Kelet Magyarország, 2011. november (68. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-04 / 258. szám

2§1835 2011. NOVEMBER 4.. PÉNTEK 6 Megyei tükör KELET Kettős évfordulóra is emlékezett Szorgalmatos A település kepe az elmúlt években na­gyot változott: sáros városrészből impozáns község lett. szorgalmatos. Kettős ünnep volt a megye legfiatalabb te­lepülésén, Szorgalmatoson október 2l-én, hiszen a tele­pülés az 1956-os forradalmi események 55- évfordulója mellett a település önállóvá válásának 9. évfordulóját is ünnepelte. Az egykor közigazgatásilag Tiszavasváríhoz tartozó tele­pülés a 2001. február 11-i nép­szavazáson nyilvánította ki különválási szándékát. 2002. október 20-án a Mádl Ferenc akkori köztársasági elnök Pin­tér Sándor belügyminiszter javaslatára önálló településsé nyilvánította Szorgalmatost. Az ünnepségen részt vett és beszédet mondott dr. Karakó László országgyűlési képvise­lő. Takács Pálné polgármester ünnepi beszédében utalt rá, hogy a kilenc évvel ezelőtti döntésük jó döntés volt. A település képe az elmúlt években nagyot változott és a sáros, poros falusias város­részből impozáns település fejlődött barátságos közpar­kokkal, új iskolával, óvodá­val, utakkal, járdákkal, köz­művekkel. A polgármester asszony be­szédét azzal zárta, hogy Szor­galmatos egy szerethető tele­pülés, ahova szívesen jönnek az emberek. Az ünnepségen a közössé­gi munkája elismeréseként Szorgalmatosért kitüntető dí­jat vehetett át két helyi lakos, Révész Lászlóné és Szép Atti­la. BALOGH TAMÁS Az egyik kitüntetést Révész Lászlóné vehette át Takács Pálnétól, Szorgal­matos polgármesterétől fotó: a szerző ® FELIDÉZTÉK AZ ŐSZI MUNKÁKAT Egy verőfényes októberi napon a piricsei általános iskola pro­jekt napot szervezett, amelyen felelevenítették a hagyomá­nyos paraszti munkákat. Az alsó tagozatos gyerekek a tornateremben készítettek őszi termésekből kompozíciókat, míg a nagyobbak az ilyenkor időszerű munkálatokon vettek részt, például szőlőt préseltek, diót vertek, paszulyt és nap­raforgót csépeltek, káposztát tapostak és lekvárt főztek. A készült lekvárt és savanyított káposztát az iskola konyháján használták fel mindenki meg­elégedésére. FOTÓ: ISKOLA Megszépült a faluház Nem csak küllemé­ben, de szolgáltatá­saiban is megújult a tornyospálcai intéz­mény. tornyospálca. Megújult a faluház Tornyospálcán is. Az intézmény integrált közössé­gi és szolgáltató térként segí­ti majd a település lakóinak közművelődését, szabadide­jének tartalmas eltöltését, illetve különböző szolgáltatá­sokkal járul hozzá a különbö­ző ügyek elintézéséhez. A felújított és megszépült faluházat november 5-én 15.30 órakor avatják fel ünne­pélyesen projektzáró rendez­vény keretében. A tornyospálcai önkor­mányzat az elmúlt év folya­mán elnyert közel 32,3 millió forint állami hozzájárulást a beruházás megvalósítására. Modem eszközök Az elnyert támogatásnak köszönhetően a kor követel­ményeinek megfelelő, funk­cióiban, szolgáltatásaiban, és küllemében is megújult, mo­dern eszközparkkal rendel­kező, használhatóbb intéz­ményt vehetnek birtokukba a település lakói. A megnyitó ünnepségen dr. Fazekas Sándor vidékfejlesz­tési miniszter mond ünnepi beszédet. A vendégek között foglal majd helyet dr. Czomba Sándorfoglalkoztatáspolitiká- ért felelős államtitkár, Bogáti János