Kelet Magyarország, 2011. december (68. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-09 / 288. szám

2011. DECEMBER 9.. PÉNTEK 10 Sport KEHI Ezúttal több mint elfogadható a harmadik hely A csapatkapitány, 11 gólos Gombkötő Sándort (hátul) Lakatos László (jobbra) követi nyolc találattal a házi góllövőlistán fotó: sipeki Péter A teljesen kicserélődött tiszakanyári csapat őszi szereplése üde színfoltot jelentett az NB lll-ban. labdarúgás. Harmadik hely és harmadik hely között is van különbség. A tiszakanyáriak kis híján a kardjukba dőltek a nyáron, amikor az utolsó for­dulóban elszalasztották az NB III-as bajnoki cím megszerzé­sének lehetőségét, és „csak” a harmadik helyen végeztek. A zárófordulóban vívott omi­nózus cigándi mérkőzéshez képest az augusztusi nyitó- fordulóra kilenc helyen vál­tozott meg a kanyári csapat összeállítása, és az előzetes vélekedések alapján nem erő­södött a keret. Ehhez képest a Koskovits György irányította csapat az ősz egyik üde szín­foltjaként az éllovas Nyírbá­tort egy pont lemaradással követve, bronzérmes pozíció­ban fordulhat a tavaszra.- Miután tavaly a bajnoki cím megszerzése volt a cél, valóban csalódást okozott a bronzérem, a nyári átalaku­lásokat követően pedig úgy vágtunk neki az új sorozat­nak, hogy jó középcsapat legyünk - mondta Koskovits György, aki a tavaszi szezon derekától áll a tiszakanyári kormányrúdnál. - A hivatalos cél a hatodik hely megszerzé­sére vonatkozott, amitől azért a vezetőség és én is jobbat re­méltem, és egyelőre az ősszel ennek megfelelően teljesí­tett a csapat. A nyáron több­ségében olyan játékosokat igazoltunk, akiket egyrészt korábbról ismertem, hiszen dolgoztam már velük, másfe­lől viszont előző állomáshely­ükön lemondtak róluk. Még számomra is meglepő volt, milyen hamar csapattá forrott a társaság, és ez az eredmé­nyekben is megmutatkozott az első perctől fogva. Súlya van a rangadóknak A tavalyi bajnokságban az alsóházi csapatok elleni kötelező győzelmeket na­gyon megbízhatóan hozta a Tiszakanyár, a céljait viszont azért nem tudta elérni, mert botlott a rangadókon - hazai pályán is. Ezúttal a hét ottho­ni fellépése közül csak egyet nem zárt három ponttal a le­génység, és bár a rangadók java része idegenben volt ese­dékes, azokon is remek átla­got hozott. Emiatt lehet más­ként megítélni a két, látszólag egyforma szereplést?- Nem esnek más megítélés alá a hazai és az idegenbeli mérkőzéseink, hiszen ebben az osztályban fel lehet ké­szülni az ellenfelekből, azok játékosállománya ismert a csapatok előtt - válaszolta a tréner.- A győzelemre és minél jobb eredmény elérése törekszünk mindenkor, de az kétségtelen, a helyezések elosztásakor a rangadók nagyobb súllyal es­nek a latba. És itt nemcsak a jelenlegi közvetlen élmezőnyt alkotó csapatok egymás elleni mérkőzéseiregondolok, hiszen a középmezőnyben is akadnak olyan remek gárdák, mint ami­lyen a Kemecse, a Nagyecsed, a Hajdúböszörmény vagy éppen a Baktalórántháza. Ellenük is jól ment nekünk a játék, mind­össze egy vereséget szenved­tünk, de biztos vagyok benne, hogy tavasszal újra nagyon meg kell küzdenünk mindenki ellen. Az ősz meccsének is beillő Nyírbátor-Tiszakanyár rang­adón a vendégek a ráadás­ban kapták az egyenlítést érő gólt. Ki-ki meccsről lévén szó, magyarán egy percet kellett volna kihúznia a Kanyárnak, hogy az élen teleljen.- Sportemberek vagyunk és talán egy kicsit telhetetlenek is, így persze eljátszottunk a gondolattal, hogy nem érez­nénk magunkat rosszul az élen - vélekedett a kanyári szakvezető. - Nem véletlenül dühöngtem akkor ki magam, hiszen tudható volt, hogy an­nak a meccsnek a kimenetele jócskán meghatározza majd az őszi tabellát, de ezen ha­mar túltettük magunkat, és semmi esetre sem lehetünk elégedetlenek a bajnokság első felének mutatóival, így a harmadik hellyel sem. A kanyáriak korábbi arca az volt, hogy viszonylag sok gólt kapott és még többet szerzett. A mostani gólkülönbség (33- ll) a