Kelet Magyarország, 2011. december (68. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-19 / 296. szám

2011. DECEMBER 19.. HÉTFŐ 2 Mindenfelől KELET Ajándék a T. Háztól ég az ünnep előtti napok­ban is lázasan dolgoznak majd az ország- gyűlési képviselőink, így izgatottan várhatja az ország lakossága, vajon jelképesen milyen karácsonyi ajándé­kot is kapunk tőlük. Ezt a csomagot a család minden egyes tagja érdeklődéssel várhatja, hiszen valamennyi korosztály sorsát alaposan befolyásolhatják az ezen a héten született döntések. Zá­rószavazás várható ugyanis többek között a 2012-es költ­ségvetésről, az új közoktatási és a felsőoktatási törvényről, továbbá a családvédelmi, az önkormányzati jogszabályok­ról, valamint az országgyűlé­si képviselők választásáról is. Megtudjuk az ünnepre többek között azt is, hogy az egész napos iskola kötelező lesz-e vagy csak választható. Az is kiderül addigra, hogy az erkölcstanóra a kötelező tanórai foglalkozások részét képezi-e majd, vagy helyette a választható, az egyház által szervezett hit- és erkölcstan­órát látogathatják a nebulók. Tisztább képet kapunk a hét végére a szakképzésről, a közszolgálati tisztviselőkről, a megváltozott munkaképes­ségűek ellátásairól, a nemze­tiségek jogairól. Lesz tehát még bőven munka a héten a Tisztelt Házban, s nemsokára kiderül, ki mennyire is örül majd a honatyák csomagjának. magyar@inform.hu C DEVIZAARFOLYAMj (2011.12.16.) ■■■■ PÉNZNEM árfolyam változás Euró 300,61-3,20 USA dollár 230,58-3,66 Svájci frank 245,61-2,26 Angol font 358,23-4,02 Román lej 69,22-0,74 Ukrán hrivnya 28,79-0,41 Horvát kuna 40,00-0,47 Lengyel zloty 66,70-0,07 jgazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Hetvenöt éves korában elhunyt Václav Havel Prága. Hetvenöt éves korá­ban vasárnap reggel elhunyt Václav Havel volt csehszlovák, majd cseh államfő, drámaíró és nemzetközi hírű emberi jogi harcos. „Václav Havel va­sárnap reggel csendben, álmá­ban halt meg” - közölte Sabina Tancevova, a nyugdíjas politi­kus személyes titkára. Utolsó óráiban felesége és egy szerze­tesnővér voltak mellette, akik gondozták - tette hozzá, mti Václav Havel 1936-2011 FOTÓ: NET Huszonkilenc előterjesztés zárószavazására kerülhet sor az Országgyűlés következő há­rom ülésnapján, hétfőn, ked­den és pénteken. A héten egye­bek mellett döntés születhet a 2012-es költségvetésről, az új közoktatási és a felsőoktatási törvényről. A parlament - pén­teki állapot szerinti - ülésterve alapján ugyanakkor december 23-ig nem fogadnák el az új jegybanktörvényt. Elhagyta Irakot az utolsó amerikai katona KABUL. Nyolc évig és kilenc hónapig tartott az iraki hábo­rú, amely vasárnap reggel ért véget az utolsó amerikai csa­patok távozásával. Az ame­rikai erők elköltötték 3000 milliárd dollárt, és elvesztet­tek majdnem 4500 katonát, de tömegpusztító fegyvere­ket sehol sem találtak. A civil áldozatok száma az óvatos becslés szerint is meghaladja a százezret. origo.hu Evakuálnák a briteket, ha bedőlne a bank LONDON. A Spanyolországban és Portugáliában élő britek evakuálásának tervein dolgo­zik a brit kormány, ha ezeknek az országoknak a bankrend­szere összeomlik és a helyi brit lakosság nem jut hozzá meg­takarításaihoz - írta miniszté­riumi forrásokat idézve a The Sunday Times. Spanyolország­ban