Kelet Magyarország, 2011. november (68. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-08 / 261. szám
2011. NOVEMBER 8., KEDD Érdemes útra kelni, mert mindenhol győzelemre esélyes a DVTK Benczés Miklós, a DVTK vezetőedzője a diósgyőri klub hivatalos honlapjának adott interjúban értékelte a Vasas otthonába elért, csapata első idegenbeli sikerét a szezonban. Helyi becslések szerint több mint hatvanmillió kínai néző látta vasárnap a Real Madrid- Osasuna (7-l) spanyol bajnoki labdarúgó-mérkőzést. A Beijing TV által közvetített találkozót azért is tekinthették meg ilyen sokan, mert a vasárnap déli kezdés Peking- ben a 19 órás fő műsoridőt jelentette. MOB: tízmillió a Honvédnak SPORTPOLITIKA. Az első ifjúsági téli olimpián induló csapatról és a Honvéd támogatásáról is döntött hétfői ülésén a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége. A január 13-án kezdődő innsbrucki viadalon 10 fiatal sportoló (7 fiú, 3 lány) képviseli a magyar színeket. Mivel a magyar olimpiai mozgalom legeredményesebb egyesülete a működőképességét veszélyeztető nehéz helyzetbe került, a MOB 10 millió forintos rendkívüli támogatásban részesíti az egyesületet. 9 Meglepő, megérdemelt az első idegenbeli siker teke, Sokat érő skalpot sze- nyíregyháziak. A forduló előtt reztek a hétvégén a Bélapát- a második helyen álló, hazai falván vendégeskedő NB I-es pályán még veretlen Heves megyeiek ellen aratott magabiztosnak mondható győzelmet a férficsapat, amelynek ez volt a bajnokságban az első idegenbeli sikere. Az első párban szoros csaták után szerzett előnyt (1.5- 0.5) az NYTK, amit a középső sorban a Péter család (apa és fia) toldott meg további két ponttal. A záró részben Finta Zoltán és Varga Imre jóvoltából tovább nőtt az előny, így meglepő, de teljesen megérdemelt vendégsiker született a nagy hidegben, a mindösz- sze 12 fokos teremben játszott rangadón. KM-BT MapátfMtt-MytagyMalTX 1.S-&5 (3188-3255) NYTK:SzlovenszkiT. 528 (0.5 pont), Kastura Zs. 528 (1), Péter S. 5 3 3 (1), Péter D. 571 (1), Finta 547 (1), Varga I Imre 548. Ifi: 0-4 (824-1004). Psz.: Varga II Imre 513, Varga D. 491. A Mndtt bajnokság áBása: 1. KöszoJgSC 8 71 49.5-14.5 14 2. Fővárosi Vízművek 8 62 45-19 12 3. Bélapátfalva 8 6 2 38.5-25.5 12 4. NyicgytiázíTK 3 5~- — 3 ~ 38.5-25.5 10 5. Kazincbarcika 7 52 34.5-21.5 10 6. Egri Nyomda SE 8 44 32-32 8 7. Ceglédi VSE 8 35 30.5-33.5 6 8. Hajdú 09 TKSE 8 35 26-38 6 9. Szegvár 6 24 64-80 4 10. Tiszakécske 7 25 14-42 4 11. Földeák 6 15 15-33 2 12. Salgótarján 6 6 9.5-38.5 Péter Dávid hideg kézzel játszva is a legeredményesebb nyíregyházi volt FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL C MAI SPORTMŰSOR Röplabda. Magyar Kupa, nyolcaddöntő: NRK-Nyíregyháza-Kaposvár, Bujtosi Csarnok, 15. <■> sport.szon.hu Képek. Helyi és nagyvilági sport A 44. hét 2. fordulójának nyereményei: 13*1 találat 2 db 1 744 145 forint. 13 találat 7 db 211 410 forint. 12 találat 230 db 6435 forint. 11 találat 2558 db 580 forint. 