Kelet Magyarország, 2012. január (69. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-26 / 22. szám

2012. JANUÁR 26., CSÜTÖRTÖK Forum 7 KELET Horváth Gáborné, jándi olvasónktól: ■ ■ Kezet csak megfogni szabad, w # elveszíteni vétek, ellökni átok. Egymásba simuló kezek tartják össze az eget és a világot! ALBERT CAMUS A megnyitó pillanata Ünnepi műsor, családias légkör A Sóstói úti Bencs Villa (Nyír­egyháza vendégházaként) kisebb kulturális központja is a városnak. Január 19-én délután kitárta a kapuit min­den kedves érdeklődő előtt, aki a Magyar Kultúra Nap­jának tiszteletére rendezett festménykiállításra és zenés­irodalmi műsorra érkezett a valamikori polgármester, Bencs Kálmán házába. Az ünnepségen részt vett Riskó Márta, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség alel- nöke, a rendezvényt pedig Jászai Menyhért alpolgár­mester nyitotta meg, hangsú­lyozva, hogy a kultúra nem örökölhető, azt minden ge­nerációnak kötelessége újra megtanulni és továbbadni. A szemeknek Köbli Attila alko­tásai nyújtottak maradandó élményt (portréiban „roko­naira, őseire, szomszédaira” ismer a nézelődő), míg a versek, ének- és zeneszám­ok az azokat hallgatókban hagytak mély nyomot (a Kölcsey Ferenc Gimnázium, a Vikár Sándor Zeneiskola diákjainak és Marján László citeraművész jóvoltából). A rendezvény egyik műsorve­zetője Darcsi Andrea volt, a program háziasszonya és szervezője pedig Orémusz Mária. A festmények február 6-áig tekinthetőek meg az Európa teremben, kísérő rendezvényként pedig Tóth József sallangkészítő és Dallos András fafaragómester műveit láthatják a villába látogatók. Kicsit még ma- gyarabbnak érezhette magát mindenki, aki ott volt. SZERVEZŐK Segítünk A fiamért kérek A fiam súlyos daganatos beteg, már felállni sem tud, az ágyon is csak segítséggel mozdul. Munkahelyem nincs, mivel 24 órás felügyelet kell hozzá. A jövedelmünk nagyon kevés, amiből a lakás törlesztő részlet 75 000 Ft, az autórészlet (rokkant) 32 000 Ft. Kijött az éves gáz számlánk, ami 97 000 Ft. Ezt nem tudtam kifizetni eddig, közben a lakással is veszélyben vagyunk, félünk a kilakoltatástól. A gázt 31-én kikapcsolják. Szeretnénk, ha valaki segítséget nyúj­Gyógymatracra lenne szüksége FOTÓ: OLVASÓNKTÓL tana. Eddig nem kértünk segítséget, de most tényleg rá vagyunk szorulva. Ferikének gyógymatracra lenne szüksé­ge, mivel már fel sem tud kel­ni. A számom: 06-20/552-3672, ezen elérhető vagyok. EGY ÉDESANYA © LAKÓHELYEM - Ön is lehet szerkesztő! A Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói Tóthné Reha Judit tanárnő vezetésével tekintették meg dr. Pacsai Imre „Tiszai tájak” című festménykiállítását fotó: olvasónktól Tiszai tájak a káváházban M3-as csomópont! Azok a közlekedők, akik nap, mint nap használják a 49-es számú főútvonal Jármi-Őr közötti szakaszát, láthatják, hogyan készül a leendő felül­járó, az M3-as csomópont ré­szeként. Ebbe a csomópont­ba fog kapcsolódni valamikor az M49-es gyorsforgalmi út is. Ezzel az itt élőknek sok újat nem mondtam, de valamiről nagyon megfeled­kezhettek a tervezők, építők. Nevezetesen, hogy Jármi és Őr is falu. Falvakban pedig nemcsak személykocsik, teherautók közlekednek, ha­nem traktorok, kistraktorok, vontatók és lovasfogatok is. Mivel a két települést csak ez az egy felüljáró fogja össze­kötni, kénytelenek leszünk mindnyájan ezt használni, ezen közíekedni. Belegon­dolt-e