Kelet Magyarország, 2011. október (68. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-27 / 252. szám
2011. OKTÓBER 27., CSÜTÖRTÖK Nem érdekel, mit gondolnak az emberek, annyi a fizetésem, amennyit érek a klubnak- állt ki korábbi döntése mellett az augusztus végén az olasz Internazionálétól az orosz Anzsi Mahacskalához igazoló kameruni világsztár labdarúgó, Samuel Eto’o. A labdarúgó NB II. Keleti csoport 8. fordulójából szerdára halasztott Orosháza-Vác bajnokin négy gól született - igazságos megoszlásban. A mérkőzés úgy hozott 2-2-es döntetlent, hogy az első félidőben még a vendég dunakanyariak vezettek 2-o-ra, ám a viharsarkiaknak sikerült az egyenlítés. A „kis” Bene lett a pápai tréner LABDARÚGÁS. Ifjabb Bene Ferencet nevezték ki a labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard Pápa Termál FC vezetőedzőjének, így az eddig az Ul8-as válogatottat irányító szakvezető váltja a kispadon Véber Györgyöt, akivel hétfőn bontottak szerződést. Bene Ferencnek nem lesz könnyű dolga első pápai mérkőzésén, miután a csapat szombaton a címvédő Videotont fogadja. Bene még nem volt ott a pápaiak szerdai kupameccsén, korosztály válogatottjától már elköszönt. 9 A csapatban szerzett négy arany elsőséget ért Szabadban kondizhatnak A szép környezet és a változatos eszközök csalogatják a mozgásra vágyókat fotó: bodnár Tibor DUATLON. A nem igazolt versenyzők országos diákolimpiái döntőjében, Balassagyarmaton szokás szerint remekeltek a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola sportolói. Kisgáti Istvánná, Csernyus Enikő és Juharos Gábor testnevelők tanítványai négy kategóriában is megszerezték a csapatbajnoki elsőséget a közel ezer versenyzőt számláló mezőnyben, ezáltal az összesített csapatversenyben is az élen végeztek. km Új létesítményt avattak a Nyírsulinál, ahol a rendezvények jóvoltából ez a hétvége sem lesz unalmas. SZABADIDŐSPORT. Szabadtéri kondiparkkal bővítette létesítményeit a Nyírsuli Kft. Az ünnepélyes átadóra a szerdai sajtótájékoztató keretében került sor a Városi Stadionban, annak is az extrém sportpark melletti ligetes részében, amely az őszi színekben pompázó fákkal körbevéve pazar látványt nyújt a látogatók számára. Hasonló jellegű kondipark található a debreceni Sport- centrum kapuin belül, csakhogy a nyíregyházi nagyobb területen, mintegy 200 négyzetméteren fekszik. A bárki által szabadon használható, villanyfényes megvilágítása révén este nyolcig üzemben lévő sportparkban tizenhárom gép vagy szer található, ezek jóvoltából valamennyi izomcsoport megmozgatható. Az átadás után azonnal birtokba vették a szereket a jelenlévő díszvendégek: Jászai Menyhért jóvoltából megtudhattuk, hogy milyen az alpolgármesteri függeszkedés, Sitku Ernő a Nyírsuli Kft. szakmai vezetőjeként pedig hosszú lábaival jól mutatott a korláton, ahol hibátlan saslengéseket adott elő. Aztán jöttek a szomszédos műfüvön edző futball-akadémisták, s kiderült, hogy az ő edzésmunkájukat is jól kiegészíti majd a kondipark. Fociprogram, röpitorna Nemcsak új létesítménynyel, hanem új programmal is bővül a kínálat. Pénteken az OTP-Mol-Bozsik-program keretében óvodáskorúak veszik hatalmukba a Városi Stadion füves centerpályáját, amelyen nyolc kisebb méretű játékteret alakítanak ki a szervezők. Nagy lesz a nyüzsgés, hiszen 13 óvodából 225 gyerek érkezik, ebben a korosztályban ennyi fiút és lányt egyszerre még egyetlen sportos program sem mozgatott meg - vallja Szilvási István, akinek két évtizedes tapasztalata van az iskoláskor előtt álló gyerekek szervezett spor- toltatásában. Az eredményeket nem értékelik, mindenki győztes lesz, aki labdába rúg pénteken a stadionban. A sajtótájékoztató harmadik napirendi pontja pedig a péntek-szombati IV. korcsoportos lány röplabda-torna volt. A Bem-iskolában esedékes nemzetközi viadalnak nagy hagyománya van, ám most először viseli majd a Szekér László-emléktorna elnevezést - a februárban elhunyt korábbi kiváló edző emléke előtt tisztelegve. A néhai főiskolai adjunktus özvegye, Szekér Lászlóné elmondta, a szombat délelőttre tervezett megnyitó része lesz egy rövid megemlékezés is, a pályán pedig három nyírsulis nyíregyházi csapat (Arany, Bem, Móricz) mellett a kecskemétiek, a gödöllőiek, a miskolciak és a szatmárnémetiek játsszák majd a főszerepet. KM-BT A kodályosok győztes csapata FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL A nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola tanulóinak eredményei ___________ I. korcsoport Fiú egyéni: 41. Hegyes Vilmos. ____________________________________________ Lány egyéni: 6. Szabó Anna, 8. Jámbor Gabriella. 