10 találat 14 928 db 175 forint. Pontokba kerültek a bakik A listavezető ellen elkerülhető gólokat kapott a nagyokat bakizó Szpari-védelem. labdarúgás. Játékvezető ide, játékvezető oda, szombaton gyengén játszott a Szpari. A rutinosabb szolnokiak bizonyították, hogy nem véletlenül érkeztek és távoztak listavezetőként, négyszer is mattolták a hazai védelmet így három ponttal távoztak. A Szpari ezzel elszenvedte legnagyobb különbségű őszi vereségét. Problémák az edzésekkel- Rendkívül szomorú és csalódott vagyok, mert többet vártam a csapatomtól és a külső körülményektől is - kezdte visszapillantását a szombati másodosztályú bajnokira Gálhidi György, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. - Sajnos a rutintalanság, a túlzott bizonyítási vágy és az akarás görcsössé tette a játékosokat és ez butaságokban teljesedett ki. Talán ezek miatt kaptunk elkerülhető gólokat.- A szolnokiak rutinosabban oldották meg feladatukat, különösen a pontrúgásaik és sajnos a bedobásaik voltak veszélyesek, hiszen a négy gólból hármat ilyen szituációkat követően kaptuk. Ezeket nem tudtuk megakadályozni.- Nagyon nagy probléma, hogy kis méretű, rossz minőségű pályákon edzünk, nem tudtunk úgy felkészülni, ahogyan illene egy ilyen mérkőzésre. Ráadásul kevesen is vagyunk, Vukadinovicsot, Kovácsot és Mészárost már nem tudtuk pótolni. Haburcsák is sérüléssel bajlódott, emiatt nem került csapatba. Mások voltak a lehetőségeink, és az említettek pótlása most megoldhatatlan feladatot jelentett a csapat és a szakmai stáb számára egyaránt - így a mester. A chilei Garcia játékvezető számláján a legnagyobb tételt az jelentette, amikor a Salami elleni szabálytalanságért nem ítélt tizenegyest, ezzel nagyon büntette a hazaiakat. Fordulópont lehetett volna- Mindenképpen megváltoztathatta volna a mérkőzés kimenetelét, ha a második félidő elején a jogosnak tűnő büntetőt megkapjuk és az ellenfél kapusát kiállítják - vélekedett az esetről Gálhidi György. - Ez fordulópontja lehetett volna a találkozónak, aztán a harmadik szolnoki gól már mindent eldöntött. Az őszi szezonból még három forduló van hátra, kétszer a fővárosban meccsel a Spartacus, egyszer pedig házigazdaként. Három meccsen hét pont- A mérkőzést követően azt mondtam a fiúknak, hogy még három mérkőzés van hátra az őszi szezonban. Megyünk a Honvéd és az Újpest második számú csapataihoz, illetve jön a Kazincbarcika. Ezeken a meccseken hét pontot kellene szerzünk és amennyiben az anyagi háttér is rendeződik, valamint egy jó felkészülést zárunk, akkor tavasszal óriási lépést tehetünk előre. Amennyiben ezek közül valami nem valósul meg, akkor nehéz időszak vár a csapatra - mondta Gálhidi György a közeljövőről, km-ml Gólveszélyes bedobások Mile, a vendégek hátvédje a kilencedik percben balról, hatalmas bedobásával alaposan meglepte a hazai védőket. Olyannyira, hogy a meglepett hazaiak között a labda a jobb oldali kapufa környékén ért földet. Szelecki nem lepődött meg mindezen és a kapuba passzolta a lasztit. Ezt követően a tar Tisza-parti féltucatnyi taccsából még egy gól született. Érthetetlen, hogy az első után már miért nem figyeltek a hazaiak erre, a már nem titkos szolnoki fegyverre. Eredménytelen volt a Tigrisek győri Farkasvadászata Kézilabdázók szakmai napja A Magyar Kézilabda Szövetség hosszú távú sportágfejlesztési stratégiát dolgozott ki. nyíregyháza. Szakmai napot tartottak a megyeszékhelyen a Nemzeti Sport Intézet szervezésében, olyan magasan jegyzet szakemberek közreműködésével, mint Pádár Ildikó volt válogatott kézilabdázó, vagy Juhász István, az MKSZ szakmai igazgatója. A nap célja nem