Kelet Magyarország, 2012. január (69. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-05 / 4. szám

2 Mindenfelől 2012. JANUÁR 5., CSÜTÖRTÖK Niedermüller Péter fotó: internet DK: megsértették a világnézeti semlegességet LONDON. A Demokratikus Koalí­ció (DK) szerint Hoffmann Ró­zsa államtitkár megsértette az oktatás világnézeti semleges­ségének elvét azzal, hogy vala­mennyi magyarországi iskolá­nak megküldte XVI. Benedek pápának a béke világnapjára írott körlevelét. Niedermüller Péter, a DK alelnöke szükség­telennek mondta, hogy álla­mi iskolákban felolvassák egy egyházi vezető körlevelét. MTI W Úgy gondol­juk, hogy ami­kor távozunk majd hivatalunkból, ahogy azt egy nap majd meg kell tennünk, a magyarok hálásak lesznek al­kotmányos örökségün­kért. KOVÁCS ZOLTÁN KOMMUNIKÁCIÓS ÁLLAMTITKÁR Opten: a magyar cégek fekete éve volt a tavalyi ■UOAPEST.Tavaly 20 300 céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon, ami 16,5 százalékkal több mint egy évvel korábban, és több mint duplája annak, amit a válság előtti utolsó békeévben, 2007- ben jegyeztek fel a statisztikák - közölte az Opten. A cég sze­rint a válság második hulláma kivéreztetett állapotban találta a magyar kis- és közepes válla­lati szektort. MTI Történelmi csúcsra, 320 forint fölé szökött tegnap az euró forintárfolyama a bankközi devizapiacon. Szerda délelőtt az amerikai dollár árfolyama is hároméves csúcsra szö­kött, 244 forint felett keres­kedtek a fizetőeszközzel. A forint árfolyamát az IMF/EU- megállapodás körüli bizony­talanság, a jegybanktörvény módosítása érdekében kifej­tett piád nyomás terheli. MTI Az államadósság törlesztésének negatív kilátásai London. Meredek drágulás­sal rekordot döntött a szerdai londoni kereskedésben a ma­gyar államadósság törlesztés­kockázatára kínált biztosítási tranzakdók árazása. A magyar szuverén kötvények nem tel­jesítővé válásának rizikójára köthető határidős biztosítási csereügyletek középárfolya­ma a 700 bázispont környékén mozgott az előző esti 650 bá­zispontos záró után. MTI „Azonnal vonják vissza a törvényt” BUDAPEST. Az MSZP az új jegy- banktörvény azonnali visz- szavonását követeli, mond­ván, hogy az vezetett a forint példátlan árfolyameséséhez. Józsa István, a szodalista párt frakcióvezető-helyettese azt mondta: lehet, hogy a kor­mány az Európai Központi Bank észrevételeinek 90 szá­zalékát figyelembe vette a jegybanktörvény módosítása­kor, a legfontosabb, a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét érintő kérdésekben viszont nem engedett, és ez veze­tett a forint gyengüléséhez. Hozzátette: Orbán Viktor ma­kacssága családok tízezreinek költségvetését veszélyezteti, miközben az államcsődkocká­zat is rekordot döntött. mti Pesszimistább prognózisok BUDAPEST. A gazdaságkutatók idei GDP előrejelzése mínusz 1, 5-től plusz 0,4 százalékig ter­jed, a kormány 0,5 százalékos, az MNB 0,1 százalékos növeke­dést vár. Az MTI által gyűjtött adatokból kitűnik, hogy szep­tember óta a gazdaságkutatók, a kormány és az MNB is rontot­ta idei GDP prognózisát. Több kutató is figyelmeztetett: az előrejelzés alapfeltétele, hogy februárban létrejön a megál­lapodás az EU-IMF párossal, ellenkező esetben nem pesz- szimista változattal, hanem katasztrófa forgatókönyvvel kell