Kelet Magyarország, 2011. december (68. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-03 / 283. szám

2011. DECEMBER 3- SZOMBAT 4 Hazai tájakon Köszönet az önzetlen véradóknak Gégényben gégény. Véradó ünnepséget szervezett a település több­szörös véradóinak a gégényi önkormányzat és a Magyar Vöröskereszt Kisvárdai Te­rületi Szervezete november 22-én. Zakor Ildikó polgármester méltatta a település véradó­inak önzetlenségét és elmond­ta, hogy nagy büszkeség tölti el, hiszen kis közösségükben több mint 50 véradó van, akik legalább tízszer adtak vért. Mint mondta, fontosnak tartja a véradók megünneplé­sét, mert véleménye szerint nagyobb társadalmi megbe­csülés illeti mindazokat, akik segítő kezet nyújtanak. Befe­lé forduló társadalmunkban, ahol a közömbösség számta­lan jelenségével találkozha­tunk, érdemes felmutatni a véradók példáját, akik ezzel a közösség előtt élen járnak és elmondhatják: „Élni így is lehet, sőt, csak így érdemes!” A település vezetője kijelen­tette, hogy képviselő-testület tagjaival együtt fontosnak tartja a véradást, ezért annak szervezésében minden segít­séget megad a jövőben is az önkormányzat. Az ünnepségen az általános iskola tanulói irodalmi, zenés, táncos műsorral kedvesked­tek a megjelenteknek, majd Harsányi Imre, a Vöröskereszt kisvárdai területi szerveze­tének elnöke és Révész Viola megyei vezetőségi tag elisme­rő okleveleket és ajándéktár­gyakat adtak át a megjelent véradóknak. A rendezvény zárásaként az önkormányzat vacsorával vendégelte meg a meghívott vendégeket és a megjelent véradókat. A diákok táncos műsorral is kedveskedtek a vendégeknek FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT Közösen gyújtják meg a gyertyát a TISZADADA. Adventi szom­batok Tiszadadán címmel .folytatódik december 3-án az elmúlt héten elkezdett ren­dezvénysorozat a tiszadadai piactéren. A Mikulás várja 14 és 16 óra között a gyerekeket a Mikulásházban, ahol min­den rajzzal érkező gyermek ajándékot kap. Az óvodások szereplése 15.30 órakor, az óriás adventi koszorú máso­koszorún dik gyertyájának meggyújtása 16 órakor lesz. A rendezvény ideje alatt lehet mikulásbábo­kat készíteni, gyertyát márta­ni, mézeskalácsozni a kézmű­ves asztaloknál, s az iskolai könyvtár szervezésében ol­csó, használt gyermekkönyv vásár is lesz. A helyi termékek asztalánál ezúttal Jánosi Béla kistermelő tejtermékeit lehet megkóstolni. km A Kelet-Magyarország és a Rádió 1 karácsonyi jótékonysági sportgálája A Rádió 1 és a Kelet-Magyarország idén karácsonykor is gondol legkisebb hallgatóira és olvasóira December 19-én első alkalommal rendezzük meg közösen a Rádió 1-gyel azt a Jótékonysági Sportgálát, amely a súlyos betegségben szenvedő és kórházi kezelés alatt álló gyermekeknek szeretne segítséget nyújtani. Idén is biztos lesznek olyan gyerekek, akik betegségük miatt a szentestét nem tudják családjukkal tölteni. A14 órakor kezdődő jótékonysági ren­dezvénynek a nyíregyházi Bem József Általános Iskola ad otthont, ahol a nevezett iskolák csapatai játékos ügyességi sportversenyben mérik össze tudásukat. A csapatok adományaikat a Jósa András Kórház gyermekosz­tályának ajánlják fel. Emellett várjuk cégek és magánszemélyek pénzbeli adományait is, akik a helyszínen felállított urnákban helyezhetik el fel­ajánlásaikat. illetve jó állapotú, de már nem használt játé­kokat, gyerekeknek való könyveket is várunk adományként. Segítsünk együtt adományainkkal! Legyen ez a nap a szeretet napja, amikor az összes nyíregyházi általános iskola a Rádió 1-gyel és a Kelet-Magyarországgal összefog a beteg gyerekekért! A tárgyi adományokat a rendezvény helyszíné­re, vagy a Kelet-Magyarország szerkesztőségébe (Dózsa Gy. u. 4-6) várjuk. HIRDETÉS «SZAVALÓVERSENY ALSÓS DIÁKOKNAK Zelk Zoltán születésének közel­gő évfordulójára emlékezve a geszterédi könyvtárban szava­lóversenyt rendeztek, amelyen a helyi Árpád Fejedelem Álta­lános Iskola-, valamint annak tagintézménye, a közelmúltban újraindított érpataki iskola alsó tagozatos tanulói vettek részt. A kisdiákok alapos felkészült­ségének, hatásos előadásmód­jának köszönhetően, a magyar gyermekirodalom legszebb verseit felvonultatva megha­tó és feledhetetlen perceket szereztek minden résztvevő­nek, vendégnek. Képünkön a legjobban szereplő geszterédi és érpataki kisdiákok. FOTÓ: HAJPU ISTVÁNNÉ Biztonságban biciklizhetnek A támogatás mértéké­nek csökkentése elle­nére vállalta a fejlesz­tést az önkormányzat. máriapócs. Akár kétkerekű járművel is el lehet immár jutniuk a biztonságot jelentő kerékpárúton a zarándokok­nak a máriapócsi bazilikához. Két szakaszban Június 16-án a város szélén álló Hungaricum Vendégház és a máriapócsi vasútállo- más-közötti szakaszt avatták fel, november 9-én pedig a település belterületén lévő útvonalat is átadták a bicik­livel közlekedők számára. