Kelet Magyarország, 2012. január (69. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-26 / 22. szám

2012. JANUÁR 26., CSÜTÖRTÖK 14 Utazás KELET Omlásveszély fenyegeti Pompeji jelentős részét POMPEJI. Az ókori Pompeji fennmarad! építményeinek csaknem hetven százalékát fenyegeti omlásveszély. Utol­jára december 22-én Loreius Tiburtinus házának oszlopa dőlt le. Pompeji állapotáról az olasz műemlékvédelmi fel­ügyelőség készített kockázati térképet. Ezen kék szín jelöli az 50 százalékos, piros az en­nél nagyobb és sárga az ennél kisebb omlásveszélyt. A most nyilvánosságra hozott, 2010-es állapotot mutató térkép szerint a Ve­zúv kitörésekor elpusztult város 31 százaléka számít ri­zikómentesnek. Ez az arány a kilencvenes években 14 szá­zalékos volt. Az utóbbi két évben hat épü­let omlott össze az UNESCO által 1997-ben világörökséggé nyilvánított Pompejiben: az első a sorban 2010 szeptembe­rében a Gladiátorok háza volt, amely teljesen összedőlt. A csaknem 66 hektáros ásatási terület turisták által látoga­tott részén a sürgős helyreál­lításokra idén 1,2 millió eurót szánnak. A műemlék meg­őrzésében segít az évente el­adott 2,3 millió belépőjegy is. A turisták előszeretettel látogatják a műemlékeket fotó: a szerző Emelkedett a turistáink száma Horvátországban Zágráb. Az elmúlt évben 9 százalékkal több magyar tu­rista látogatott Horvátország­ba, a vendégéjszakák száma pedig 8,5 százalékkal bővült, a horvátországi turizmus át­lagos növekedésénél is na­gyobb mértékben. Tavaly 335 ezer magyar láto­gatott az adriai országba, ahol csaknem 1,866 millió éjszakát töltöttek el. Ezzel Magyaror­szág továbbra is a 9. legjelen­tősebb küldő államnak számít Horvátországban, ahol tavaly 7,8 százalékkal növekedett a turisták száma. Horvátországban a múlt év­ben 11,2 millió hazai és kül­földi turistát, valamint 65,1 millió vendégéjszakát regiszt­ráltak. Az összesített adatok­ból az derül ki, hogy 9,9 mil­lió volt a külföldi vendég, s ők 58,4 millió éjszakát maradtak, ez pedig 8,3 százalékos, illet­ve 7,3 százalékos növekedést mutat. A legtöbb vendégéjszakát sorrendben a német, a szlo­vén, az osztrák, az olasz, a cseh, a lengyel, a szlovák és a holland turisták adták, a magyarok a 9. helyen szere­pelnek, a 10. helyen már a jelentősen növekvő számú oroszok állnak. A tavaly decemberi kor­mányváltás után űj turisztikai koncepció is várható Horvát­országban, felvetődött példá­ul az idegenforgalmat érintő forgalmi adó esetleges csök­kentése. A Magyarországról kiutazók számának pozitív vagy negatív idei változását egyelőre nehéz lenne meg­becsülni, leginkább a forint gyengélkedése miatt bizony­talanok még a kilátások. o MAKOVECZ TERVEZTE MAKÓI FÜRDŐ. Átadták a Makovecz Imre tervezte ma­kói fürdőt, amely a Hagymatikum elneve­zést kapta. Az elmúlt esztendő szeptemberé­ben elhunyt Kossuth-dí- jas művész egyik utolsó és legnagyobb munkája mintegy 4 milliárd forin­tos beruházással készült el. FOTÓ: MTI, KELEMEN ZOLTÁN GERGELY Drágultak az utak a télen m <% Aki teheti, már most befizethet a napfényes nyaralásra fotó: a szerző Várhatóan valamivel drágábbak lesznek a nyári utak, mint az előző szezonban. KISVÁRBA, NYÍREGYHÁZA. Az utazási irodák 8-10 százalék­kal emelték áraikat az idei téli szezonban a magas forintár- folyam miatt. Bár a nyári sze­zonról még nincs pontos adat, várhatóan azok az utak is drá­gábbak lesznek az előző évi­ekhez képest. Az irodáknak számos előleget kell kifizetni külföldi partnereiknek, így ha nyáron esetleg erősödni tud is a forint, az irodák nagy valószínűséggel nem fogják csökkenteni áraikat. Változó felárak- Kétségkívül sokan még nin­csenek kész az idei árakkal, mert kivárnak. Ugyanakkor általánosságban elmondható, hogy átlagosan 10 százalék kö­rüli áremeléssel számolunk, nyilván ez desztinációnként eltér - említette Bicsérdy Rita, a nyíregyházi és kisvárdai ki- rendeltségű Sky Travel Utazá­si Iroda vezetője.- A kiegészítő szolgáltatá­sok (mint például a biztosítá­Akik kihasz­nálják az előfoglalást, útle- mondási biztosítást is kötnek. BICSÉRDY RITA sok, a nemzetközi igazolvá­nyok, a transzferek) egyaránt emelkedtek, illetve aki nem emelt január elsejétől, azok is fontolgatják, csak még az nincs meg, hogy például már­cius elsejétől vagy csak április elsejétől legyen a drágulás. Ebben az évben is folyama­tosan változtak a felárak (ke­rozin felár, árfolyampótlék), amik az árfolyamot követték, és valószínűleg ez így lesz a továbbiakban is. Benne van a szerződésben...- Az eddigi tapasztalat az volt, hogy ha némi bosszankodás- sal is, de a 8 százalékot min­denki tudomásul vette, hiszen ez benne van a szerződésben, amikor aláírja. Ami még jel­lemző, hogy azok, akik most kihasználják az előfoglalást, nagyobb számban kötnek út- lemondási biztosítást. Azért, hogy amennyiben bekövetke­zik a baj, amiért nem tudnak utazni, akkor minél kisebb le­gyen az anyagi káruk.