Kelet Magyarország, 2011. november (68. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-05 / 259. szám

2011. NOVEMBER 5., SZOMBAT 2 Mindenfelől 1(011 Fontos lehet az eva és az ekho fennmaradása Budapest, a sport számára is nagyon fontos lenne, hogy az eva és az ekho adózási formá­kat ne szüntessék meg, ezért a Nemzeti Erőforrás Minisztéri­uma küzdeni fog ezek megtar­tásáért - mondta Fűzy Ákos főosztályvezető-helyettes. A kormányszóvivő azt közölte, a kabinet támogatja az eva megszüntetését 2012. január l-jével, a döntés azonban a parlament kezében van. MTI Hétfői ülésén foglal állást a Fidesz parlamenti frakciója az adótörvényekhez benyúj­tott összes módosító javas­latról, így azokról is, amelyek az egyszerűsített vállalkozói adót, az evát érintik. Az Or­szággyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága szerdai ülésén támogatták a testület tagjai, hogy az eva kulcsa 30-ról 35 százalékra emelkedjen. MTI Iveta Radicová fotó: internet Iveta Radicová nem készül az elnökválasztásra POZSONY, iveta Radicová szlo­vák miniszterelnök jelezte: nem tervezi, hogy indul a 2014-es államfőválasztáson. „Egyszer már hagytam ma­gam rábeszélni az elnöki kam­pányra, s az nem jött be. Úgy vélem, az embernek egyszer kell indulnia az elnökválasz­tási kampányban, s ha az em­berek nemet mondanak neki, azt tiszteletben kell tartani” - mondta a politikus. mti Újabb gyorssegély a bajba jutott önkormányzatoknak A kohászvárosból kemény munkával átalakult Ózd városa kapta a legna­gyobb támogatást FOTÓ: ÉKN-ARCHlV Az ország több mint 1200 önkormányzata kap önhiki-támogatást. BUDAPEST. „Több mint 7,5 mil­liárd forint támogatást kapott 1216 nehéz helyzetbe került önkormányzat a belügyi tárca és a Nemzetgazdasági Minisz­térium pályázatának második ütemében” - jelentette be Tállai András, a Belügymi­nisztérium önkormányzati államtitkára pénteken Buda­pesten. Az érintettek számlá­jára már szombaton megér­kezhet az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatokat (önhiki) támogató pályázaton elnyert összeg - mondta sajtótájékoz­tatóján az államtitkár. A második körben Tállai András tájékoztatása szerint a belügyminiszter és a nemzetgazdasági minisz­ter döntése értelmében min­den település támogatásban részesült, amely formailag megfelelt a pályázati feltéte­Ez a pénz önmagában nem oldja meg a nehéz­ségeket... TÁLLAI ANDRÁS leknek. „A második körben 1216 település jut pluszforrás­hoz, öt megyei jogú város pá­lyázatát még nem bírálták el”- ismertette az államtitkár. „Az érintett települések 7 milliárd 577 millió 514 ezer forintot kapnak összesen”- mondta Tállai András, hoz­zátéve, hogy a legkisebb ösz- szeget, 14 ezer forintot egy 56 lakosú település kért, míg a legnagyobbat Ózd (120 millió forintot), Komló (115 millió forintot) és Orosháza (95 mil­lió forintot). Számlákra, tartozásokra Döntést hoztak emellett nyolc megyei jogú önkormányzat támogatásáról is, amelyek összesen 595 millió 466 ezer forint támogatásban részesül­nek. Az államtitkár arról is beszá­molt, hogy az idei költségve­tésben az önhiki-keretre elkü­lönített 31,1 milliárd forintból az első két ütemben 23,3 mil­liárd forintot használtak fel az önkormányzatok. Mint mondta, a forrás elosztásánál az önkormányzat nagyságát, gazdasági helyzetét, adóssá­gát és szállítói tartozásállo­mányát vették figyelembe. A harmadik ütemre máig adhatják be a települések pályázataikat, a beérkezett kérésekről december köze­pén döntenek. Az államtit­kár reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az ön- kormányzatok valóban a pá­lyázatban megjelölt célra for­dítják majd a támogatásokat. Példaként említette, hogy ilyen cél lehet a közüzemi számlák, szállítói tartozások kiegyenlítése, bérkifizetés, segélyezés, vagy éppen jog­erős bírósági döntéssel össze­függő forrásigény. Az önkormányzati államtit­kár komoly segítségnek ne­vezte a pályázati forrásokat, de - mint mondta -, ez a pénz önmagában nem oldja meg a nehézségeket. „Éppen