Kelet Magyarország, 2011. december (68. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-16 / 294. szám
2011. DECEMBER 16.. PÉNTEK KEKT Fórum 7 Somogyi Józsefné, nyíregyházi olvasónktól: ■ ■ Hiszem azt, hogy az ember H + + eredendően jó. Jobb annál, mint amit tesz, igazabb annál, mint amit mond, és finomabb annál, mint amilyennek látszik. HENRI BOULAD Páll Lászlóné NYÍREGYHÁZA. A megyeszékhelyen született, itt is él Páll Lászlóné, akinek egy fia, egy unokája és egy négyhónapos dédunokája van. Bennünket is ez okból keresett fel, a pici babáról hozott fényképet szerkesztőségünkbe.- Körülbelül a hetvenes évek eleje óta vagyok előfizetője a Kelet-Magyaror- szágnak. Annak idején egy hónapra lemondtam az előfizetést a szomszéd asszonnyal egyetemben, de hamar rájöttünk, hogy nem tudunk élni nélküle. Kedvelem az ízvilág magazint, a politikai írásokat is mindig elolvasom. Alapjában véve úgy tetszik az újság, ahogy van. A gyászjelentéseket is mindig megnézem. Már reggel fél hatkor előttem van az újság, a kávé elkortyolgatá- sa közben olvasom el. Hobbim a kézimunkázás. Kamillának, a dédunokámnak a minap készítettem egy Disney-mintás kézimunkát, amit már be is kereteztettem neki - mesélte a hetvenhét éves asszony. km-tg A kántálók fogadása FOTÓ: OLVASÓNKTÓL „Eljöttünk mi kántálni...” A fehérgyarmati Hadház utcai óvodások „kántálni” indultak december 14-én. Miski Zoltánné és Tóth Imréné óvónők irányításával kellően begyakorolták a helyi hagyományokon alapuló kántálási énekeket, mondókákat. Felkereshették az óvoda nyugdíjas dajkáját, illetve az ugyancsak az óvoda közelében lakó másik családot. „Isten áldja meg ennek a háznak a gazdáját, csűrét, kamráját és minden jószágát!” - harsogták a gyerekek, akiket megvendégeltek a háziak. Az alkalmi „dínomdánom” után, boldog ünnepeket kívánva köszöntek el az óvodások és kísérőik. MISKI ZOLTÁNNÉ Kulturális sokszínűség A Szőlőskerti Általános-, Angol Kéttannyelvű Tagintézmény vezetősége tisztelettel és szeretettel várja Nyírszőlős lakosságát az alábbi december havi programjaira és klubfoglalkozásra. December 16-án 18 órától, és 17-én 10 órától a Karácsonyi Koncerten fellépnek az intézmény tanulói és művészeti csoportjai, a Napsugár tagóvoda néptánc csoportja és a Szent Antal Nyugdíjasklub énekkara. December 19-én 13-17 óráig Adventi Teadélután és Vásári Forgatag várja mindazokat, akik olcsón jót szeretnének vásárolni karácsonyra. Délután a Művészeti Szakközépiskola modem tánc tagozatos növendékeinek, az intézmény 1-2. osztályos emelt szintű angol tagozatos tanulóinak angol nyelvű műsora következik. A délután meglepetése Cseh Tamás emlékkoncert a Vannás Együttes előadásában. December 30- án 9-17 óráig Karácsonyi Labdarúgó Kupa, december 31- én Szilveszteri Bátyus Bál (melyen a Barta és bandája húzza a talpalávalót) várja az érdeklődőket. ÁGOSTON ILDIKÓ, MŰVELŐDÉS- SZERVEZŐ Kivert kutyák A Gávavencsellőhöz tartozó Szabadságtelepen bejött az udvarunkba három kiskutya. Biztosan kitették őket! Megsajnáltuk, de mivel nekünk már van három, nem tudunk mit kezdeni velük. Az Állatbarát A győztesek fotó: a szerző Igényesen tolmácsolt versek A nyíregyházi Gárdonyiban ismét nagy érdeklődés övezte az alsó évfolyamokban rendezett szavalóversenyt. A résztvevők most is bátran válogattak a kortárs irodalom alkotásaiból. Ezúttal az 1-2. osztályosok korcsoportjában Csoóri Sándor „Csodakutya”, míg a 3-4.