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként, az Észak-al­földi Operatív Program kere­tében 55 millió 476 ezer 828 forint támogatással épült meg a kerékpárforgalmi hálózat a nemzeti zarándokhelyen. A napokban megrendezett avatási ünnepségen Kovács János, az Iránytű Gazdaság- fejlesztő Klub elnöke a jelen­levők köszöntését követően - a helyi döntéshozókat is biztatva - elmondta, hogy a mai nehéz gazdasági körül­mények között is szükség van a fejlesztésekre, nem lehet s szabad feladni, hiszen a kiste­lepüléseken élők a helybeliek alacsony lélekszáma miatt nem lehetnek másodrendű állampolgárok. Vincze Tibor alpolgármes­ter örömét fejezte ki, hogy az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával a kül­területi után a második sza­kasz, a belterületi kerékpárút megépítésével befejeződött a kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése. A városba érkező több tízezer zarándok bizton­ságos közlekedését is szolgáló út minden itt lakót a haszná­latra ösztönöz, mint ahogyan a diákokat, akik futóversenyt rendeztek a kerékpárút át­S egy múltidéző kép júniusból, amikor elkezdődtek a munkálatok FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ A diákok futóversennyel avatták fel az új kerékpárutat fotó: kovács János adása alkalmából. Kívánsága, „hirdessük, járjuk, s használ­juk a kerékpárutat egészség­ben”. Öröm és keserűség Choma Csaba, a Nyírber Kft. ügyvezető igazgatója örö­met és keserűséget is átélt a beruházás megvalósítása során. Örömet, hisz az ön- kormányzati testület kellő bátorságról tett tanúbizonysá­got, hogy a támogatás mérté­kének csökkentése ellenére vállalta a fejlesztés megva­lósítását, a lakosság pedig nagyfokú türelmet tanúsí­tott, amiért a Vasút út és Bátori út lakóinak külön köszönet is jár. Keserűséget, mert a hasonló beruházáso­kat egyre inkább ellehetet­lenítő késedelmes kifizeté­seket itt is meg kellett ta­pasztalni. Az ünnepségen közreműködött a Máriapócsi Nyugdíjas Egyesület ének­kara és Ruszinkó Jánosné, aki Kovács István helyi költő válogatott verseiből az alka­lomhoz kiválóan illő „Pócsi fohász”-t és a „Kerékpárút- avatás”-t szavalta el. A júniusban átadott 1770 méter hosszú külterületi ke­rékpárút és a most haszná­latba vett 1125 méteres belte­rületi szakasz, amely egyben a nemzetközi zarándokút, a Mária Út része is, hozzájárul a közlekedés biztonságának a javításához, valamint a turiz­mus fejlődéséhez is. km A nehézségek ellené­re szükséges a fejlesztés. KOVÁCS JÁNOS © AZ ÜGYELETES ÁLLATORVOSOK MEGYÉNKBEN EZEN A HÉTVÉGÉN December 3-án és 4-én ügyeletet ad: a kisvárdai- záhonyi körben dr. Vargha János (06-30/943- 0805), a baktalórántházi kistérségben dr. Horváth Zoltán (06-20/953-9687), az ibrányi körzetben dr. Vén Ferenc (06-30/375-7110), a nyíregyházi körben dr. Petromán László (06-30/965-5930), a tiszalöki körben dr. Sipos Andor (06-30/2100- 218), a mátészalkai körben dr. Molnár Gábor (06- 30/477-5118), a csengeri körben dr. Nóta József (06-30/2079-602), a nyírbátori körben dr. Vágó Árpád (06-20/9513-441), a nagykállói körben dr. Barna Miklós (06-30/3498-910), a fehérgyarmati körzetben dr. Almási Sándor (06-30/299-7294), a vásárosnaményi körben dr. Benedek Sándor (06- 30/303-1183). Játékosan tanulhattak a nyírbátori múzeumban NYÍRBÁTOR. A nyírbátori Báthori István Múzeum 2010- ben közoktatáshoz kapcsoló­dó programok megvalósításá­ra nyert pályázatot, amelynek célja az óvodások és iskolások számára a múzeum sajátos­ságainak figyelembe vételé­vel olyan tanórai és tanórán kívüli programokat kínálni, amelyek játékos, interaktív módon segítik és kiegészítik az iskolában tanultakat. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múze­umok Igazgatósága „Báthori István Múzeum közoktatás­hoz kapcsolódó programjai” című pályázat több mint ll millió forintos uniós támoga­tásból valósult meg. A projekt keretében a Báthori István Múzeum munkatársai tizen­három foglalkozássorozatot rendeztek, amelynek részt­vevői hét közoktatási intéz­ményből érkeztek. Az elmúlt egy évben 60 szakköri fog­lalkozást, 30 témanapot, egy témahetet (nyári tábort) és négyfordulós vetélkedősoro­zatokat tartottak. « VISSZATÉRTEK AZ EGYKORI DIÁKOK A Kodály Zoltán Általános Iskola bérletes sorozatában a legutóbb a régi növendékek szerepeltek. Képünkön Dóri Eszter (ének) és Gyülvészi Gábor (zongora). fotó: sipeki Péter

Next

/
Thumbnails
Contents