Kelet Magyarország, 2011. december (68. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-21 / 298. szám
2011. DECEMBER 21. SZERDA 10 Sport KHU J Ami nem változott: az edző elégedett A címvédő aligha lesz versenyben a bajnoki címért, de a fiatalítás mellett az élmezőnybe vágyik a Nagyecsed. labdarúgás. A jelek szerint a bajnoki címtől a középmezőnyig vezet az út. Tavaly a kemecseiek forgatókönyve volt hasonló, mint ezen az őszön az NB III-as címvédő Nagyecsedé. A szatmáriak végül a kilencedik helyen kötöttek ki, ezzel is bizonyítva a bajnoki mezőny kiegyensúlyozottságát és azt, hogy a sikeres esztendő után nehéz hasonlóan kiemelkedő teljesítményt nyújtani a folytatásban. Több pont maradt bennük- A nyári szünet nálunk arról szólt, hogy több meghatározó játékos távozott a keretből, így az elsődleges célunk az volt, hogy a fiatalokat építsük be a csapatba, és emellett jól szerepeljünk - beszélt az ünneplést követő időszakról Feczkó Tamás, a nagyecsediek edzője. - Emellett személy szerint én azt is kitűztem a csapat elé, hogy ha lehet, akkor védjük meg a bajnoki címünket, de erről sajnos már le kell tennünk, ugyanakkor a minimálisan megjelölt ötödik-hatodik helyezést még elérhetjük. Akik nincsenek az öltözőnk környékén, azok közül sokan Nem jöttek be azok a taktikai változtatások, amelyek tavaly még FECZKÓ TAMÁS 0 A NAGYECSED NB III-AS CSAPATÁNAK CL) CD ZT Őszi végeredmény 9-J Mérkőzés & Győzelem-R- Döntetlen OO 'CD CD 2 5-S? a _L O S3 24-22 I 22 1 Hazai pályán 7. 8 4 ; 2 J 2 115-10 14 : Idegenben j 9. 7 2 2 3 9-12 §9 Megyebeli , csapatok ellen Á: 9 4 2 3 11-12 14 Más megyebeli 6 csapatok ellen 6 2 2 2 IfJ-lO 8 A házi góllövőlista. 11 gólos: Marcsek Zoltán. 3 gólos: Balogh József. 2 gólos: Bancsi Gábor, Patály János, Csáki Róbert, Katona Richárd. I gólos: Ascsitlán László, Tóth Szilárd. GRAFIKA: KELET-MAGYARORSZÁG meg fognak lepődni, de ebben a félévben is maradéktalanul elégedett vagyok a futballistáimmal, ugyanúgy, mint tavasszal, amikor bajnoki címet szereztünk. Sportemberként maradéktalanul helytálltak a fiúk a teljes naptári évben, viszont az is igaz, hogy ősszel több pont maradt bennünk, mint a legutóbbi szezonban. Korábban alig-alig volt rá példa, ezúttal viszont többször is előfordult, hogy egy-egy meccs a hajrában csúszott ki a kezünkből, ez a fiatal játékosaink rutintalanságának is betudható. Igaz, ennek az ellenkezőjére is volt példa, hiszen a bajnokság elején kétszer is kétgólos hátrányból álltunk talpra, és ez arra utal, hogy a tartása végig megmaradt a csapatnak, és ennek nagyon örülök. A halványabb bajnoki kezdés (két meccsen csak egy pont) már-már olyan természetes Nagyecseden, mint az, hogy Bódi Guszti onnan indult el a hírnév felé. A várt jó folytatás csak négy veretlenül megvi- vott mérkőzésen át tartott, utána jött egy olyan periódus, amikor egymást követő három meccset veszítettek el az ecsediek. Ezek mindegyike igen fájó volt, különösen a tuzséri.