velük éppen nem találkoz­tunk... Noha a lányok többet szerettek volna elérni, elő­zetesen a fináléba jutást sem tartották lehetetlennek, amit én terveztem, tökéletesen megvalósult: megmutattuk magunkat, két jó mérkőzést játszottunk, reálisan ennél többet nem várhattunk. Any- nyit azért hozzátennék: ha a Gödöllő ellen Szakmáry Gréta még mindig minket erősített volna, mi nyerünk! Kiemel­kedőt nyújtott, vele nem bír­tunk. Ahogy azt korábban meg- pedzettük: a megsüvegelen- dő kupamenetelésnél lénye­gesebb a bajnoki produkció. Erre sem lehetett eddig pa­nasz, az NRK listavezető, leg­közelebb március elején lép pályára. Mindeközben a csa­pat tagjai egyéb, nem kevés­bé fontos kötelezettségnek is eleget tesznek... Nem lesz egyszerű...- Innentől a bajnokság meg­nyerésére koncentrálunk, bár az elkövetkező időszak nem lesz egyszerű - vázolta a fe­ladatokat Balázs István. - Ket­té oszlik a társaság, Erdősné Balogh Erika kivételével ti­zenkét játékos a VI. korcso­portos diákolimpia nyolcas döntőjére készül, amelyen két nyíregyházi csapat, a Zay és a Vasvári érintett. Márci­us végétől három hétig llyés Bettinát fogjuk nélkülözni, ő a magyar korosztályos vá­logatottal az ifjúsági Európa- bajnoki selejtezőn vesz részt. KM-KT @ http://www.szon.hu Kópék. A cikkhez kapcsolódó fotók megtekinthetők portálunkon. Röplabda NB II. Női Tiszavasvári-Honvéd Zrínyi SE 0:3(-17,-14,-20) Tiszavasvári, 50 néző, v.: Ratkóczai, Szekeres. Tiszavasvári: Koczka R„ Varga V., Tóth D., Répánszkiné, Szom­bati A., Harsányiné. Csere: Homoki J„ Mezei V., Török Sz., Benedek E. Edző: Kolozsi János. A tiszavasvári csapat ismét visszafogott teljesítményt nyújtott. Babos Tímea a legjobb száz közelében TENISZ. Babos Tímea 26 helyet előrelépett a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, így a múlt héten a bogotai WTA-torna elődöntőjéig me­netelő magyar játékos a 107. helyen áll a rangsorban. Babos Tímea látványosan javul FOTÓ: INTERNET A debreceni derbin sem javult a forma A rossz sorozat folyta­tódott: a Nyíregyházi TK együttese elvesz­tette a szomszédvári rangadót. te a szomszédvári rangadót, így ötpontosra nőtt a hátránya a hazai pályán győztes, a har­madik helyen álló NYTK-nál eggyel több meccset játszó éllovassal, a Kazincbarcikával szemben. Ami a szombati összecsa­pást illeti, a vendégeknél egyetlen jó egyéni teljesít­mény sem akadt, pontot csak Kastura Zsolt szerzett (koráb­bi csapattársát, Mogyorósi Pé­tert győzte le), a csapat pedig 242 fával ütött kevesebbet, mint a debreceniek. Vasárnap hazai mérkőzés következik, az ellenfél a Fővárosi Vízmű­vek lesz, a cél pedig mi más, mint a rossz sorozat megsza­kítása. KM-BT teke. Hiába bíztak a formaja­vulásban, Debrecenben sem a szebbiknek mondható arcát mutatta a Nyíregyházi TK. Az NB I-es férficsapat elveszítet­NBL, férfi Keleti csoport, 16. forduló T. 519, Péter S. 504, Varga I Imre 481, Ráski J. 463, Finta Hajdú 09 TKSE-NylregyházlTK 7-1(3266-3024) 515. ______________________________________ Nyíregyházi TK: Kastura Zs. 542 (1 pont), Szlovenszki Ifi: 4-0 (974-959 Ázsiaiak elleni meccsek helyett az ágyat nyomta A balszerencses Majo­ros Bence fül- és torok- gyulladás miatt maradt le a houdini versenyről -újabb feladat előtt. asztalitenisz. Betegsége mi­att nem vehetett részt a cseh nemzetközi bajnokságon Ma­joros Bence, a Nyírbátori ASE serdülőranglista-vezető asz­taliteniszezője, pedig a hét­végi houdini viadalon, akár ázsiai versenyzőkkel is far­kasszemet nézhetett volna. Bence nélkül a magyarok a csoportmérkőzések során le­győzték Szlovéniát és Izraelt, Ausztriától viszont vereséget szenvedtek, így nem jutottak tovább. A nyírbátori játékos egy hé­tig volt ágyhoz kötve fül- és torokgyulladása miatt, pén­tektől viszont újabb fontos megmérettetés vár rá a buda­pesti serdülő top-12 bajnok­ságon. Remélhetőleg addigra teljesen felépül. km Fegyvermba gátolta a jó szereplésben Flórát A negyedik sorozatban bekövetkezett problé­ma ellenére sem adta fel. SPORTLÖVÉSZET. A Babicz csa­ládot ezúttal a kisebbik lány, Flóra képviselte a finnországi légfegyveres Európa-bajnok- ságon. Miután eldőlt, hogy Sára nem lett tagja a