volt más: egy hosszútávú utánpótlás-nevelési program kiépítése, ami nagyban meghatározhatja a sportág jövőjét. Erről Firnicz József, a szövetség utánpótlás igazgatója beszélt lapunknak: - Az országban nyolc régió- központot fogunk létrehozni, amelyik közül az egyik NyírSkaliczki László EHF mesteredző magyaráz Vasaséknak FOTÓ: TARNAVÖLGYI GERGELY egyházán lesz. A leányok kiválasztásával Hadobás István, a fiúkéval Bartha Dénes foglalkozik majd, ők lesznek a régió- központ szabolcsi érintettségű vezetői. Ez a régió három megye (Szabolcs, Borsod és Hajdú) kiválasztását fogja végezni. Bízom abban, hogy ez a struktúra lesz a jövő záloga. A két szakember feladata a jövő reménységeinek helyi szinten történő felkutatása lesz. KM-TG 0 Rudolf már futhat és várja a visszatérést / Rudolf Gergely hamarosan társai- valedzhet fotó: internet darúgás A görög labdarúgó-élvonalban szereplő Panathinaikosz magyar támadója, Rudolf Gergely face- book oldalán közzétette, hogy lábsérülése javul, s szeretne hamarosan ismét pályára lépni. Rudolf Gergely sérülése miatt kihagyja a Lichtenstein és a Lengyelország elleni felkészülési mérkőzéseket. A védekezéssel nem volt gond, a támadásokkal sajnos annál több. amerikai foci. Nem sikerült! Vasárnap úgy utaztak Győrbe a Nyíregyháza Tigers amerikai focistái, hogy a Fall Bowl fináléjában elkapják a Budapest Wolves együttesét. Az első negyed után úgy nézett ki, hogy sikerülhet is, hiszen pont nélkül zártak a csapatok. A folytatás azonban már nem volt ilyen sikeres, hiszen a Farkasok 28-0-ra nyertek, ám a végeredmény kissé félrevezető, mert összességében nem volt ekkora a különbség a két csapat között. A vereség ellenére elismerés- Fejben minden rendben volt, az akarással sem volt semmi probléma - kezdte visszapillantását a döntőre Hanász Róbert, a Tigers vezetőedzője és játékosa. - Sajnos a támadósorunk teljesítménye igen hullámzó volt és elmaradt a várttól, ezért maradtunk pont nélkül. A védőket viszont Jordánra nagyon figyeltek FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ dicséret illeti, hiszen remek teljesítményt nyújtottak. Ez nem csak az én véleményem, a többi csapat vezetői és tagjai is így látták, a Wolves több, tíz yardon belüli támadását is sikerült hatástalanítani. A második negyedben sajnos tizennégy pontot csináltak a fővárosiak, majd a harmadik és negyedik negyedben még hetet-hetet. A baj csupán az, hogy nekünk egy sem sikerült, Jordan védését sem tudtuk megoldani, gyakran kellett siettetnie a támadásainkat, ami magában hordozta a pontatlanságot. Köszönet az amerikainak- A vereségben az a leginkább bosszantó, hogy ritkán adódik lehetőség a Wolves elleni megmérettetésre, és a korábbi meccseken nyújtott támadójátékkal ki-ki meccset játszhattunk volna ellenük. Szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni John Phillip Hilderbrand segítségét. Az amerikai edző a kupasorozatban hasznos tanácsokat adott és remekül látta el koordináló feladatát. A Tigers számára ezzel vége az ősznek, jelen állás szerint az idén már nem lépnek pályára sem a szabadban, sem a teremben. Edzések persze lesznek, most csak szombatonként és a legfontosabb a győri döntő hibáinak kijavítása lesz. A villanyfényes finálé előtt a Győr Sharks-Budapest Cowboys bronzmeccset a fővárosiak nyerték. km-ml