Kelet Magyarország, 2011. november (68. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-09 / 262. szám

2011. NOVEMBER 9.. SZERDA KELET Háttér 3 A települési önkormány­zatoknak nincs pénzük arra, hogy jutalmat fizessenek. Mtm&MáZA, Néhány héttel ezelőtt két nagyvárosról de­rült ki, hogy az elmúlt évek alatt több milliárd forintot fi­zettek ki jutalom címén. Deb­recenben 2002-2010 között 1,6 milliárd forintot, Pécsett 2002- 2009 között 3,1 milliárd forin­tot fizettek ki. Szerettük volna megtudni, Szabolcs megye vá­rosaiban mi a jutalmazási gya­korlat, ilyen címen fizettek-e ki pénzt, s ha igen, mennyit?- Bár lenne annyi pénzünk, hogy jutna jutalmazásra! - je­gyezte meg első mondatában dr. Takács Csaba, Mátészalka jegyzője. Szatmár fővárosában az elmúlt 7-8 évben nem fi­zettek ki sem a városvezető tisztségviselőknek, sem a köz- tisztviselőknek egyetlen forint jutalmat sem. - Az elmúlt egy évtizedben sem volt gyakorlat a jutalmazás, és a pénzügyi helyzet sem teszi lehetővé ju­talmak kifizetését - tette hozzá dr. Takács Csaba. Lehetőség híján- Semmilyen jutalmat nem fizetett ki az önkormányzat 2000 óta sem a polgármester­nek, az alpolgármestereknek, sem a hivatal köztisztviselő­inek - tudtuk meg dr. Kovács Attilától, Fehérgyarmat jegy­zőjétől. - Az anyagi lehetősé­gek nem tették lehetővé, hogy az elvégzett munka megbe­csülését ebben a formában is kifejezzük, pedig lenne mit el­ismerni - fogalmazott a jegyző, n A jelenlegi helyzetben egy forintot sem költhe- tünk erre. DR. FÜLÖP ERIK 1 s hozzátette: sok kolléga lelki- ismeretesen, erőn felül látja el a feladatát, ám jutalommal ezt megköszön­ni nem tudják. Jutalomstop- Amióta én ülök a pol­gármesteri székben T i sza­vasvá­ri b a n , egyetlen forint jutal­mat sem osz­tottunk szét. Idén és tavaly is „jutalomstopot hirdettünk”, ami a város költségvetését tekintve teljesen érthető. Úgy vélem, amíg mínuszos a bü­dzsénk, inkorrekt lenne prémi­umot adni bárkinek is. Ez nem azt jelenti, hogy Tiszavasári köztisztviselőinek, közalkal­mazottjainak munkája ne len­ne értékes és (anyagi) elisme­résre méltó, hanem azt, hogy a jelenlegi helyzetben egyetlen forintot sem költhetünk jutal­mazásra - mondja dr. Fülöp Erik polgármester, "hozzátéve, nem volt ez mindig így...- Korábban bevált gyakor­lat volt, hogy a polgármes­ter 3 havi fizetést vehetett fel jutalomként, úgy tudom, 2006 előtt évente kétszer is megszavaztak prémiumot a polgármesternek és plusz pénzhez jutottak a főállású alpolgármesterek is, pedig már akkor is hiánytól kongott a település kasszája! - mondta a városvezető. Tisztelet van, díj nincs Nyírmadán nemhogy plusz pénzt kapnának, még a tisz­teletdíjukról is lemondtak az önkormányzati képviselők Üres kasszából jutalmat fizetni sem lehet ILLUSZTRÁCIÓ: RACSKÓ TIBOR áprilisban. Hasonló összeg­gel vesz fel kevesebb fizetést a település első embere és az alpolgármesterek is, mindez 7 millió forint megtakaíitást eredményez a városnak ebben a költségvetési esztendőben. Kálmán Béla polgármester la­punknak elmondta: hosszú évekig sikerült egyensúlyban tartani a költségvetést, ám az ésszerű lépések ellenére Nyírmada is „önhikis” város lett, mivel az utolsó két gaz­dálkodási évben 90 millió forint központi támogatással kapott kevesebbet az államtól. - Kismillió helye van minden forintnak, jutalmazásokra nem is gondolunk. Az éves átlag 53 millió forint A konkrét összegekre vonatko­zó kérdésünkre a nyíregyházi polgármesteri hivataltól az el­múlt öt év, vagyis a 2007-2011 közötti időszak adatait kaptuk meg. Az adatok azonban gya­korlatilag négy évre vonatkoz­nak, mivel a nehéz költségveté­si helyzetből és a takarékossági kényszerből kiindulva a jelen­legi ve­zetés úgy döntött: 2011-ben senki nem kap jutalmat. A jutalmazottak közül nevesíteni a választott tisztségvise­lőket, vagyis a polgármestert és alpolgármestereket lehet, mivel ők abszolút közszereplői