Kelet Magyarország, 2012. február (69. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-18 / 42. szám
2012. FEBRUÁR 18.. SZOMBAT 2 Mindenfelől 1mm in iMiiiiPUT lÜÜl MiMMI Christian Wulff fotó: facebook Lemondott a német államfő: „hibákat követtem el” - ismerte be BERLIN. Lemondott hivataláról a német szövetségi elnök. Christian Wulff, ezt a berlini Bellevue kastélyban tartott pénteki sajtótájékoztatón jelentette be. Wulff a lemondását indokolva hangsúlyozta: az ország és a világ előtt álló feladatok megoldásához egy „széles többség” támogatottságával és bizalmával rendelkező államfőre van szükség, az utóbbi időszak fejleményei azonban megmutatták, hogy ez a bizalom „tartósan korlátozott”, emiatt pedig nem lehetséges az államfői munka folytatása. „Hibákat követtem el” - mondta Wulff, hozzátéve, „mindig őszinte voltam”. A kereszténydemokrata politikus azt követően jelentette be lemondását, hogy a hannoveri ügyészség csütörtökön a törvényhozáshoz fordult az államfő mentelmi jogának felfüggesztését kérve. Wulff december közepe óta bírálatok kereszttüzében áll gazdag vállalkozókhoz fűződő kapcsolatai miatt. mti A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási képessége 20ll-ben a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékát tette ki, a finanszírozási képesség pozitív egyenlege a 2011 első negyedévében elszámolt, magánnyugdíj-pénztári kilépések miatti, a háztartások által az államháztartásnak nyújtott tőketranszfer következtében alakult ki. MTI Mi legyen a BKV negyvenmilliárdos adósságával? A kormány elkötelezett a fővárosi közlekedési társaság működőképességének fenntartása mellett. BUDAPEST. A kormány nem tudja átvenni a fővárostól a BKV-ra vonatkozó tulajdonosi jogosítványokat, de fontosnak érzi, hogy Budapest-képes legyen kezelni és megoldani a közlekedési cég problémáját - közölte pénteken sajtótájékoztatón Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, miután tárgyalt Tarlós Istvánnal. A főpolgármester a parlamenti találkozót követően úgy nyilatkozott, hogy a megbeszélés óvatosan optimistává tette. Rendszerszintű működés Varga Mihály hangsúlyozta: Budapest legnagyobb vállalatának működőképesnek kell maradnia, ebben kölcsönösen érdekelt a kabinet és a főváros is. „Abban vagyunk érdekeltek - és szerintem a főváros is abban érdekelt -, hogy az egyszeri, rendkívüli támogatások és kiegészítések időszakán túl tudjunk lépni, és egy olyan finanszírozási időszak következzen el a BKV életében, amikor egy rendszerszintű működésre tud a cég átállni” - mondta az államtitkár. Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben és 2011-ben 140 milliárd forintos támogatást nyújtott a kormányzat a fővárosnak a BKV működőképességének biztosításához. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár az egyik legsürgetőbb problémának az adósságfinanszírozást nevezte, hozzátéve, hogy a korábban nyújtott állami garanciák miatt ez a központi büdzsét és az államadósság mértékét is érintheti. Ezért olyan megoldást keresnek, amely jó a fővárosnak, a BKV-nak és a kormánynak is, hiszen a 2012- es központi költségvetés, államháztartás keretei adottak, és „ebben a keretben kell elJavaslatok az IMF-nek A Nemzetközi Valutaalappal (IMF), illetve az Európai Unióval folytatandó konzultációt firtató felvetésre Varga Mihály azt mondta: a reményeik szerint hamarosan megkezdődő tárgyalásokon olyan „megnyugtató megoldást” akarnak felvázolni a közösségi közlekedés kérdésében az IMF-nek és az Európai Uniónak, amely „semmilyen tekintetben nem lesz majd a megállapodásnak az akadálya”. helyeznünk a BKV számára rendelkezésre bocsátható forrásokat is”. Hozzátette: olyan lépésekre van szükség, amelyek biztosítják a 40 milliárd forintos adósság kezelését, anélkül, hogy a BKV működése ellehetetlenülne. A következő hetek Arra a kérdésre, szóba