- Egyelőre nem tudni pon­tosan, hogy az utazási irodák hogyan alakítják nyári árai­kat - Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének Az euró forint árfolyama 2011. december 31-én 315,15 forinton végzett. Az idei évben január 19-én, 301,66 forinton volt mélypon­ton, míg január 5-én, 324,27 szóvivője, az OTP Travel ügy­vezető igazgatója. A kalku­lációikban 310-320 forintos euróárfolyammal számolnak majd az irodák, melyeknek számos előleget kell kifizetni külföldi partnereiknek, így ha nyáron esetleg erősödni tud is a forint, az irodák nagy valószínűséggel nem fogják csökkenteni áraikat.- Várhatóan valamivel drá­gábbak lesznek a nyári utak, mint az előző szezonban, ér­demes lesz az előfoglalási ak­ciókra figyelni, amikor jelen­tős kedvezményeket kínálnak az irodák. A visszautasítás ára A forint gyengülése miatt emelhetik áraikat az utazá­si irodák az indulás előtti 20. napig. Az utasok 8 százalékos emelésig kötelesek elfogadni a drágulást, afölött azonban indoklás nélkül elállhatnak a szerződéstől. Visszautasíthat­ják az utasok a 8 százalékos emelést js, de akkor a kötbér fizetés szabályai vonatkoz­nak rájuk - jelentette ki Molnár Judit. KM-LTL forinton volt csúcson az euró* forint árfolyama. Az elmúlt esztendőben, még nyáron az eurót 265 forint kör­nyékén jegyezték a bankközi devizapiacon. Mélypontról a csúcsig A világ egyik legzártabb országának számít Bhután FOTÓ: INTERNET Gleccsertavai Bhután épségét veszélyeztetik Ősi ostorfonás kispatádi bizonyítékokkal Orbán László és felesége ostorkészítés közben ~ Wt FOTÓ: A SZERZŐ Bhután. A hó és jég alkot­ta, krétafehér Thorthormi gleccser a tengerszint fölött csaknem 4450 méteres ma­gasságban ágaskodik a tiszta, mélykék égre. A világ tetején látható drámai képet a jég­nyelv lábánál lévő széles, sö­tét vizű tó látványa teszi tel­jessé. A fenséges táj azonban fenyegetést rejt. A gleccser által táplált tó riasztó sebes­séggel nő, mivel körülötte a jégből évente 30-35 méternyi olvad el. A klímaváltozásnak tulajdonított melegebb idő miatt a Thorthormi-tó 2001 óta csaknem a háromszo­rosára nőtt, és ma már 3,42 négyzetkilométer területű, a kőből, hordalékból képző­dött természetes morénagát pedig, amely visszatartja, fe- lényire töpörödött. A fonás procedúráját négy-nyolc-tizenkét-ti- zenhat ágból alkotta a bőrműves. kispalád. A karikás ostort csi­kósok, gulyások, kondások használják az állatok terelé­sére, ráncba szedésére már ősidők óta, de szerszámukat egykor fegyverként ugyan­csak alkalmazták. Az ostorok fonása, díszítése valóságos pásztorremeknek számít még a mai nap is, mely készítési műveleteknek fontos szatmá­ri gócpontja Kispalád lett. Kitartás, szorgalom, Imádat Az ott élő Orbán László sze­rencsésnek érzi magát, hiszen a családi generációkon át örö­költ mesterséget, ő szintén megtanulhatta nagyapjától. Elmondása szerint a gyakorla­ti titkok mellett, sok kitartás, szorgalom, s szüntelen imádat kell az általa űzött szakmá­hoz. Egy átlagos karikás ostor megalkotása akár 5-6 órás munkával is, csak 4 nap alatt készül el, melyben a díszített 40 cm-es nyél szerepe külö­nös fontossággal bír. Magát a fonás procedúráját 4-8-12-16 ágból alkotja a bőrműves, jóllehet a legkülönlegesebb kéréseknek sem tudott soha ellenállni. Az ostorkészítő a gyártáshoz elengedhetetlen­nek tartja a kiváló alapanya­gokat, ezért egy jó barátja segítségével bivalybőrhöz jut Romániából, mindazonáltal a régi katonai csizmaszárakat sem veti meg. A szárszakadá­sok száma elég magas szokott lenni, így a munkálati korrek­ciók szükségszernek a gyár­tási eljárásoknál. Vékonyabb bőrből kerülnek pótlásra a kevésbé fontos részek, amit az idős nyugdíjas pillangónak és sallangnak nevez. Nyáron az előszobában dolgozik, té­len pedig a melegebb tűzhely mellett élvezi a fonás kompo­zícióit. Megyei szinten számítanak bemutatóira, sőt már Pécs­re is fogadhatott meghívást. Kiállításával emelni szok­ta a nyíregyházi Kézműves Vásár színvonalát, illetve a mátészalkai Múzeum Estet. Tanulni vágyó jelentkezők folyamatosan vannak családi házában, de még nem találta meg méltó utódját. „Sajnos 20-ból csupán 2 embernek áll rá az ujja erre a munkára. Az ostorra teremni kell!” - mondta el a minden segítséget megadó 72 éves Laci bácsi. A mesteri remény­kedés történetesen nem alaptalan, pusztán gondol­junk a szíj végén lévő csapó hangrobbanására, talán úgy fog még látványrobbanást is életre kelteni e különleges te­vékenységi forma, s erre már biztosan nem kell sokat várni. SZÉLES SZABOLCS

Next

/
Thumbnails
Contents