- Az egy hét alatt elszenvedett három idegenbeli vereségünk után a Cigánd elleni győzelemmel másztunk ki a gödörből, mégpedig tíz emberrel játszva, a csoport talán legjobb játékosállományával rendelkező csapata ellen - így Feczkó Tamás. - Hogy abból a mélypontból kijöttünk, nagy segítségünkre volt Bíró Attila szakosztályvezetőnk főzni került hét pontot szereznünk. Ez még több is lehetett volna, hiszen az őszi záró mérkőzésen a nagyon jól játszó Edzője szerint Markos János végig kiemelkedően játszott, és magasabb osztályban lenne a helyeFOTÓ: MÁN LÁSZLÓ különösen a rutinosabb, eddig meghatározó futballisták teljesítménye vált ezáltal hullámzóvá. Ez nem is csoda, hiszen családos emberekről van szó, és ezúttal - szemben a tavalyiakkal - nem tudtak mérkőzéseket eldönteni. Hozzáteszem, voltak olyan mérkőzések, amelyeken én hibáztam a legnagyobbat, ezúttal nem jöttek be azok a taktikai változtatások, amelyek tavaly még igen. A tavaszi szezonban adva lesz az előrelépés lehetősége?- Tudjuk, hogy mindenhol nagyon nehéz a gazdasági helyzet, ezért nagyon örülünk neki, hogy Kovács Lajos polgármester és a képviselő-testület a csapat mellett van, valamint ezúton szeretnénk megköszönni Fodorné Ilikének és volt játékosunknak, Csáki Istvánnak a pályázati munkákban végzett sikeres és kitartó munkáját - tudta le az ilyenkor szokásos tiszteletkört az ecsedi tréner. - Ha gondjaink kisimulnak és utolérjük magunkat, akkor a két célkitűzésünk közül a fiatalítás mellett az élbolyban ragadás is megoldhatóvá válhat. KM-BT tudása, valamint Fodor András elnök úr parti- k é - pessége. Örülök annak is, hogy a futballisták önbecsülése a szezon végéig megmaradt, és az utolsó három fordulóban így síién a sok hiányzó miatt soha nem látott összeállításban léptünk pályára. Egyébként is az jelentette a fő gondot, hogy egymást követő két meccsen nem tudtunk ugyanazzal a kezdő tizeneggyel a pályára lépni, valamint a védelmünk tizenöt mérkőzésen annyiféle összetételben szerepelt, mint a korábbi három évben összesen. Fejlődtek a fiatalok- A pozitívumok közé tartozik, hogy az ebben az évben a tizennyolcadik életévét betöltött Némedi Gábor, Katona Richárd és Sarkadi Gergő nagyon sokat fejlődött, és látszik, hogy a jövőben lehet majd rájuk számítani. Az sem mindennapos, hogy a húsz mezőnyjátékos * alkotta keretből, a má/ sodik fordulóban megsérült, roppant tehetséges Petrohai Gergő kivételével valamennyi játékos legalább egyszer a kezdőcsapat tagja volt. A házi góllövőlistára pillantva: a li gólos Marcsek Zoltán a szokott tempójában termelte a gólokat, utána viszont nagy az űr, hiszen a három találatig jutott Balogh József követi a házi gólkirályt. Egyénileg ők tették a legtöbbet a csapatért? Hullámzó teljesítmények- Nem szeretek kiemelni játékosokat, soha nem is tettem meg, de ezúttal kivételt kell tennem - folytatta a ' negyecsedi edző.- Markos János személyében olyan futballistánk van, aki az őszi szezonban minden mérkőzésen a legjobb teljesítményt nyújtók közé tartozott. A többiek is hozzátették a magukét, de amit a nyáron szerződtetett védőnk mutatott, az mindvégig meghatározó volt. Nem is értem, hogy ilyen fiatal játékos mit keres ebben az osztályban ilyen képességekkel...?- Voltak gondjaink a szezon során, ami meghatározta a játékosok teljesítményét, A kisvárdaiak járták a Hajdú-táncot Csengerben A végső győztes a fináléban a Nyírsulit múlta felül - hétméteres rúgásokkal. labdarúgás. A Kisvárda nyerte a VI. Hajdú Car Depo Kupa nemzetközi utánpótlás teremlabdarúgó tornát, amelynek Csenger adott otthont. A várdaiak a döntőben a Nyírsulival találkoztak, és nagy küzdelem, gólnélküli, rendes játékidő után, büntetőrúgásokkal kerekedtek felül. km OHi M .I 1IL1 VI. Hajdú Car Depo Kupa, Csenger 7. helyért: Nyírbátor-Vásásrosnaménv 2-l 5. helyért: Nagykároly-Fehérgyarmat 3. helyért: Csenger-Szatmárnémeti 