Kelet Magyarország, 2011. december (68. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-22 / 299. szám
432132 2011. DECEMBER 22.. CSÜTÖRTÖK 4 Hazai tájakon KELET € MSZP-SAJTOTAJEKOZTATi Baljós árnyak Szabolcs megye égboltján nyíregyháza. - A megyei kormánypárti képviselők kezét nem a választóik érdeke, hanem az elvakult párthűség vezeti, amikor szavazásra kerül sor a parlamentben - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján dr. Veres János, az MSZP megyei elnöke, majd kifejtette:- Az elfogadott Munka Törvénykönyve sajnos lehetőséget ad a Fidesz-KDNP-nek a differenciált minimálbér alkalmazására. Ez egyértelműen hátrányosan érintené a Kelet-magyarországi régióban élő-dolgozó munkavállalókat, hiszen ugyanazért a teljesítményért kevesebb bér illetné meg őket, mint például egy fővárosi alkalmazottat. A kormány leértékeli a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében dolgozókat, holott felzárkóztatást és többlettámogatásokat ígért nekik a választások idején - mondta el Veres János. Mint mondta: az „életveszélybe került” Móricz Zsig- mond Színház sorsa ügyében hétfőn azonnali kérdést intézett az illetékes miniszterhez a parlamentben, ahol elmondta: felfoghatatlan, hogy megoldáskeresés és anyagi helytállás helyett a fideszes vezetők csak tologatják a felelősséget.- Az állam 285 millió forintos támogatást irányzott elő a színháznak, a megyei ön- kormányzat pedig 42 milliós segítséget vállalt a működtetésére. Vajon az állami támogatás nincs kifizetve? Vajon a megyei önkormányzat fideszes vezetésű vezetői nem fizették ki a támogatást? Hol az a pénz, ami miatt nem veszi át a fideszes vezetésű város a megye színházát? Megnyugtató megoldást vár a megye színházszerető lakossága és a Móricz Zsigmond Színház dolgozói is! - tette hozzá, km-pi A kastéty egykori úrnője gróf Tetefci Bianka tulajdonában sok értékes, nagybecsű tárgyat őriztek rtt. a) Szamosangyaloson- ÚJABB ÉS ÚJABB AJÁNDÉKOK A napokban is érkeztek újabb felajánlások a Kelet-Magyaror- szág szerkesztőségébe. A karácsonyi „Segítünk!" akciónk László Csaba és Herczeg János szívét is megérintette, fotó: palicz istván Karácsonyi bérlet akció 5+5 alkalmas komplett testkezelés gépekkel kombinálva, most 60 000 Ft helyett 30 000 Ftl Szolgáltatások: Injekciós zsírbontás. Az igazán gyors, látványos, hatékony fogyás megoldására! Bőr és kötőszövet regenerálásra! Mikroinjekciós arc, nyak, dekoltázs ránctalanítás. Az igazán feszes, üde arcbőrért, dekoltázsért! Mikroinjekciós hajkezelés. Felvesszük a harcot a hajhullás és a különböző hajprobiémák ellen! Mikroinjekciós májfolt eltávolítás. A foltok mérete csökken, halványodik, majd eltűnik! Nobvtries méregtelenítő tőzegpakolás. Sejtszinttí méregtelenítés az egész szervezetre! Cím: 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 60. Tel.: 06-70/978-9984 vwv-w.fogyasztas-alakformalas.hu Név*: Cím*: Tel* E-mail cím*: * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! Hűségkártya sorszáma: KELET Huszonöt hajléktalan kapott képzést, munkát és lakhatási lehetőséget az Oltalompályázat jóvoltából. nyíregyháza. A lemorzsolódá- sok és néhány nem várt akadály ellenére sikerrel zárult az Oltalom Szeretetszolgálat „Komplex segítség az önálló élet kezdéséhez” című uniós projektje, melynek célja a hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának elősegítése volt képzéssel, foglalkoztatással, illetve lakhatási feltételek megteremtésével. A részletekről Nagy Judit, a pályázat foglalkoztatási referense tájékoztatta lapunkat.- Tavaly ősszel száz embert választottunk ki, végül negyvenen estek át meghallgatáson, orvosi vizsgálaton. Idén januárban 25-en kezdték el a képzést, nyáron valamennyien sikeres vizsgát tettek mint parkgondozók. A júniusban startoló foglalkoztatás részint a telephelyeinken (nappali szolgáltató központ, éjjeli menedékhely, anyaotthon, átmeneti szálló, központi iroA pályázat koordinátorai hatékony, komplex segítséget nyújtottak az újrakezdéshez fotó: palicz istván da), részint konzorciumi partnerünk, a Nyíregyházi Városüzemeltetési és Vagyonkezelő Kft. külső telephelyein zajlott - mondta Nagy Judit. Október végén véget ért a dolgozók pályázat által előírt kötelező foglalkoztatása, mindössze nyolc főt tudott továbbfoglalkoztatni a kft. napi 7 órában. Az önálló életkezdést segítő komplex program nemcsak személyre szabott képzést, fejlesztést és munkalehetőséget, hanem lakhatási lehetőséget is nyújtott a résztvevőknek: 17 egykori hajléktalan lakik jelenleg albérletben, munkásszállón vagy szociális bérlakásban.- Idén augusztustól (fél éven át) anyagilag is támogatjuk a külső lakhatásukat, aztán már nekik kell fenntartaniuk otthonukat. Az ellátottak többsége kertes házban kezdett új életet Nyíregyházán és környékén. A roma származásúak hátrányban voltak mind a munkavállalás, mind az albérlet keresés tekintetében. A lakhatási program alatt előtakarékosságra ösztönöztük a személyeket, eddig senki nem tartott igényt a megtakarítása kifizetésére! - tette hozzá a foglalkoztatási referens. KM-PI Jó földbe hullott a „mag” Eperjes-est lesz ma a Nyíregyházi Főiskolán NYÍREGYHÁZA. „Az igazat mondd, ne csak a valódit!” címmel szervezett Eperjes Károly est december 22-én, csütörtökön 19 órától a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei termében lesz megtartva (tehát nem a Bujtosi Szabadidő Csarnokban!). A színművész ezen az estén összeállítást ad a XX. századi Istent Kereső Magyar Költők műveiből, Babits Mihály, Ady Endre, József Attila, Pilinszky János és más költőktől. Jegyeket a Bujtosi Szabadidő Csarnok portáján, illetve a helyszínen, a Nyíregyházi Főiskolán vásárolhatnak az érdeklődők. km- DIDERGŐSEN A tiszadobi Budai Zoltán Dávidot és Horváth Dezsőt a hideg idő sem rettentette el egy frissítő sétától a falu központjában. FOTÓ: PALICZ ISTVÁN Töltsük együtt az Ünnepeket! Sok jó kisülhet belőle... Hozzávalók: sok -sok szeretet egy kis figyelmesség és egy nagy adag MÁK! kellemes Ünnepeket és boldog Ui I vet Kivan a Szerencseiáték zrt! HIRDETÉS