kategóriába tartoznak. A 2007-2009-es időszakban az említett posztok betöltői: Csabai Lászlóné polgármester, Giba Tamás és Nagy László al­polgármesterek összesen 13 millió forint jutalomban része­sültek. Csabai Lászlóné egy év­ben, 2009-ben vett fel jutalmat 1,16 millió forint erejéig, míg a törvény adta lehetőséggel minden évben élt Giba Tamás (1,08 millió forint, 2,65 millió forint, 1,68 millió forint és 1 millió forint), valamint Nagy László (1,08 millió forint 2,24 millió forint, 1,12 millió forint és l millió forint - ezek bruttó összegek, a szerk.). Az említett 4 évben a pol­gármesteri hivatal átlagos en­gedélyezett 339 fős létszáma mellett a dolgozók összesen mintegy 212 millió forint juta­lomban részesültek. Az éves átlag 53 millió forint, a jutal­mak átlagban fél havitól egy havi bér összegéig terjedtek. KM-BM, NYZS, Pl NÉZŐPONT Nyéki Zsolt Közszolgálat, közpénz, közjó álságos időkben a közvélemény érzékenyebben reagál a közpénzek elköltésére, ami érthető, sőt: ez a természetes! Elvégre a közpénz minden egyes forintja valaki által megtermelt érték, amelynek anyagi ellentételezését nem kapja meg teljes egészében, hanem adó formájában a köz javára „adakozza”. Márpedig ha az adófizetőnek szorosabbra kell húznia a nadrágszíjat, akkor hosszabban követi tekinteté­vel, merre is gurulnak azok a forintok. A közhivatali rendszer fejlődése Max Weber tézisein át sok mérföldkövet élt meg, jelenleg is épp egy mellett téblábolunk. Gondjaink közvetlen oka a pénztelenség, s bár a pénz nem boldogít, ha alap­vető dolgainkra sincs belőle elég, akkor a belső harmónia is csak távoli álom. A média mind gyakrabban foglalkozik a közszférával és finanszírozásával. Nyilván­való: az üres kassza fölött elrendelt takarékoskodás csu­pán tüneti kezelés, alapvető változásoknak kell elkövet­kezniük működtetésben és szemléletben egyaránt. A nyugat-európai társadal­mak a ’70-es évek tájékára építették ki a jóléti állam modelljét. Ekkor az állam jelentős terheket és kötelezettségeket vállalt át mindenben, amely az állampolgárok kényelmét, jólétét szolgálta. Ma azt látjuk, távolodik ettől a modelltől, az állam mind többet hárít át a versenyszférára, illetve magára a polgárra, és tetszik vagy sem: önellátás és öngondoskodás felé tessékel mindenkit. Vannak, akik durvábban szembesülnek ezzel, ezt jelzik a vén kontinens törékeny egységét veszélyeztető válsággó­cok. A görögöknek be kell látniuk, hogy vissza kell fogniuk a sziesztázásból, a portugáloknak el kell fogadniuk, hogy a 400 ezer forintnak megfelelő nyugdíjaik sem járnak, ha hazájuk gazdasága ezt képtelen kitermelni. Idehaza sem úri huncutság miatt csorbulnak a szerzett jogok - amelyek egyébként napjaink viszonyai közepette nagyon gyakorlatias kérdéseket vetnek fel: ki szerezte, mikor és milyen jogcímen? Miért van az, hogy valakinek jár, valakinek meg nem? A válaszkeresőkre legfeljebb érdeksé­rült körök igyekeznek politikai bélyeget nyomni, hisz illúzió lenne azt képzelni, hogy minden mehet úgy, mint eddig. nyeki@inform.hu 99 A szerzett jogok napjaink viszonyai közepette gyakor­latias kérdéseket vetnek fel: ki szerez­te, s mikor? Bécsi hangulatú lesz a nyíregyházi forgatag Uj helyre költözik a karácsonyi forgatag a belvárosban. WVtftttVHÁZJL Ahogy az vár­ható volt, az ünnepvárás körí­tése idén más lesz Nyíregyhá­za szívében. Megjelenésében és időtartamában is új lesz a karácsonyi forgatag. E tekin­tetben a „karácsonyi” jelző új értelmet nyer, hiszen no­vember végétől január elejéig lehet felkeresni a minden kor- Elköltözik a Kossuth térről a forgatag osztálynak ajánlott, ízlésesen berendezett helyet. Krúdy-átjáróig az egységes fa­- Szép lassan beépül majd az házsor. Vagyis nem a Kossuth Életfától, azaz a szökőkúttól a téren lesznek idén az árusok, FOTÓ: KM-ARCHlV hanem a sétálóutca másik, frekventált részén - közölte Bocskai Péter, a NYÍRW Kft. ügyvezetője. - A