miniszteri biztos, dr. Seszták Oszkár, a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei köz­gyűlés elnöke, dr. Vinnai Győző megyei kormánymeg­bízott, és dr. Teschmayer Gá­bor, a megyei kormányhivatal főigazgatója is. Az avatási ünnepségen a helyi művészeti csoportok és lakók fiataljai és idősei egyaránt megmutatják majd tehetségüket, ezzel is szim­bolizálva, hogy a megújult faluház a település összes la­kójának szolgálatára szépült meg. Az ünnepség után, novem­ber 7-től hivatalosan is meg­nyílik a felújított faluház épü­lete a használók előtt, hogy újra élettel teljenek meg az egykori Forgách-kastély ter­mei. A növendékek koncerteznek nyíregyháza. A nyíregyhá­zi Művészeti Középiskola és Kollégium zenei tagozatának zongora tanszaki növendékei adnak koncertet november 8-án 15 órától a hangverseny- teremben. A felkészítő tanár Csoba Tünde és Pozor István. Családi nap a múzeumban NYÍREGYHÁZA. A Jósa András Múzeumban családi napra várják az érdeklődőket no­vember 12-én 10 órától. A Burattinó Bábszínház előadá­sát követően a gyermekek szüleikkel együtt félmérföl- des mesekönyvet festenek, égig érő óriás fát ragasztanak, kukoricát fosztanak, morzsol­nak és csuhéfigurákat alkot­nak. HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Kisvárda Fáy András utca 25 szám alatt családi ház eladó. Érd.: 70/ 542-4006 v. 20/420-6965. 407460 Nyíregyházi tulajdonostól 2001- es, 76 nm-es, Bp melletti, kistarcsai kertes sorházi ház 21,5 mFt-ért eladó. Jó közlekedés, szép környezet. Tágas garázs+pince. Napos, délkeleti fekvés. Tel: (20)4340035. Házaspároknak biz­tos siker: Három hónap, négy lakás, öt gyerek. 385996 LAKÁSELADÁS Nyíregyháza, Ferenc krt. 3. alatt szi­getelt liftes társasház 3. emeletén 53 nm-es 2 szobás erkélyes, kis rezsijű lakás eladó. Tel.: 0630/ 867-6116. 407557 Nyíregyháza, Kosbor utcán 32 nm + nagy teraszos, gázfűtéses, klímás lakás zárt udvaros tárasházban eladó, lár: 7,6 M Ft. Érd.: 20/9401- 600. _____________________408361 Nyíregyháza, Nyírta téren 3 szobás, 67 nm-es lakás eladó. Érd.: 0630/ 245-9178. 407687 LAKÁSKERESÉS Nyíregyháza és 30 km-es körzeté­ben eladó és kiadó ingatlant kere­sek. Varga. 0630/3951-868. _________________________________404516 NÉMET-Osztrák ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1- 210-4673. 404830 ALBÉRLETKÍNÁLAT Nyíregyházán 38 m2-es garzonlakás albérletbe kiadó. Érd.: 0630/955-1359. 408354 ÉPÍTÉSI TELEK Kéményseprő utcában építési telek (iker is) 1000 nm és Nyírpazonyban építési és üzleti telkek eladó. Tel.: 0620/335-9032. __________407678 Nyíregyházán a Debreceni úton épitési telek :1229m2, vezetékes vízzel, villannyal, kis gazdasági épülettel és a Kocsis úton 1229 m2-es építési telek eladó. Irányár: 6 és 4 millió Ft. Érd.20/260-7720 408683 FÖLD, KERT Csarodán és Barabáson 32 ha gyep eladó. Tel.: 06-30/9252-636. 404860 Csarodán, Szerepen 30 ha gyep eladó. Tel.: 06-30/925-2636. 404524 Szántóföldet bérelnék Nyíregyháza környékén. Ár megegyezés szerint. Érd.: 0630/690-1379. 404474 2,8 ha szántóföld Tyúkod határában Roth Tag-ban eladó. Tel.: 06-20/545-2821. __________408443 403-as út mentén autópályához 3 km-re 8 ha egybefüggő terület eladó. 0670/220-9583, 42/480- 538. _____________________407702 ÜZLET, MŰHELY, IRODA Bevezetett szépségszalonba fod­rásznak és manikűrösnek helyet biztosítok. Tel.: 30/446-3868. 