Kelet Magyarország, 2011. október (68. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-05 / 233. szám
2011. OKTÓBER 5.. SZERDA KELET Háttér 3-TERÍTÉSI VERSENY Első alkalommal rendeztek pincértanulóknak terítési versenyt, mellyel Gaál Ferencnek állított emléket a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Nyíregyháza és Környéke Regionális Szervezete. A verseny nyertese Szanyi József (középen), a nyíregyházi Sipkay Barna középiskola tanulója lett, aki ezzel elnyerte a vándorserleget is. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR „Életmentő” felajánlások A gyerekekkel foglalkozó szervezeteknek szívesen adnak az emberek illusztráció: km-archív Pár tízezer forint a legkisebb, míg 17 millió a legnagyobb összeg, amit civil szervezet kapott a megyében. NYÍREGYHÁZA, JANÓ. A 2011-es évben több mint 92 ezer magánszemély élt a lehetőséggel és ajánlotta fel adójának 1%- át a civil szervezetek részére. Csak összehasonlításképpen: 2010-ben kb. 77 ezer felajánló volt - kapta lapunk a tájékoztatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságától. Idén a magánszemélyek összesen 1266 támogatandó civil szervezetet jelöltek meg adójuk 1%-ának kedvezményezettjeként, a felajánlott összeg pedig összesen több mint 201 millió forint. A legnagyobb segítség A kedvezményezettek száma évről évre - ha csekély mértékben is - nő, hiszen 2010-ben csak 1223 kedvezményezett volt. A felajánlott összeg ugyanakkor csökkenő tendenciát mutat, ugyanis 2010-ben 221 millió forintról rendelkeztek az adózók. A legnagyobb támogatásban részesülő kedvezményezettnek megyénkben 17 266 806 forintot ajánlottak fel a rendelkező nyilatkozatot tevő adózóink.- A személyi jövedelemadó egyszázalékából származó támogatás nélkül ellehetetlenülnénk, a fennmaradásunk válna kérdésessé - mondja az idén nagykorúvá érett, 1993- ban alakult, már nemzetközileg is elismert nyíregyházi A adózók felajánlása adja az éves költségvetésünk 45-50 százalékát. BORNEMISZA ANDREA Állatbarát Alapítvány kuratóriumának elnöke. Bornemisza Andrea úgy látja, a civil szervezeteknek ez a felajánlás jelenti a legnagyobb segítséget, máshonnan a napi működéshez (sem állami, sem pályázati támogatásból) Uyen jelentős plusz forrásra nem számíthatnak. Önerőből nem Jutna rá Az alapítvány minden évben több mint 10 milliós, az elmúlt két esztendőben a megyében a legmagasabb támogatást kapja az egyszázalékokból.- A nyilatkozók a következő évre teremtik meg a működésünk alapjait. A felajánlásuk adja az éves költségvetésünk 45-50 százalékát, így esetünkben is igaz az, hogy a nyilatkozat az adózóknak semmibe sem került, az állatotthonban élő macskáknak és kutyáknak viszont az életet jelenti - fogalmaz az elnök, aki szerint sokat számít, hogy megalakulásuk óta a tevékenységük nyomon követhető, bárki bepillanthat az alapítvány munkájába, a Csatorna utcai otthon életébe.- Településünket 2001 márciusában természeti katasztrófa (árvíz) sújtotta, mely átalakította a lakosság összetételét - mondja Nagy Balázsné, a jándi Vadvirág Óvoda vezetője. - Ezek a változások tették lehetővé számunkra régi óvodai nevelési programunk módosítását, és a helyi értékeket előtérbe helyező környezet- védelmi program elkészítését. Azóta azon fáradozunk, hogy a megvalósításához szükséges eszközöket és feltételrendszert megteremtsük a gyermekeknek. Vásárok, jótékonysági bálok szervezésén túl komoly segítséget kapunk az öt éve működő „Jándi Óvodás Gyermekekért Alapítványitól is.- Idén az egy százalékból 200 ezer forint érkezett, melynek felhasználásáról most folynak az egyeztetések. Az elmúlt években az egy százalékos támogatásból sikerült egy fi- lagóriát készítenünk, 35 darab új ágyat vásárolni, bábszínház készletet és rengeteg készség- fejlesztő játékot beszerezni. Ezeket a költségvetésből nem tudtuk volna megoldani. A Down Egyesület is jelentős támogatást kapott az egyszázalékokból. Az összeget a Csodavár Korai Fejlesztő Centrum megnyitására, elindítására fordította az egyesület- tudtuk meg Kisari Károlytól.- Célunk a korai fejlesztésre szoruló gyerekek ellátásának javítása, olyan környezet és programok kialakítása, amely a gyakran kellemetlen kezeléseket is élménnyé teheti számukra. KM Elveszíthetik a támogatást Az 1266 civil szervezetből eddig 744 kedvezményezett nyújtotta be a 1137A adatlapot postai, illetve elektronikus úton. Az adatlap benyújtására előírt határidő - amely a felszólító levél kézbesítéséhez igazodik - hamarosan valamennyi kedvezményezettre nézve letelik, így felhívják minden potenciális kedvezményezett figyelmét arra, hogy az adatlapot a megszabott határidőre nyújtsa be, ellenkező esetben eleshet a felajánlott összegtől. Eddig 618 kedvezményezettnek már kiutalták a felajánlott 1%-os összeget. Sok adatlapot hibásan, hiányosan