Kelet Magyarország, 2011. november (68. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-04 / 258. szám

785686 2011. NOVEMBER 4., PÉNTEK 16 Képes krónika Giulia a G20-ak csúcstalálkozóján is „téma” volt fotó: net Obama sajátos humorral gratulált Sarkozyéknek f»í p z.5 Barack Obama ame­rikai elnök sajátos humorral gratulált csütörtökön francia kollegájának a közelmúltban született kislányához. „Szeretnék gratulálni Nicolas Sarkozynek és Carla Bruni-Sarkozynek Giulia megszületéséhez” - mondta a francia elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján a francia­országi Cannes-ban a G20-ak csúcstalálkozójának kezdete előtt. Majd széles mosollyal így folytatta: „Idefele jövet azt mondtam Nicolasnak, biztos vagyok abban, hogy Giulia is olyan szép lesz, mint az any­ja, mivel inkább az anyja kül­sejét örökölte, mint az apjáét. Ami úgy gondolom, jó dolog. Mostantól közös kihívás áll előttünk, mégpedig az, hogy apák legyünk lányaink szá­mára” - tette hozzá Obama. A francia államfő nevetve fogadta amerikai kollegája megjegyzését, majd ő is hu­morral vágott vissza. „Na, most láthatják Barack Obama nagy hatását. Már négy éve azt magyarázza, hogy milyen fantasztikus dolog lányos apának lenni, neki két lánya is van. Hallgattam rá, és kö­vettem a példáját” - jegyezte meg Sarkozy. A francia elnök kislánya október 19-én született. Ez az első alkalom, hogy egy hi­vatalban lévő francia államfő apa lett. MTI-KI A LEGSZEBB... Aha, a többiek azt mondták ez lesz az. Na akkor kezdjük: „Tük­röm, tükröm, mondd meg nékem...”. fotó: internet A kosárlabdázó Ez az apró szőrcsomó a feje és mancsai mozgásával követte a pattogó kosárlab­dát, de végül nem állt be a csapatba. O További videók video.szon.hu Megfojtotta a játékok miatt London. Star Warsos játékai összetörése miatt fojtotta meg feleségét egy brit férfi. A 30 éves Rickie La Touche ügye bírósági tárgyalásán azt vallotta, hogy 28 éves neje Darth Vaderben és Luke Skywalkerben okozott kárt, amelyek gyermekkorába visz- szanyúló igen kedves emlé­kek. A rongálás miatti heves veszekedés végén megfojtot­ta nejét. Életfogytiglan tartó börtönbüntetést kapott, mti © MEGÉR EGY MOSOLYT Bemegy egy férfi a boltba. Ránéz a boltosra és hirtelen fülig ér a szája: -Hát nem ismer meg? Mire a boltos: Nem! A férfi leveszi a szemüvegét.- Még így se?- Nem! - hangzik a válasz. Megigazítja a haját:- Még így se? - kérdezi reménykedve.- Nem, de most már árulja el ki is maga valójában!- Hát én vagyok a vevő! O További viccek humor.szon.hu KELET- íiiXi W MAGYAflOPSZAG UTAZZON UHtlNKl Miitl/l/l/l HIRDETÉS KELET Justin Bieber apa lett egy rajongója szerint Apasággal vádolja a 17 éves Justin Biebert egy fiatal amerikai nő. „ondón A 20 esztendős Mariah Yeater állítása szerint egy tavalyi koncerten esett meg: aszínpadmögötttalálko- zott a kanadai tinipopsztárral, aki vadul magáévá tette. Testi Lehet-e apa a tinisztár? fotó: net szerelmük gyümölcse immár 3 hónapos, a leányanya pedig a héten Kaliforniában apasági keresetet nyújtott be. DNS- vizsgálatot is követel annak ellenére, hogy jogi gondjai támadhatnak, ha bebizonyo­sodik, hogy kisfia apja való­ban Bieber. Yeatert ez esetben ugyanis kiskorúval szembeni nemi erősszakkal vádolhatják meg, mivel Bieber a nemzés­kor még csak 16 éves volt. A nő - aki egyébként Bieber- rajongó - akkor sem jár túl jól, ha bebizonyosodik, hogy a gyerek „légből kapott” - már­mint Bieber vonatkozásában. Ez esetben a sztár ügyvédei láthatják el a baját. Bieber stábja tagadja az éne­kes (és dobos) sztár apaságát, és jogi lépésekkel fenyegeti a leányanyát - adta hírül a brit Metro újság. MTI A meseolvasás javítja a matematika-jegyeket is Berlin. Azok a gyerekek, akik­nek rendszeresen olvasnak mesét, hosszú távon profitál­nak ebből, méghozzá annál nagyobb mértékben, minél többet olvastak