Kelet Magyarország, 2012. január (69. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-20 / 17. szám
2012. JANUÁR 20., PÉNTEK 12 Sport KELET A továbbjutás küszöbén állunk Császár Gábor időntúli hetese után leírhatatlan volt a mieink boldogsága FOTÓ: INTERNET Péntek esti vizit a Városmajorban kosárlabda. Engedett az egyik, meg a másik fél is. A BSE vezetősége azt szerette volna elérni, hogy Il-es számú csapatuk amatőr női NB I-ben kiírt hazai bajnokiját - termük telítettsége miatt - ne a hétvégén, hanem pénteken játsszák le, mire a Nyíregyházi FSE-NYKS részéről az volt a válasz, hogy jó, de akkor este héttől hamarabb ne kezdődjön a találkozó, mivel a csapat nagy részét diákok alkotják, akiknek hétköznap lévén az iskolapadban a helyük. A két klub között évek óta jó a kapcsolat, így kiegyeztek a péntek 19 órás kezdésben. Hogy a pályán is ilyen baráti lesz-e a hangulat azt nem tudni, mindenesetre az előzmények alapján kevés az esély a „nyugodt” meccsre. A bajnokság első körében ugyanis szoros csatában, 77-75-re nyert az NYFSE-NYKS a BSE II ellen, igaz, a meccs nagyobb részében magabiztosan, tíz pont felett vezetett. Farkasinszki Gyuláné, a főiskolások edzője hasonlóan kiegyensúlyozott, ahogy ő fogalmazott ki-ki mérkőzésre számít a Városmajorban is, és persze nem bánná, ha megismétlődne az első körös eredmény. A sikerhez legalább olyan szinten kell játszaniuk a nyíregyházi hölgyeknek, ahogy a legutóbbi, Szeged elleni hazai fellépésükön tették. km-bt A várakozás felett teljesítő magyar férfiválogatott a középdöntőbe juthat az Európa-baj- nokságon. kézilabda. Két mérkőzés után két döntetlennel áll a magyar férfi kézilabda-válogatott a szerbiai Európa-bajnokságon- no de ez a mondat nem tükrözi hűen az oroszok, majd a spanyolok elleni meccs drámáját. Szerda este a válogatott időn túli hetessel harcolta ki a döntetlent - nem csoda, hogy a hatalmas újvidéki magyar tábor vadul ünnepelt, a játékosok pedig még a meccs után is eksztázisban voltak. Érdekesség, hogy a magyarok tíz perc büntetést kaptak a szerda esti mérkőzésen, a spanyolok egyet sem. Igaz, az utolsó két támadásnál született ítéletekre (a spanyolok szélső ziccerénél nem láttak szabálytalanságot, az Eb-re utólag benevezett Szöllősi Szabolcs bevetődése közben viszont igen, ebből lett az időntúli hetes) egy rossz szavunk sem lehetett. Nem is volt felelősség- Óriási küzdelemben, ilyen dramaturgiával igazságos döntetlen született - értékelt Mocsai Lajos, a magyarok szövetségi kapitánya. - Komoly eredmény az előző világbajnokság harmadik helyezettje elleni pontszerzés. A mérkőzés elején nehezen találtuk a spanyol védekezés ellenszerét és ziccereket is hagytunk ki. De szerencsére Vvégül sikerült javítani a támadójátékon, majd mi is vezettünk, aztán ők jöttek vissza, végül nekünk kellett időn túli hétméteresből egyenlítenünk. Büszke vagyok a csapatomra, hogy így szerepel az EB-n, és most pedig a világbajnok következik pénteken. Lehetne vitatni a mai mérkőzésen a kihagyott helyzeteinket és kiállításainkat, ezzel együtt összességében igazságos a döntetlen. Bízom a továbbjutásban. Valero Rivera szűkszavúbban foglalta össze a látottakat: „Jól kezdtünk, majd a védekezésünk leromlott. A végjátékban volt esélyünk a győzelemre, ám azt kell mondanom, mindkét csapat megérdemelte a döntetlent.” Nem csoda, hogy az egy pontot érő hétméterest értékesítő Császár Gáborral madarat lehetett volna fogatni a lefújást követően.