Kelet Magyarország, 2011. december (68. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-07 / 286. szám

2011. DECEMBER 7.. SZERDA KELET Fórum 7 nm Széles Lászlóné, tiszaberceli olvasónktól: Igazán attól fáj az ütés, kitől simogatást várnál, s nem adhatod vissza, mert rögtön belehalnál. RADNÓTI MIKLÓS FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Esküt tettek Isten engem úgy segítsen! Megható, felemelő és egyben várakozással teli élménynek lehettem részese nemrégiben a kisvárdai református temp­lomban, amikor eskütételre gyülekeztünk. Még mielőtt el­érkeztek volna ezek az ünnepi percek, visszautaztunk az időben. 1956 őszén, barikádok mögött találtuk magunkat és visszaemlékeztünk, ahogy ezt évről évre tesszük, mégis valahogy másként. Két kato­na, két ember, két, a felsőbb hatalomnak hűségesen engedelmeskedő, családjától elszakadt, éhező, nyomorult feszült szembe az ősi tör­vényekkel: „Ne ölj! Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Kavarogtak a gondolataim. Számomra, akinek nincs személyes élményem erről az időszakról, furcsa visszásság volt látni a magyar, illetve szovjet egyenruhába öltözött „katonákat” itt a templom­ban, Isten házában. Furcsa, izgalmas, érdekes, merész. Ez az ünnepélyesség fokozódott, amikor 60 kisdiák vette körül az Úr asztalát, hogy fogadal­mat tegyen. A gyülekezet fennállva, mintegy jelezve, hogy befogadunk benneteket, hallgatta az egyként zengő szavakat. Hasonlóan tettek esküt az újonnan érkező álta­lános és középiskolai diákok, tanárok is. A szertartás végén a cserkészek fogadalomtételé­nek lehettünk tanúi, akiket az egyetemes cserkészkézfogás­sal köszöntöttek társaik. Szá­momra azonban még külön­legesebb volt ez az alkalom, mert én is ott állhattam az Úr asztala előtt és ígérhettem, hogy hivatásomat legjobb tudásom, lelkiismeretem, felelősségem és erőm szerint hűséggel igyekszem betölte­ni. Isten engem úgy segítsen! KERTÉSZ EDINA, REFORMÁTUS ÁLT. ISK. ÉS GIM. TANÍTÓJA A színpadon elbűvölik a közönséget fotó: a szerző M.nviH.marrci Örömzene A beregsurányi Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub tagjai zenés műsorszámukkal elbűvölik a közönséget a kulturális bemutatók alkalmával. A klub tagsága a mindennapokban is sok időt tölt el egymással. Az ősszel például közösen szilvát szedtek, azt kimagolták, majd lekvárt főztek belőle. Többször sütöttek süteményt jótékony célra és amellett, hogy ők is rendeznek nyug­díjas találkozót, örömmel vesznek részt más szervezetek rendezvényein is. BERKI KÁROLY Zrínyisek jártak a főiskolán A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium tanulói az „Emlékeink a jövő záloga” című pályázat résztvevőiként új ismerete­ket szereztek a Nyíregyházi Főiskolán rendezett előadás- sorozaton. Dr. Riczu Zoltán és dr. Szita Szabolcs segítségével a „kamenyec-podolszkiji” de­portálás borzalmait és a törté­nelmi kutatás módszertanát ismerhették meg a diákok. HUSZÁRNÉ KÁDÁR IBOLYA, IGAZGATÓ A résztvevő diákok FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Elismerés jár nekik A Jósa András kórház sóstói úti légzés-rehabilitációs osz­tályára kerültem nehéz légzés és fulladásos betegségem miatt. Az ott bennlévő bete­gekkel együtt nagyon szak­szerű egészségügyi ellátásban részesültünk. Az osztályon dolgozó orvosokat és az egész személyzetet teljes elismerés