nyújtanak be, eddig 181 felhívó levelet küldött ki az adóhatóság. © MEGKÉRDEZTÜK: Ön szerint biztosan jó helyre kerülnek az adó egyszázalékok? BÍRÓ EVELIN: A szüleim minden évben helyesen döntenek. DUDÁS GABRIELLA: Nem lehetünk 100 százalékig biztosak benne. TARKÓ LÁSZLÓNÉ: Csak se|thet|ük, hogy arra fordítják, amire adtuk. RADICS TIBOR: Nézzük meg, kinek adományozunk! PÉTERVÁRIJÁNOSNÉ: Egy része illetéktelen zsebekbe vándorol. —KORSOVECZKY ZOLTÁN: Fennáll a visszaélés lehetősége. A nyírbogdányi Biró Evelin így válaszolt: - A szüleim minden alkalommal a helyi iskolát segítik adó egyszázadaikkal. A szívből jövő felajánlásoknak látható eredménye van, így kétség sem férhet hozzá, hogy helyesen döntöttek. A besenyődi Dudás Gabriella kételyeinek adott hangot: - Nem lehetünk 100 százalékig biztosak benne, hogy forintjaink valóban célt érnek. Ez nem csak az utcán jótékony célra gyűjtögetők esetében van így, igaz az adóforintokra is. Pétervári Jánosné (Nyíregyháza): - Aki teheti, ajánlja fel a 2xl százalékot jó célra, mert rászorulókon segít vele. Ettől függetlenül nem tartom kizártnak, hogy a szívből adott forintok egy része illetéktelen zsebekbe vándorol. Tarkó Lászlóné (Nyíregyháza): Sajnálatos módon nem követik nyomon kellőképpen az adó egyszázalékok útját, így csak sejthetjük, hogy arra fordítják, amire adtuk. Ä nyírbogdányi Radics Tibor és cimborája, a kótaji Korsoveczky Zoltán azonos véleményen volt. Mint mondták, alaposan meg kell nézni, milyen szervezetnek adományoz az ember, hiszen nem egyszer előfordult már, hogy nem a gyerekeknek vagy a hajléktalanoknak lettek jobbak az életkörülményei, hanem azoknak, akik kezében a „kasszakulcs” volt. NÉZŐPONT Nyéki Zsolt Százalékos milliárdok ár inkább jelképes, de vitathatatlanul jelentős lépés volt a demokratikus társadalmi berendezkedéshez vezető úton az adózóknak adott jog, amellyel adójuk l, illetve l+l százalékának sor- *1T' '11 sáról rendelkezhetnek. Azt megelőzően ugyanis a totalitárius államhatalom a lelkek, gondolatok mellett a jövedelmekre is rátelepedett, és a „nép bölcs fiai” vindikálták a jogot az emberektől elvont pénz felhasználásához. Ennek az eredményét még unokáink is látni, pontosabban nyögni fogják. Tudjuk persze, a beszedett adó meghatározó részének elköltésében elkerülhetetlen a központi szándék, hiszen utakat kell építeni, óvodákat, iskolákat, egyetemeket, kórházakat kell üzemeltetni, de a nemzet- és közbiztonság óvása is költséges dolog. Az adóalanyi gesztus lehetősége azonban nem erről szól: a társadalom egészén belül fellelhető kisebb-nagyobb közösségekhez lehet közvetlenül, és ami fontos: szabad akaratból eljuttatni a segítséget. A direkt ellenszolgáltatás elvárása nélküli segítség a nemes tett kategóriája, és az összetartozás érzését erősít a tudat, hajó helyre kerülnek a keserves munkával megkeresett adóforintok. Márpedig jó helyből van bőven e hazában: éhező, beteg gyerekek, tanulni akaró, tehetséges fiatalok, támaszra szoruló idősek kapaszkodnak az anyagiak formálta mankóba. Történelmi és irodalmi emlékeinket ápolók, a magyarság épített és szellemi öröksége fölött őrködök terelik nemes célok szolgálatába a kapott pénzt. Ugyanakkor azt is látni kell: az 1 százalékból részesedni hatalmas felelősség. Amikor adósságtól fuldoklik az ország és polgársága nagy része, s amikor a létfenntartás a keresők mind nyomasztóbb terhévé válik, akkor érzékenyebben reagálunk az elvonásokra. Nagyobb elvárások mentén kísérjük figyelemmel az adó útját, és szigorúbb a kontroll, hiszen ez a jelképes 1 százalék is milliárdokra rúgó összeg. S^iiirrEmhu 99 Éhező, beteg gyerekek, tanulni akaró, tehetséges fiatalok, támaszra szoruló idősek kapaszkodnak az anyagiak formálta mankóba. A falu nevének forrása a szláv „nagyapa nélküli" jelentésű személynév, a) Tiszabezdéd b) Komlódtótfalu c) Nyírtass d) Szamoskér A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el.- NEM CSAK A HÚSZÉVESEKÉ... A Nyugdíjasok Világnapját színes programmal ünnepelték az Alvégesi Művelődési Házban Nyíregyházán. fotó: racskó tibor Őszi ház körüli munkák a Sóstói Múzeumfaluban nyíregyháza. Ismét itt az ősz, a betakarítások, a ház körüli munkák ideje. Nem múlhat el úgy ez az időszak, hogy ne legyenek különféle kukoricához kapcsolódó ténykedések: tengeritörés és -fosztás, morzsolás, darálás és pat- togtatás, de a cirok- és pa- szulycséplés cséphadaróval éppúgy élményt tónál, mint az almaaszalás vagy a káposztasavanyítás (hú, de finom is a káposztatorzsa!), illetve a paprika- és dohányfűzés. S ha mindezeken a tevékenységeken keresztülverekedte magát a gyanútlan látogató, akkor az anarcsi házunkban frissen sütött rakott puliszkát kóstolhat, tetszés szerint túrós vagy lekváros ízesítéssel - tájékoztatta lapunkat a múzeumfalu. KM