Kelet Magyarország, 2011. november (68. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-21 / 272. szám
2011. NOVEMBER 21.. HÉTFŐ KELET Sport 11 Tetszett, nem tetszett Stefan Feketét gyakran nem tudták megállítani a gyűrűhöz vezető úton FOTÓ: RACSKÓ TIBOR A vágyak teljesüléséhez a péntekihez hasonló módon kell hozni a kötelezően elvárt győzelmeket. kosárlabda. Közel négy év eltelte, azaz 2008. január 12-e után, zsinórban hat elszenvedett vereséget követően sikerült újra legyőznie a Zalaegerszeget a Marso-Vagép NYKK-nak. A nyíregyházi élvonalbeli férficsapatnak ennél hosszabb negatív szériája csak a Körmend ellen van, a pénteki sikerrel (82-71) egy másik dunántúli fellegvár elleni rossz sorozatot zárt le Ferenczi Tamás legénysége- amúgy az NYKK trénere is most örülhetett először a ZTE elleni győzelemnek. Azt nem állítanánk, hogy a bajnokságbeli harmadik siker egyenértékű azzal, mintha tavaly vagy azelőtt verte volna meg a csapat a zalaiakat, de a momentán siker nélküli sereghajtó elleni két pont azért értékes, mert a Pécsen kapott negyvenhatos erősségű földrengés után kellett újjáépítkezni a romokon. Ferenczi Tamás edzőt arra kértük, hogy a „tetszett” és a „nem tetszett” kategóriába sorolja be a pénteken történteket. Sokkal fegyelmezettebben- Tetszett, hogy a legutóbbi, pécsi mérkőzésünkhöz képest sokkal, de sokkal fegyelmezettebb volt a támadójátékunk, a csapat a mérkőzés nagy részében a megbeszéltek szerint játszott - mondta a vezetőedző. - A védekezésünk kellően agresszív volt, éppen úgy, mint a pécsi kisiklást megelőző mérkőzéseken, ennek köszönhetően sok labdát szereztünk, és az ezekből indított gyors támadások végén könnyű kosarakat szereztünk. Tetszett, hogy nyolc játékost tudtam forgatni a mérkőzés közben, és bármilyen összetételben is voltunk a pályán, a játék minősége nem romlott. Az is örömteli, hogy mind a nyolc kosaras pontot is szerzett. Tetszett az, hogy nyertünk, de bosszantó volt, hogy huszonhárom pontos előnyünknél, amikor már azon töprengtem, hogy jöhetnek a fiatalok egy kis tapasztalatszerzésre, akkor szétesett a támadójátékunk. Az egyéni megmozdulásokat erőltettük, ahelyett, hogy türelmesen játszottunk volna, a Zete pedig zsinórban dobott négy hármassal izgalmassá tette a végét. Ami viszont tetszett, hogy a hatpontosra csökkent különbség után is tudtunk újítani. Továbbra sem tetszik, ahogy büntetőzünk, és ahogy a triplákat dobjuk, pedig az edzéseken nagy hangsúlyt fektetünk a dobómunkára. Nemcsak a távoli kosaraink, hanem a kísérleteink száma is aggasztóan kevés. Az idényt büntetőzésben rosszul kezdő Ivan Miskovics ezen a téren látványosan javult, de mindig akadnak, akik rosszul céloznak a vonalról. Ez azért figyelmeztető, mert ilyen módon meccseket is lehet veszíteni. A palánk alóli pontjaink száma megfelelő, de nagyobb egyensúlynak kellene lennie a mezőny- és centerjátékunk között. Összességében azért pozitívan ítélem meg a pénteki teljesítményünket. Felfelé Is figyelhetnek A többi eredmény ismeretében különösen fontos volt a Zete elleni siker, hiszen ebbena fordulóban több rivális is bravúros győzelmet aratott. Felfelé vagy lefelé figyel inkább a tréner?- Olyan értelemben is ránk fért a siker, hogy a zalaiakat három győzelemmel leszakítottuk, és azért akad még olyan csapat, amelyik rosz- szabbul áll, mint mi - véli Ferenczi Tamás. - Az sem baj, hogy olyan csapatoknak vannak bravúrjai, amelyeket mi már legyőztünk, gondolok itt a Kaposvárra és a Jászberényre. Mindezek ismeretében valóban lehet esélyünk arra, hogy harcban legyünk a felsőházért, de ehhez a kötelezőnek vélt győzelmeket ugyanúgy hoznunk kell, mint eddig. km-bt Ismét meccselhetnek a Városi Stadion műfüvén Januárban rajtol a nagypályás III. Football Factor-Stadion Diner Étterem Kupa. labdarúgás. A név változik, a lényeg marad! A következő esztendő első két hónapjában ismét szinte nonstop fog pattogni a labda a Városi Stadion műfüves pályáján, a Nyírsuli újfent megrendezi a nagypályás felkészülési tornáját. A január derekán rajtoló sorozat ezúttal a III. Football Factor-Stadion Diner Étterem Kupa nevet viseli. A szervezők huszonnégy együttest várnak, a résztvevők négy hatos csoportban kezdik a küzdelmeket. A sorsolás a hagyományoknak megfelelően nyilvános lesz, mégpedig december kilencedikén a Városi Stadionban. A