ke- rült-e a tárgyaláson a zárolt 32 milliárd forintos normatív támogatás feloldása, kifejtette: a támogatás elvonása nem merült fel, ennek az összegnek a jövőben is BKV finanszírozását kell szolgálnia. Normatív támogatás van, és 2012 végéig biztosan lesz is. A 2013-tól megvalósuló finanszírozás a következő hetek megbeszéléseitől függ -jegyezte meg. mti Tarlós István és Varga Mihály fotó: mti, kollányi Péter Lesz helye március 15-én a Milla ünnepségének is Budapest. A kormány által szervezett március 15-ei ünnepségek a hagyományos fővárosi helyszíneken - a Kossuth Lajos téren, a Magyar Nemzeti Múzeumnál és a budai Várban - lesznek, az Egymillióan a sajtószabadságért (Milla) mozgalom pedig a Szabad sajtó úton ünnepel majd. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel azt közölte, hogy megegyeztek a március 15-ei rendezvények fővárosi közterület-használatáról az érintettek: a tárca, a Főpolgármesteri Hivatal és az Egymillióan a sajtószabadságért mozgalom képviselői. Az ügy előzménye: a Fővárosi Közgyűlés közterülethasznosítási bizottsága január 18-án döntött a KIM kilenc, idei évre vonatkozó kérelméről. Az LMP fővárosi frakciója közleményben kifogásolta, hogy a kormány szinte Budapest egész belvárosára közterület-foglalási engedélyt kapott a fővárostól március 15-ére. Másnap az MSZP és a Jobbik is tiltakozott. mti A Kúria elnökével tárgyaltak az ET jelentéstevői Budapest. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Monitoring bizottságának jelentéstevői Darák Péterrel, a Kúria elnökével folytattak megbeszélést pénteken - közölte az MTI-vel a Kúria Sajtótitkársága. Jana Fischerová cseh konzervatív és Kerstin Lundgren svéd liberális képviselők -, valamint Caroline Ravaude, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése monitoring osztály vezetője, és Bas Klein, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése monitoring bizottságának titkára kétnapos tájékozódó látogatásra érkezett Magyarországra. A sajtótitkárság közlése arra nem terjedt ki, hogy pontosan mi hangzott el a találkozón. A két jelentéstevő azért érkezett csütörtökön Budapestre, hogy áttekintse az elmúlt időszak magyar jogalkotási folyamatát, azon belül egyebek között azt, hogy a médiajogi szabályozás mennyire egyeztethető össze a nemzetközi demokratikus normákkal. MTI Az LMP a háztáji gazdálkodásban latjaajovot Budapest. A növekvő élelmiszerárak miatt a háztáji gazdálkodás támogatását és megerősítését sürgeti az LMP. A párt képviselője, Szabó Rebeka sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy az önellátás növelése a nagyarányú vidéki munkanélküliséget is csökkentheti. MTI Devizaárfolyam (2012.02.17.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 290,13-3,77 USA dollár 220,51-5,44 Svájci frank 240,31-3,09 Angol font 349,60-4,58 Román lej 66,65-0,88 Ukrán hrivnya 27,48-0,68 Horvát kuna 38,28-0,47 Lengyel zloty 69,35-0,15 ft) gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB A Szabad sajtó útján ünnepelhet a Milla fotó: internet Vendégkommentár Dr. Barkóczt István Az egyik tartóoszlop Gyakran emlegetett, és mindenki által elismert tény: hogy a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) az Európai Unió tagállamaiban, így hazánkban is a legnagyobb foglalkoztatók. Ha az itthoni állapotot nézzük, akkor ez százalékban kifejezve annyit tesz, hogy a teljes foglalkoztatotti létszám 71-72 százalékának a kkv-k adnak munkát. Ezek a vállalkozások nem azon gondolkodnak, hogy az olcsóbb működési, működtetési feltételek reményében továbbállnak, itt hagyják az országot. Ezek a cégek ide tervezik jövőjüket, és minden túlzás nélkül a hazai gazdaság egyik „tartóoszlopának” számítanak. Nem véletlen, hogy a mostani nehéz periódusban is viszonylag biztos foglalkoztatók. Hiszen például az utóbbi négy évben, amikor csökkent a foglalkoztatottsági