Kelet Magyarország, 2011. november (68. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-28 / 278. szám

2011. NOVEMBER 2B.. HÉTFŐ REUT Háttér 3 « ÜNNEPI FÉNYBEN FÜRDIK A BELVÁROS Advent első vasárnapján ünnepi fénygyújtásra gyűltek össze a megyeszékhely lakói a Kossuth téren, ahol dr. Kovács Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd felkapcsolta a karácsonyi díszkivilágítást, hivatalosan is átadva ezzel a megújult Karácsonyi Forgatagot, a teret és a feldíszített fenyőfát az ünnepi sokaságnak. Az adventi koszorú első gyertyájának közös meggyújtása színvonalas kulturális műsorral párosult: fellépett többek között a Nyíregyházi Cantemus Kórus és a Szabolcs Néptáncegyüttes is. Az adventi időszakban kedden és csütörtökön délutánonként szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Kossuth téren. fotó: racskó tibor Az áruk eredetét is ellenőrzi fogják nyíregyháza. Az ünnepek közeledtével fokozott ellen­őrzésre számíthatnak a kará­csonyi, téli termékeket árusító üzletek, kereskedők, illetve a szolgáltató vállalkozások. A NAV munkatársai a kor- j mányhivatalok szakemberei- | vei közösen főként a nyugta-, | számlaadási kötelezettség teljesítését, a foglalkoztatás szabályainak betartását vizs­gálják, de az áruk eredetét, valamint a pénztárgépek üzemeltetését is ellenőrzik. A pénzügyőrök vizsgálják a jövedéki termékek beszerzé­sének, értékesítésének jog- J szerűségét, valamint, hogy a j szeszes italok tartalmaznak-e az egészségre ártalmas anyag­maradványokat. Vizsgálják továbbá azt, hogy van-e az alkoholtermékeken zárjegy és magyar nyelvű termékismer­tető, a dohánygyártmányokon pedig adójegy. Ezen túl akár helyszíni áru­foglalásra is számíthatnak azok az adózók, akik adófize- | tési kötelezettségüknek nem tesznek eleget, fennálló adó­tartozásukat nem rendezik. A NAV igyekszik az ellenőrzéseit úgy végezni, hogy a vásárlókat a legkevésbé zavarja. km 1323-ban a fennmaradt oklevelek szerint e helyen már vármegyei gyűlést Is tartottak. ajNagykálló b) Nagyecsed c) Kisvárda d) Szabolcs A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. | Karácsonyi adok-kapok Segítő szándékban nincs hiány, ám az anya­gi keretek mindenhol szűkre szabottak. nagykálló, TiszADOB. - Szíve­sen támogatnám a nemes kez­deményezést, de sajnos nincs miből - hangzik a válasz, ami­kor önkéntesek, civil szerveze­tek magánemberekhez, illetve önkormányzatokhoz fordul­nak segítségért. Az erkölcsi tá­mogatás nagyra értékelendő, de ha ehhez nem társulnak fo­rintok, tárgyi adományok, a jó célok kénytelenek hősi halált halni az elképzelések szintjén. Közeleg a Mikulás, majd pedig karácsony, a szeretet ünne­pe, ennek apropóján megkér­deztük néhány megyénkbeli település polgármesterét: ter­veznek-e olyan jótékony célú akciót, étel- vagy élelmiszer­osztást, amivel szebbé tehet­nék a településükön élő rászo­ruló családok karácsonyát. Gondoskodnak a betevőről Juhász Zoltán, Nagykálló pol­gármestere így tájékoztatta lapunkat: - Külön, kimondot­Minden tiszadobi gyermekhez ellá­togat az ősz szakállú öregúr. GALYAS JÓZSEF ' * Néhány napja az egyik nyíregyházi nagyáruházban