illeti meg. Köszönjük! LUKÁCS BÉLA Lesz-e zebra? Nyírszőlőben elkészültek a buszvárók, de a megállókat még nem adták át. A megál­lók nagyon távol vannak tőle. Kérdésünk lenne, hogy a fel­újított szakaszra terveznek-e zebrát (pl. Kincs, Szegély utca)? Jön a rossz időjárás, idősek, gyerekek közleked­nek arra, s az úttesten nagy veszélynek vannak kitéve. GY. TAMÁS A törvény és annak szelleme A KRESZ szigorúan előírja, hogy az ország közútjain a járművek kötelesek használ­ni a tompított fényszórót. A tiszabecsi határátkelőhelyen, a magyar ellenőrzési pont után, ahogy megyünk kifelé, az ukrán határ előtt kb. 50 méterre bírságolják a törvény megszegőit. (Esetemben ezt egy rendőr tette.) Természete­sen jogosan. Egyetlen gondot látok, hogy a rendőr a szűk úton feltartja a forgalmat, a záróvonal átlépésre inspirálja az előzni szándékozókat. Ezt már nem tudom, jogos-e? Az más kérdés, kb. 3 évvel ezelőtt Csengersimánál, a bejövő oldalon, a leállósávban meg­állították a fényszórót nem használókat és figyelmeztet­ték, hogy Magyarországon azt be kell kapcsolni. Én például ezt udvarias és lakosságbarát intézkedésnek tartottam. Ami még ehhez az átkelőhöz tar­szághoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetősége­inkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Csak a teljes névvel és címmel érkező leveleket közöljük. Volt miből válogatni FOTÓ: A SZERZŐ „Megkóstolták” az egészséget A csarodai Közös Általános Iskola november végén megrendezte az immár hagyománnyá váló Egész­ségnapot az Arcadia-Reklám Kft. támogatásával. A kft. plakátokkal, szórólapok­kal, vitaminokkal, teljes kiőrlésű liszttel járult hozzá rendezvényünk sikeréhez. Az egészséges termékek (zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek, müzli...) bemu­tatóját - tanulóink örömére - kóstoltatással kötöttük össze. A programokon diákjaink mellett felnőt­tek is megjelentek, akik a védőnőnk által végzett méréseken is részt vettek. A szerencsések regisztrációs lapjuk kisorsolása esetén nyereményben részesülnek. LUKÁCSNÉ GÁLL ZSUZSÁNNA tozik: mint uniós állampolgár, remélem, rövidesen arra is lesz illetékes, aki az ukrán­magyar határ innenső oldalán lévő szemét rendszeres össze- takarításáról, elszállításáról és a nyilvános wc-k tisztasá­gáról is fog gondoskodni. Ezt például ukrán oldalon már sikeresen megoldották. BODNÁR BARNA Nagyon keresem! A lapon keresztül kerestem gazdit egy árván maradt kutyusnak. Nagyon örül­tem, amikor volt jelentkező. Reméltem, így rendeződött a sorsa. De csak azután kezdő­dött az igazi gond. A kutyus ugyanis megszökött a múlt hét csütörtökön az új gazdá­itól. Azóta kóborol valahol, biztosan éhezik is, s keresi a Nem hozott virgácsot Mikulás járt a nyíregyházi Petőfi Sándor Általános Isko­lában. A gyerekek nagy izga­lommal várták az érkezését, vidám énekekkel fogadták. Az 1. a, l. b, 2. a, 2. b osztá­lyos tanulók ez alkalommal virgács nélkül vehették át a várva várt Mikulás-csoma­gokat. A kis nebulók saját rajzaikkal ajándékozták meg a Télapót. BODÓ ISTVÁN hazavezető utat. Korábban a falut járva, itt-ott kapott enni, meghúzta magát egy jószívű gazdi portáján. Most bizto­san szenved. Nagyon kérem, aki látott mostanában Kótaj környékén egy nagyon szelíd, középtermetű, világos zsemle színű lány kutyát, hívjon, me­gyek érte. Tel.: 06-20/3506-323 