Kelet Magyarország, 2012. január (69. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-24 / 20. szám
450565____________________________________________________________________________ 441565 2012. JANUÁR 24., KEDD KELET Tónim 7 Szabó Lajos, nyíregyházi olvasónktól: ■ ■ Nehéz elhinni valakiről, + J hogy igazat mond, ha mi az ő helyében hazudnánk. LUCY LIU Jelenet a darabból FOTÓ: BALÁZS ATTILA Köszönet az élményért A magam és sok olvasótársam nevében szeretném megköszönni a Kelet-Magyarország szerkesztőségének és a Móricz Zsigmond Színház vezetésének, illetve társulatának azt az élményt, amit csütörtökön szereztek azzal, hogy megnézhettük A hazug című előadás házi főpróbáját. A zord téli időben jólesett a nevetés, a vidámság, s egyáltalán az, hogy a lap gondolt ránk. Régen voltunk már színházban, így megörültünk, amikor láttuk az újságban, hogy erre lehetőség nyílik. Hallottuk az előadás előtt, hogy több mint kétezren jelentkeztek, így nagy szerencse is kellett ahhoz, hogy a kisorsoltak között legyünk. Még egyszer köszönet érte! ÁCS MIHÁLY, TISZABERCEL Lenni vagy nem lenni? „Színház az egész világ” - mondjuk időnként legyintve, keserű szájízzel vagy kissé ironikusan. így vagy úgy, de mindig értjük, miről is van szó. De most kissé meghökkentem, s elbizonytalanodtam. Eddig azt hittem, ha egy színház működéséről kell dönteni, akkor pénzkérdésről nem is lehet szó. De mégis? Mint kiderült, a Móricz Zsigmond Színház támogatást kapott az államtól, a megyei és a városi önkormányzattól is. De mivel az állam tartozik a megyei önkormányzatnak, ezért maradtak a színház felé adósak. Jelentős összegről van szó. Igen, igen, a nehéz gazdasági körülmények... Szerencsére Nyíregyháza ön- kormányzata átvenné a fenntartói szerepet. Bár arról nem tudok, mi történt a hiányzó pénzzel. Sajnos azt is értem én, hogy a városnak nem áll módjában átvállalni az újabb anyagi terheket. Főleg azokat nem, amelyek a múltban keletkeztek. Szigorú takarékossági intézkedések szükségesek. Tudom, egy ilyen intézmény fenntartása rengeteg pénzbe kerül. De, ha a fontossági sorrendet nézzük, legalább annyira előrébbvaló, mint az iskolák fenntartása A farsangolók fotó: a szerző Vízkereszttől hamvazószerdáig A nyíregyházi Júlia Körösök a farsangi szokásokat elevenítették fel. A farsang - mint köztudott - vízkereszttől hamvazószerdáig, azaz a nagyböjtig tart. A farsang, a vaschang osztrák jövevényszóból származik, ami eredetileg csak a böjt előtti napokat jelölte. A farsangi szokások az időszak végére összpontosultak. így például jó zsíros ételeket főztek, és sokat ettek belőle abban a hitben, hogy így bő lesz a termés és kövérre híznak majd a disznók. Jellegzetes farsangi étel a farsangi fánk, melyet pampuskának is neveznek. A farsangi ételek maradékát megszárították, porrá törték, beteg jószágot gyógyították vele. A farsangi napok és szokások nemcsak az evés-ivásról, mulatozásról szóltak, hanem gonoszűző, termésvarázsló, időjósló szerepük is volt. OROSZ JÓZSEF vagy az óvodák, bölcsődék működtetése. Reméljük, a mostani megoldás valóban mindenki számára megfelelő és végleges lesz. Nem szeretnék arról olvasni, hogy kiváló színészeink közül egy páran máshová szerződtek, mert itt bizonytalan a helyzet. Legalább annyira bizakodó vagyok, mint Tasnádi Csaba, a színház igazgatója. Kezdjük jól és boldogan az új évet! KENYERES MIKLÓSNÉ Várja gazdáját! nyíregyháza. Január 22-én Nyíregyházán, a Toldi utcán találtak egy fekete tacskó keveréket. Fehér mellfoltja, sárga nyakörve van, ápolt, egészséges kutyus. Sürgősen várja gazdája jelentkezését! Telefon: 06-70/6196-223 vagy e-mail: kisherceg@kisherceg.net A tacskókeverék fotó: alapítvány A kultúra alapjai A dombrádi Ady Endre Művelődési Ház és Könyvtár is megünnepelte a Magyar Kultúra Napját január 19-én. Előadást tartott Csorbái István Kadosa, a Magyar Kultúra Lovagja „A kultúra alapjai” címmel. VINCZE MENYHÉRT, IGAZGATÓ Az előadók fotó: olvasónktól A magyarországi protestantizmus kezdetei éppen megyénkből indultak el, az első zsinat egyike is itt az egyik kis egyházközségben volt. a) Zsarolyán Hirdessen Ön is lapjainkban! http://www.kelet.hu □au Lehetőségeinkhez 7 ' mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. ( DERMA-ART «MAGAN B'O R G*Y<0 G Y‘A*S*ZWI* Rendel: Dr. Beleznay Gyöngyike bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos, magánorvos Rendelés: hétfőtől szombatig előjegyzés