Kelet Magyarország, 2011. november (68. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-14 / 266. szám
785686 16 Képes krónika 2011. NOVEMBER 14., HÉTFŐ Nurszuttan Nazarbajev fotó: internet Életében kapott szobrot a kazahok államfője A saját magáról elnevezett parkban kapta az emlékművet. Moszkva. Még életében szobrot emeltek a kazah államfőnek Almatiban, az egykori fővárosban. Az első kazah elnökről, azaz magáról Nurszultan Nazarbajevről elnevezett parkban ünnepélyesen felavatták a Kazahsztán elnevezésű kompozíciót. A bronzból, gránitból és márványból készült alkotás sólyomszárnyakat ábrázol, középpontjában az államfő szobra foglal helyet. Nazarbajevet ülő helyzetben ábrázolták, amint jobb kezével épp megfogni készül valamit. Almati főpolgármestere beszédében azzal indokolta, hogy még életében szobrot emeltek az államfőnek, hogy „céljuk a kazah társadalom további konszolidációja, amelynek középpontjában az elnök politikája áll. A szobor Kazahsztán történelmi múltjának, dinamikus jelenének és ragyogó jövőjének folytonosságát jelképezi” - mondta Ahmetzsan Jeszimov. A Respublika-kz.info kazahsztáni hírportálon megjelent beszámoló szerint a szoborkompozíció felavatásán megjelent Nazarbajev lánya és nővére is. MTI C A NAP VIDEÓJA Majdnem lenyeli a szörföst A szörföst majdnem lenyelte egy bálna. A videó Kalifornia partjainál készült. O További videók vldao.szon.hu Macskamosás- mosógéppel... London. Véletlenül „kimosta” géppel a macskáját is egy brit nő, ám a két hónapos kölyök túlélte a „vízözönt”. A macska egy óvatlan pillanatban bújt be a mosógépbe, míg gazdasszonya újabb koszos ruhákért ment. Mikor visz- szatért, a macskát nem vette észre, és beindította a programot. Nem sokkal később feltűnt neki, hogy a macska nincs a közelében. A masinához rohant: a macska vízben fuldokolt. Bár sok víz került tüdejébe, a kölyök túlélte a kalandot. MTI ■ KÖLTŐI LELKŰ VADMACSKA „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének a vad- macskák..." Hogy ezt már József Attila megírta? De nem pont így! Na ugye! fotó: internet © MEGER EGY MOSOLYT Vendégségbe készültünk a férjemmel, és a kislányunk érdeklődve nézte, ahogy az édesapja felveszi a szmokingját:- Apa, ezt a ruhát nem kellene felvenned! - szólalt meg.- Miért nem, kicsim? - kérdezte a férjem.- Tudod, másnap reggel mindig fáj tőle a fejed! G További viccek humor.szon.hu KELET-TilXI MAGYARORSZÁG UTAZZON VELÜNK! 444-444 WWW.FOTflXIHYIREGYHAZA.HU HIRDETÉS KELET A Petőfi-legendárium egy újabb fejezete Petőfi lehetséges nyughelyét azonosította be egy fiatal kutató. Budapest. Új lendületet kaphat a Petőfi-kutatásnak Szűcs Gábor Petőfi halála - Fehéregyháza, 1849. július 31. című kötete, a fiatal Petőfi-kutató ugyanis könyvében a költő sírjának lehetséges helyét is meghatározza. „Nem titkolt célom volt, Petőfi Sándor fotó: internet hogy a Petőfi Sándor halálával kapcsolatos tévképzete- ket eloszlassam. Sok olyan tudományosnak láttatott állítás kering még manapság is, amelyeket semmilyen forrás vagy más kézzel fogható bizonyíték nem igazol” - fogalmazott Szűcs Gábor az MTI-nek. Példaként a legismertebb, úgynevezett Ispánkút-el- méletet említette, amely szerint a költőt vélhetően a Héjjasfalva felé vezető úton érte a halál. Itt ma emlékmű is magasodik. Szűcs Gábor a költő elesté- nek legvalószínűbb helyszínét is kikövetkeztette. A kötet szerint a menekülő Petőfi a fehéregyházi csata fő helyszínétől „egy öreg ágyú lövés- nyíre, a Szöliőhegy nyugati lábánál” elterülő kukoricásban lelte halálát. Az is szerepel a könyvben, hogy nem dzsidával, hanem karddal oltották ki az akkor már fegyvertelen és holtfáradt költő életét. MTI A szilikonbetét mentette meg végül az életét LONDON. Melltartójának szilikon betéte mentette meg egy autóbalesetet szenvedett nő életét Nagy-Britanniában, aminek hatására kebelna- gyobbító műtétet hajtatott végre magán. A 28 éves nő „csirkemell-fi- lének” nevezett melltartótömítésekkel láttatta kebleit