gólképesség megtartása mellett védelmi stabilitásról árulkodik. Mintha Koskovits György edzői filozófiájához amúgy is közel állna az utóbbi szempont... Igazi húzóemberek- Magam is védőt játszottam, így átérzem annak a súlyát, hogy hátvédet játszani ko­moly felelősség, hiszen nincs túl sok hibázási lehetőség- vallott színt az edző. - A házat is alapokra építik, a fut­ballcsapat kialakítása is úgy kezdődik, hogy „végy egy jó kapust”, aztán „tégy elé egy stabil védelmet”. A másik na­gyon fontos szempont, amit megkövetelek, az a fegyelem, még ha a hajrá két mérkőzé­sén kapott számtalan sárga és négy piros lap ezt meg is kér­dőjelezi. Ami a kapusposztot illeti, húztunk egy merészet Még számom­ra is meglepő volt, milyen hamar csapattá for­rott a társa­ság. KOSKOVITS GYÖRGY Szobonya Gábor igazolásá­val, az első meccsen éreztem rajta egy kis bizonytalansá­got, de utána végig lehetett rá támaszkodni. A mezőny­emberek közül igazi vezér- egyéniségekké váltak azok a játékosok, akiktől ezt már ta­vasszal is elvártam, úgymint a csapat szekerét a góljaival húzó Gombkötő Sándor; az évekkel ezelőtt rá jellemző mezőnymunkát vállaló Ba­lázsi Péter; a középpályának igazi stabilitást adó Kóka Ró­bert. A védelem tagjai közül pedig mindenki ebbe a sorba tartozik, erről a kapott gólja­ink száma is árulkodik. A jelenlegi pozíció feljogosít­hatja a kanyáriakat arra, hogy ismét nagyratörőek legyenek a vágyak. Nem gondolják át a célokat?- Ésszerűen kell gondol­kodnunk, és be kell látnunk, ha meg is nyernénk a bajnok­ságot, aligha tudnánk meg­teremteni az enbé kettes in­dulás feltételeit - vélekedett Koskovits György. - Vannak csapatok, amelyeket feltétle­nül meg szeretnénk előzni, a vezetők különösen, de ez nem lehet elsődleges szem­pont, tavasszal is éppúgy a lehető legjobb szereplésre törekszünk, mint a bajnokság első felében. km-bt O A TISZAKANYAR NB III-AS CSAPATÁNAK Helyezés Mérkőzés Győzelem Döntetlen Vereség Gól­különbség 1 Őszi végeredmény 3.1 15 9 5 1 33-11 32 M Hazai pályán 7 6 1­27-7 1 Idegenben IS 8 3 4 1 6-4 13: Megyebeli csapatok ellen E 9 7 2­22-7 23 M Más megyebeli HT csapatok ellen 6 2 3 1 11-4 m A házi góllövőlista: 11 gólos: Gombkötő Sándor. 8 gólos: Lakatos László. 7 gólos: Balázsi Péter. 2 gólos: Csombók Zoltán. 1 gólos: Kóka Róbert, Ruska Tamás, Deák Tibor, Kiss György. Öngól: Bognár Attila (Tiszalök). GRAFIKA: KELET-MAGYARORSZÁG Egy híján harminc tripla A lányoknál a legrövi­debb mérkőzés 11 percig tartott. kosárlabda. Véget értek a küzdelmek a VI. korcsopor­tos megyei diákolimpián - a fiúknál a Krúdy, a lányoknál a Vasvári-gimnázium csapa­ta nyerte meg a nyíregyházi középiskolák alkotta mezőny csatáját. Érdekesség, hogy a fiúk bronzmérkőzésén, az Évisz- Zrínyi találkozón a felek ösz- szesen 29 (!) hárompontos kosarat értek el (a zrínyisek közül Balogh Balázs a má­sodik negyedben egymaga hétből hetet vágott be), míg a lányoknál az érvényben lévő diákolimpiái szabályok (40 pontos különbség elérése esetén idő előtt is véget érhet a mérkőzés) miatt 11 perces volt a legrövidebb találkozó, konkrétan a Vasvári-Évisz összecsapás. A győztesek az országos elődöntőben foly­tathatják. KM íjjC f 1 1 \ / I K/f |P^ \ 1 [F*J i, ü j' 1 M| If pH. lé i ■ 1 L • 1 Él 1 yLíi fii • ■ \ fu írv A fiúknál a Krúdy, a lányoknál a Vasvári-gimnázium csapata lett a megyei bajnok fotó: farkasinszki gyula KOLIMPIA: VI. korcsoportos megyei döntő Fiúk Acsoport: Kölcsey-Krúdy 17-65, Krúdy-Évisz 85-77, Évisz-Kölcsey 83-47. Acsoport végeredménye: 1. Krúdy, 2. Évisz, 3. Kölcsey. Besöpört: Eötvös-Nyíregyházi Zrínyi 19-60, Zrinyi-Vasvári 74-112, Vasvári-Eötvös 65-2 3. A csoport végeredménye: 1. V&svári, 2. Zrínyi, 3. Eötvös. ____________________________ Elődöntő: Krúdy-Zrínyi 83-65, Vasvári-Évisz 75-67. ____ A 3. helyért: Évisz-Zrinyi 105-97. __________ Döntő: Krúdy-Vasvári 97-92. Végeredmény: 1. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium, 2. Nyíregy­házi Vasvári Pál Gimnázium. 