Kelet Magyarország, 2012. január (69. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-12 / 10. szám

2012. JANUÁR 12.. CSÜTÖRTÖK 12 Egészségügy KELET Két megye, három kistérség és egy község a TESZK-ben Közel 1,2 millió ember egészségügyi ellátásá­nak szervezésére hoz­nak létre új központot. HAJDÚ-BIHAR. Már november­ben fel kellett volna állniuk - egy jelenleg is hatályos kor­mányhatározat értelmében - a Térségi Egészségszervézési Központoknak (TESZK), ám még csak a napokban derült ki, hogy egyáltalán mely te­lepülések fogják alkotni a működési területüket adó egészségszervezési nagytér­ségeket. A szaktárca az országot nyolc vidéki körzetre osztot­ta, melyek lakossága (egyen­ként) megközelítőleg 1-1,5 millió ember, s ezeken túl há­rom fővárosi körzetet hoztak létre. A térségi központokat a Gyógyszerészeti és Egészség- ügyi Minőség- és Szervezet- fejlesztési Intézet (GYEMSZI) szervezeti egységeként létre­hozott Állami Egészségszer­vezési Központ fogja majd össze. 341 település Hajdú-Bihar megye a Debre­cen központú Észak-alföldi térséghez tartozik Szabolcs- Szatmár-Bereg megyével, a Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei tokaji kistérséggel, a Jász-Nagykun-Szolnok me­gyei karcagi és tiszafüredi kis­térséggel és a Békés megyei Bucsával közösen. A felsorolt területeken összesen tizenkét meghatározó egészségügyi intézmény működik (lásd ke­retes írásunk), s lát el közel 1,2 millió embert 341 településen. Az így létrejött nagytérség lakosságának egészségügyi ellátását fogja szervezni az Észak-alföldi TESZK. Betegutak szervezése Mint az a tavaly nyáron ki­adott Semmelweis Tervben olvasható, az egészségszerve- zési központok alapfeladatai közé tartozik majd a „lakos­sági betegutak” szervezése mellett az intézmények szer­vezeti, gazdasági, szakmai kapcsolati hálójának kialakí­tása is. Sajtóértesülések szerint e központ élére várhatóan dr. Ónodi Szűcs Zoltánt, az Ön- kormányzati Egészségügyi Holding Zrt. orvos-igazgató­ját nevezhetik ki még ebben a hónapban. (Az érintett veze­tőt eddig nem sikerült telefo­non elérnünk.) hbn A beteg útja A betegút az folyamat, ame­lyet végigjárunk az egész­ségügyi ellátás során. Ez általában a háziorvosnál kez­dődik, és onnantól a beutalási rendet követi (szakambulan­cia, centrum, területi kórház). A TESZK megalakulása után várhatóan a központ hatá­rozza meg, hogy hol végzik el a különböző vizsgálatokat, és a szükséges kezeléseket, be­avatkozásokat mely intéz­ményekben kaphatja meg a beteg. © A NAGYTÉRSÉG INTÉZMÉNYÉI Az Észak-alföldi egészségszervezési nagytérséghez tartozó intézmények: Hajdú-Bihar megye:- Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum- Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt. (Kenézy Kórház Kft., Egészségügyi Járóbeteg Központ Nonprofit Kft.)- Gróf Tisza István Kórház (Berettyóújfalu) Szabolcs-Szatmár-Bereg megye:- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding (Jósa András Oktató­kórház, Nyíregyháza; Sántha Kálmán Szakkórház, Nagykálló; Területi Kór­ház, Mátészalka; Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdők, Fehérgyarmat- Vásárosnamény)- Felső-Szabolcsi Kórház, Kisvárda Jász-Nagykun-Szolnok megye, karcagi és a tiszafüredi kistérség:- Kátai Gábor Kórház (Karcag)- Kuthy Elek Egészségügyi Intézmény (Tiszafüred) Borsod-Abaúj-Zemplén megye, tokaji kistérség:- Egyesített Népjóléti Intézmény Szakorvosi Rendelő Intézet (Tokaj) Békés megye, szeghalmi kistérség: Bucsa © EGESZSEGSZERVEZÉSITERSEGEK 2012. ONyugat-Közép-Magyarország: a főváros I., II., XI., XII., valamint XXII. kerülete, Fejér megye egésze, az esztergomi kistérség kivételével Komárom- Eszteigom megye, Pest megyéből pedig a budaörsi és az érdi kistérség. ©Nyugat-Dunántúl: a teljes Győr-Moson-Sopron megye mellett Zala, Vas és Veszprém megye valamennyi települése, továbbá Somogyból a Csurgói kistérség négy települése: Inke, Porrog, Porrogszentkirály és Pogányszentpéter. © Észak-Magyarország: Borsod-Abaúj-Zemplén megye - a tokaji kistérség kivételével - valamint Hevesből a bélapátfalvai, az