a valóságosnál nagyobbaknak. Az idén azután, egy esős napon súlyos autóbalesetet szenvedett, bordái törtek és a tüdeje is megsérült. Az orvosok szerint, ha nincs a melltartójában szilikon látszatkebelnövelő betét, akkor nem élte volna túl a karambolt. „Gyűlöltem a melltartóbetéteket, de a baleset éjjelén életemben először nagyon hálás voltam nekik” - idézte a brit Metro újság a nőt. MTI- IDEGENVEZETŐ SZERETNE LENNI Dóri, a mátészalkai diáklány az érettségi után Idegenvezetői tanulmányokat szeretne folytatni. Szabadidejében Imád nyüzsögni, pörögni, szereti a nagyvárosi életet. fotóuanics attila Sikeres volt a Fridge Fesztivál Egy trükkös ugrás története fotó: magAn archívum Megvédte címét a Fridge tavalyi freeskl bajnoka. Budapest. Családosok is kilátogattak szombaton a Monster Energy Fridge Fesztiválra, ahol a free sízők bámulatos, négyfordulatos ugrásokkal lepték meg a közönséget. Az est csúcspontja Beardyman és a Pendulum teltházas koncertje volt. Szombaton a legkisebbek is kipróbálták a Városliget jegét: az U8-as hoki csapat apró játékosai meccset játszottak egymással. A szervezők arcfestéssel, jégszobrászattal, busókkal várták a családokat kora délután, később pedig a freeski legj obbjai kápráztatták el ugrásaikkal a közönséget. A tömeget és a versenyzőket Soerii és Poolek melegítette be a középdöntőre, ahol Csanaky Péter és Trso Lukács Lego képviselte a magyar ridereket. A tömeg hatalmas ovációval fogadta az ugrásokat, de ezen a napon is csak a nyolc legjobb jutott a döntőbe. A végső küzdelem előtt Beardyman alias Darren Formannek lépett a színpadra. A beatbox királyának sosincs két egyforma előadása: a Fridge fesztiválon is különleges koncerttel izzította a versenyzőket a döntőre. Fellépésére DUB FX is kíváncsi volt. A két kultsztár a Fridge fesztiválon találkozott először és hatalmasat buliztak a Pendulum koncertjére. A legnehezebb három - és négyfordulatos ugrásokban bővelkedő versenyt és az 5000 eurós fődíjat végül Elias Ambühl nyerte, aki megvédte tavalyi cimét. A második helyen Kai Mahler végzett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig PK Hundér állhatott. A szombati napot a Pendulum őrületes bulija zárta. A csapat két éve nem járt Magyarországon, így több ezer fesztiválozó várta őket a nagyszínpad előtt. ékn Pokolgépnek vélt nyomkövető Bombariadó volt a feleség féltékenysége miatt. London. Bombariadót okozott egy feleség féltékenysége Nagy-Britanniában: a nő férje sportkocsijának alvázára nyomkövetőt rakatott, amelyről a férfi azt hitte, hogy pokolgép. A 35 éves feleségnek azután lett gyanús a férje, hogy a férfi később kezdett hazajárni, amit munkájával magyarázott. Az asszony magánnyomozókat bízott meg, akik pedig mágneses rögzítéssel nyomkövetőt tettek sportkocsijának aljára. A készüléket azonban egy autómosás után felfedezte a férfi, aki azonnal pokolgépre gyanakodott, mert munkája - banki csalások leleplezése - okán éppenséggel akadhatnak komoly ellenségei. Értesítette a rendőrséget. A riadó nem tartott sokáig, mert a férj a feleségének is telefonált, aki kénytelen-kelletlen felfedte a történteket. MTI AMELVBEN ELMESÉLEM, MIT GON PÓLÓK A KAPHELVETTE INKÁBB BEMUTATOK EGV TÁNCOT.. MOST NEM UGATLAK MEG... CSŐLÁTÓNKRÓL. <13 AHA. EZ A MAGYA RÁZATA A FURULYÁZÓ PALOTA- > Pi nosinekq Q!2 Telefont kitiltó ruhabolt new YORK. Mobiltelefonjaik leadására kéri vásárlóit egy újonnan megnyílt amerikai ruhabolt. A Weatherproof- termékeketárusítóApartment 32 nevű áruház a héten nyílt meg New York központjában. Telefontalan üzletpolitikájával az a célja, hogy a vevők beszélgetésbe elegyedjenek egymással, kapcsolat alakuljon ki köztük, a hangulat meghittebb legyen. A vevőket látogatóknak hívja a személyzet, míg tagjai helyi lakosoknak nevezik magukat. A Weatherproof cég szeretné működési modelljét globális partnerek révén elterjeszteni Ázsiában és Európában, utóbbiban Olaszországban és Nagy-Britanniában - írta a Yahoo amerikai hírportál. MTI