valaki, hogy milyen forgalomlassulást fognak okozni ezek a lassújárművek, illetve mekkora bosszúságot a személy-, tehergépjár­mű-vezetőknek egyaránt? Szerintem nem! Megoldás? A jelenleg épülő felüljárótól kellene olyan távolságra építeni mezőgazdasági gépek és lassújárművek számára egy másik felüljárót, amelyet nyugodtan és biztonságosan használva mindenki el tudna jutni a kitűzött céljához. Ki a szántóföldjére megy azt megművelni, ki ősszel a megtermelt árúját viszi a megvásárlás helyszínére, ki a kivágott fáját szállítja haza a lakására, és sorolni lehetne még sokáig. Kérem mind­azon személyek segítségét, akik tudnak ebben közrejárni tegyék, mert ha az autópálya végleg elkészül, utólag ezt kivitelezni szinte lehetetlen. Ezen sorokat a békés egymás mellett közlekedésért, egy­más mellett élés elősegítése érdekében írtam. BORBÁS ELEMÉR, JÁRMI A Borbányai Művelődési Ház Váci Mihály Irodalmi Kávéháza idén is méltókép­pen emlékezett meg a Ma­gyar Kultúra Napjáról. Dr. Karádi Zsolt főiskolai tanár értékes előadását versek, a Primavera Balett Együttes előadása, valamint a Bor­bányai Dalkör Tiszai dal­Az ultisok nem felejtenek A kisvárdai ultisok idén 6. alkalommal is versennyel emlékeztek Heuer Ferenc- re és Nagy Lászlóra, a két kiváló ultisra, akik 2007-ben a szegedi országos elődöntő­re utazás közben vesztették életüket. Az év első hivatalos versenyén 42 játékos vett részt Sárospatak, Tiszabercel, Nyíregyháza, Debrecen és Budapest képviseletében. Hozzájuk csatlakozott a 14 hazai, kisvárdai versenyző. A szervezők az ünnepélyes csokra, illetve a Vikár Sán­dor Zeneiskola tanulóinak a furulya szólói követték. Makó Pál citera és Vannai László gitárjátéka után ün­nepélyesen megnyitottuk dr. Pacsai Imre nyugdíjas főiskolai tanár „Tiszai tájak” című festménykiállítását, amely január 27-én, pénte­hiegnyitón megemlékeztek ultis társaikról, majd elkezdő­dött a küzdelem. A résztvevő egyesületek képviselői, az ebédszünetben megkoszor rúzták az elhunytak sírjait. A verseny végén a győztesek és helyezettek átvehették a szervezők által adományozott díjakat, melyeket hagyomá­nyosan az özvegyek adtak át. Eredmények: 1. Gyöngyösi Géza (Sárospatak), 2. Péli Ist­ván (Debrecen), 3. Bocz Árpád (Nyíregyháza). A versenyzők végig sportszerű játékkal em­lékeztek kiváló társaikra. MÉSZÁROS KÁROLY ken 18 óráig látható. Február 18-án, szombaton Szabóné Hován Erzsébet „Mélység­ből a fénybe”című könyvét mutatjuk be. A képen a Pe­tőfi Sándor Általános Iskola tanulói Tóthné Reha Judit tanárnő vezetésével tekin­tették meg a tárlatot. JÓNAI ÉVA, A VMIK VEZETŐJE „Börtönudvarról” családba menne A tiszalöki börtön előtt „ra­boskodik” egy bulldog fejű, tacskó testű, 4-5 év körüíi kan kutyus. Kicsit domináns, de csak azért, mert akkora szeretet igénye van, hogy ezt másképpen nem tudja kifejezni, csak azzal, ha irigy­kedik a többi kutyusra. Az embereket imádja. Sürgősen gazdit keres, mert a börtön előtt nem maradhat. Oltást, chipezést a Kisherceg Állat­mentő Egyesület biztosítja számára. Tel.: 20/313-9120. ©TISZTELT OLVASÓNK! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármi­lyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefon­számmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. © VESZÉLYES A „SZÍNES ZEBRA” Egy-egy esőzés, jelentős lehűlés után nagyon csúszóssá válnak a színesre festett gyalogátkelőhelyek Nyíregyházán - pana­szolták olvasóink. fotó: sipeki Péter « * A történelmet a győztesek írják? Tisztelt Olvasók! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t (www.szon.hu) is. Megyei hírpor­tálként fontosnak tartjuk, hogy települé­seinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a .la­kóhelyem" aloldalak, melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település aloldala szerepel. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képe­ket, cikkeket, információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével, illetve kereshetik az oldalak .felelőseit”, akiknek elérhetőségeit feltüntetjük az oldalakon. A sablonok és frázisok helyett én a követke­zetes érvelések híve vagyok. fehérgyarmat. Nemrégiben egy olvasói levélben választ kaptam írásomra, bár nem voltam név szerint megne­vezve. Mindenesetre megle­pő számomra ez az „ utólagos „történelemi okoskodás”. Utólagosan Mivel nem vagyok történe­lemtanár - a történelmet viszont szeretem -, és pont azért vonok le „téves” követ­keztetéseket belőle,- mert a történelmet mindig a győz­tesek írták, s írni akarják a napjainkban is! Már bocsána­tot kérek előre a kérdésért, de bennem bujkál a kisördög és rákérdezek vajon a szocia­lizmus évtizedeiben is így ta­nították a történelmet? Mert ma mindenki - utólagosan- - nagyon okos lett, nagy hazafi, nagy szabadságharcos, nagy ellenálló stb. Szívesen tanulok A trianoni kegyetlen „meg­csonkításnak” volt egy előz­ménye is, az Osztrák-Magyar Monarchia háborút kezdemé­nyező magatartása, a trónörö­kös házaspár halála csak olaj volt a tűzre. Jó időben történő provokáció! Tudománytalan következtetéssel még előre tervezett is lehetett!? Mikor a magyar történelmet taglaljuk, akkor nem kell ide- oda ugrálni a fejtegetések­ben, és tárgyszerűen kell, illik érvelni, egy ön szerint „tudat­lan és mocskolódó” emberké­nek. A másik megállapításom a „IV. osztályos szintű törté­nelem tudás”-ról, mivel nem voltam tanítványa, ma bármit állíthat, vagy mondhat! Mivel, hogy ön is a Rákosi- Kádár rendszerben szocia­lizálódott, és engem írása hangvétele szerint nem tart vitapartnernek, sőt különféle negatív jelzőkkel illet, kér­dezzünk már meg egy való­di történelemtanárt is, mert remélni merem, hogy más is hozzáfog szólni a fejtegeté­seinkhez! Vagy egy egykori tanítvány is megteheti, aki hallgathatta a tanár úr szocia­Sok lett az utób­bi időben a nagy hazafi. E. NAGY ISTVÁN lista rendszerbeli előadásait? Mindenkitől szívesen tanu­lok, mert mint írtam is, hogy a történelmet mindig a győz­tesek írták, s a jelenben sem változik a helyzet! De a sablonok és frázisok helyett én a következetes ér­velések híve vagyok! Mert a németek oldalán - szövetsé­gesként - ki is támadta meg a Szovjetuniót? Tárgyilagosan ítélni A fasizmust - a magyart is - a szovjetek verték le! S ez felszabadítás volt akkor! A háborúkhoz meg hozzátar­tozik az is, hogy hadisarcot szednek, és ez lehet bármi is! Attól, hogy valaki magyarnak mondja magát, még nem biz­tos hogy tárgyilagosan ítéli meg országa történelmét! E. NAGY ISTVÁN ©TÉLIES FEJFEDŐ A zord, hideg idő beköszöntével egyre előnyösebb, ha az ember télies, meleg fejfedőt használ. A bundás sapka, amelyet kucs­mának is neveznek, Nánássy Gábor fejét jó melegen tartja, óv a széltől és hóeséskor is védelmet nyújt. fotó: berki károly

Next

/
Thumbnails
Contents