Kelet Magyarország, 2012. február (69. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-02 / 28. szám
2012. FEBRUÁR 2„ CSÜTÖRTÖK KELET Nézőpont Tarnavölgyiv A Gergely ) Szívnak a bagósok így summázhatnánk azokat a jogszabályváltozásokat, amelyek 2012-ben érintik őket. Január elsejétől tilos rágyújtani a szórakozóhelyeken, februárban már emelkedik is a dohánytermékek jövedéki adója, ráadásul újfajta, „elrettentő” dobozok várják majd a dohányzókat. Tavaly decemberben jelent meg az a kormányrendelet, amelynek mellékletében szerepelnek az új, kombinált figyelmeztetésekhez használandó képek és szöveges figyelmeztetések. Ez a rendelet január l-jén lépett hatályba, de záró rendelkezései szerint a kombinált figyelmeztetések (olyan illusztráció a dobozon, mint egy erős dohányos „füstös” szíve, vagy egy szívműtét pillanatképe) csak később jelennek meg. Mindezek mellett az állam kizárólagos gazdálkodási körébe utalná a dohánytermékek kiskereskedelmét. Ezzel először is elérhető lenne az, hogy a dohánytermékek hozzáférhetősége már önmagában korlátozott legyen. A kétezernél kevesebb lakosú településeken legfeljebb egy, e fölött - minden kétezer fő után - további egy dohánybolt létrehozását engedné a törvény. Más helyen dohányterméket nem lehetne forgalmazni. Az egészségügyi állam- titkárság népegészségügyi kampányának célja, hogy minél többen hagyják abba a dohányzást, illetve el se kezdjék. Számolnak azzal, hogy visszaesik a dohány- termékek forgalma, de ezzel párhuzamosan a dohány- termékek jövedéki adója emelkedni fog. A kormány húszmilliárd forint többlet- bevételt vár ettől, egy doboz cigaretta ára pedig - a számítások szerint 100 forinttal is drágulhat. Valaki nyer, valaki veszít... gergely.tarnavolgyi@inform.hu Kelet Kvíz Ki volt az a kántortanító, aki Paszabon megalapozta a paszabi szőttes létrejöttét? a) Túri Sándor ' b) Kiss Lajos c) Bessenyei Sándor d) Várady Antal A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Harmincán még most is az utcán élnek Az éjjeli menedék és a hajléktalanszálló 120 százalékon üzemel, harmincán továbbra is az utcán élnek. NYÍREGYHÁZA. - Innen nem volt és nem lesz elküldve senki - mondta érdeklődésünkre Szántó Tamás, az Oltalom Szeretetszolgálat Éjjeli Menedékhelyének részlegvezetője.- Már most 120 százalékos a kihasználtságunk, legutóbb 120-an töltötték nálunk az éjszakát. Még mindenkit szobában és ágyon helyezünk el, de szükség esetén pótágyakkal, a folyosón és a konténerekbe lerakott matracokkal, több mint 150 személynek tudunk szállást adni azért, hogy senki ne maradjon az utcán fagy idején- hangsúlyozta Szántó Tamás és hozzátette: a menedékhelyre betérőket forró teával és zsíroskenyérrel várják. Sokkal többen vannak- A szabadban lévők közül Németh Ferenc már harmadik éve húzza itt meg magát. Nem csak télen húzódik be a melegedőbe, egész évben ide jár. Az 58 éves rokkantnyugdíjas havonta 53 ezer forintból él. Mező András magához öleli a Periféria Egyesület munkatársaitól kapott paplant Nyíregyházán a Vay Ádám körúton fotó: mti. Balázs Attila Napközben olvasgatással, tv- nézéssel beszélgetéssel telik az idő, de néha kártyáznak is - mondja. A másik szárnyban hangosan szól a gitár, énekelnek, akik tudják a strófát. Egy hölgy vállalja csak, hogy elmondja, milyen bent az élet, de a nevét nem mondja meg. Szerinte a nyíregyházi melegedő a legjobb. A társaság kitűnő, békesség van, jól kijönnek egymással - meséli. A Rákóczi utcán lévő 100 ember befogadására alkalmas nappali melegedő és 100 adagos népkonyha szolgáltatásait is egyre többen veszik igénybe.