lehetett „1 kg szerete- tet” adni a nélkülözőknek tartós élelmiszer formájában fotó: sipeki Péter tan karácsony környékén nem tervezünk élelmiszerosztást, hiszen mi egész évben igye­keztünk odafigyelni a váro­sunkban élő rászorulókra, és gondoskodni róluk. A legrosz- szabb helyzetben lévőknek a település segít abban, hogy karácsonyfához jussanak, és amellett tölthessék el az ün­nepeket. Karácsonyig még két alkalommal tartunk meleg- étel-osztást, jövőre pedig át­alakítjuk a szociális étkeztetési rendszert, ami alapján az ön- kormányzat olcsóbban tudja majd adni az ételt a nehezebb sorban élőknek. A mátészalkai önkormány­zat nevében dr. Takács Csaba jegyző nyilatkozott a Kelet- Magyarországnak. - Épp a múlt héten osztottunk élelmi­szert azok között, akik tartó­san munkanélküliek, illetve lakásfenntartási támogatást kapnak. Eddig mindig volt ki­mondottan karácsony idejére időzitett élelmiszerosztás. Azt, hogy idén lesz-e, a nehéz gaz­dasági helyzetünkre való te­kintettel nem tudom megigér- ni, de mindent megteszünk azért, hogy ne maradjon el ez a fajta segítségnyújtás sem! - tette hozzá a jegyző. Minden gyermek fontos! December 6-án Tiszadobon a helyi cigány kisebbségi önkor­mányzat és a Volt Állami Gon­dozottak Országos Egyesületé­nek Mikulása visz édességgel teli csomagot a helyi gyermek- otthon, óvoda és általános iskola fiataljainak. - Egyetlen esztendőben sem feledkezünk el a többnyire szegény család­ban vagy állami gondozásban j felcseperedő gyerekekről. Ők nem tehetnek a sorsukról, viszont mi sokat tehetünk a jövőjükért! Decemberben - a törődés és a gondoskodás je­leként - valamennyi tiszadobi gyermekhez ellátogat az ősz szakállú öregúr az önkor­mányzat, a CKÖ és a VÁGÓÉ jóvoltából. A felnőtteket ruha­adományokkal és tartós élel­miszerekkel igyekszünk segí­teni - mondta el Galyas József, a Volt Állami Gondozottak Or­szágos Egyesületének elnöke. A megyei Nőszövetség tagjaira a börtön vár. Ólmán Lászlóné elnöktől megtudtuk: a lelkes hölgyek nem követtek el semmi törvénybe ütközőt, viszont mindent elkövetnek majd jövő hónapban azért, hogy felkeressék és támo­gassák a Nyíregyházi Bünte­tés-végrehajtási Intézetben büntetésüket töltő nőket, első­sorban az édesanyákat. - Men­tőn, lelki segítő tevékenységet szeretnénk végezni, segíteni a karácsonyi anya-gyermek ta­lálkozásokat, és elérni, hogy a börtönviselt nőknek szaba­dulásuk után is legyen stabil támasza a társadalomban. KM-TG.PI Felkaroljuk a bör­tönben lévő nőket. ÓLMÁN LÁSZLÓNÉ g£ fife NÉZŐPONT Mán László Gondolni az elesettekre inden kará­csony közeled­tével enyhül­nek az emberi szívek, az ut­cákon pedig megjelennek a kéregetők. Adni jó és nemes, ez vezérel sokakat, amikor lehetőségeikhez mérten pró­bálnak meg segíteni máso­kon, könnyíteni embertársaik ilyen vagy olyan gondját. Lapunk évről évre akci­ókkal segít, néhány aján­dékátadáskor magam is tapasztalhattam, milyen meleg, kellemes érzés látni az arcokat, amikor megkap­ják azt, amire vágyakoztak, amire szükségük volt. Az em­ber sajnos gyarló, és olyanok is ki akarják használni, akik nincsenek igazán rászorulva, akik visszaélnek a jószívűek