emiatt vált szükségessé az önkor­mányzati rendszer átalakítá­sa” - fűzte hozzá. mti Pénzügyi tranzakciós adó lesz A V4-ek a stabil euróövezetért Prága. A négy visegrádi or­szágnak érdeke, hogy az euróövezet stabil legyen, s Görögország, illetve a többi eladósodott ország problé­mái minél hamarabb megol­dódjanak - jelentette ki Karel Schwarzenberg cseh külügy­miniszter a prágai találkozó után. „Bár csak Szlovákia ve­zette be az eurót, Csehország, Lengyelország és Magyaror­szág nagymértékben függ az euróövezettől” - tette hozzá a cseh diplomácia vezetője. ÉM © DEVIZAÁ (2011.11.04.) PÉNZNEM _____árfolyam változás Euró 303,70 -2,35 USA dollár 219,36 -2,75 Svájci frank 248,59 -3,44 Angolfont 351,24 -3,16 Román lej 69,80 -0,45 Ukrán hrivnya 27,43 -0,28 Horvátkuna 40,52 -0,28 Lengyel zloty 69,91 +0,04 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Az Európai Unióban már 2012-ben hatály­ba léphet a pénzügyi tranzakciós adó. Párizs. Nicolas Sarkozy fran­cia elnök a világ 19 legfej­lettebb gazdaságú, illetve vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport, a G20-ak csúcstalálkozóját záró saj­tótájékoztatóján elmondta, hogy az újfajta adóról az Eu­rópai Bizottság által előkészí­tett javaslatot az uniós állam- és kormányfők már a jövő év elején megvitathatják. Fran­ciaország küzdeni fog azért, hogy az új adó a jövő év végé­ig életbe is léphessen, ígérte az elnök. „A pénzügyi szereplőknek pénzügyileg is hozzá kell já­rulniuk az okozott károk hely­A Nemzetközi Valutaalap for­rásainak növelésében is megál­lapodtak a G20-csoport orszá­gai, de arról még nem tudtak I dönteni, hogy ez hogyan tör­ténjék. Herman van Rompuy Nicolas Sarkozy fotó: internet reállításához” - hangsúlyozta a francia elnök. Sarkozy üd­vözölte, hogy számos ország csatlakozott a javaslathoz. Megemlítette Németországot, Spanyolországot, Argentínát, az Afrikai Unió államait, Eti­ópiát, Dél-Afrikát, valamint Brazíliát, amely annyit jel­uniós elnök sajtóértekezletén elmondta: a forrásbővítésre kü­lönböző lehetőségek vannak, a G20-csoport pénzügyminiszte­reit kérték fel, hogy a felmerült opciókat dolgozzák ki. zett, hogy figyelemmel kíséri a folyamatot. A tranzakciós adóról szóló francia-német javaslatot a zárónyilatkozat is megemlíti, de a G20-ak szint­jén nem alakult ki egységes álláspont. Adóparadicsomok ellen Sarkozy arról is szólt, hogy a G20-ak közzéteszik annak a 11 adóparadicsomot rejtő or­szágnak a listáját, amelyeket „kiközösít” a nemzetközi kö­zösség. „Nem akarunk több adóparadicsomot. Az üzenet nagyon világos. Azokat az or­szágokat, amelyek adópara­dicsomok maradnak, ki fogja közösíteni a nemzetközi kö­zösség” - fogalmazott a G20- ak elnökségét ellátó Francia- ország elnöke. A G20-ak elsősorban a gö­rög válság továbbterjedését próbálták megakadályozni a kétnapos találkozón, amely­nek a referendum elvetésével sem múlt el minden veszélye. Ráadásul időközben a pia­cok nyomása az eurózóna harmadik legjelentősebb gaz­daságára és a világ negyedik legjelentősebb hitelfelvevőjé­re, Olaszországra helyeződött át. MTI Forrásnövelés is kellene VENDÉGKOMMENTÁR Szabady Szabolcs Miért is demonstrálnak a hallgatók? z utóbbi hetekben a különböző sajtóorgánu­mok egyre-másra számoltak be hallgatói de­monstrációkról az ország minden szegletéből, október 27-én pedig több mint 10 ezer hallgató tüntetett a Nemzeti Erőforrás Minisztériumá­nak Szalay utcai épülete előtt. Az átlag honpolgárban jog­gal merül fel a kérdés: Miért is demonstrálnak a hallgatók? A történet a kormányváltás után nem sokkal kezdődött. A felálló új kabinet célként fogalmazta meg egy új Felsőok­tatási Törvény kidolgozását. Azóta megszámolni is nehéz, hány törvénykoncepció látott napvilágot. A törvénykon­cepció megalkotása közben a Hallgatói Önkormányzatok Országos konferenciája számtalan javaslattal és építő kritikával fordult az államtitkárság felé, ahol sajnos süket fülekre találtak. A több hónapos csendet megtörve a Hoffmann Rózsa által vezetett