szint, a kkv-k összességében akkor is tartották a 2,1-2,2 millió fős dolgozói létszámukat. Az lesz a győztes, az marad meg, aki előre menekül, vagyis fejleszt, fejleszt, fejleszt! Pedig a hazai gazdaságnak ez a „tartóoszlopa” sok-sok nehézséggel küzd. A problémák egy része a hazai viszonyoktól független, másik része viszont nagyon is rajtunk, az országon múló körülmény. A tőlünk független kategóriába tartozik a világgazdasági válság, az eurózóna túlélésért folytatott küzdelme - ezeket nem tudjuk befolyásolni. De következményei: például az árfolyam-ingadozások már önmagukban is .„mélyütést” jelentenek a termelő cégek többségének. És ehhez jönnek még a rajtunk műló, tőlünk függő feltételek: így egyebek mellett a hazai gazdasági környezet instabilitása, a változó - a következményekkel nem mindig számoló - törvényi háttér, a növekvő adó- és járulékterhek, az elvárt béremelés. Ez utóbbinál meg kell állnunk néhány mondat erejéig. Félreértés ne essék, nem azt tartom gondnak, hogy a béreket kompenzálni kell! Ha a cég ezt új értékteremtéssel tudja finanszírozni, akkor ez természetes. De mi történik, ha nem így van? Mindenki tudja, hogy a piacok most nem pörögnek, keresletnövekedésre érdemben sem itthon, sem külföldön nem lehet számítani. Viszont a saját cégem piacain is tapasztalom, hogy a verseny - a túlélésért, a profitszerzésért - egyre élesebb, könyörtelenebb. Az lesz a győztes, az marad meg, aki előre menekül, vagyis fejleszt, fejleszt, fejleszt! Ez pedig csökkenő nyereségből nem valósítható meg. „Az az ország, amely a fejlettek közé akar kerülni, be kell, hogy kapcsolódjék a technológiai fejlődés élvonalába. Ehhez tudás és innováció, azaz színvonalas humán tőke kell. Ezért minden jól képzett, tehetséges szakember, aki értelmes munka hiányában elhagyja az országot, pótolhatatlan veszteség. A legfontosabb feladatunk ezért csak az értelmes, nagy érték előállítására képes munkahelyek teremtése, és az innováció bátorítása lehet. Ehhez pedig végre tényleg helyzetbe kellene hozni a kkv-szektort” - írja egy napokban megjelent tanulmányában dr. Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár. Gyakorlati szakemberként tökéletesen egyetértek ezekkel a megállapításokkal. A gazdaság megerősítéséhez stabil belső törvényi háttérre, ösztöntő intézkedéssorozatokra, tőkére van szükség, az innováció, a kutatás-fejlesztés támogatásának újbóli beindítására, technológiai felzárkózásra. Ez helyzetbe hozhatná a kkv-kat, és jó eséllyel beindíthatná a növekedést. Szerzőnk a Fux Zrt. vezérigazgatója, az Északmagyarországi Munkaadói és Gazdasági Közösség elnöke MSZP: eddig 800 milliárdba van a szabadságharc BUDAPEST. Az MSZP szerint az ország eddig 800 milliárd forintot bukott az Orbán-kor- mány „elhibázott, szabadság- harcos gazdaságpolitikáján”. Burány Sándor, a szocialista párt országgyűlési képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataira hivatkozva azt közölte, az államadósság a kormány állításaival ellentétben nem csökkent az elmúlt időszakban, hanem 2011 végéhez mérten ezermilliárd forinttal meghaladta az egy évvel korábbi szintet. A politikus kiemelte, a kabinet kudarca egyértelműen a hibás gazdaságpolitikában keresendő MTI Figyelembe vették a Jobbik javaslatait Budapest. A Jobbik üdvözli, hogy a kormánypárti többség „bár másfél éves késéssel”, de belátta, hogy a Jobbik konstruktív javaslataival lehet megoldani a devizahitelesek problémáit - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel. Az ellenzéki politikus sikernek értékeli, hogy az Ország- gyűlés alkotmányügyi bizottságának jelentéstervezetében több olyan pont is található, melyek bevezetését a Jobbik régóta követeli. Példaként említette Z. Kárpát Dániel a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását, vagy az alapvető pénzügyi ismeretek kötelező oktatását. MTI >