adományaival. Nehéz sza­vakat, minősítést találni az ilyen esetekre, ezt mindenki mélységesen elítéli. Aki valóban adni szeretne, az ne dőljön be bármilyen elesettnek, rászorultságát könnyfakasztóan, szívbemar- kolóan ecsetelőnek. Mert az ilyenek gátlástalanul tudnak hazudni. Nyáron magam láttam, amikor a gyógyszerre kéregető, elesettnek látszó férfi a papírdobozba dobált aprópénzből a szemben lévő trafikosnál vette meg a ciga­rettáját. Szerencsére ma már megvannak azok a nyomon követhető utak, amelyeken keresztül valóban a címzett kapja meg az adományt. Lehet ez pénz, lehet ruha, élelem vagy bármi más, amivel segíthetünk másokon. A lényeg az, hogy valóban az kapja meg, aki rászorult. Arra is gondolni kell, hogy itt nem csupán anyagi és tár­gyi adományokról van szó, ez is fontos, ám attól talán jóval többet üzen a gesztus: vannak, akik gondolnak az elesettekre, a nélkülözőkre, akiknek mindenki boldogulá­sa fontos! Ez talán a legfon­tosabb... man@lnform.hu A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adóigazgatóságának operatív ellenőrei a 48. héten a kővetkező településeken végeznek helyszíni ellenőrzéseket: Hétfő: Vasarosnameny. Kedd: Kisvarda; Szerda: Nyírbátor, Nyírgelse, Nyírgyulaj. Csütörtök: Baktalórántháza.Ofehértó, Besenyőd. Péntek: Rakamaz. © MEGKÉRDEZTÜK: Ön szokott adakozni? DANKÓNÉ PAPP ERZSÉ- KATÓMÉ NOVÁK ÉVA: DUDÁS MIKLÓS: Rend­BET: Egyre nagyobb szűk- A szeretethez nem kell szeresen viszek ruhát a ség van felajánlásokra. toll arszényl Vöröskeresztnek. GALYAS ZSOLT: Én a RÁSKI JÁNOS: Én BODNÁR TAMÁS: segítséget kérők tábo- polgárőrként szeretnék Időmet és erőmet a köz rába tartozom. »adni", jót tenni. szolgálatába állítom. Dankóné Papp Erzsébet és családja tavaly az egyház­nak adományozott ruhákat.- Egyre több a rászoruló, nagy szükség van ilyen szívből jövő, önzetlen felajánlások­ra - válaszolta a családanya.- Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele. A szeretethez nem kell teli er­szény - idézte Szent Ágoston gondolatait Katóné Novák Éva.- Ha valakinek egy megértő, jó szóra van szüksége, azt adom neki, ha ruhára, ételre, lehető­ségemhez mérten segítek. De nem árt óvatosnak lenni, so­kan ugyanis nem felruházást, hanem megruházást érdemel­nének az életmódjuk miatt!- tette hozzá. Dudás Miklós a Vöröskereszt Malom utcai iro­dájába viszi felajánlásait. - Az utcai koldusokkal szemben fenntartásaim vannak, a tele­fonos adományvonalakat vi­szont megbízhatónak tartom - vélte a családfő. Galyas Zsolt (Tiszadob): - Én nem a felaján­lók, hanem a segítséget kérők táborába tartozom. Abból a ke­vés jövedelemből, amit meg­keresünk, szinte lehetetlen megélni, nevelni a gyereke­ket. A Kistelekiszőlőben élő Ráski János és Bodnár Tamás inkább szabadidejét és erejét ajánlja fel a „köznek”. Mint mondták: hamarosan megala­kul lakóhelyükön a polgárőr­ség, amelynek önkéntes, segí­tőkész, éber tagjai lesznek. «MANÓ MATINÉ Minden vasárnap Manó matiné várja a legkisebbeket Nyíregy­háza belvárosában, ahol a bábelőadást kézműves foglalkozás követi. Legutóbb gyertyát öntöttek a gyerekek, fotó: racskó tibor

Next

/
Thumbnails
Contents