egri a füzesabonyi, a hevesi és a pétervásárai kistérségek. _________________________________ ö Észak-Közép-Magyarország: a főváros III., IV., VI., XIII., XIV., XV. és XVI. kerülete, Nógrád megye, Hevesből a gyöngyösi és a hatvani kistérségek, Pest megyéből az aszódi, a dunakeszi, a gödöllői, a Pilisvörösvári, a szentendrei, a szobi, a váci valamint a veresegyházi, Komárom-Esztergom megyéből pedig az esztergomi kistérség. _____________________________ ©Észak-Alföld: Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Jász- Nagykun-Szolnok megyéből a karcagi és a tiszafüredi, Borsod-Abaúj- Zemplénből a tokaji kistérség, Békés szeghalmi kistérségéből pedig Bucsa. ©Dél-Közép-Magyarország: Budapest V., VII., Vili., IX., X., XVII., XVIII., XIX., XX., XXL, XXIII. kerületei mellett Jász-Nagykun-Szolnok megyéből a jászberényi, a mezőtúri, a szolnoki és a törökszentmiklósi, Pest megyéből pedig a dabasi, a gyáli, a monori, a nagykátai, a ráckevei és a ceglédi kistérség - kivéve Nagykőröst.____________________________ _________________ Dél-Dunántúl: Baranya és Tolna megye, valamint Somogy kivéve Inkét, Porrogot, Porrogszentkirályt és Pogányszentpétert. ©Dél-Alföld: Bács-Kiskun és Csongrád megye, Békés - Bucsa kivételével valamint Pest megyéből Nagykőrös, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből pedig a Kunszentmártoni kistérség. GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: NEFMI Flakonok, kupakok és italos dobozok jelent­hetik az esélyt a 2 és fél éves kislánynak. ibrAny, DEMECSER. Nagy volt az öröm két és fél évvel ez­előtt, amikor Jázmin megszü­letett, ám egy hónappal ké­sőbb kiderült, hogy a kislány a szüléskor egy fertőzés miatt agyhártyagyulladást kapott.- A kislányunkat kómában tartották és lélegeztették, két hónapig voltunk a kórház­ban - meséli a 25 éves Anikó. Lehetséges a központi idegrendszer, az agy, a gerincvelő közvetlen ingerlése is fájdalommentesen a koponyán keresztül, a repetitiv transcranialis mágnes stimulációval (rTMS). Ez az agy legfiziológiásabb ingerlése, mert a változó elektromágneses hullámok áramot indukálnak az idegrendszerben (ahol egyébként is áram folyik), és az akciós potenciál végigfut az ingerelt idegpályákon. Az ismételt ingerlés elősegíti a szinaptikus kapcsolatok kiépülését, és megváltoztatja az intrakortikális excitabilitást (agykérgen belüli kapcsolatok közötti ingerlékenység). A kérgi kapcsolatok közötti ingerületváltozás az alapja az agy plaszticitásának, amit mérni lehet. Azért van memóriánk, és azért tudunk tanulni, mert az agy plasztikus. Ez az inger­lékenység a betegségekben megváltozik. Ennek bármilyen befolyásolása (pl. gyógy­szeres) terápiás hatást hoz létre. Ezt a kérgi ingerlékenységet lehet a koponyán keresztül megváltoztatni az rTMS-kezeléssel. Jázmin és az édesanyja egy bensőséges pillanatban foto: sipeki Péter Jázmint még abban az évben Debrecenben megműtötték, egy söntöt ültettek be, hogy a felesleges agyi-gerincvelői fo­lyadékot elvezessék. A család tornára és korai fejlesztő fog­lalkozásokra hordja Jázmint, aki nem tud beszélni, járni, és a látása sem jó, mert csak a fényekre reagál, folyamatos gyógykezelésre szorul. Mentális fejlődés- Egy MR-vizsgálat derítette ki, hogy a sönt nem jól vezet­te a folyadékot, ami tovább pusztította a kislányunk agy­sejtjeit. Ezt már azóta korri­gálták, és megtudtuk, van egy olyan speciális kezelés, amely a károsodott agyterületek funkcióit képes az ép terüle­tekre átvezetni. A rTMS-kezelést Sopron­ban végző dr. Málly Judit ne­urológus főorvos, egyetemi magántanártól megtudtuk, hogy megfelelő paraméterek­kel ingerelve a mentális fejlő­dés indítható el először a kis­lányunknál. A tapasztalatok szerint a kicsik elkezdenek figyelni, „kommunikálni”, szemkontaktust tartani. Az izomlazító hatás a kezelés 3. napjától jelentkezik, egy hó­nap elteltével új mozgások megjelenése várható - mond­ja bizakodva az édesanya.