Kelet Magyarország, 2011. október (68. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-28 / 253. szám

2011. OKTÓBER 28.. PÉNTEK ÜBET Háttér 3 NÉZŐPONT Palla Ő fogyaszt, én fizetek? nergiatakarékos izzókra cseréljük a régi körtéket, nem □i úsztatjuk fényár­ban a lakásunkat, kihúzzuk a „munkanélküli” mobiltöltőt a konnektorból, és élesítjük tévénkén az elalvás- kapcsolót. Mi, gyáva, de jog­követő fogyasztók mindössze ennyit tehetünk a minden­napokban azért, hogy ne érjen villámcsapásként bennünket a villanyszámla. A bátor becste­lenek ennél jóval messzebbre mennek: illegálisan rácuppan- nak egy-egy vezetékre, vagy visszapörgettetik mérőórá­juk számlálóját egy korrupt szakival, aki felvillanyozódva várja a rövid távú megtérü­léssel kecsegtető „befektetési lehetőség” iránt érdeklődők - némi fáziskéséssel érkező, de mindkét fél számára hasznot ígérő - megkeresését. Hogy mindez szabálytalan, törvény­telen és nem utolsó sorban büntetendő, szikrányit sem érdekes mindaddig, amíg le nem buknak a cinkosan össze- kacsintók. Az alapvető erkölcsi aggá­lyaimtól eltekintve, teljesen hidegen hagyna, ki hogyan próbál manapság „ügyesked­ni”, hiszen lassan ott tartunk, hogy ha az ember nem lop, csal, hazudik ahol és amikor csak tud, (éh)halálra vagy fedél nélküliségre ítéli önma­gát. A hatóság ezzel szemben - nagyon helyesen - teszi a kötelességét: lecsap azokra, akik törvényt szegnek. Amit igazán felháborítónak tartok, az a drága(látos) szol­gáltató etikátlan magatartása, trükkös könyveléstechnikája, amivel a rendszeresen fizető, becsületes fogyasztók nyaká­ba varrja az áramtolvajlások miatt kieső bevételeket. Hogy mindezt melyik sorban tűnteti (f)el számláján az E.ON, még egy számmisztikus sem tudná megmondani, a megrázó vég­eredmény miatt minden eset­re okkal gyűlik a feszültség a birkatürelmű fogyasztókban. istvan.palicz@inform.hu István A N*gybuto6g*t rrw4i»tti rttofaliget«*, % a Tiszába SmtÓ TLs, nyáron a k&mytt kedwtt Mntadutö és fOnyShety*. a. Túristvándi b, Sonkád c, Penyige d, Tiszakóród A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Halálos is lehet az áramlopás A sajtótájékoztatón a gyakorlatban Is bemutatta az E.ON szakembere, hogyan történik az áramlopás FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ Nemcsak a környéken okoz üzemzavart az il­legális áramhasználat, de halált is okozhat. NYIrisyhAza. Mint az első ol­dalon írtuk, a rendőrség több olyan bűncselekményt is fel­göngyölített a közelmúltban, amikor anyagi haszonszerzés végett villanyszerelők alakí­tották át a villanyórákat. Segített a mobiltelefon A rendőrség és az E.ON szak­emberei a kapott információk alapján ellenőriztek egy élel­miszerboltot és egy presszót is: mindkét helyen hozzá­nyúltak a villanyórához, és visszatekerték a számlálót. Az egyik üzlettulajdonos vallomása alapján a rend­őrök eljutottak egy 27 éves hajdúsámsoni villanyszerelő­höz, aki végül vallomást tett. Igaz, azt nem tudta pontosan, A rendőrség említett egy nyírmihálydi esetet is, amikor egy három hónapos kisgyer­mek az utcai légvezetékről szabálytalanul működtetett hősugárzótól szenvedett ha­lálos égési sérüléseket a té­len. Egy másik elrettentő pél­hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében hány helyen „szerel­te” illegálisan az órákat, de ebben a kérdésben segített a mobiltelefonja. A megvizsgált beszélgetések alapján a szak­emberek öt megyében 170 fogyasztási helyet ellenőriz­tek, s végül 90 helyszínről 118 darab villanyórát szereltek le, mert a hitelesítő zárópecsét hamis volt. A villanyszerelő ellen csalás és bélyeghami­sítás (a plomba bélyegnek számít) miatt indítottak eljá­rást. Az E.ON-nak okozott kár közel 22 millió forint, amely megfelel Nyíregyháza január havi közvilágítási díjának - mondta Illés György. Képzik a szakembereket Mező Csaba, a Tiszántúli Áramhálózat Zrt. igazgatósá­gának elnöke azt emelte ki a sajtótájékoztatón, hogy egyre