2-1, hosszabbítás után 3-l Döntő: Kisvárda—Nvírsuli 0-0, hétméteresekkel:4-2 Különdíjak. Gólkirály: Póti Ádám (Csenger). Legjobb mezőnyjátékos: Kovics Márk (Kisvárda). Legjobb kapus: Fejér Koppány (Nyírsuli). Legjobb hazai játékos: Papp Dániel. Legsportszerűbb csapat: Szatmárnémeti. A klsvárdai együttes sikerével zárult a csengeri nemzetközi torna FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Q LABDARÚGÁS: Az EB játékvezetői Az Európai Labdarúgó Szövetség bejelentette a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon közreműködő 12 játékvezető névsorát, amelyben ott találjuk Kassai Viktort is. A keret: Kassai Viktor (magyar), Cüneyt Cakir (török), Jonas Eriksson (svéd), Björn Kuipers (holland), Stéphane Lannoy (francia), Pedro Proenca (portugál), Nicola Rizzoli (olasz), Damir Skomina (szlovén), Wolfgang Stark (német), Craig Thomson (skót), Carlos Velasco Carballo (spanyol), Howard Webb (angol). Játékkal és méltó módon emlékeztek A nyíregyházi Bem két korcsoportban, az Arany-iskola egyben diadalmaskodott. kézilabda. Három korcsoportban kilenc együttes lépett pályára a XXVI. Fekete Lajos Emléktornán - a nyíregyházi Bem-iskolában. A tornán színvonalas küzdelemben dőltek el a helyezések. Az esemény megfelelően segítette a csapatok felkészülését a diákolimpiái és az egyesületi küzdelmekre. Nem elhanyagolható szempont, hogy méltó emléket állított a fiatalon elhunyt kézilabda szakembernek, Fekete Lajosnak. km Az Arany együttese végzett az élen a VI. korcsoportban fotó: tarnavölgyi Gergely Q XXVI. FEKETE LAJOS EMLEKTORNA Alii. korocsoport végeredménye: 1. Bem iskola. 2. Arany, 3. Tiszavasvári. IV. korcsoport: 1. Bem, 2. Arany, 3. Tiszavasvári. VI. korcsoport: 1. Arany, 2. Hajdúszoboszló, 3. Tiszavasvári. Különdíjak. III. korcsoport. Legjobb kapus: Gubek Julian (Bem). Gólkirály: Mészáros László (Bem). Legjobbiáté- kos: Balogh Dániel (Tiszavasvári). Legjobb Arany-játékos: Jaczina Dániel. IV. korcsoport: Legjobb kapus: Veres Bálint (Bem). Gólkirály: Farkas Zoltán (Arany) és Török Ádám (Bem). Legjobb játékos: Gerda Ákos (Bem). Legjobb Arany-játékos: Krisztián Zsolt. VI. korcsoport.Legjobb kapus: Varga Péter (Arany). Gólkirály: Tuska Szabolcs (Arany). Legjobb játékos: Tóth Attila (Hajdúszoboszló). Legjobb Arany-játékos: Tardi Axel. Aján Tamás úgy látja, hogy Nagy Péter, a legjobb magyar súlyemelő már most londoni olimpiai indulónak tekintendő. A a szegedi ólomsúlyú kiválóság ötkarikás szerepléséről azt követően nyilatkozott, hogy Nagy az oroszországi Belgorodban rendezett hétvégi Elnök-kupán harmadik lett a plusz 105 kilogrammosok kategóriájában. A toborzót hirdető Grund Focisuli a nyíregyházi Zay Anna Gimnáziumban tartja téli foglalkozásait. Jelentkezni edzésnapokon, hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 16.30-18 óráig lehet a helyszínen vagy a 06/30-270-1819-es telefonszámon. A Móricz megyei diákolimpiái bajnokságot nyert csapata FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Móriczossikera megyei döntőben LABDARÚGÁS. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola csapata nyerte teremlabdarúgásban a IV. korcsoportos megyei diákolimpiái döntőt, amelyet Leveleken rendeztek. Tamás Kálmán és Mirgai János tanítványai egyformán 6-l-re verték az ibrányi és a tiszakanyári csapatot, és ezzel bejutottak az országos fináléba, amelyet 2012 februárjában, mégpedig Miskolcon rendeznek. KM