Kelet Magyarország, 2011. december (68. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-02 / 282. szám

2011. DECEMBER 2., PÉNTEK 10 Sport KELET Cservenyák dobogóra állhatott Szekszárdon cselgáncs. A Szekszárdon rendezett serdülő országos „A” bajnokságon részt vettek a Mátészalkai MTK judósai is. A szatmári üdvöskék kö­zül Cservenyák Anna érte el a legjobb eredményt, aki az 52 kilogrammos súlycso­portban bronzérmet szerzett. Ugyanakkor Balogh Máté sem szégyenkezhet, hiszen a 66 kilogrammosok küzdelmé­ben az előkelő ötödik helyen végzett. km Cservenyák Anna és Balogh Máté sikeresen szerepelt Szekszárdon FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL o sir Alex Elnézést kert Sir Alex Ferguson, az élvonalban sze­replő Manchester United menedzsere elnézést kért a szurkolóktól azután, hogy a Crystal Palace - hosszabbítás után - 2-1 -re legyőzte klubját az angol labdarúgó Ligakupa negyed­döntőjének szerdai mérkőzésén, és ezzel általános meglepetésre kiejtette a „vörös ördögöket”. A skót szakember ugyanakkor sok szerencsét kíván a másodosztályú csapatnak a kupaso­rozatban. FÖLDHARCOZTAK A közelmúltban Budakalászon rendeztek brazil jiu jitsu földharcversenyt. A több száz fős mezőnyben ott voltak a nyíregyházi Bodó László (középen) tanítványai, Halász Dávid és Mádi Roland. fotó: tudósítónktól Újra Móricz Kupa, ismét nemzetközi mezőnnyel röplabda. Sportosan köszönt be Illés Zoltán, a nyíregyházi Móricz-iskola új igazgatója csütörtökön, első munkanap­ján. A hétvégi, V. Móricz Kupa nemzetközi leány röplabda­tornáról adott tájékoztatást Moravszki Gyuláné főszer­vezővel és Takács Sándorral, a Nyírsuli ügyvezetőjével együtt. A korosztály rangos seregszemléjén öt ország ti­zenkét együttese vág majd neki szombaton a kétnapos tornának. A romániai szatmárné­metiből két csapat érkezik, a szlovák Eperjes és Szinna mellett a cseh színeket Párga X. kerületének csapata kép­viseli, míg a horvátot Zadar. Utóbbiak már csütörtökön megérkeztek. A másik hat együttes hazánkbeli, a Bé­késcsaba, a Vasas és az Újpest mellett három nyíregyházi is­kola együttese küzd majd, így a címvédő Móricz-Nyírsuli, a Bem-Nyírsuli és az Arany- Nyírsuli. A résztvevőket négy hár­mas csoportba sorolták, a csoportgyőztesek kiemeltek lesznek, a második és har­madik helyezettek újabb kö­réből a négy győztes jut még a felsőházba, a másik négy az alsóba. Két helyszínen (a Móricz- és Zay-iskolákban) meccseinek a résztvevők, szombaton reggeltől estig, vasárnap délelőtt folytatják, a döntő dél körül kezdődik, az ünnepélyes eredményhirde­tés pedig délután három óra körül várható. km Az V. Móricz Kupa nemzetközi leány torna csoportbeosztása A-csoport: Bem-Nyírsuli, Békéscsaba (VKPG Presov (szlovákiai) B-csoport:Zadar (horváti, Vasas, Arany-Nyírsuli. __________ C-csoport:ADEP (szatmárnémeti),Újpest, MVKSnina (szlovákiai) b-csoport: Móricz-Nyírsuli, Satu Maré (Szatmárnémeti), Prága (cseh) Demecserben mostanság rendszeresen ünneplik a kézilabdacsapatot fotó: tudósítónktól Szerényen szárnyalnak A demecseri együttes zsinórban aratott öt győzelemmel