csaknem egymillió, Portu­gáliában hozzávetőleg 50 ezer brit él; zömük nyugdíjas. MTI A legnagyobb kockázatot jövőre is az árvizek jelentik A nagy Felsőzsolcal árvíznél (felvételünk illusztráció) A katasztrófavédelem előrejelzései 2012-re: számolnak a kockáza­tokkal. BUDAPEST. Magyarországon a legnagyobb kockázatot 2012- ben is a vizek kártételei je­lentik - ezt állapította meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az ország ka­tasztrófakockázatairól szóló jelentésében, amelyből kide­rül, hogy Magyarországon hat rizikófaktorral kell folyama­tosan számolni. Egész évben számolni kell vele A jelentésről szóló közlemény szerint ugyan nem egészen 10 százalék annak az esélye, hogy jövőre a Duna, a Tisza és mellékfolyóik térségében katasztrofális árvíz alakuljon ki, ilyen fokú veszélyeztetett­séggel azonban egész évben, folyamatosan számolni kell. Annak az esélyét meghatá­rozni, hogy kialakul-e a tava­szi hónapokban jelentősebb dunai és/vagy tiszai árhullám, februárt követően, a nagyma­rosi és szegedi vízgyűjtőterü­leten hóban tárolt vízkészlet mennyiségéből lehet - teszik hozzá. Tekintettel arra, hogy a hegyekben felhalmozódó hókészlet olvadása lassú fo­lyamat, és az nagy mennyisé­gű csapadékkal eshet egybe, jelentős vízszint-emelkedé- sek kialakulásával kell szá­molni. A legkedvezőtlenebb tényezők bekövetkezése ese­tén a Felső-, és a Közép-Tiszán alakulhat ki olyan kritikus helyzet, amely veszélyhely­zet kihirdetését és rendkívü­li intézkedések bevezetését, valamint több ezer technikai eszköz és több tízezer ember egyidejű alkalmazását igény­li. E lépések megtételével, az OKF szerint azonban csak az anyagi javak terén ezermilli- árd forintnyi érték menthető meg. Vlllámárvíz is lőhet A közlemény szerint belvízre jövőre az Alföld és Somogy megye területén lehet számí­tani. Igen nagy a villámárvíz kialakulásának a valószínűsé­ge az Északi-középhegység­ben, a Mecsekben és az Alpok­alján, míg ugyanez a jelenség a Dunántúli-középhegység­ben valamivel kisebb való­színűséggel fordulhat elő, de hasonló következményekkel járhat. Az OKF szerint valószínű­síthető, hogy a szélsőséges időjárási jelenségek száma 2012-ben is tovább nő. A leg­nagyobb szélerősségre az országban a Dunántúli-közép­hegységben lehet számítani. Nyáron a 35 Celsius fokot is meghaladó maximumhőmér­séklet az Alföldön, azon belül a Duna-Tisza közén, valamint Ipari baleset . Ipari tevékenységhez köthető balesetre a következő évben is készülni kell, nagyjából 20, létesítményen belül hatással bíró balesetre lehet számíta­ni. Ezek során a környezetbe kerülő veszélyes anyagok a telephelyen tartózkodó em­bereket sem fenyegetik sú­lyos egészségkárosodással. FOTÓ:ÉKN a Tiszántúl déli részén for­dulhat majd elő, kis esély arra is van, hogy a Duna men­ti síkság, illetve a Kiskunság térségében a 40 fokot meg­haladó hőmérsékletet is lehet majd mérni. 