Kelet Magyarország, 2012. január (69. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-19 / 16. szám
449660 2012. JANUÁR 19.. CSÜTÖRTÖK KELET Utazás 11 Patkányok lepték el Montecristo szigetét Róma. Nagytestű fekete patkányok költöztek a Tirrén- tengeren levő Montecristo szigetére. A természeti oázisként védett, tíz négyzetkilométeres szigetet eddig a turistáktól óvták, most viszont a látogatók hajóival érkezett patkányoktól féltik, amelyekből már minden négyzetméterre jut egy. A megoldásnak tűnő patkányirtásnak támogatói és ellenzői is akadnak. Huszonhat tonna patkánymérget akarnak repülőkkel szétszórni a szigeten, így a terület gyalog megközelíthetetlen részébe is jutna belőle. „Ez a módszer eredményre vezetett a patkányok által ugyancsak ellepett Giannutri szigetén is, miközben a többi állatra, növényre nem veszélyes” - nyilatkozta Franca Zanichelli, a toszkánai tengeri természeti park igazgatója. Más véleményen vannak az állat- és természetvédők, akik attól tartanak, hogy a nagy mennyiségű méreg bekerül a tengerbe és az élelemláncba is. Ezért azt javasolják, hogy a repülőkkel inkább szállítsák el az összefogott patkányokat. Montecristót évente háromezer turista keresi fel. A szigeten egyedül egy parkőr él a családjával. km b PÉNZESŐ HULLOTT A FÜRDŐZŐKRE Egy praktikus reklámfogás eredményeként Pásztori Eszter marketingigazgató pénzt szórt a MenDan Hotel Zalakaros fürdő egyik medencéjébe. A marketingakcióban összesen 300 ezer forintot szórtak a fürdőző vendégek közé, hogy közvetlenül jusson vissza a befizetett pénz hozzájuk. Alighanem megérte... FOTÓ: MTI, VARGA GYÖRGY » BEST OF BUDAPEST Egy érdeklődő olvassa a Best of Budapest című 2012-es idegenforgalmi kiadványt fotó: mti, mohai Balázs Újabb darabok törtek le a római Colosseumról Róma. Újabb törmelékdarabok zuhantak le a Colosseum második emeletéről a római műemlék előtti térre. Az ismételt omlást az amfiteátrum tavaszra tervezett restaurálása körüli viták kísérik. Az olasz sajtó „krónikus betegnek” nevezte a Colosseumot, amelyről december végén kétszer potyogtak törmelékek, ezúttal pedig egy hét centiméteres ókori tégladarab is lehullt a falról. Rossella Rea, a Colosseum igazgatója a galambok okozta károkról beszélt. A Legambiente környezetvédelmi egyesület az ókori épület mellett óránként elhaladó háromezer-négyszáz járművet tette felelőssé. Gianni Alemanno, római főpolgármester azonban nem zárta ki a szándékos károkozást sem, gyanúsnak nevezte, hogy az omlássorozat éppen a helyreállítás közeledtével következett be. A márciusban kezdődő, huszonöt millió eurós restaurálásból tíz milliót a római kulturális tárca biztosít, a többit a Diego Della Valle vállalkozó vezette befektetői csoport finanszírozza. A Codacons fogyasztóvédő egyesület azonban megkérdőjelezte a Della Valiéval kötött szerződés szabályosságát. Az ügyben az ügyészség vizsgálatot indított. Della Valle ezért előbb visszalépett, majd ismét megerősítette, hogy vállalja a restaurálást. km j Fellendül a horgászturizmus A legidősebb halászok sem láttak még ekkora jelentős aszályt a Balaton vízgyűjtő területének egészén. siófok. A Balatonnál az idén a tavalyinál tizenöt-húsz százalékkal több horgászengedélyt sikerült eladni, a horgásztavak forgalma megduplázódott. Ugyanakkor gondot A legrosszabb esetben meg kell vásárolni a telepítendő hiányzó részt. FÜSTÖSGÁBOR okoz viszont, hogy a térségben rég nem látott csapadék- hiány miatt kiszáradt több halastó - számolt be Füstös Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezér- igazgatója. Halastavak rekonstrukciója Miközben a horgászturizmus fellendülőben van, a balatoni haltelepítésekhez szükséges ivadékgondozást, szaporítást, teleltetését szolgáló halastavak egy részét az őszi lecsapolás után nem sikerült újra feltölteni. Az aszály a Balaton vízgyűjtőjét, azon is leginkább az irmapusztai halastavakat tápláló Tetves-patakot sújtja. Míg a cég buzsáki egységének tavait sikerült újra feltölteni, az irmapusztai hét halastóból hat szárazon áll. Emiatt az elmúlt hetekben az idei évre tervezettnél 37 tonnával több kétnyaras pontyot