több a szabálytalan áramvéte­da Nyíregyházán történt. Egy családi ház villanyórájá­hoz már hozzányúltak má­jusban, ezt jelezték a hamis zárópecsétek. Október l-jén ismét megpróbáltak bele­nyúlni a rendszerbe, azonban a „szerelőt” halálos áramütés érte. lezés, s ezért a szolgáltató cég is egyre több ellenőrzést vé­gez. A tiszántúli régióban 100 esetből 38 esetben szabályta­lan módon vételezik az áramot az emberek. Az illegális áram­vételezésnek több módja is­mert: használnak „lopótököt”, amely visszatekeri a számlálót, műanyag szalaggal lassítják a számlálót, a mérőórát kikerüli a vezeték, mágneses ráhatás a számlálóra, illegális rákötés a légvezetékre. Az igazgatóság elnöke utalt arra is, hogy szak­embereik folyamatos képzést kapnak, hogy felkészülhesse­nek az újabb illegális megoldá­sokra, trükkökre. Tlszavasvárlban Is sok a lopás Dr. Balogh Barnabás rendőr alezredes, rendőrségi főtaná­csos, a megyei rendőr-főka­pitányság bűnügyi igazgatója arról szólt, hogy nemcsak a nyíregyházi térségre jellem­ző az áramlopás: a nyírbátori és tiszavasvári kapitányság is foglalkozik hasonló ügyek­kel. Csak ebben az eszten­dőben Tiszavasváriban 199 esetet derítettek fel. Míg kez­detben pénzbüntetésre és felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság az áramtolvajokat, napjainkban már végrehaj­tandó szabadságvesztés is szerepel a büntetések között. A most lebukott 50 éves nyíregyházi és 27 éves hajdúsámsoni villanyszere­lő szabadlábon várja bünte­tő ügyének befejezését. Az utóbbit egy hónapos letartóz­tatása után nemrég helyezte szabadlábra a bíróság - hang­zott el a sajtótájékoztatón. Elrettentő, tragikus esetek Elveszett forrást pótoltak Az üzemi tevékenység ság az elmúlt évben kritikus millió forinttal javult, a 2011. 124 millió forintos javu­lása mellett is szükség volt a tőkerendezésre. NYÍREGYHÁZA. A Sóstó- Gyógyfürdők Zrt. tőkeerőssé­ge az elmúlt években fokoza­tosan csökkent, amelynek oka részben a kötvénykibocsátás­ból eredő kötelezettségek je­lentős növekedése, részben az alaptevékenység veszte­séges gazdálkodása - derül ki a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Gazdálkodási Főosztályának előterjesztéséből. A javaslatot csütörtökön tárgyaló közgyűlésen elhang­zott továbbá, hogy a társaság saját tőkéje már 2009-ben a törvényben meghatározott jegyzett tőke 2/3-a alá csök­kent, míg az évek óta jellem­ző veszteséges gazdálkodás következményeként elvesz­tette saját forrását. Eredmény és veszteség A közgyűlés Gazdasági és Tulajdonosi Bizottságának beszámolója szerint a társa­helyzetbe került, tőkevesz­tést szenvedett el, a saját tőke az előző évhez képest 417,5 millió forint értékkel -249,2 millió forintra csökkent, azaz negatívvá vált. A tőkehelyzet javítása érdekében a 2011. évi költségvetés módosításáról szóló önkormányzati rende­let alapján a zrt. tőkerendezé­sére 250 millió forint összeget terveztek be vagyoni kiadás­ként, melynek kifizetése ön- kormányzati forráshiány mi­att nem valósult meg. Bár ebben az évben az üzemi tevékenység eredménye 124 évi várható mérleg szerinti eredmény, azaz veszteség 250 millió forint körül alakulhat. A törvényi előírás betartása érdekében, vagyis a 2/3-os arány helyreállítása érdeké­ben megfogalmazott javaslat több elemet tartalmaz: 10 M Ft értékben pénzátadás jegyzett tőke emelésére, 140 M Ft ér­tékben pénzátadás pótbefi­zetés teljesítésére, 739,2 M Ft értékben névleges eszköz át­adás. A közgyűlés végül ellen- szavazat nélkül támogatta a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. tőke­helyzetének rendezését. Új tűzoltóparancsnok Nyíregyháza Megyei Jogú Város Képviselő-testülete Dombrády László ezredes tűzoltó parancsnok vezetői kinevezését - kérésére - 2011. október 31. napi hatállyal visz- szavonta, hivatásos szolgálati viszonyát 2011. december 30. napi hatállyal felmentéssel megszünteti. Ugyanakkor 2011. november i-jétől hatá­rozatlan időre