27 fokot legalább három napon át meghaladó napi középhőmérséklet a Du­na-Tisza köze keleti részén, a Nagykunságban, illetve a Körös-Maros közében várha­tó, főként júliusban és augusz­tusban. Kisebb földrengések Az OKF szerint a jövő évre vo­natkozóan sem zárható ki tel­jesen, hogy nagyobb károkat okozó földrengés rázza meg az ország valamely térségét, de ennek valószínűsége rend­kívül csekély. MTI A Fidesz óriási sikerről beszél Budapest. A Fidesz szerint óriási siker a kabinet és a bankszövetség között létre­jött, a devizahitelesek megse­gítéséről szóló megállapodás. Selmeczi Gabriella, a kor­mánypárt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az elmúlt időszak intézkedéssorozatával sike­rült könnyíteni a devizahite­lesek helyzetén. Mára gyakor­latilag minden devizahiteles problémáján tudnak segíteni, holott voltak viták, támadá­sok. A szocialisták „egymillió családot sértegettek”, azt ál­lították ugyanis róluk, hogy adócsalók, akik méltatlanok a támogatásra, mert gazdagok - fogalmazott a szóvivő. mti Saját örökségét ajánlja az MSZP Budapest. Az MSZP arra szó­lítja fel a kormányt, hogy térjen le „a józan észt vesz­tő” útról, és térjen vissza a szocialista kormány által örökül hagyott „normális gazdaságpolitikához”. A párt szóvivője szerint amíg Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz viharkabátot ajánl az embereknek a várható nehéz időszakra, addig ők külön­böző luxuscélokra költenek - mondta Török Zsolt. MTI Új ellenállást hirdetett az LMP Budapest. Az LMP szerint az őszi ülésszakkal véget ért egy korszak: már nem lehet de­mokráciáról beszélni, ezért a párt „új ellenállást” hirdet meg. Az ellenzéki párt az új ellenállás jegyében demonst­rációt szervez december 23-ára a Parlament elé - jelentette be Szél Bernadett, az LMP szó­vivője. Szerinte egy diktatúra körvonalai sejlenek fel - indo­kolta a kezdeményezést. MTI *> PARLAMENTI GYERMEKKARÁCSONY Kövér László házelnök a gyerekek között az Országház fő­lépcsőjén az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közös, Parlamenti Gyermekkarácsony elnevezésű ünnepségén. fotó: mti, Illyés tibor Januártól Országos szervezetté alakult a Magyar Szoli­daritás Mozgalom. Budapest. Országos szerve­zetté alakult a Magyar Szoli­daritás Mozgalom - közölte Székely Sándor, a szervezet társelnöke szombaton a fő­városban tartott flashmobon (villámcsődületen). A kormány ellen A társelnök szerint az akció egyik célja, hogy a moz­galom kifejezze: „Orbán Vik­tornak és a kormányának mennie kell” - hangsúlyozta a társelnök. Januártól komoly tünte­téseket és tiltakozó akciókat szervez majd a mozgalom, hogy céljait elérje - tette hoz­zá Székely Sándor. „komoly tüntetések” A Blaha Lujza téri Széli Kálmán téren tartottak flashmobon az MTI beszámo- hasonló akciót, és több vidéki lója szerint két-háromszázan városban is sor került hasonló vettek részt; a fővárosban a megmozdulásra. mti Afővárosi demonstráción fotó: mti, soós lajos Jobbik: „hogyan maradhatott?” Budapest. A Jobbik megelége­déssel vette tudomásul, hogy távozik az Alkötmányvédelmi Hivatal főigazgatói pozíciójá­ból Balajti László altábornagy - közölte az ellenzéki párt. A Jobbik szerint érthetetlen, „hogyan maradhatott eddig posztján a Bajnai Gordon által kinevezett főigazgató, akinek személye és tevékenysége egy­befonódott a Gyurcsány-Bajnai rendőrállammal”. MTI C AZ ELŐZMÉNYEK A Belügyminisztérium pénteki közleménye szerint Balajti László a felmentését kérte Pintér Sándor minisztertől, aki a kérelmet előter­jesztette a kinevezési jogkört gyakorló miniszterelnöknek. A Magyar Közlöny szerint Orbán Viktor december 15-i hatállyal felmentette tisztségéből a főigazgatót.

Next

/
Thumbnails
Contents