konti­nensbajnokságon szereplő magyar válogatottnak, az is biztossá vált, hogy a Nyíregy­házi PLE titkon olimpiai kvó­tában reménykedő verseny­zője nem juthat ki a londoni játékokra. A junior lányok légpiszto- lyos versenyszámában sze­replő Babicz Flórának sem volt szerencséje, hiszen a negyedik sorozatban fegyver­hiba gátolta meg a jó szerep­lésben. Flóra így sem adta fel a versenyt, és 331 körös telje­sítménye az 51- helyhez volt elég Vierumákiban, a magyar válogatott pedig csapatban a 13. helyen zárt. KM-BT Az átigazolási időszak vége labdarúgás. Kedd éjfélkor, vagyis február 2i-én zárul a téli átigazolási időszak Ma­gyarországon. Az ominózus határidőn túl csak azon labdarúgók válthat­nak csapatot, akik legalább harminc hónapot kihagytak, netán klubjuk a bajnokság közben megszűnt. KM A szlovén bajnokságot még mellőzzük labdarúgás. A magyar él­vonalbeli bajnokság hu- szonhetedik a labdarúgás történetével és statisztikájá­val foglalkozó szervezet, az IFFHS európai bajnokságokat rangsoroló, 21. századra vo­natkozó listáján. Az előző tizenegy esztendő alapján az angol küzdelemso­rozat a legerősebb, megelőz­ve a spanyol és olasz bajnok­ságot. A listán negyvennyolc ligát rangsoroltak, a magyar előtt közvetlenül a svéd, míg mögötte a szlovén bajnokság áll. Asztalitenisz NB II., férfi Nyírbátori ASE ll-Szerencs VSE 15-3 Magabiztosan hozta a kötelező győzelmet a hazai csapat, amely jobb játékerőt képviselt, mint ellenfele. Győztek: Szöllősi T. 4, Sallai, Tóth G., Bánhidi 3-3, a Szöllősi I, Bánhidi és a Sallai, Tóth G. páros. _______________ Apagy SE II—Gödöllői EAC 4-14 A bajnoki címre pályázó Pest megyei csapat ellen szorosabb eredményre is futotta volna a hazaiak erejéből, de az ellenállhatatlan gödöllőiekkel szem­ben csak Német Tamás tudta felvenni a versenyt. Gy.: Német T. 2, Szűcs A. és a Német T„ Király Cs. páros 1 -1. NB III., férfi VásárosnaményiSZSE-Apagy III 17-1 A tabellát vezető naményi csapat esélyeshez méltó játékkal nyert a szerencsével is hadilábon álló, meccs­labdákról is mérkőzéseket veszítő apagyiak ellen. Gy.: Misák., Szilágyi Z., Sztpj 4-4, Pataki Zs. 3, a Sztoj, Szilágyi Z. és a Misák, Pataki Zs. páros, illetve Benga 1. Semmitől nem ijednek meg A teli átigazolási idő­szakban nem történt változás a tiszavasvári futballcsapatban. LABDARÚGÁS. Az égvi­lágon semmi. Mármint Tiszavasváriban, ahol az órákon belül lejáró téli át­igazolási időszakban immár egészen bizonyosan „érin­tetlen” maradt a megyei első osztályú futballcsapat kerete. Szó se róla, ősszel olyannyira jól muzsikált, hogy a harma­dik helyre a Fecsku-brigád felküzdötte magát - hátrá­nya hét pont a tabella tetején táborozó „ Nagyszekeressel szemben, ugyanakkor csak rosszabb gólkülönbség miatt szorul a második, Nyírmada mögé.- A jelenlegi játékosállo­mányt képesnek tartjuk arra, hogy ott ragadjon az élcso­portban, és akkor sem ijedünk meg, ha ennél is szebb sikert ér el - fogalmazott sejtelmesen Fecsku István, a Tiszavasvári edzője. - Bízunk a csapatban, éppen ezért nem törekedtünk változtatásra. Sőt, ha az őszi szezon végén súlyos bokasé­rülést szenvedett Péntek Mik­lós visszatér, egyértelműen erősebbek leszünk. Egyelőre különmunkát végez, és ha a nyitányra nem is épül fel tel­jesen, reménykedünk abban, hogy a folytatásba sikeresen betud szállni... Persze, munka azért akad bőven. Ráadásul a program is borul olykor, mégpedig - nem meglepő módón - a kiszámít­hatatlan időjárás következté­ben. Az elmúlt hét derekán például Tiszaújvárosban, a Nyíregyháza Spartacus ellen szerepelt volna a Tiszavasvári, a nagy szél azonban meghiú­sította az edzőmeccset. Három nappal később a Tokajt 12-i-re gázolta el a gárda, alig huszonnégy órá­val később a leveleki csoport megnyerésével biztosította helyét a Joma Kupa felkészü­lési teremtorna február 26-án esedékes nyíregyházi döntő­jébe. Addig is az Edelénnyel - szerdára, ugyancsak Tisza- újvárosba - lekötött mérkő­zés ad feladatot a Fecsku- legénységnek, és szombatra is jut egy találkozó, méghozzá a Tiszaeszlárral. KM-KT Lakatos Barna (balról) és a Tiszavasvári még inkább előretörne a tabellán FOTÓ: KELET-SPORT

Next

/
Thumbnails
Contents