408520 Nyíregyházán Nagy Posta mellett 35m2 és 46m2 üzlet eladó 8,5M és 10,5M AKCIÓSA áron sürgősen. Tel:20/52-54-019, 20/972-14-70. 386793 Lakossági apróhirdetés feladás telefonon! S 06 90 603-604 A hívás díja: 500 Ft/perc-t-áfa A hívás az apróhirdetés árát tartalmazza. J A hibák elkerülése érdekében, a hirdetés abba az esetben jelenik meg, ha a szöveg visszaolvasásra került. Hirdetése hétköznap ÉPÍTŐANYAG rsrrsrr a mrocD cm^jLE Ka balás. Hunyadi u. 29X130/228-4352 Lambéria 1100Ft/m2-től,Kerítés elem:130Ft/db-tól, Hajópadló: 1400Ft/m2-től, BRAMAC tetőléc: 7 5 Ft/ m-tő I, Fenyő fűrészárú:47.000Ft/m3-től. Szegőlecek egyedi gyártása. Fás - Autóscentrum, Nyíregyháza - Oros, Nyíregyházi u.45/b. Tel:30/9432- 108 373649 3 l m-esisűD [Fo^tni] Kabalás. Hunyadi u. 29.n301228-4352 SF03 öntött vaskazán eladó. Tel.: 42/208-902. Érd: 18 óra után. 407732 GÉP, SZERSZÁM Káposztagyalu eladó. Érd.: 0620/ 3344-574, Nyíregyháza. _____40847i Napraforgó bugaverőgép motorral együtt, napraforgó szelelő, 4 fejes ágyeke eladó. Tel.: 06-30/299- 7765. ____________________402816 Szárzúzó eladó 2,6M vízszintes teng. kalapácsos ir.ár. 400.000.-Ft. Tel: 06304533571 _________407790 Tárcsák, permetezők, vetőgépek, kerekek, felnik, grubberok, ekék, traktorok, homlokrakodók, henge­rek, fűkaszák, kombinátorok, műtrá- gyaszőrők, szárzúzók, stb. eladók. www.gg55.expressz.hu. Érd.: 20/ 332-9959. ________________408488 106-os dominátor, bontott alka­trészeit,plusz 1 db jabonaasztal jó állapotban eladó. Érd: 0630/2062- 005 és 0670/770-3306 408515 JÁRMŰALKATRÉSZ 215x70xR16 4x4-es téli gumi 90%-os állapotban, 5 lyukú acélfel­nire szerelve eladó. Érd.: 0630/ 955-1359. 408363 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter­heltre is. Tel: 20/972-9112. 406319 Készpénzért vásárolunk, ill. bizo­mányos értékesítésre átveszünk Opel, VW, Suzuki, Seat, Ford, Fiat, Renault, Daewoo, Toyota, Nissan szgk-t hiteltartozással is. Nyháza, Debreceni út 164. Tel.: 20/95- 823-06. 408483 Nissan Almera 1,5-ös benzines, Sedan 2003. 07. havi. Fekete metál 2013.07 hóig műszakival digit klíma, és teljes extrás. Sérülés- mentes szerviz és törzskönyves. Téli-nyári kerekekkel Irányár: 1,27 MFt 118 ezer km-el eladó. Érd: 0630/301-9296 ___________408541 Opel Astra F 1.6, 8 szelepes, 1994-es évjárat, kék, 5 ajtós, 1 év műszakival, hibátlan állapotban eladó. Ár: 330 E Ft, fix ár. Érd.: 0620/9729-112. __________408557 1990-es Lada 2107-es típus, 82 e km-rel, 1. tulajdonostól, rozsdamentes állapotban eladó. Robogót beszámítok. Ár: 205 E Ft. Érd.: 0670/246-7999. 408331 HASZONJÁRMŰ, UTÁNFUTÓ IVECO 1999. duplakerekes, dobo­zos (5m) hátfalas B. kát. eladó. Hitel-csere. 1,49 M. 20/9804-116. 408317 UTAZÁS Nyíregyháza, Szabadság tér 4. T.: 42/500-794 E-mail: info@skytravel.hu Kisvárda, Csillag u. 29. T.: 45/403-967 E-mail: kisvarda@skytravel.hu www.skytravel.hu Advent Bécsi nap . Hévíz 8 nap reg | Tunézia rep 8 nap all ' Egyiptom rep.+htl+all Jordánia rep+htl+fp Zöld Foki szg. 8 nap reg Dubai 8nap reg f Dominika 16 nap all ; Mediterrán hajóút 8 nap 4.990 Ftl 16.990 Ft 39.900 Ft-tól 64.900 Ft-tól 64.900 Ft-tól 138.900 Ft-tól I 149.900 Ft-tól 339.900 Ft-tól [ 71.000 Ft-tól I Egyéb járulékos költségeket az árak nem tartalmazzák. ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Csöves kukorica idei száraz darál­ható eladó. 3 E Ft/q. 0620/210- 0632. ____________________408599 Idared és Golden alma eladó. Érd. 0630/346-3111. __________407366 ÁLLAT Eladó magyar tarka üszőborjú, 1 hetes Érd: 0630/271-66-80 408500 Fűtsönleggazdaságosabban Q t)jO-tUZGl03liy39 anyag'kk^sátésú tőzegbrikettel! A termék használható cserépkályhábary kandallóban, illetve vegyes tüzelésű kazanban egyaránt. ■ MB*HsestiEetS9qi ■ Hamuja kivátótalajsoványító termék, alkalmas örökzöldek, tuiak, cserregj Fűtőérték 3900 kcal/kg Kiszerelés: 500-800 kg/Big-Bag zsák Ára: 4390 Ft/q (Kisebb kiszerelésben is kapható!) Beszerezhető: Mihály Tüzép, Nagyhalász, Arany János u. 158. Tel/Fax: ^202-458^ Eladó 2,5 q-ás fritz bika és 3 hóna­pos sarolin üszőborjú. Hízót beszá­mítok, autó csere érdekel. Érd.: 20/487-4054, 70/359-1623. I _________________________408319 Jó tollazatú piros tyúk eladó. 30 db felett ingyen szállítás. Tel.: 20/961- 8093 _________________________ 408579 Kukoricán nevelt fehér vágócsirke eladó. 30 db felett ingyen szállítás. Tel.: 20/961-8093 _________407672 [ Mártonnapi libavásár Tiszaeszláron 06-20-293-1393 szombatonként szerencsi piacon vagyunk 408222 Méhkaptárak eladók rakodók 4 fiókkal lemezelve 10 E Ft, fekvő 18- as 12 E Ft-tól. Tel.: 30/412-0330. ______________408653 Őshonos 20 hetes fekete erdélyi kopasznyakú baromfiak, 10 hónapos albínó szamárcsikó, és kuvasz kölykök, eladók. Érd.: 0630/359-62Ó3. __________408566 Póni olcsón eladó. Érd.: 0630/ 358-7028. ________________408391 Tyúkvásár! Barna, jó tollazatú tojó­tyúkok 420 Ft/db, fehé nagytestű 1150 Ft/db, kakas 1500 Ft/db november 9-től Nyíregyháza-Varga- I bokor. Tel.: 20/9370-200. 407845 2 db magyar bikaborjú 260-270 kg, 1 db Limuzin üsző 360-370 kg eladó. Tel.: 06-20/266-7297. 408589 NÖVÉNY Dohány termelési kvótát vásárolnék. Érd.: 0630/3231-333. __________________________________408667 Étkezési napraforgót vásárolok. Csak idei érdekel, szállítás megold- ható. Érd.: 0630/238-1525. 407628 Faiskolámban gyümölcsfa oltványok eladók. Nyitva hétvégén is. Érd.: Papp István Nagykálló Damjanich u. 18. 42/263-782, 30/627-5076. 402716 Faiskolámban gyümölcsfa oltványok eladók. Nyitva hétvégén is. Érd.: Papp István Nagykálló Damjanich u. 18. 42/263-782, 30/627-5076. 402723 Faiskolámban gyümölcsfa oltványok eladók. Nyitva hétvégén is. Érd.: Papp István Nagykálló, Damjanich u. 18. 42/263-782, 30/627-5076. 402968 Fenyőfa (lúc) kis és nagytételben eladó. Ár: 900 Ft/m-től. Érd.: 0630/9386-511. __________399823 Hámozási célra idared és jonatán almát veszek. 30/9655-561. 408336 Idared alma eladó. Érd.: 0630/ 617-5836. ________________408327 Kukorica (csöves) eladó. Érd.: 0670/632-1618. __________407795 Lucfenyő Karácsonyra! Közvetlenül a termelőtől, több ezer darabból választható. Ár: tételtől függően, megegyezés szerint. Tel.: 06 70 317 8240_________________ 408278 Nagyobb tételben Is, étkezési és takarmányburgonya, búza, olajnapraforgó és takarmányborső eladó. Érd.: 0630/9831-917. ________________________________________ _408374 Takarmányrépa eladó Nyíregyházán. Tel.: 0630/4533-390. 408522 30q kiffer körte eladó Újfehértón Érd: Tokaji út 147. Orosz Antal 408423 70 db diófa csemete és 25 mázsa sütőtök eladó. Érd.: 0630/9629­. 143 . 407677

Next

/
Thumbnails
Contents