felzárkó­zott az élcsoportba. KÉZILABDA. A futball éppen mélyre süllyedt (mondjuk volt honnan, anno a második vonalban villantottak a tele­pülés aranylábúi...), miköz­ben Demecserben momentán az NB Il-es férfi kézilabdacsa­pat kúszik egyre magasabbra. Noha az újonc egylet a rajtnál beragadt, háromszor zakózott zsinórban, mindez már csak halvány emlék. Tovább fényezhető Az elmúlt hetekben ugyan­is elfejtett veszteni a gárda, immár zsinórban szállított öt győzelem sorakozik neve mel­lett a táblázaton. Bár legutóbb Mátészalkán megcsúszott a Kósa-legénység, a minimális különbségű vereség dacára megsüvegelendő az eddig nyújtott teljesítmény. Mi több: az őszi zárófordulóban, szombaton a Balmazújváros ellen esedékes hazai össze­csapáson tovább fényezhető a bizonyítvány. Várakozáson felül- A „kemény mag” mellé jó játékosokat sikerült idecsá­bítani: négyen érkeztek köz­vetlenül a rajt előtt, majd menetközben, amikor feltér­képeztem a hiányosságokat, újabb két emberrel erősítet­tünk, szigorúan posztra iga­zolva - merült a részletekbe id. Kosa István, aki edző, szakosztályvezető, vagyis af­féle mindenes. Tény továbbá, hogy ő alapította az együt­test, amely nélküle aligha tar­tana ott, ahol. - Ezzel együtt büszke vagyok arra, hogy a keret tagjainak több mint fele demecseri kötődésű. Az edzések és a meccsek során összekovácsolódott a társa­ság, ez egyértelműen előse- gítette az eredményes sze­replést. Az eddig nyújtott teljesítmény is felülmúlta várakozásainkat, elvégre előzetesen a bennmara­dás volt a cél. Ahogy mon­dani szokás: evés közben jön meg az étvágy, persze ah­hoz, hogy előrelépjünk, nem elég, ha mi hozzuk a mérkő­zéseket, az előttünk állók bot­lását is ki kell szurkolnunk. Másfelől, a csapatnak jól megy, ez egy dolog, viszont most már azzal is szembesü­lünk, figyelnek, készülnek ránk az ellenfelek, ami tőlünk egyre több munkát igényel. No persze, Demecserben sem kolbászból fonják a ke­rítést. Mindazonáltal id. Kosa István nem siránkozik, a jelenlegi viszonyok kö­zött próbál maradandót al­kotni. Ez van, ezt kell szeretni- Az önkormányzat bizto­sítja ingyen és bérmentve a sportcsarnok használatát, tőlük ennyire számíthatunk. Szerények a lehetőségek, né­hány helyi vállalkozó segít­ségére támaszkodhatunk, de nem panaszkodunk, tesszük a dolgunkat. Ez van, ezt kell szeretni. A munka nem állhat meg, céljaink elérése érdeké­ben küzdünk, hajtunk, küsz­ködünk... KM-KT Céljaink eléré­se érdekében küzdünk, hajtunk. ID.KÓSA ISTVÁN Hajdó Attila lemondott posztjáról Több mint egy évtized után távozik a megyei játékvezetői bizottság elnöke. labdarúgás. Véget ért egy fe­jezet. Hajdó Attila több mint egy évtizeden keresztül irá­OGERA: BAJ VAN! Az angol élvonalban szereplő West Bromwich Albion magyar válogatott légiósa, Gera Zoltán számára véget ért az idény, miután elszakadt a keresztszalagja. A klubnál pedig nem engedik nyilatkozni a szombati operá­cióig. West Bromwich szóvivője arról tájékoztatott, hogy Gera Zoltánt a klub a szombati operációjáig senkinek sem engedi nyilatkozni, mert „ezekben a nehéz napokban így tud kiállni mel­lette a legjobban", illetve „mindenben támogatja, hogy a következő idényre teljesen felépüljön". A játékosra - az előzetes jóslatok szerint - öt-hat hónap kihagyás vár. nyitotta a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Labdarúgó Já­tékvezetői Bizottságot, majd alig néhány nappal az őszi szezon - stílusosan - lefújását követően lemondott elnöki tisztségéről.