alapján. • Általános és gyermekbőrgyógyászat • Számítógépes anyajegy- és bőrrákszűrés ^ • Bőrsebészet • Seprűvénák kezelése műtét nélkül % • Amerikai bőrhámlasztó program • Ránc- és ajakfeltöltés • Botox • Mezoterápia • Lézeres szőrtelenítés, bőrfiatalítás • Hajhullás kivizsgálása, kezelése • Fogyasztó kezelések • Teljes körű kozmetikai ellátás Bejelentkezés: 42/506-091, 30/554-0848 www.dermaart.hu Nyíregyháza, Dózsa György u. 60. Lézersebészeti magánrendelés Benőtt körmök, szemölcsök, bőrnövedékek, értágulatok, időskori bőrelváltozások, basaliomák, szem körüli növedékek, keloidok, condylomák lézersebészeti megoldása. Rendelési hely: Nyíregyháza, Ungvár sétány 35/A Rendelési idő: hétfő+szerda:16.00-18.00 Rendel: Dr. Kovács Mária sebész szakorvos Tel.: 42/595-533, 30/9250-387 www.haon.hu/lezersebeszet Dr. KOLOZSY ZOLTÁN UROLÓGUS az orvostudomány kandidátusa AIUDROLÓGIAI RENDELÉS . (merevedési és nemzőképesség-zavarok) Rendel: kedd, csütörtök 17-19 óra. Nyíregyháza, Hősök tere 8. Tel: 06-20/5139-187 FAMIUA Fogási Af Dr. Puskás András ffog- és szájbetegségek szakorvosa 00-20/460--1512 Or. Kelecsényi Aida ffog- és szájbetegségek szakorvosa gyermek Fogszakorvos 00-20/386-4421 Egészségpénztári kedvezmények L—l-jf üdülési csekkel liii i^Tkket Welness utalvánnyal 51 +-.r.A II La.FTiTA.nl • hormonzavarok kezelése • policisztás petefészek betegség komplex ellátása • rákszűrés RENDEL: DR. CSÓKA MIKLÓS szülész-nőgyógyász, endokrinológus adjunktus Pénteki napokon 16:00-18:00-ig Helye: Epreskert u. 51. (Krúdy gimnáziummal szemben) Bejelentkezés: 70/772-87-02 Re ■I I Magnet Kezelések a beteg otthonában, magyar orvostechnikai műszerekkel, ízület és gerincbetegség, érszűkület, prosztata esetén Készülék bemutatásához időpont egyeztetés: 06-70/402-39-59 Száj kímélő, puha protézis az íny fáj dalom és a föltörések ellen Régi. hagyományos fogsor is átalakítható, kibélelhető Alsó fogsorviselők gyakori problémája az íny föltöréséből adódó fájdalom. Mások arra panaszkodnak, hogy eltörik, megreped a protézisük. Gyakori panasz, hogy elégedetlenek most csináltatott fogukkal mondván: túl nagyok a fogak, előreállóak, lófog, vastag az alaplemez, étkezni nem tudok vele, mert magas a harapás, tele van a szám stb. A Denfo Fogsorcentrumban elmondhatja mi nem tetszik, miért elégedetlen jelenlegi pótlásával. Megoldjuk, és megcsináljuk úgy, ahogy szeretné. Itt van mindjárt egy: a teljes alsó protézis stabilitása elégtelen, fájdalmat okoz a viselőjének, sokszori korrekció után is töri az ínyt. Az alsó total protézist nagyon nehéz megszokni, vannak akik sohasem tudják. Egy új eljárással azokon segítünk, akiknek gondot okoz a viselés, különösen rágáskor. A több nemzetközi nagydíjat elnyert, bevizsgált, puhán maradó protézisanyag a megoldás, melyet Nyíregyházán a Denfo cégnél alkalmazunk. A protézis alsó, ínnyel érintkező felülete készül az új, puha anyagból. Elsősorban alsónál alkalmazzuk. Jobb, mert: • az ínyföltörés okozta fájdalom megszűnik • akik nem tudták hordani az alsót, azok is viselik • nagyon lesorvadt íny esetén is alkalmazható • könnyebben megszokható, kényelmes viselet • jobban tapad, nem esik ki • régi, kemény protézis is párnázható puhával. BUÉK 2012 Akció! Csak itt! Hagyományos alsó-fölső fogsor nyugdíjasoknak csak ötvenkilencezer forint február 20-ig! Az Államokban kifejlesztett rugalmas, törhetetlen Valplast protéziseinket (nem tévesztendő össze a puhával, mert ennek anyaga nylon!), azoknak ajánljuk akiknek gyakran eltörik, megreped a fogsoruk. Könnyű, vékony, rugalmas és esztétikus. Életre szóló törés-repedés elleni garanciával rendelkezik. Nincsenek rajta fémkapcsok, a hajlékony ínykapcsok (melyek egyszínűek az ínnyel) biztosítják a jó fekvést, helybenmaradást. A hagyományos fogsorra allergiások is ezt csináltatják. Örömmel értesítjük Önöket, hogy cégünk már alkalmazza a világhírű német Vita műfoggyár gyönyörű porcelánfogait, melyek minden igényt kielégítenek. Telephelyünkön - a Sipkay-Korányi u. sarkán - az összes fogpótlásféleség megtekinthető, fogorvos kollégánkkal rendbehozzuk fogát. Üdülési csekk elfogadás, egészségpénztárakkal szerződés. Nyíregyháza, Sipkay u. 3. (42) 443-610, 8-16. * főorvos pszichiáter, pszichoterapeuta, hipnoterapeuta Rendelések: Nyíregyháza, Bocskai u. 33. (hétfő, kedd) Nyíregyháza, Hősök tere 8. (szerda, péntek; A hirdetés befektetés HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL HIRDETÉSEK