- Nagyon szeretnénk, ha Jázmint el tudnánk vinni az egyhetes kezelésekre, de saj­nos ez meghaladja az anyagi képességeinek - teszi hozzá Anikó. Útiköltséggel, szállás­sal együtt hetente 250 ezer forintba kerülne a kezelés. A Demecserben élő nagy­szülők már gyűjtést indítot­tak, műanyag flakonokat, kupakokat és alumínium ita­los dobozokat kérnek, hogy ezzel teremtsék elő a szük­séges összeget, és lehetősé­get adjanak az unokájuknak arra, hogy teljesebb életet él­hessen. Gyakorlatok itthon is- Úgy tervezzük, hogy én és a párom - mert kell a segítség - utazunk el Jázminnal Sopron­ba, míg az anyukám marad az egyéves kisfiúnkkal, aki sze­rencsére teljesen egészséges. A kezeléseket havonta, két­havonta javasolják, s közben nekem itthon kell a gyakor­latokat elvégeztetni Jázmin­nal, így lesz eredménye a te­rápiának. A család szeretné, hogy Ibrányban is, ahol Anikó édesanyjánál élnek, elindul­hasson a gyűjtés. S bíznak abban, hogy a jó szándékú, segítőkész emberek szintén csatlakoznak az akcióhoz, és közösen sikerül Jázmint Sopronban gyógyíttatni. Ésszerűsítik a „füstös” törvényt Budapest. - Az egészségügyi államtitkárság a nemdohány­zók védelméről szóló törvény „türelmi időszakában” várja az új szabályozással kapcsolatos visszajelzéseket, azokra rend­szerszintű választ fog adni - mondta Szócska Miklós. Az egészségügyi államtitkár a té­mában rendezett szerdai szim­póziumon kifejtette: a bírságo­lást megelőző három hónapos türelmi időben felkészülnek a szabályok betartatására, il­letve elvégzik a jogszabály életszerűségéhez szükséges korrekciókat is. Közben pozi­tív üzeneteket közvetítenek az embereknek azzal a céllal, hogy kevesebb időt töltsenek füstben, és kevesebbet dohá­nyozzanak. MTI Kérdések a fájdalomról nyíregyháza. A Napfény Élet­mód Egyesület (Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4., az Egészségügyi Kar épülete) Életmód és Reiki Klubjában január 17-én délután 5 órától Mennyire fáj? címmel kérdéseket és válaszokat hall­hatnak az érdeklődők Béres Miklósné Kati előadásában. Egyre többen a háziorvosnál Az első heten megdup­lázódott az influenza­szerű tünetekkel or­voshoz fordult betegek száma. nyíregyháza. A figyelőszol­gálatra kijelölt orvosok által jelentett adatok alapján meg­állapítható, hogy 2012. janu­ár 2-a és 8-a között megdup­lázódott az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordult betegek száma (6 800) az elő­ző héthez viszonyítva. Az év első hetében nőtt az influen­zaszerű megbetegedések szá­ma, azonban a megbetegedé­sek előfordulási gyakorisága fele volt az előző év azonos hetében tapasztaltnak. A betegek 10,7%-a 0-14 éves gyermek, 45,4%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt, 30,7%-uk a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott - áll az Országos Epi­demiológiai Központ tájékoz­tatójában (OEK). Nincs halmozódás Az első naptári héten az ország valamennyi közigazgatási te­rületén emelkedett az influen­zaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisá­ga az előző héthez képest. A 100 ezer lakosra jutó, orvos­hoz forduló betegek száma Bács-Kiskun és Nógrád me­gyében volt a legalacsonyabb, Pest, Vas megyében, valamint a fővárosban a legmagasabb. A első héten 39 influenza­gyanús betegtől küldtek vizs­gálati anyagot virológiái vizs­gálatra az OEK Légúti vírus osztályára. A sentinel orvosok által beküldött 17 mintából egy esetben sem, a hagyományos beküldés keretében érkezett 22 mintából egy esetben influ­enza B vírus jelenlétét mutat­ták ki. Egy nem sentinel orvos által beküldött beteg vizsgála­ti anyaga parainfluenza vírus pozitívnak bizonyult. Összegzés: 2012. év első he­tében az országos morbiditás 68,1%000-nek felelt meg, a hé­ten egy influenza B vírust azo­nosítottak. A 2011. év 40. és 2012. 01. hete között 362 vizs­gálati anyagot dolgoztak fel az OEK Légúti vírus osztályán, két főnél influenza A, egy fő­nél influenza B, egy főnél RSV, 16 főnél parainfluenza vírus okozta fertőzést igazoltak. \ ii'j* * m ... ■■ ''7“”"^ - 'S*.- GYÓGYÍTÓ MOZDULAT Foglalkozás közben a Jósa András Oktatókórház rehabilitációs osztályán. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR

Next

/
Thumbnails
Contents