Szaloncukor A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete ebben az évben utolsó közösségi programját december 16-án, pénteken ll órától tartja Nyír­egyházán, az Országzászló tér 8. szám alatti Krúdy Mozi termében, a 4. emeleten. A ka­rácsonyi ünnepség keretében koncertet adnak a művészeti szakközépiskola tanulói. Az Hosszú volt a lista FOTÓ: OLVASÓNKTÓL ünnepség után azon tagjaink­nak, akik egyesületünknél ér­vényes tagsági igazolvánnyal rendelkeznek, irodánkban egy csomag szaloncukorral kedveskedünk. A megszorítá­sok és a visszatartott pályázati forrásai ellenére, az egyesület kiemelkedően közhasznú munkáiból származó saját forrásából vásárolja idén szociálisan rászoruló tagjai részére a szaloncukrot. (Ezért csak annak a tagtársnak áll módunkban adni, aki részt vesz a helyszíni ünnepségen.) NAGY TÜNDE, ELNÖK Kiállítás nyílik A nyíregyházi Jósa András Múzeumban a Rákóczi Sza­badságharc 300. évfordulója alkalmából nyílik kiállítás de­cember 7-én 15 órakor. Adventi­karácsonyi hangverseny NYÍRTELEK. Az ünnep han­gulatához hozzátartoznak a meghitt és szép dallamok, így a hagyományoknak megfelelően az idén is lesz Adventi-Karácsonyi Koncert Nyírteleken. December 11-én (advent harmadik vasárnap­ján) 16 órakor a dózsaszőlői Szent József Templom­ban, ahol a nyíregyházi Szent Imre gimnázium énekkara lép fel. Adományok gyerekeknek A játéktárakat azok a családok vehetik igény­be, akiknek 0-6 éves korú gyermekük van. KÁNTORJÁNOSI, NAGYECSED. A Roma Oktatási Alap, a Bemard van Leer Alapítvány támogatásával a kisgyerekek készségeinek korai fejlesz­tését célzó „Játéktárakat” létesít Kántorjánosiban és Nagyecseden, helyi partneré­nek, a Romano Trajo Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesületnek segítségével. Gyűjtöttek A kisgyerekes családok gye­rekei számára vártak fejlesztő játékadományokat, amelye­ket a karácsonyi közösségi események során szeretnének szétosztani a gyerekeknek. A Romano Trajo felhívására két iskola, a Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Álta­lános Iskola és Gimnázium, valamint a Kodály Zoltán Ál­talános Iskola szervezett ado­mánygyűjtő akciót. Az utóbbiban még folya­matban van a gyűjtés, azon­ban az Eötvös-iskolában a Átadták az adományokat FOTÓ: OLVASÓNKTÓL tökéletes szervezőmunka eredményeként nagyon sok hasznos és szép játék, vala­mint könyv gyűlt össze keve­sebb mint két hét alatt. Kiváló szervezés December 2-án, pénteken ün­nepélyes keretek között dr. Komáromi István igazgató és Kis Szabolcs igazgatóhelyet­tes átadta az ajándékokat a Romano Trajo képviselőjé­nek, Molnárné Takács Angéla alelnöknek. A Romano Trajo Egyesület és a Roma Oktatási Alap szeretné megköszönni az iskolának, a pedagógusok­nak a kiváló szervezést, és legfőképpen a gyerekeknek és a szülőknek a nagylelkű adakozást. MOLNÁRNÉ TAKÁCS ANGÉLA, EGYESÜLETI ALELNŰK Szobáról-szobára járt a Mikulás FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Varázsoltunk NYÍREGYHÁZA. A nyíregyházi Zay koliban idén is megláto­gatott bennünket a Mikulás. Villanyoltás után járta körbe a szobákat. A diákok meglepet­ten, ám örömmel énekeltek, szavaltak a Télapónak és a kis krampuszcsapatnak. A lá­nyok nagyon jól érezték ma­gukat. így varázsoltunk mi, DÖK-ösök egy kis jókedvet a Zay koliba. MEZŐ KRISZTINA, DÖK TAG

Next

/
Thumbnails
Contents