-eseknél Nagy Bandó András „Amit nem értek” című versének igényes tolmácsolása aratta a legnagyobb elismerést. A szép, kifejező versmondásáért oklevelet kaptak a helyezettek. Az 1-2. osztályosok között: 1. Bátyi Zamira, 2. Kelemen Teodor, 3. Nagy Anna Gréta. A 3-4- osztályosok között: 1. Kovács Eszter, 2. Illés Viktória, 3. Szanyi Noémi, Pál Szüvia. SZERVEZŐK Alapítványnak felajánlottuk, de nem tudják fogadni, mert zsúfolásig vannak. Kérem, aki tud nekik helyet, hívjon a 06-30/325-7635-ös telefonszámon! Méltatlan Tiszalökön megkezdődött a tüdőszűrő a helyi művelődési házban. Méltatlan és felháborító, sehol egy fogas, alig van pár szék, amire le lehet rakni az embernek a ruháit. Nem tudom, miért nem lehet ilyenkor beüzemelni a volt Tüdőszűrő Állomást! KOVÁCS GYÖRGY Munkát keresek Becsületes, három kiskorú gyermekről gondoskodó családapa vagyok. Sajnos nincs állandó munkám. Nagyhalász és Nyíregyháza környékén vállalnék házkörüli vagy kerti munkát, éjjeli őrséget! Telefonszámom: 06-70/548-7123. Ezen az oldalon a Kelet-Magyaror- szághoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Csak a teljes névvel és címmel érkező leveleket közöljük. Talált autókulcs Nyíregyházán, a Kossuth utcában (a 34. szám környékén) december 12-én, hétfőn délelőtt 11 óra körül találta olvasónk ezt az autókulcsot. A tulajdonos szerkesztőségünkben átveheti. Az autókulcs FOTÓ: KM Asszonykor Néhány hónapja alakult meg Cégénydányádon az asszonykor. Célunk a hagyományőrzés, a segítségnyújtás, a közösségi élet szervezése. Szerveztünk ruhabörzét a rászorulóknak, majd ruhagyűjtést, melynek egyik részét szétosztottuk, másikból rongyot készítünk szövéshez. Nagy álmunk feleleveníteni a fonás-szövés hagyományait. Szeretnénk, hogy aki még ismeri a szövőszék működését mutassa be gyermekeinknek és a felnőtteloiek. Mikulásváró táncházat szerveztünk, amit Mikulics Ádám, a Szat- már Táncegyüttes tagja vezetett. A résztvevők nagy lelkesedéssel tanulták a régi szatmári táncok alaplépéseit. Az asszonykor forralt borral, zsíros kenyérrel, teával várta a táncolni vágyókat. KIRÁLYNÉ BODÓ KLÁRA Táncházban fotó: a szerző ® SAJÁTOS FÜSTÖS MEGOLDÁS Sonkádon sajátságos módját választották az égéstermék kivezetésének. FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Rendel: Dr. Kukucska György sebész szakorvos Mindenfajta ödéma (vizenyö) narancsbör kezelése! Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 6. |ödéiha (Turul Ház fsz.) 1—i"jfözp£2iJ Bejelentkezés: 30/8390-971 Zöldhlinihal íde»ma.artí | Efflux Nyíregyháza, Hősök tere 12. fszt. 2. ORTOPÉDIAI MAGÁNRENDELÉS] és ULTRAHANGOS CSÍPŐSZŰRÉS gyermekek, felnőttek, idősek szakvizsgálata Rendel: DR. BUJDOSÓ MIHÁLY fó'orvos Előjegyzés délután 16 órától: 30/6466-584 www.zoldklinika.hu MAGANBORGYOGYASZAT Rendel: Dr. Beleznay Gyöngyike börgyógyász-kozmetológus szakorvos, magánorvos Rendelés: hétfőtől szombatig előjegyzés alapján. • Általános bőrgyógyászati rendelés • Számítógépes anyajegy- & w és bőrrákszűrés • Bőrsebészeti ellátás • Amerikai bőrhámlasztó program W • Ránc-ésajakfeKöttés X • Botox M • Mezoterápiás arcfiatalítás • Lézeres szőrtelenítés • Májfoltok, kis visszerek lézerkezelése • Hajhullás kivizsgálása, kezelése • Pattanásos bőr komplex terápiája) Bejelentkezés: 42/506-091, 30/554-0846 www.dermaart.hu Nyíregyháza, Dózsa György u. 60. Nyíregyháza, Hősök tere 12. fszt. 2. PROCTOLOGIAI MAGÁNRENDELÉS • ARANYÉRBETEGSÉG műtét nélkül fájdalommentesen. • A végbél egyéb betegségeinek vizsgálata, kezelése. • ANYAJEGYEK SEBÉSZI ELTA- VOLÍTÁSA, szövettani vizsgálata, bőrgyógyászati javaslatra. Rendel: DR. TOMCSIK ZOLTÁN sebész, gastroenterológus Szerdai napokon 17-19 óráig. Bejelentkezés: telefonon, hétköznapokon 16 óra után. Tel.: 06-70/414-5756 www.aranyer-klinika.hu A hirdetés a legjobb befektetés HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL KELET Ámputáció helyett gyógygázfürdő - Czihatné orvosa javaslatára vette föl a gázkúrát, és elkerülte a csonkolást Az emberek több száz éve fiirdőszerűen használják a széndioxid gázt, annak kellemes melegítő és gyógyító hatása miatt. A bőrön átdiffimdáló gáz a szövetekbe kerül és specifikus értágító hatást gyakorol ezért érszűkületben szenvedőknek ajánlott. Sokan a lábuk meglétét köszönhetik a gáznak. Érszűkület-gyógyító centrumunk Nyíregyházán is megnyílt a fájdalomtól szenvedő betegek számára. A kezeléseket ORKI engedélyes kabinban végezzük, amely a mátraderecskei mofetta továbbfejlesztett változata. Pácienseink 91%-a elégedett volt a kúrával, és elmondásuk szerint jobb a hatása, mint a többi érszűkület-kezelő eljárásoknak! Tavaly 2000 érbeteget kezeltek a gyógygázzá fölminősített gázzal. Egy kezelés időtartama 30-40 perc. A mofetta legkedvezőbb hatását kúraszerü alkalmazásában fejti ki, melyet naponta kell elvégezni. Tíz, tizenöt vagy húsz kezelésből álló kúrát lehet fölvenni. Beutaló nem szükséges, a kezelések fájdalommentesek. Javasoljuk: • szív- és perifériás érbetegségek (alsó végtagi érszűkület), • magas vérnyomás, • mozgásszervi betegségek, • bőrgyógyászati betegségek (pikkelysömör, gombás fertőzések), • cukorbetegség és annak érszövődményeinek, • érmütétek utáni állapot kezelésére, • potenciazavarok, szexuális képesség javítása stb. Özv. Czihat Alajosné 20 kezelést vett igénybe nálunk, ismerte a gyógygázt, járt a derecskéiben. Érszűkületes, cukorbeteg, jobb láb térd alatt csonkolva. Magas vérnyomás és a bal lábban kezdődő érszűkület megállítására végeztük a kezeléseket. A beteg vérkeringése harmonizálódott, megszűntek a fájdalmai és nőtt a mozgásképessége. A kezelés előtt maximum 100 m-t tudott megtenni, utána meg kellett állnia, mert a bal vádli begörcsölt, és addig, amíg nem enyhült, nem tudott továbbmenni. Ez a távolság a kezelés eredményeként 700-800 m-re nőtt. Félévenként ismételni szeretné a kúrát, hogy fenn tudja tartani a mostani állapotot, amíg csak lehet. Orvosa szerint erei tapinthatók, jó eséllyel elkerülhető az ámputáció. Köszönetét fejezte ki orvosának, aki ide irányította, meg hogy itt vagyunk helyben, nem kell utaznia. ADVENTI AKCIÓ! 10% KEDVEZMÉNY KARÁCSONYIG ELKEZDETT KÚRÁKRA! Címünk: Nyíregyháza, Mező u. 25.1. em. Információ, előjegyzés: 42/787-414, 70/624-43-60 HRDETFSEK