- Ez a csapat már évek óta szerényen és alázatosan dolgozik, és nem hiába jöttünk: tudtunk extrát nyújtani, és rengeteg embert megörvendeztettünk ma este - mondta a meccsen mind az öt büntetőjét értékesítő, Mocsai Tamáshoz hasonlóan hét gólig jutó magyar irányitó. - Ilyen csapatban játszani és sorsdöntő hétméterest lőni nem is akkora felelősség, mert sokan álltak mögöttem. Örülök annak, hogy magunknak kapartuk ki a szerencsét, és nem más kezében van a sorsunk. Bízom a továbbjutásban. Az ám, az újabb döntetlennel kedvező helyzetbe került a magyar csapat, mivel az oroszoknak most már muszáj pontot szerezniük a spanyolok ellen pénteken. Nem túlzás, egy ország számolgat, hogy miként harcolhatná ki a magyar csapat a középdöntőbe jutást. Még minden lehetséges Ehhez a kvartettben legalább a harmadik helyen kellene végeznie, vagyis megőrizni azt a pozíciót, amit jelenleg is birtokol. A mieink továbbjutása már a pályára lépésük előtt biztos lehet, mégpedig akkor, ha a pénteki első mérkőzésen a spanyolok legyőzik az oroszokat. Amennyiben ez a mérkőzés döntetlenre végződne, akkor a mieink számára egy szűk, legfeljebb háromgólos vereség is továbbjutást érhetne. Ha az oroszok legyőznék a világbajnoki bronzérmest, akkor a mieink is pontszerzési kényszerbe kerülnének az esti, franciák elleni találkozón. Alakuljon bárhogy is a másik eredmény, tét nélküli semmiképpen nem lesz a magyar-francia összecsapás, hiszen a középdöntőbe vihető pontok is múlnak rajta. És előállhat egy olyan, egészen extrém helyzet is, hogy mind a négy csapat háromhárom ponttal zár. Ehhez az kellene, hogy a magyarok a harmadik meccsükön is döntetlent érjenek el, miközben az oroszok legyőzzék a spanyolokat. Na, akkor kezdődne csak igazán a vad számolgatás. MTI, KM © TABELLA A C csoport állása: 1. Spanyolország 2 1 1 - 53-50 3 2. Franciaország 2 I - 1 54-53 2 3. Magyarország 2 - 2 - 55-55 2 4. Oroszország 2 - 1 1 55-59 1 A pénteki program: Spanyolország-Orosz- ország (18.15), Franciaország-Magyaror- szág (20.15). Villás villanthat Újfehértón Dominik elöntőbe jutott a budapesti Park Kupán Élénk játékosmozgás tapasztalható a Nagykálló és a sereghajtó együttes között. LABDARÚGÁS. Nyilvánvalóan nem a véletlen műve, hogy a kiesés megúszásáért küzdő megyei első osztályú futballcsapatok csipkedik magukat legjobban - az erősítés érdekében. Minap veséztük ki a tizennegyedik helyen rostokoló Nagykálló előrelépést célzó törekvéseit, ezúttal a még nagyobb pácban lévő Újfehértó került terítékre. A táblázat legvégére süly- lyedt együttes szakmai stábja tizenkilencre lapot kért, azaz úgy iparkodik „izmosítani” a keretet, hogy esély kínálkozzon eltűntetni a tetemesnek mondható - az emlegetett Káliéval szemben például - nyolc pontos hátrányt. Furcsa vagy sem, a két együttes között élénk mozgás tapasztalható játékosfronton is: a Fehértó két labdarúgója, Ballai Zoltán és Piskóti Zsolt éppen a Nagykállót választotta, ahonnan Csajkó János, valamint Kola Róbert érkezik a sereghajtóhoz. Az első edzőmeccs előtt Ugyanakkor a legutóbb Balkányban szereplő, irányító középpályásként bevethető, huszonkét éves Villás Norbert, továbbá a fiatal ibrányi csatár, Biri Ákos szintén az Újfehértónak nyújthat támaszt a bentmaradásért vívott harcban. Velük közel sem teljes a lista, jó néhány új szerzemény csatlakozhat még a gárdához. Ahhoz a legénységhez, amely a felkészülési időszakban számíthat a városban dolgozó testnevelő tanár, Herczku Szabolcs segítségére, aki hasznos tanácsokkal szolgálhat a kondi fejlesztésében. Mindenesetre Urr László terve szerint a hét végén már pályára lép a csapat: az esztendő első edzőmeccsén valószínűleg a Hajdúnánás ellen térképezheti fel „fiai” jelen állapotát a tréner. KM-KT Csajkó János az Újfehértó egyik újonca FOTÓ: SIPEKI PÉTER tenisz. Sikeresen kezdte az új esztendőt is Thuri Nagy Dominik. A Nyíregyházi Tálentum TE teniszezője Budapesten, az MTK létesítményében rendezett Park Kupán lépett fel, ahol remek szerepléssel egészen a döntőbe jutott a 10 évesek korcsoportjában. A fináléban aztán - végletekig kiegyenlített mérkőzésen - a Soproni VSE sportolója felülkerekedett Gyuricsku Enikő tanítványán, akinek szereplése így is üde színfoltot jelentett a rangos viadalon. km ti sport.szon.hu Frissen. Helyi és nagyvilági sport Thuri Nagy Dominik: ezüstérem FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL fDERMA-ART) MAG Á'N'BOR'G’YÓ G'Y'Á'S-ZWP* Rendel: Dr. Beleznay Gyöngyike bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos, magánorvos Rendelés: hétfőtől szombatig előjegyzés alapján. • Általános bőrgyógyászati rendelés • Számítógépes anyajegy- és