nekik - derül ki egy német felmérésből. Különösen a fiúk és az alacso­nyan képzett családok gyer­mekei járnak jól a meseolva­sással - írja a Die Welt című német lap internetes kiadása. A német Die Zeit hetilap, a Stiftug Lesen (Olvasás Alapít­vány) és a német vasúttársa­ság által szervezett felmérés során bő ötszáz, reprezentatív módon kiválasztott, 10-19 év közti gyermekkel és anyjuk­kal töltettek ki kérdőíveket. Anyanyelv és matematika tantárgyakban azok a gyere­kek, akiknek olvastak, akár 0,4 jeggyel magasabb ered­ményt érnek el. Azok a fiúk, akiknek olvastak, maguk is 20 százalékkal nagyobb eséllyel nyúlnak a könyvhöz, mint akiknek nem olvastak. Azok közül, akiknek olvastak, töb­ben is űznek valamilyen spor­tot vagy zenélnek. mti www.szon.hu További képek és videók- SZÜLETÉSNAPI MEGLEPETÉS Patrícia a baktalórántházi diáklány szüleit szeretné köszönteni a fotókkal születésnapjuk alkalmából! fotó: janics attila Fesztiválok kívánsággépe A közönség is kérhet fellépőket a Szigetre, a VOLT-ra és a Balaton Soundra. Budapest. Idén is várják a kö­zönség kívánságait a Sziget, a VOLT és a Balaton -Sound szervezői. A látogatók a fesz­tiválok weboldalain működő „kívánsággépeken” már lead­hatják azoknak a zenekarok­nak a neveit, amelyeket szí­vesen látnának jövő nyáron. Huszadik születésnap Mint azt Vető Viktória sajtó­főnök a Sziget Szervezőiroda csütörtöki közleményében írja, a VOLT Fesztiválra 2012. június 27-30. között immár huszadik alkalommal várják Az idei Sziget egyik sztárja Prince volt fotó: internet majd a jó koncertek rajongóit jövőre a Sziget is, amelyet Sopronba. Ugyancsak húsza- augusztus 6. és 13. között - az dik születésnapját ünnepli elmúlt években már megszo­kott két koncertnappal és öt fesztiválnappal - rendeznek meg a budapesti Hajógyári­szigeten. A két fesztivál között, jú­lius 12-től 15-ig pedig immár hagyományosan Zamárdiban szórakozhatnak az elektroni­kus zene kedvelői a Balaton Soundon. Mi szól majd? Hogy mi szól majd a fesztivá­lokon, az a látogatókon is mú­lik, hiszen a rendezvények weboldaláin már beindultak a „kívánsággépek”. Ezekbe bárki „bedobhatja” kedvenc zenekarait, azokat, akiket a VOLT, a Balaton Sound vagy a Sziget színpadain szívesen látnának. mti Túlterheltek a kínai bírók A kínai bíróságok al­kalmazottainak túlter­heltsége már fizikai és szellemi egészségüket veszélyezteti. Sanghaj. Két év alatt, 2008 és 2010 között 96, alsó fokú népi bíróságokon dolgozó bíró és bírósági alkalmazott halt meg Kínában a túlzott munkavég­zés, illetve annak következ­ményei miatt. További 466- an maradandó fizikai vagy szellemi károsodást szenved­tek - tárta a nyilvánosság elé Vang Seng-csün, a legfelsőbb bíróság elnöke. Vang a kínai igazságszolgáltatás gondjaira próbálta felhívni a figyelmet, a megyei, városi és községi szinteken dolgozó hivatalno­kok egészségét ugyanis ko­molyan veszélyezteti a túlter­heltség és a stressz. A június végi adatok sze­rint Kína 3115 alsó fokú népi bíróságán több mint 250 ezer fő áll alkalmazásban, köztük mintegy 150 ezer bíró. Ők 2008-2010 között 30 millió ügyben hoztak döntést, mti A lábtörlő hívta be a betörőt LONDON. Előbb zongorázott, azután tévét nézett egy be­törő. A 32 éves férfi Oregon államban hatolt be egy csalá­di házba. Utólag azt vallotta a rendőrségnek, hogy nyitva volt az ajtó, ő pedig csak azért ment be, mert a lábtörlő fel­irata (welcome) „üdvözlőn” invitálta. A zongorázást meghallotta a ház asszonya, aki rémüle­tében előbb az anyjának, azu­tán a közelben lakó sógorának telefonált. Utóbbi tévénézés közben lepte meg a hívatlan vendéget. A sógor attól tar­tott, hogy a férfinak fegyve­re van, ezért leütötte, így a rendőrségen kívül mentőre is szükség volt, hogy ellássák a betörő fejsérüléseit - adta hí­rül a brit Metro újság. MTI

Next

/
Thumbnails
Contents