városháza előtti rész megőrzi az ünnepi jellegét: épül a Mikulás-ház, magasodik majd fenyőfa, ké­szül színpad és foglalkoztató tér a gyerekeknek. Ellentétben az eddigi gyakorlattal, nem december 23-án ér véget a for­gatag. A két ünnep között is látogatható, csak január elején bontják le az egyébként egy­séges fénytechnikával ellátott faházakat. November 27-én nyílik a vásár, a rendezvény- sorozat, amely bécsies han­gulatot áraszt - természetesen nyíregyházi ízekkel, fűszerek­kel. KM-LTL ■ FRANCIA LÁTOGATÓK A MEGYEHÁZÁN Az Észak-Alföldi Régió és a Champagne-Ardenne Régió közötti kapcsolatok kiépítése céljából francia delegáció látogatott a megyeházára, ahol Seszták Oszkár közgyűlési elnök fogadta az Anne-Sophie Bonnin vezette vendégeket. fotó: sipeki Péter Tárlatmegnyitó NVfMWMAlA, A Pál Gyula Te­remben ma délután 16 órakor nyílik meg Botrágyi Károly grafikusművész „Tollal írt, li­nóba metszett, rézbe karcolt meséim” című tárlata. A de­cember 10-éig látható kiállí­tást Madarassy György festő­művész nyitja meg. BCSSEOa M«gkMÖnbőzt#tő jelzőiét HagykáUűtót Icapta, 1549-ben KaUoScmisn né van «műt He a) Nagyszállás b) Kállósemjén c) Nagycserkesz d) Nagydobos A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. gCE3HHi3i£ K: ön szerint a lakóhelyén szükség van karácsonyi forgatagra? TŐTHUÉKAíNembán- KOVÁCS EV (UN: TÓTH ANDRÁS: Nálunk nám, ha Nyírbátorban Feldobja az ember nincsen különösebb Is lenne. hangulatát. felhajtás. HCOEOÚi MARIANN: VASKÓ HENRIETTA: MAKRA VIKTÓRIA: Ne­Felénk nem divat a Engem annyira nem hoz kém nagyon hiányozna, forgatag. lázba. ha nem lenne. Tóth Réka Nyírbátorban él, de településén nincs a nyíregy­házihoz hasonló forgatag.- Pedig egyáltalán nem bán­nám, ha nálunk is lenne, imá­dom a karácsonyi hangulatot. Jó lehetőség arra, hogy a ba­rátokkal sétáljunk és beszél­gessünk egyet. Kovács Evelin is osztja ezt a véleményt.- Feldobja az ember esetlege­sen nyomottabb hangulatát, ami a tél miatt kialakulhat. A közösségi élet is felpezsdül erre a néhány napra - tetté hozzá. Tóth András Nyírtelek- Varjúlaposon lakik, és ott el­mondása szerint nincs sem­miféle különösebb karácsonyi felhajtás. - Én alapvetően szimpatizálok a forgataggal, EnSMMii'ihA V örülnék neki, ha nálunk is ki­alakulna egy ehhez hasonló kezdeményezés - mondta a fiatalember. Hegedűs Mariann Fényeslitkén él, náluk sem divat ez a karácsonyi szokás.- Én még nem is voltam ka­rácsonyi forgatagban, de idén igyekszem eljutni a nyíregy­háziba - válaszolta. Vaskó Hen­rietta már dolgozott eladóként a karácsonyi vásáron, külö­nösebben nem hozza lázba.- Talán a forralt bor az, amit nem hagynék ki. Makra Vik­tória nyiregyházi, és imádja a decemberi kirakodóvásárt.- Mindig eljövünk a barátok­kal és sült gesztenyét eszünk. Ha tehetem, idén is minden nap kilátogatok a vásárra. A Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum Jósavárosi Művelődési Háza és az Egymásért-Családok Egyesülete Jósavárosi Egészségmegőrző hetet szervez november 10-16. között. Péntektől szerdá­ig minden munkanapon 9-11 óra között ingyenes vérnyomás- és vércukorszlnt mérés lesz a Május 1 tér 10/a. alatt. 10., csütörtök: az Ungvár sétány 3 3. sz. alatt 14 óra: Vérnyomás- és vércukorszint mérés 15.30 óra: A funkcionális élelmisze­rek szerepe az egészségmegőrzésben dr. Tóth Julianna előadása. 11., péntek: 17.30 óra: aerobik 12., szombat: családi séta a sóstói erdőbe. Gyülekezés 9.30-kor a Május 1 tér 10/a. alatt. 13., vasárnap: Irány a víz! Gyülekezés 9.30 óraknr a Május 1 tér 10/a. alatt. Előzetes jelentkezés a 70/611 -0 314-es számon. 14., hétfő: 15.15 óra: Csontritkulás elleni gyógytorna, 18 óra: kímélő torna a Május 1 tér 10/a. alatt. 15., kedd: 10 óra: Együnk egészségeset! Ételkészítés, recept csere-here és kóstoló a Május 1 tér 10/a. alatt. 16., szerda: 19.30 óra: kondicionáló torna (Május 1 tér 10/a.)

Next

/
Thumbnails
Contents