bőrrákszűrés • Bőrsebészeti ellátás • Amerikai bőrhámlasztó program • Ránc- és ajakfeltöltés • Botox • Mezoterápiás arcfiatalítás • Lézeres szőrtelenítés • Májfoltok, kis visszerek lézerkezelése • Hajhullás kivizsgálása, kezelése • Pattanásos bőr komplex terápiája Bejelentkezés: 42/506-091, 30/554-0848 www.dermaart.hu Nyíregyháza, Dózsa György u. 60. ^Zöldhliniho Nyíregyháza, Hősök tere 12. fszt. 2. PROCTOLOGIAI MAGÁNRENDELÉS ' ARANYÉRBETEGSÉG műtét nélkül fájdalommentesen. ■ A végbél egyéb betegségeinek vizsgálata, kezelése. ' ANYAJEGYEK SEBÉSZI ELTÁVOLÍTÁSA. szövettani vizsgálata, bö'rgyógyászati javaslatra. Rendel: DR. TOMCSIK ZOLTÁN sebész, gastroenterológus Szerdai napokon 17-19 óráig. Bejelentkezés: telefonon, hétköznapokon 16 óra után. I __________Tel.: 06-70/414-5756___________ www.aranyer-klinika.hu _ 1/ 1 Renf « .. lErtágító Motetta sebSorvos9y I GYOGYGázas sebesz szakorvos | érszűkületkezelés, fájdalomcsillapítás! Mindenfajta ödéma (vizemről narancsbőr kezelései Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 6. (Turul Ház fsz.) Bejelentkezés: 30/8390-971 Szív és perifériás érbetegségek, érszűkület Magas vérnyomás Mozgásszervi, bőrgyógyászati bajok Cukorbetegség és érszövődményei Potenciazavarok Érműtétek, csontritkulás kezelésére Dohányosoknak érbetegségek megelőzésére AZ OEP, EÜ. Min., ORKI által elismert, támogatott és ajánlott érterápial Hasztalan készülékekre, eljárásokra kidobott pénz helyett GYOGVGÁZI Nyíregyháza, Mező u. 25. Lem. Bejelentkezés: 42/787-414,70/6244-360 A hirdetés a legjobb befektetés HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL Száj kímélő, puha protézis az ínyfáj dalom és a föltörések ellen Régi, hagyományos fogsor is átalakítható, kibélelhető Alsó fogsorviselők gyakori problémája az íny föltöréséből adódó fájdalom. Mások arra panaszkodnak, hogy eltörik, megreped a protézisük. Gyakori panasz, hogy elégedetlenek most csináltatott fogukkal mondván: túl nagyok a fogak, előreállóak, lófog, vastag az alaplemez, étkezni nem tudok vele, mert magas a harapás, tele van a szám stb. A Denfo Fogsorcentrumban elmondhatja mi nem tetszik, miért elégedetlen jelenlegi pótlásával. Megoldjuk, és megcsináljuk úgy, ahogy szeretné. Itt van mindjárt egy: a teljes alsó protézis stabilitása elégtelen, fájdalmat okoz a viselőjének, sokszori korrekció után is töri az ínyt. Az alsó total protézist nagyon nehéz megszokni, vannak akik sohasem tudják. Egy új eljárással azokon segítünk, akiknek gondot okoz a viselés, különösen rágáskor. A több nemzetközi nagydíjat elnyert, bevizsgált, puhán maradó protézisanyag a megoldás, melyet Nyíregyházán a Denfo cégnél alkalmazunk. A protézis alsó, ínnyel érintkező felülete készül az új, puha anyagból. Elsősorban alsónál alkalmazzuk. Jobb, mert: • az ínyfoltörés okozta fájdalom megszűnik • akik nem tudták hordani az alsót, azok is viselik • nagyon lesorvadt íny esetén is alkalmazható • könnyebben megszokható, kényelmes viselet • jobban tapad, nem esik ki • régi, kemény protézis is párnázható puhával. BUÉK 2012 Akció! Csak itt! Hagyományos alsó-fölső fogsor nyugdíjasoknak csak ötvenkilencezer forint február 20-ig! Az Államokban kifejlesztett rugalmas, törhetetlen Valplast protéziseinket (nem tévesztendő ösz- sze a puhával, mert ennek anyaga nylon!), azoknak ajánljuk akiknek gyakran eltörik, megreped a fogsoruk. Könnyű, vékony, rugalmas és esztétikus. Életre szóló törés-repedés elleni garanciával rendelkezik. Nincsenek rajta fémkapcsok, a hajlékony ínykapcsok (melyek egyszínűek az ínnyel) biztosítják a jó fekvést, helybenmaradást. A hagyományos fogsorra allergiások is ezt csináltatják. Örömmel értesítjük Önöket, hogy cégünk már alkalmazza a világhírű német Vita műfoggyár gyönyörű porcelánfogait, melyek minden igényt kielégítenek. Telephelyünkön - a Sipkay- Korányi u. sarkán - az összes fogpótlásféleség megtekinthető, fogorvos kollégánkkal rendbehozzuk fogát. Üdülési csekk elfogadás, egészségpénztárakkal szerződés. Nyíregyháza, Sipkay u. 3. (42) 443-610, 8-16. HIRDETÉSEK .