számolni. mti Jobbik: a csőd felé tart hazánk Budapest. A Jobbik szerint Ma­gyarország a kormány hitelte­len és rossz gazdaságpolitikája miatt öles léptekkel halad az államcsőd felé. Volner János, a párt országgyűlési képvise­lője kiemelte: az államadósság - a magánnyugdíj-pénztári va­gyon kétharmadának felélése eílenére is - történelmi csúcsra nőtt. A politikus retorikai és gazdasági ámokfutásként érté­kelte, hogy Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerint nem szakmai alapon születnek az MNB jelentései. mti 0 DEVIZAÁRFOLYAM | (2012.01.04.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 319,45 +4,42 USA dollár 245,00 +2,B4 Svájci frank 262,03 +3,31 Angol font 383,50 +6,31 Román lej 73,88 + 1,04 Ukrán hrivnya 30,40 +0,17 Horvát kuna 42,36 +0,55 Lengyel zloty 71,37 +0,72 i gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Fonás: MNB Eljárás Magyarország ellen? Eljárást kezdeményez­nek az európai zöldek Magyarország ellen az alapértékek megsértése címen. Európai Parlament zöld frakciója kezdeményezi, hogy az EU indítson eljárást Magyarország ellen az európai unió alapvető értékeinek meg­sértése miatt - közölte szerdán Bécsben a Zöldek/Európai Szabad Szövetség külpolitikai szóvivője. Az európai zöldek szeret­nék elérni, hogy az EP két hét múlva kezdődő plenáris ülése vegyen napirendre és tárgyal­jon meg egy, az úgynevezett hetedik cikkely szerinti eljá­rás megindításáról szóló ha­tározati javaslatot - közölte Ulrike Lunacek, az osztrák zöldek EP-képviselője sajtó- tájékoztató keretében. Kije­lentette, reméli, hogy a kez­Ulrike Lunacek, az osztrák zöldek EP-képviselője FOTÓ: INTERNET deményezés elnyeri a többi frakció támogatását. Az osztrák politikus úgy vélekedett, az új alkotmány életbe lépésével Magyar- ország „de facto autoriter állammá vált”. Az igazság­szolgáltatást, a médiát és a parlamentet „de facto Orbán 3 TÉNYÉK A SZAVAZÁSRÓL A Lisszaboni Szerződéssel bevezetett eljárás szerint a tagállamok egyhar- mada, az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság megalapozott javaslata alapján az Európai Tanács a tagok négyötödének a szavazatával, az Európai Parlament általi jóváha­gyás után kimondhatja: egyértelmű­en fennáll a veszélye annak, hogy valamely tagállam súlyosan megsérti az EU alapvető értékeit. A tanács a döntés előtt meghallgatja az érintett tagállamot, és ajánlásokat fogalmaz­hat meg a számára. ___________________ A tanács hasonló eljárásban, egyhan­gú állásfoglalással mondhatja ki azt, hogy egy tagállam „súlyosan és tartó­san” megsérti az alapvető értékeket. Ebben az esetben minősített több­séggel dönthet az uniós szerződésből eredő jogok felfüggesztése mellett. Az eljárásban az érintett tagállam nem szavazhat, és nem veszik tekintetbe a szavazati arány megállapításakor. és követői irányítják”, a vá­lasztókerületek új beosztá­sa is a Fidesznek kedvez, és utolsó tényezőként „meg­szüntették a nemzeti bank függetlenségét” - fogalma­zott Lunacek. „Nem nézhet többé tükörbe” „A helyzet nem csak Magyar- ország számára veszélyes, az Európai Unió alapvető ér­tékeit veszélyezteti” - tette hozzá. Ha nem indít eljárást, az EU „nem nézhet többé a tükörbe”, amikor demokrá­ciáról és jogállamiságról van szó, emellett a csatlakozásra