- A nagyon hideg idő beálltával érzékelhetően sokkal többen keresik fel a Nappali melegedőt és a Népkonyhát is, 120-130 százalékos a kihasználtságunk- mondja Papp András részleg- vezető. A Népkonyhán most 125-re emelkedett a kiosztható adagok száma, a melegedőben pedig ennél is többen töltik az idejüket, ahol tisztálkodási és mosási lehetőségen túl az ügyintézésben is segítik a hajléktalanokat. A szakember azt mondja, drasztikus létszámemelkedésre nem számítanak, mert a nappali hidegek már „bevitték” hozzájuk az ilyen ellátásra szorulókat. - December 5-étől, a nyíregyházi önkormányzat és más adományozó anyagi segítségének köszönhetően, hívásra ismét útnak indul a takaróval, élelmiszerrel, forró teával felpakolt krízisautónk Nyíregyházán és vonzáskörzetében hétköznapokon este 10 és reggel 8 óra között, hétvégén pedig napi 24 órában - táEgyre többen szívják az E-cigit Szívás, tüdőzés, kifújás, mindez bagószag és parázs nélkül. nyíregyháza. Február elsejével újra emelkedtek a dohány- termékek árai, átlagosan 50-60 forinttal. A leszokni nem vágyó nikotinistáknak azonban már a sodródohány is gyakran megfizethetetlen, így sokan az elektromos cigihez nyúlnak. Az E-ciginek több verziója létezik, bár működési elvük azonos. Az e-cigiző a patronon át szippant a műbagóból, így az abban található folyadék pára formájában kerül az ember testébe. Az egész folyamat bűz- és tűzmentesen zajlik, állítólag egészségesebben, mint a hagyományos ciginél. Rengeteg E-cigi van forgalomban: a legAz E-cigire nemcsak kint lehet rágyújtani ILLUSZTRÁCIÓ: RACSKÓ TIBOR olcsóbb 1500 és 3000 forintért kínált E-cigik többnyire internetes aukciós portálokon szerezhetők be. Az utántöltő patronok ára 350 és 500 forint között mozog, függően a patron mennyiségétől. A drágább E-dgikért 5000, vagy akár 24.600 forintot is elkérhetnek. Ezeket az eldobható patronok helyett folyadékkal kell utántölteni, és itt is válogathatunk a különböző erősség, vagy ízesítések között. Sőt, mi magunk is kotyvaszthatunk Liquidet. Ezek ára 990 és 3200 forint körül mozog. Anyagilag tehát, hosszútávon megéri az E-cigi, ráadásul ezt továbbra is vígan pöfékelhetjük kocsmákban és éttermekben is, hiszen a hatályos törvények értelmében az E-cigi nem számít dohányterméknek, szón Felkészültek a zord időjárásra Veszélyhelyzet esetén a 34 település polgár- mesterei intézkednek. NYÍREGYHÁZA. Dr. Kovács Ferenc polgármester elnökletével tegnap összeült a Helyi Védelmi Bizottság. Az ülésen megtárgyalták a rendkívüli időjárással kapcsolatos feladatokat. A bizottság úgy határozott, hogy a Helyi Védelmi Bizottság illetékességi területén lévő 34 település polgármesterei intézkednek veszélyhelyzet esetén az ü- gyeleti szolgálat működtetéséről, megszervezik a hétvégén hazautazni nem tudó gyermekek ellátását, szükség esetén a jegyzők tanítási, óvodai és bölcsődei szünetet rendelnek el. Felkészülnek az úton rekedt állampolgárok ellátására, felmérik az idősek, egyedülállók létszámát, lakhelyét, akik adott esetben segítségre szorulhatnak, felkészülnek a lakosság szükségellátásának megszervezésére. km Megkérdeztük Ön mit szól a dohánytermékek jövedéki adójának emeléséhez? INCERICHÁRD: Sajnos napi egy dobozzal is elszívok. PÓLYÁK LÁSZLÓ: Én már szerencsére leszokó-fél- ben vagyok. MÁTÉ ZOLTÁN: Emiatt nem fogok kevesebbet szívni. ERDEI EVELIN: Biztos sokan elgondolkodnak a leszokáson. FERENCZICINTIA Én örülök a hírnek, de nem dohányzom. BAGÓI SÁNDORNÉ: Mindennek emelkedik az ára. Ince Richárd nem örül a hírnek, ugyanis rendszeresen dohányzik. - Napi egy dobozzal is elszívok, de ezek után elgondolkodom, hogy letegyem, mert már így is nehéz bírni anyagilag - mondta. Barátja, Pólyák László is füstölög. - Én már leszokó-félben vagyok, de azért még így is elmegy egy fél doboz naponta. Ezzel, hogy még drágább lesz a cigi, csak könnyebb lesz leszoknom - tette hozzá. Máté Zoltán azt mondja, ő emiatt nem fog kevesebbet cigizni, vagy teljesen leszokni róla. - Ez is olyan, mint a drog vagy az ital, akaraterő kell ahhoz, hogy letedd, nem az ár mértéke befolyásol szerintem. Az elektromos cigit már próbáltam, de egy viccnek tartom. Erdei Evelin