tárca egy olyan felsőoktatási törvénykoncepcióval állt elő, mely a hallgatók egyöntetű felháborodását váltotta ki. A Miskolci Egyetem Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzata október 12-ére hallgatói fórumot szervezett, ahol körülbelül több mint 800 hallgató vett részt. Itt ismerkedhettek meg az új felsőoktatási tervezet részleteivel. A kormányzat mindenkire vonatkozó egységes tanul­mányi szerződést kíván bevezetni, amiben szerepel a röghöz kötés intézménye, vagyis a végzett hallgatóknak koncepciótól függően ta­nulmányukat befejezőén vagy 10-ből 7 vagy 20-ból 15 évet Magyarországon kell, hogy dolgozzanak. Amennyiben ennél több időt dolgoznak külföldön, vissza kell fizetniük tanulmányaik teljes költségét. A törvénykoncepcióban számtalan fehér folt található, ezek pedig a tantárgyfelvételek és a vizsgaalkalmak számá­nak meghatározása. Várhatóan ezek a számok nem kerülnek bele a törvény szövegébe, ezért a kormány, rendeleti úton határozná meg ezen alkalmak számát, nagy valószínűséggel a hallgatók kárára. A törvényi koncepció csak egyirányú átsorolással számol, ami a gyakorlatban azt jelenti, ha egy hallgató nem éri el bármelyik félévében a 2.5-ös átlagot ak­kor automatikusan önköltséges képzésre sorolják át. Viszont a jól teljesítő hallgatóknak nem teremtik meg a lehetőséget az állami ösztöndíjas képzésre való átkerülésre. A hallgatók jelenlegi költségtérítése csak a tanulmányaik költségének egy részét fedezik. Ezzel szemben a kormány­zat szándéka szerint a teljes összeget ki kell fizetni, ez többszöröse lehet a mostani költségtérítés összegének. Tehát összességében elmondható, hogy a koncepció csakis fiskális elveket vesz figyelembe, nem törődve a hallgatók szociális helyzetével. A megnövekedett költségek finanszí­rozására a tervezet egyetlen alternatívát kínál a Diákhitel 2.0-át, így elősegítve a jövő értelmiségének teljes eladóso­dását. A HÖOK álláspontja szerint figyelembe kell venni a szociálisan rászoruló hallgatók érdekeit, emellett előtérbe kell helyezni a diákok tanulmányi teljesítményét is. A fórumon megjelentek ezek után már világosan láthat­ták, hogy a leendő törvény, egyes pontjai ellentmondásba ütköznek a hatályos magyar alkotmánnyal, az Európai Unió alapelveit figyelmen kívül hagyja, és legfőbbkép­pen elhanyagol olyan morális és szociális szempontokat, melyek egy jól működő társadalom elsődleges irányelvei. Ezek után a résztvevők egyöntetűen felhatalmazták a ME-HÖK-öt egy miskolci demonstráció megszervezésére, amelyre október 20-án került sor. A demonstráció egy hallgatóközpontú minőségi felsőoktatásért jött létre, amin több mint 1500-an vettek részt. Ezen a rendezvényen beszédet mondott többek között Nagy Dávid, a HÖOK el­nöke, aki mindenkit meghívott az október 27-ére tervezett országos demonstrációra. A fővárosi demonstráción több mint 10 ezer hallgató jelent meg. Az ország minden szegletéből érkező egye­temisták között a miskolciak sem vallottak szégyent, mivel egyetemvárosunkból közel 800 hallgató utazott fel Budapestre. A demonstráció közel kettő órás volt, ahol be­szédek és videók váltották egymást. Az összejövetel végén a megjelent publikum, jelképesen eltemette a független Magyar Felsőoktatást. Szerzőnk a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke 99 A törvénykoncep­cióban számtalan fehér folt található, ezek pedig a tan­tárgyfelvételek és a vizsgaalkalmak számának megha­tározása. Levél Verespatak ellen Budapest. A Lehet Más a Po­litika (LMP) nyílt levelekben kért magyar és román dön­téshozókat arra, hogy aka­dályozzák meg a kitermelés engedélyezését a romániai verespataki aranybányában - jelentette be pénteki, bu­dapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek. Az Ország- gyűlés Fenntartható Fejlődés bizottságának elnöke Orbán Viktor magyar és Emil Boc román miniszterelnököknek, Traian Basescu román köztár­sasági elnöknek és a romániai parlamenti képviselőknek is nyílt levelet írt. mti

Next

/
Thumbnails
Contents