törekvő országok szemében is hiteltelenné válik - véleke­dett a politikus. Az EP-ben egyszerű több­ségre, ezt követően az Európai ■ ■ Magyarország kizárása az EU-ból nem cél. ULRIKE LUNACEK Tanácsban négyötödös több­ségre van szükség az eljárás megindításához. A zöld, a li­berális és a szociáldemokrata frakció együtt a szavazatok többségével rendelkezik az EP-ben. Lunacek hangsúlyoz­ta: fontosnak tartja, hogy e három pártcsalád mellett - a Fideszt is a tagjai között tudó - Európai Néppárt (ÉPP) leg­alább egy része is támogassa az eljárást. Nagyon nehéz feladat Lunacek tisztában van vele, hogy „rendkívül nehéz” fel­adat a tanácsban az eljárás megindításához szüksé­ges többséget megszerezni. Mindamellett úgy vélekedett, „megfelelő politikai akarat” esetén már a tanács márciu­si ülésén döntés születhet az eljárásról. Egy kérdésre válaszolva ki­jelentette, Magyarország ki­zárása az EU-ból nem céljuk, és nem is szerepel lehetőség­ként az uniós szerződésben. A hetedik cikkely szerinti el­járás bizonyos jogok, így az európai támogatások, illetve végső lehetőségként a szava­zati jog megvonását vonhatja maga után - mondta. Mn Az ellenzéki pártok túl sok időt elvesztegettek Rétvári Bence: több mint másfél napnyi vitaidőt nem használt fel az ellenzék decemberben. BUDAPEST. A KDNP alelnöke szerint bár az ellenzéki pár­tok folyamatosan kifogásol­ták, hogy a törvényjavaslatok decemberi időkeretes tárgya­lásai korlátozzák lehetősé­geiket, valójában több mint másfél napnyi vitaidőt fel sem használtak a rendelkezé­sükre álló keretekből. „A vitáról vitatkoznak” Rétvári Bence .azt mondta: ismételten beigazolódott, hogy az ellenzék jobban sze­ret a vitáról vitatkozni, mint az, érdemi vitában kifejtem álláspontját. - Míg külföldi újságíróknak előszeretettel nyilatkoznak arról, hogy az ellenzék demokratikus joga­it veszélyben érzik, addig a parlament falain belül már nem élnek a lehetőségeikkel - vélekedett a KDNP alelnöke, aki szavait azzal zárta: a par­lamenti statisztika alapján az ellenzék jogait és lehetőségeit nem korlátozták az időkeretes viták, hiszen „az így rendelke­zésükre álló időt sem használ­ták ki maradéktalanul”, mti Rétvári Bence fotó: internet Rétvári Bence tájékoztatása szerint decemberben az MSZP 673, a Jobbik 814, az LMP 763, a függetlenek pedig 221 percet, azaz összesen 41 órát és 11 percet „hagytak elveszni saját időkeretükből". Az MSZP 4, a Jobbik 3, az LMP pedig 13 törvényjavaslat esetében „egyáltalán nem nyomta meg a szót kérő gombot” az általános vagy a részletes vitában. „A kormányprogramokat végre is kellene hajtani!” Parragh László szerint a kormányzati stratégiák megfogalmazása nem elegendő. szkvAsvádad. - A programo­kat végre is kellene hajtani - a Magyar Kereskedelmi- és Ipar­kamara (MKIK) elnöke erről a Heves Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara évnyitó ülésén beszélt Szilvásváradon. Mint mondta, helyes cél­kitűzés a magyar ipar erősí­tésének szándéka, ám ehhez konkrét intézkedésekre volna szükség. Parragh László úgy vélte, nem segíti a beruházáso­kat és a foglalkoztatás bővíté­sét, hogy a térségben Magyar- országon a legmagasabbak az adó- és járulékterhek, ame­lyek még jelentősen nőnek is a minimálbér emelkedésével. E ■ ■ Jelentős ve- ^^szélyt