3. Vásárhelyi Pál Vízügyi, Építőipari és Környezetvédelmi Szakközépiskola, 4. Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gim­názium, 5. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium, 6. Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános iskola és Gimnázium. Lányok Eredmények: Krúdy-Évisz 62-33, Vasvári-Krúdy 52-12, Évisz-Vasvári 2-42. ______________________________ A végeredmény: 1. Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium, 2. Nyíregy­házi Krúdy Gyula Gimnázium, 3. Vásárhelyi Pál Vízügyi, Építőipari és Környezetvédelmi Szakközépiskola. Év végi teremtornát vívnak Még lehet jelentkezni a Kelet-Magyarország- Eismann Automotive Hungária Kft. tornára. labdarúgás. DecembeT 26-27 -én rendezik a Kelet-Magyar- ország-Eismann Automotive Hungária Kft.-Sunshine Rádió országos műfüves teremtor­nát, mégpedig a nyíregyházi Filo focicsarnokban. A hetedik alkalommal kiírt, kétnapos, háromszázezer forint összdíja­zású eseményen nem csupán mérkőzéseket rendeznek, a programot különféle betétszá­mok, tombolasorsolás színe­síti. A címvédő, a Shamrock Söröző, illetve a Millenium Kft. együttese triplázásra ké­szülhet, mindkét csapatnak két elsősége van. Nevezési határidő: december 16. A je­lentkezés feltételeiről a 06- 70/369-8201-es telefonszámon szolgálnak információval. Jók között a legjobb ­elismerést kapott a Coop Az első magyar tulajdonú élelmiszer-üzletlánc az egyik Business Superbrands díjazott Több száz fos közönség előtt adták át szerdán, Budapesten az idei Superbrands, Business Superbrands és a MagyarBrands dijakat. A Coop üzletlánc, a magyar tulajdonú keres­kedelmi hálózatok között elsőként kapta meg a Business Superbrands elismerést a díj történetében. A 88 országban jelenlévő Superbrands védjegyet hetedik éve adják át Ma­gyarországon. Az elismerés célja az alapítók szerint az, hogy felhívja a fi­gyelmet az üzleti élet legsikeresebb, leg­kiválóbb és leginnovatívabb vállalataira. A díjat kizárólag olyan cégeknek ítélik oda, amelyek szakterületükön kima­gasló eredményt képesek felmutatni, tisztességesen és sikeresen működnek, valamint mindig szem előtt tartják fo­gyasztóik és partnereik érdekeit. A vilá­gon és Magyaror­szágon díjazott cégek sorában ezért kivétel nélkül minőségi termékeket vagy szolgáltatásokat fémjelző márkák szerepelnek. Mint a díj hét­éves hazai tör­ténetében eddig minden alka­lommal, ezúttal is független szak­emberekből álló zsűritagok a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának véd­jegyadatbázisa, valamint szakmai szer­vezetek, kamarák és szövetségek segít­ségével döntöttek arról, ki részesüljön az idén az elismerésekből. A Coop-nak odaítélt Business Superbrands díjat - amelyet szerdán Boros Péter a Co-op Hungary Zrt. kereskedelmi igazgatója vett át - összesen félmillió vállalkozás közül választottak ki. A szigorú szűrés, az önkéntes szakértői bizottság által alkalmazott objektív és szakmai alapo­kon nyugvó pontrendszer segítségé­vel áll össze a végleges lista arról a né­hány vállalkozásról, amelyeknek végül odaítélik az elismerést. A zsűri dönté­se nyomán a Coop mellett olyan ismert cégeket díjaztak, mint például a Bramac, a Magyar Villamos Művek (MVM), az Allianz, és a Fundamenta Lakáskassza. A Superbrands díjat elsősorban a fogyasztóknak kiválóan megfele­lő márkáknak ítélik oda, míg a Busi­ness Superbrands elismerés a vállal­kozói szféra, a partnerhálózat és a beszállítók felé tanúsított magatartást hi­vatott elismerni. A Superbrands Magyarország a vállalati díja­zottakon felül elismeri egy nonprofit szer­vezet munkáját is, ezzel is ráirá­nyítva a figyel­met az általuk végzett tevékenységre. Az idei évben a különdíjat az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány­nak ítélte oda a bizottság. x dr. Salgó István a Business Superbrands Szakértői Bizottság Einöke Boros Péter, a Co-op Hungary Zrt. kereskedelmi igazgatója 431327

Next

/
Thumbnails
Contents