és Ferenczi Cintia nem dohányoznak, így nem érinti közvetlenül őket az áremelkedés. - Annak is örültünk, hogy január elsejétől zárt térben tilos lett dohányozni. Szerintünk így többen elgondolkodnak azon, hogy mennyit dohányozzanak, ha végképp még nem is teszik le a cigarettát. Bagdi Sándorné sem dohányos, igazán nem is szereti, ha a környezetében valaki rágyújt. - Engem közvetlenül nem érint a dolog, de azt viszont kimondottan sajnálom, hogy ezzel együtt szinte mindennek emelkedik az ára. jékoztatott Somogyiné Katona Anikó, a Periféria Egyesület szakmai vezetője. Reggel 8-tól este 10 óráig két szolgálat 2-2 szociális munkással járja a várost és figyel a hajléktalanokra. A megyeszékhelyen mintegy 30 olyan fedél nélkül maradt ember van, akik a legzordabb időjárási körülmények ellenére is közterületen, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben élnek. Az egyesület munkatársai mindennap felkeresik őket, és az életben maradásukhoz szükséges feltételeket - takaró, ruha, élelmiszer, gyógyszer - biztosítják számukra. Éjjel-nappal hívható Az éjjel-nappal hívható diszpécserszolgálat pedig a beérkezett jelzések alapján regionális szinten, a helyi segítségnyújtási lehetőségek figyelembe vételével szervezi meg a vészhelyzetben lévők ellátását, éjjeli menedékhelyre, szállóra jutását, sok esetben az életük megmentését. A nagy hidegben érzékelhetően többen vannak. PAPPANDRÁS Elfagyhat a vízvezeték is NYÍREGYHÁZA. A megyénkbe érkező sarkvidéki hideg és ciklon erejű szél nagymértékben veszélyeztetheti a vízmérők és a vízcsövek épségét - hívja fel a figyelmet megyénk legnagyobb vízközmű szolgáltatója, a Nyírségvíz Zrt. Annak érdekében, hogy elkerüljük a fagy okozta károkat és a vízvezeték rendszer esetleges sérüléséből adódó vízveszteségeket, több intézkedést is tehetünk, és érdemes erre figyelmeztetni az ismerősöket, szomszédokat is. A társaság hibaelhárító szolgálata éjjel-nappal elérhető (42/523-600), de a szél és a havazás okozhat áramkimaradásokat, s lassíthatja a kollégák kiérkezését a hiba helyszínére és a hiba elhárítását. Jó tanácsok a Nyírségvíz Zrt.-töl a hideg napokra Győződjenek meg arról, hogy jól záródik-e vízmérő aknájuk fedele! A hiányzó aknák sérült fedőlapját cseréljék ki, ha hiányzik, azt pótolják! Az aknát és a vízmérőt szigeteljék hungarocellel, pléddel, kartondoboz-darabokkal! A pincében és a zárt helyen lévő vízmérők, vízvezetékek esetén ellenőrizzék a pinceablak épségét, szigetelését és tartsák azt zárva! Ellenőrizzék a télen nem használt ingatlanukat az esetlegesen bekövetkező károk megelőzése, illetve mielőbbi észlelése érdekében Figyeljenek arra, hogy a vízmérőben a víztelenítést követően is marad víz, ezért a vízmérő szigetelését mindenképp meg kell oldani! Szárnyaltak a kiállításon a nyíregyházi madarászok ALMERIA. A spanyolországi Almeriában rendezték meg a 60. Ornitológiái Világkiállítást és a Világszövetség Kongresz- szusát, melyen Magyarországot a nyíregyházi székhelyű Magyar Díszmadártenyésztők Országos Szövetsége képviselte. - Csak a nagyságrendet érzékeltetném: a kiállításon több mint 26 000 (!) madár versenyzett a helyezésekért és a kiváló minősítésekért - tájékoztatta újságunkat Tóth Sándor, a Magyar Díszmadártenyésztők Országos Szövetségének elnöke. - Madarászaink közül aranyérmes lett Tóth István (Hl- Budapest) kék-sárga arapapagája, ezüstérmet szerzett dr. Bodrogközy Zoltán (H3-Gyula) kanári-atráta keresztezése, míg negyedik helyezést ért el Brösztl Julianna (Hl 3-Nyí- regyháza) pheo színkanárija. A roppant értékes pozíciók mellett több kiváló minősítésnek is örülhettünk. Csoda, hogy madarat lehetett velük fogatni?... km-ltl ■ Közös kiállítás A Pegazus TV Média és Oktató Kft. alkalmazott fotográfusai és az Alkotók Városmajori Klubja közös fotókiállítása nyílt meg szerdán a Városmajori Művelődési Házban. fotó: sipeki Péter