jelent az exportpia­cok beszűkü­lése/ PARRAGH LÁSZLÓ folyamat legnagyobb veszte­sei a kamarai elnök szerint az alacsony képzettségű munka­erőt foglalkoztató ágazatok le­hetnek, mint a könnyűipar és az agrárium, illetve az amúgy is leszakadó térségek. Az MKIK elnöke szerint mindeközben a vállalkozások nem érzik a kormányzati aka­rat érvényesülését. Példaként említette, hogy a valóságban ,nem jutnak hozzá a vállalko­zások az eddiginél gyorsab­ban az uniós forrásokhoz. MTI O KÜLFÖLDI SAJTÓ MAGYARORSZAGROL Die Welt (német konzervatív lap): a Dunánál növekszik az ellenállás az egypárti állammal és annak új alkotmányával szemtien. Orbán az alkotmányozó többségét mostanáig hatalma bebetonozására használta. Egykor maga is egy autoriter rendszer ellen harcolt, most viszont úgy tűnik, nem tudott ellenállni az ellentmondás nélküli kormányzás csábításának. Le Monde (francia lap): Komoly figyelmeztető lövést jelent Orbán Viktornak, hogy tízezrek vonultak fel Budapesten tiltakozásul az új alkotmány hatályba lépése ellen... Az Európai Unió és a Nemzetközi Valuta­alap felfüggesztette a tárgyalásokat Budapesttel. Igazuk van. Európának nem szabad támogatnia egy olyan or­szágot, amely gúnyt űz a szabályaiból. Halálos drágaság azar teljesítmény! Szinte nem maradt pénzügyi, gazda­sági csúcs, amit 10 milliós kis orszá­gunknak ne sikerült volna megdöntenie az év harmadik munkanapjára. Eurót már 320 forint alatt nem veszünk, a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazá­sa, azaz a CDS-felárunk elérte a soha nem látott 700 pontot, a benzint lassan drágábban csöpögtetjük a tankba, mint ahogy az arany grammjából gyűrűt formálnak. A be­gyűrűző végveszély egyre hangosabb robaját, az állam­csődöt kiáltó nyugat hangját úgy tűnik, itt a nagyot hallók és még nagyobbat mondók birodalmában senki sem érti. Pedig fel kellene fogni végre, hogy a (párt)szövetség rossz utat választott, amin ha végig is megy, győztes nem lehet. Tehetünk úgy, még mindig nagyot álmodva, hogy Ma­gyarország egy törpe testbe kényszerített óriás, és miénk minden hatalom az EU és az Univerzum határain belül, csak sajnos ez a vízió inkább nevetségessé és szánalmassá, semmint elismerésre méltóvá tesz minket. S mindezt azzal megkoronázni, hogy nekünk nem gond, ha nincs IMF-hi- telkeret, mert a magunk urai vagyunk, több mint bűn, hiba. A gyűrű urának jelez­hetné valaki, ragyog és éget az ékszerbe vésett szöveg: ez a drágaság halálos! monika.bednarikiainform.hu Csak kétmilliárd volt a jutalom Budapest. Mintegy kétmilliárd forint jutalmat fizettek ki 2011- ben az ügyészség munkatár­sainak - közölte az MTI-vel a Legfőbb Ügyészség annak kapcsán, hogy az elmúlt na­pokban „több sajtóorgánum­ban is valótlan információk jelentek meg az ügyészségi ju­talmazásokkal kapcsolatban”. Az alkalmazottak átlagosan a havi illetmény 124 százaléká­nak megfelelő összeget kap­tak, de ez helyenként - a leg- leterheltebb ügyészségeken - elérte a 200 százalékot. „A megjelent körülbelül 5 milli­árd forintos kifizetésről szóló hírek teljes egészében valótla­nok.” Az ilyen nagyságú ösz- szeg a teljes nem rendszeres személyi juttatásokat tartal­mazza, ez 2011-ben 6 milliárd forint volt - közölte a Legfőbb Ügyészség. Mn k

Next

/
Thumbnails
Contents