telepítettek a Balatonba. A legidősebb halászok sem láttak még ekkora aszályt a Balaton vízgyűjtőjén - fogalmazott Füstös Gábor. Elmondása szerint a legrosszabb esetben meg kell majd vásárolni a Balatonba telepítendő halmennyiség hiányzó részét. Amennyiben pedig amúgy is üresek maradnak a medrek, előbb megkezdik a halastavak pár éven beül amúgy is esedékes rekonstrukcióját, amely a javuló termőképességnek köszönhetően 3-4 év alatt megtérülő beruházásnak ígérkezik. A vízhiány a Balatont is sújtja, így tavasz óta nem tudták megnyitni a Sió-csatorna zsilipjét, emiatt a tavalyi mennyiség egy százalékára csökkent a korábban jelentős bevételeket hozó angolnafogás. Halradar a halászhajókon A kiemelt feladatnak számító busahalászat is sikertelenebb volt idén a korábbi éveknél. A hosszan tartó jégborítás miatt késve indult szelektív halászattal 130 ezer kiló busát tudtak kifogni az immár halradarral is ellátott halászhajók. KM Megújulnak az Orloj szobrai Prága egyik legismertebb látványossága fotó: Ladányi Tóth lajos A cseh főváros egyik legvonzóbb attrakciójának számító toronyóra a felújítás idején is működni fog. prága. Felújítják az Orloj óralapjának nyolc híres szobrát. Az első négy faszobrot - a Hiúság, a Kapzsiság, a Halál és a Kéj jelképeit - a minap szerelték le a szakemberek, míg február közepén a Filozófus, az Angyal, a Csillagász és a Krónikás szobrát viszik el egy hónapra restaurátori műhelybe. Az összes szobor felújítva, teljes pompájában legkésőbb március 15-én lesz ismét látható Prága óvárosi városházának toronyóráján. A főváros egyik legvonzóbb idegenforgalmiattrakciójának számító toronyóra a szobrok felújítása idején is működni fog. A faszobrok nincsenek rossz állapotban, inkább megelőző intézkedésről van szó. A nyolc külső szobrot legutóbb 1999-ben javították, azóta rendszeresen ellenőrzik. Néhány éven belül fel kell újítani a szerkezet 15. századból származó kőelemeit és a turisták által jól ismert kalendáriumot is. Tavaly az Orloj aranykakasát újították fel, amely hat évtized után kezdett el újra csapkodni szárnyaival. A munkákat a prágai városháza rendelte meg, és az is fizeti. Az Orloj Prága egyik legismertebb, legkeresettebb idegenforgalmi látványossága, mindenki látni akarja, és nem is egyszer. Sokan kimondottan csak miatta látogatnak Prágába. km Növekedhet a forgalom a Tisza-tónál Tiszafüred. Az elmúlt évi visszaesés után idén a vendégforgalom érzékelhető fellendülését várja az új programoktól, akcióktól és a térségben megvalósuló fejlesztésektől a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága. Molnár Anita, a szervezet vezetője elmondta: az elmúlt esztendőben a Tisza-tó menti kereskedelmi szálláshelyeken a becsült adatok alapján 81 400 vendég, összesen 236 ezer éjszakát töltött. Ez mintegy 3-4 százalékkal alulmúlta a megelőző év eredményeit. A három napot megközelítő átlagos tartózkodási idő azonban még mindig magasabb az országos átlagnál - tette hozzá. A 2012-es tervekről kifejtette: céljuk 6,6 százalékos vendégforgalom növekedés elérése, amely a tavalyinál hozzávetőleg 10 ezerrel több vendégéjszakát jelentene a régióban. km Takács Istvánnét Nyírparasznyán 90. Születésnapján köszöntik: Gyermekei, unokái és dédunokái. HIRDETÉS Kilátót építenek majd a parajdi sóbányában parajd. Kilátót építenek a székelyföldi parajdi sóbányában, ahonnan a látogatók megtekinthetnek egy több mint kétszáz éve használaton kívül lévő tárnát. A ma már elhagyott bányában legutóbb az 1800-as években termeltek ki sót. A trapéz-alakú kilátót hatvannégy méter magasra helyezik. Tavaly enyhén nőtt a bányába látogató turisták száma, hiszen míg 2010-ben valamivel kevesebb mint 400 ezer turistát jegyeztek, 2011-ben majdnem 416 ezren érkeztek a bányába. A bánya illetékesei szerint a gazdasági válság kedvezett a parajdi sóbányának, ugyanis a romániai lakosok többsége a drágább külföldi nyaralások helyett a belföldi célpontokat választotta. A bánya a külföldi turisták számára is vonzó, Dániából például minden héten érkezik egy csoport. km A gazdasági válság kedvezett a sóbányának fotó: Ladányi Tóth lajos A 1