- Minden sportvezetőnek, teke. Sikerrel vette a serdülő és ifjúsági területi bajnoksá­got a Nyíregyházi TK három versenyzője. A Bélapátfalván rendezett viadalon a Varga­testvérek képviselték a klub játékvezető kollegának, na és a csapatoknak is köszönöm az eddig nyújtott támogatást, segítséget - fogalmazott a búcsúzó Hajdó Attila. - Éle­tem egy eseménydús kor­szaka lezárult, megpróbálok csak a szépre emlékezni. OTEKE NB III., férfi Nyíregyházi TK ll-Bátonyterenye II 6-0(2093-1841) Pontszerző: Cseszlai, Koleszár 545- 545, Jónás 1.503, Szlovenszki A. 500. Hál’istennek van mire, a pá­lyán és azon kívül is számta­lan élményben volt részem. Most más világ kezdődik... Még annyit: további sok si­kert kívánok a megyei fut­ball valamennyi szereplőjé­nek! KM-KT Korosztályos területi bajnokság, Bélapátfalva. A Nyíregyházi TK ver­senyzőinek eredményei, serdülő: 4. Varga II Imre 494,7. Varga Izsák 445. Ifjúsági: 8. Varga Dávid 471. Továbbjutók a Varga-fivérek A Nyíregyházi TK versenyzői ott lehet­nek az országos vi­dékbajnokság mező­nyében. színeit, és mind a serdülők között szereplő Imre és Izsák, valamint az ifjúságiak között gurító Dávid is a továbbjutást jelentő első tizenegy helye­zett között végzett. Mindez azt jelenti, hogy mindhárom nyírségi re­ménység színre léphet ápri­lisban Szegeden, az országos vidékbajnokság mezőnyé­ben. KM Nagydobra verhető a „görögök” sikere Osztatlan elismerést aratott a nagydobosi központú csapat telje­sítménye az egri terem­tornán. labdarúgás. A megyei színe­ket egyedüliként képviselte a Görög Focisuli az Egerben rendezett nagyszabású kor- osztályos teremtornán, a 4. Agriapipe-kupán. A nagydobosi központú csapat teljesítménye osztat­lan sikert aratott, hiszen az U9-es és az UiO-es korosztály­ban is megszerezte az elsősé­get, olyan klubok utánpótlás­csapatait megelőzve, mint a Egy fotón a két tornagyőztes csapat fotó: tudósítónktól Videoton, a Szolnok, a Vác, a Kecskemét vagy éppen a há­zigazda Eger. Mindennek tetejébe a „gö­rögök” két különdíjjal is gaz­dagodtak: a kilenc eszten­dősek között Páll Zsombor - többek között a döntőben három találatot szerezve - lett a gólkirály, a nagyobbaknál pedig Talián László érdemel­te ki a legjobb kapus büszke címét. km 0UTANPOTLASFOCI 4. Agriapipe-kupa korosztályos teremtorna, Eger U9:1. Görög Focisuli (Kovács Marcell, Czene Zalán, Tóth Roland, Benkő László, Bíró Roland, Páli Zsombor, Simon Tamás, Zelei István), 2. Plútó FC Eger, 3. Szolnok, 4. Kecs­kemét. U10:1. Görög Focisuli (Talián László, Simon Péter, Baráth Péter, Illés Gábor, Koszta Zoltán, Vitális Milán, Girdán Levente, Görög Levente, Bíró Norbert), 2. Pénzügyőr, 3. Eger Focisuli, 4. Kiskőrös.

Next

/
Thumbnails
Contents