Kozák Attila tűzoltó százados szolgálatpa­rancsnokot az eredeti szol­gálati beosztás alóli mentesí­téssel megbízza Nyíregyháza Város Hivatásos Önkormány­zati Tűzoltóság parancsnoki teendőinek teljes jogkörrel történő ellátásával. Belus: a feljelentők látták a szerződéseket nyíregyháza. Meghallgatták a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. je­lentős vagyoni hátrányt oko­zó hűtlen kezeléssel vádolt korábbi vezérigazgatóját. A vádirat szerint Belus Ta­más kontrolling-monitoring rendszer kifejlesztésére há­rom vállalkozási szerződést kötött a másodrendű vádlot­tal, Bodnár Jánossal, a Nyír­egyházi Informatika Kht. ügy­vezető igazgatójával. Bodnár tudta, hogy a szerződésben foglaltkontrolling-monitoring munka harmadik munkaüte­mének elkészítése nem tör­tént meg, ennek ellenére a számlát kiállította és a teljesí­tési igazolást is aláírta. A má­sodrendű vádlott a szerződés teljesítéséért járó összeget a kht. gazdálkodása körében felhasználta annak ellenére, hogy a megkötött szerződé­sek alapján legfeljebb a vál­lalkozási díj ötven százalékos mértékéig lett volna jogosult számlakibocsátásra. Belus állítása szerint a fel­jelentők legalább kilenc alka­lommal látták az említett szer­ződéseket, így volt módjuk megismerni azok tartalmát. Hozzátette: arról, hogy a be­ruházás harmadik üteme nem valósult meg, a tulajdonos ön- kormányzat mellett a városve­zetés és valamennyi közgyűlé­si képviselő tudott. mti/km Szigorúbb büntetéstl nincs nem mentség. C MEGKÉRDEZTÜK: ■ „HÚRHISTÓRIA” A pengetős hangszerek története címmel tartott előadást Tokodi Gábor és Tokos Zoltán csütörtökön a Művészeti középis­kolában. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Csaknem egymilliárd forint a belvíz ellen T1SZAMKEL.A felső-szabolcsi belvízrendszer - négy szivaty- tyútelep, zsilipek felújítása, mederkotrás rekonstruk­ciójának első ütemére nyert uniós pályázatot (827 millió forintot) a Fetikövízig, mely­nek a nyitókonferenciáját tar­tották tegnap Tiszabercelen. Bodnár Gáspár vízügyi igaz­gató megnyitójában emlékez­tetett arra, hogy előfordult: a tiszaberceli szivattyútelep az elmúlt évtizedben két évig is üzemelt szünet nélkül, leg­utóbb 2009 karácsonya és 2011 júniusa között. Az 1968- ban készült, stratégiai fontos­ságú szivattyútelep már rég megérett a teljes felújításra. Dajka István projektmene­dzsertől tudjuk, hogyátlagosan 8 ezer üzemóra után kell nagy­javítást végezni a szivattyúte­lepen, a tiszaberceli viszont 75 ezer órát üzemelt szünet nél­kül. Egyszer állt meg három órára, s máris katasztrófától kellett tartani. A tiszaberceli szivattyútelep mellett fel­újítják a zúgói, a kétérközi és halásztanyait is, a zsilipek közül a nagyhalász-pátrohait, a szövetenit és a rétköz- berencsit. Mintegy 7 kilo­méteren végeznek a Belfő- csatornán mederkotrást. Az első ütem munkálatait a tervek szerint 2012 áprilisában fejezik be. KM-GYL ~3|y CSONKA MBttUMN: Több razziát kall tartanil ■üiKsmm wtsésm.­YSfc Becsületességetl Sáfár Ildikó egy csapással elvág­ná a „gordiuszi csomót”: - Min­denhol kötelezővé tenném az előrefizetős, kártyás mérőórák használatát, amiket nem lehet manipulálni. Kondrács Petra és barátnője, Hadházi Dorottya a szigorúbb ellenőrzésben és büntetésben látja a megoldást. - Bizonyára az anyagi kényszer viszi rá az embereket arra, hogy lopják a villanyt, de ez nem jár­ható út. Keményen büntessék a törvényszegőket, a szolgálta­tó pedig sűrűbben ellenőrizze a mérők sértetlenségét! Csonka Benjámin azt javasolja, hoz­zanak létre közös „felderítő egységeket” a szolgáltatók, a razziák sok visszaélésre fényt derítenének. Keresztessy Ákos: - Akit elkapnak és képtelen ki­fizetni a kirótt büntetést, dol­gozza le tartozását közmun­kában, és vonjanak meg tőle minden segélyt, jövedelmet! Lipcseiné Bíró Szilvia szerint jól fizetett, megbízható szakem­bereket kellene szerződtetnie a szolgáltatóknak.

Next

/
Thumbnails
Contents