Kelet Magyarország, 2012. február (69. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-16 / 40. szám
2012. FEBRUÁR 16.. CSÜTÖRTÖK 8 Díjnyertes képek KELET 1. díj. Hírkép, egyedi kategória. A felvételen a kormányerők ellen harcoló felkelők láthatók a líbiai Ras Lanufban 2011. március 11-én FOTÓ: YURI KOZYREV, NOOR IMAGES FOR TIME A világ legjobb fotói „Arab tavaszos” fénykép nyerte a World Press Photo fődíját. AMSZTERDAM. 5247 fotós 124 országból és 101254 fénykép. Nem lehetett könnyű dolga idén sem a World Press Photo zsűrijének, akik kilenc kategóriában osztottak díjakat a nyerteseknek. A World Press Photo hagyományos nemzetközi sajtófotópályázat tavalyi évre vonatkozó fődíját Samuel Aranda spanyol sajtófotós nyerte el az „arab tavasz” egyik jemeni tüntetése során készített fényképpel. Mint a sajtófotók versenyét koordináló amszterdami szervezet bejelentette, a The New York Times című amerikai napilapban megjelent fotó azzi érdemelte ki az elismerést, hogy a térségben rendszerváltásokat elindító „arab tavasz” egyszerre több arcát tükröztetni tudta. A képen egy fátyolt viselő asszony sebesült ismerősét tartja karjában egy tavaly októberi jemeni tüntetés során. A zsűri szerint a képnek „már-már bibliai” hatása van. A versenyben több díjat kaptak a japán szökőárról készített fotók is. A riport kategória fődíját az AFP hírügynökség japán fotósa, Csiba Jaszujosi nyerte el egy ilyen sorozattal. ÉM, MTI 1 díj. Természet kategória, sorozat. Orwadászok által megcsonkított orrszarvú fotó: brent stirton, reportage by getty images for nat. geo. 2. díj. Sport kategória, egyedi. Az Old Belvedere és a Blackrock rögbi- csapatok összecsapása Dublinban fotó: ray mcm anus, sportsfile 2. díj. Hír kategória, sorozat. Szökőár után Japánban FOTÓ: PAOLO PELLEGRIN, MAGNUM PHOTOS FOR ZEIT MAGAZIN A World Press Photo győztes felvétele FOTÓ: SAMUEL ARANDA, FOR THE NEW YORK TIMES 1. díj. Emberek a hírekben kategória, sorozat. A szökőár után... FOTÓ: YASUYOSHI CHIBA, AGENCE FRANCE-PRESSE 1. díj. Hír kategória, egyedi. Tüntetők, miután Mubarak elnök bejelentette: nem adja át a hatalmat fotó: alex majoli, magnum photos for Newsweek