mérkőzéseken a csapatokban bárki megkötés nélkül szerepelhet, érvényes sportorvosi engedély sem szükséges. A csoportmeccsek 2x40 percesek, a folytatásban 2x45 percesek a mérkőzések, és természetesen a nagypályás szabályok érvényesek. A feltételekről, a nevezésről részletes felvilágosítással a 06-20/388-1402-es vágy a 06- 42/500-242-es telefonszámon szolgálnak. KM-ML A győztes páros a dobogó tetején, balra Sallai Zoltán FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Sallai Zoltánék páros sikere asztalitenisz. A budapesti szövetség veterán ranglistaversenyén a 40-49 éves korosztályban újra meghatározó szerepet játszott Sallai Zoltán. Az immár nyírbátori színekben sportoló versenyző egyéniben az elődöntőbe jutott, párosban pedig ettől is jobban szerepelt, hiszen a tatabányai Saláta Ferenc oldalán megnyerte a viadalt. KM Az idei döntőt a nyírbátoriak nyerték a balkányiak ellen fotó: mán László C KOSÁRLABDA: NB 1. A csoport Férfiak, a 7. forduló további eredményei Debrecen-Körmend 60-84(13-24,12-28,14-18,21-14) Kaposvár-Paks 82-60 (26-22,18-10,17-10,21-18) Sopron-Falco KC 61-62(1717,8-15,14-14,22-19) Szolnok-PécsiVSK 109-80 (35-20, 32-18,19-21,23-21) Jászberény-Albacomp 61-90 (15-25,17-19,16-27,13-19) SZTE-Szedeák-Kecskemét 77-71 (14-23,18-19,19-19,26-10) 1. Körmend 7 6 1 616-466 13 2. Szolnok 7 6 1 622-473 13 3.Albacomp 7 6 1 601-466 13 4.FalcoKC 7 6 1 589-518 13 5. Kecskemét 7 5 2 545-457 12 6.Paks 7 4 3 544-544 11 7. Sopron 7 3 4 520-542 10 8. Kaposvár 7 3 4 536-579 10 fi kilrímmiliÁvn y. Nyiregynaza 7 3 4 488-578 10 10. Pécs 7 2 5 542-580 9 11. Szeged 7 2 5 543-589 9 12. Jászberény 7 2 5 494-573 9 13. Debrecen 7 1 6 485-660 8 14. Zalaegerszeg 7 _ 7 463-563 7 Herpai Gábor ú| megyei csúcsot ért el FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Nem mentek a dobások a pasaréti csatában kosárlabda. Szombaton sem sikerült megtörnie a Vasas-Csata DSE II elleni rossz sorozatát a Nyíregyházi FSE-NYKS-nek. Az amatőr női NB I-ben lejátszott fővárosi mérkőzésen a vendégek alapvetően szoros csatára kényszerítették ellenfelüket, de a rossz dobószázalék miatt nem volt esély a győzelemre. A főiskolások 63 mezőnykísérletéből csak 17 ért célba, ami 27 százalékos mutató, az elrontott kísérletek következtében a lepattanócsatát is alaposan ( 49-29) megnyerték a hazaiak. Örvendetes volt viszont a legfiatalabb vendégjátékos, Boros Dóra bátor játéka, amely hat kiharcolt személyi hibát is eredményezett. A találkozó sorsa összességében a második negyedben dőlt el, akkor alakult ki a meccs végéig meglévő 15 pontos differencia. KM Ónya Bernadett nyolc pontig Jutott FOTÓ: SIPEKI PÉTER Vasas-Csata DSE ll-Nylregyházl FSE- NYKS____________________62-47 (15-12,26-11,11-10,10-14) Pasarét, 80 néző, v.: Gaál, Menyhárt. NYFSE-NYKS: Papp K. 13, Tóth K. 7/3, Tatai Tímea, Páll V. 16, Ónya 8. Csere: Czlránku, Nagy Á„ Soós R., Popenko, Boros D. 3, Földesi V. Edző: Farkasinszki Gyuláné. Herpai Gábor az élre pillangózott úszás. Tizedik alkalommal rendezték meg Hódmezővásárhelyen a nemzetközi szenior úszóversenyt, amelyen a magyar klubok képviselői mellett szlovák, szerb, horvát és román versenyzők is rajthoz álltak. Nyíregyháza szenior úszóegyesülete, a Nyírsenior ’97 SE három versenyzővel (Mészáros Edit, Herpai Gábor és Vasváry Zoltán) képviseltette magát, s ők egy arany- és két bronzéremmel zárták a viadalt. Az elsőséget Herpai Gábor szerezte, aki 50 méteres pillangóúszásban új megyei rekordot ért el. km © SZENIOR VERSENY 10. Hódmezővásárhelyi nemzetközi úszóverseny, a Nyírsenior '97 SE versenyzőinek eredményei 50 m férfi pillangó _______________ Ili, korcsoport: 1. Herpai Gábor 27.79. 50mnől pillangó________________ ill, korcsoport: 3. Mészáros Edit 45.75. lOOmnőI gyors _________ Ili, korcsoport: 3. Mészáros Edit 1:24,30. 200 m női gyors _______________ Ili. korcsoport: 4. Mészáros Edit 3:15.30. www.sostort.hu Az akció a délutános belépőjegyekre nem vonatkozik! 4 harmadik alkalom december 16-ig felhasználandó! Felnőtt belépő felnőtt, kedvezményes belépő kedvezményes korú belépésére jogosít: látogasson el két alkalommal az Aquarius Élményfürdőbe, tartsa meg a belépésnél kapott blokkokat, melyeket felmutatva harmadik látogatásakor ingyen veheti igénybe a fürdő alapszolgáltatásait. November 15. és december 15. között HIRDETÉS