21. Veteczki Ramóna, 47. Szűcs Adél. Lány csapat: 1. Kodály (Szabó Anna, Jámbor Gabriella, Veleczki Ramóna, Szűcs Adél). II. korcsoport Fiú egyéni: 17. Szécsi Tamás, 19. Tóth Martin, 21. Fehér Zsombor, 32. Siktár Norbert. Fiú csapat: 4. Kodály (Szécsi Tamás, Tóth Martin, Fehér Zsombor, Siktár Norbert). Lány egyéni: 2. Garai Graciána, 8. Gincsai Lili, 12. Szabó Eszter, 56. Gerle Zsuzsanna. __ Lány csapat: 1. Kodály (Garai Graciána, Gincsai Lili, Szabó Eszter, Gerle Zsuzsanna). III. korcsoport Fiú egyéni: 4. Fehér Ábel, 6. Kiss Máté, 39. Tóth Patrik, 63. Siktár Zsolt. _____________ Fiú csapatTiTkodály (Fehér Ábel, Kiss Máté, Tóth Patrik, Siktár Zsolt). _____________ IV. korcsoport Lány egyéni: 2. Fehér Luca, 8. Pató Réka, 9. Majoros Eszter, 13. Sigmond Abigél. Lány csapat: 1. Kodály (Fehér Luca, Pató Réka, Majoros Eszter, Sigmond Abigél). Bancsi a baktaiak mumusa Bancsi Gábor (zöld mezben) rendre megkeseríti a baktalórántházi játékosok életét FOTÓ: RACSKÓ TIBOR A nagyecsedi támadó az utóbbi három mécsesén rendre győztes gólt szerzett a megyebeli rivális ellen. labdarúgás. Ha tehetné, Bancsi Gábor elintézné, hogy minden fordulóban a Baktalórántháza legyen csapata ellenfele, és ha lehet, akkor mindig október 23- án. A nagyecsedi NB III-as csapat futballistája tavaly ősszel idegenben szerzett győztes gólt a megyebeli rivális otthonában, hektikus mérkőzésen, hiszen már 3-1-re is vezetett az Ecsed, mégis 3-3-at követően, az utolsó percekben született meg a mindent eldöntő találat (3-4). Ünnepi mérkőzések A nagy győzelem évfordulóját újra győztes találattal ünnepelte meg Bancsi, hiszen vasárnap - ismét a nemzeti ünnepen - az ő gólja kellett csapata Bakta elleni l-o-ás sikeréhez. A kettő között, a két csapat tavaszi meccse sem múlhatott el Bancsi-gól nélkül, kvázi akkor is győztes gólt szerzett a támadó, hiszen sokáig az ő „dugójával” vezetett az Ecsed, mígnem a hoszszabbításban sikerült megduplázni az előnyt (2-0).- Fogalmam sincs, hogy mitől megy ennyire a baktaiak ellen, egyszerűen csak arról van szó, hogy valamiért ellenük kijön a lépés a számomra - mondta Bancsi Gábor. - Örülök, hogy a győzelem szempontjából mindhárom legutóbbi Baktalórántháza elleni mérkőzésen létfontosságú gólokat szereztem, és remélem, más csapatoknak is leszek még a „mumusa”. Ami a vasárnapi találatomat illeti, nem volt nehéz dolgom, hiszen Szakács István és Patály János összjátéka után gyakorlatilag kihagyhatatlan helyzetbe kerültem. Az ecsediek utóbbi hét mérkőzésükből csak egyet vesztettek el, igaz, a tiszakanyári elleni hazai fiaskó több szempontból is fájó volt. Folytatódhat a felzárkózás a következő meccseken is? Háromszor idegenben- Akadnak gondok a csapat körül, de igyekszünk a mindenkori feladatunkra koncentrálni - így a 26 éves futballista. - Egy héten belül három idegenbeli meccs vár ránk, hiszen a sorsolás szerint nekünk jutó hajdúböszörményi és tuzséri fellépés között jövő szerdán pótoljuk be az elmaradt szoboszlói meccsünket is. Ha ezekből jól jövünk ki, akkor még inkább megközelíthetjük az élbolyt. km-bt Egyesben siker, párosban vereség tenisz. A hétfői megérkezés és feliratkozás után szerdán kezdte meg szereplését Dubrovnikban Fucsovics Márton. A 15 ezer dollár összdíjazású, salakpályás ITF-future- versenyen előbb egyesben, majd párosban mutatkozott be a nyíregyházi teniszező, aki ötvenszázalékos mérleggel zárt. Egyesben Fucsovicsnak (608. a világranglistán) a selejtezőből érkezett német Jonas Koenig (1267.) volt az ellenfele, és Marci hektikus meccsen nyert 7:6, 7:6-ra. Az első szettben 5:2-es hátrányból állt talpra a magyar versenyző, a másodikban viszont éppen ekkora előnyt adott el, de a rövidítésben újra felülkerekedett, így a második fordulóban összecsaphat a viadal negyedik kiemeltjével, a szerb Nikola Csacsiccsal (407.). Ami a másik versenyszámot illeti, Marci a bosnyák Franjo Raspudic (890. a páros világranglistán) oldalán 6:1, 3:6, ll-9-re, vagyis egy-egy megnyert játszma után szuper tie breakben, ráadásul meccslabdáról veszített a negyedik helyen kiemelt román Victor-Mugurel Anagnastopol (335.), Florin Mergea (352.) duó ellen. km-bt Az élvonalból hárman búcsúztak és túlóráztak labdarúgás. A Magyar Kupa negyedik fordulójának szerdai játéknapján az élvonalbeli csapatok közül hárman búcsúztak, és ugyanennyien csak a hosszabbításban vagy a tizenegyesrúgások során harcolták ki a továbbjutást. Veszített az NB III-as Putnok otthonában a Paks, a Siófokot és a Pápát pedig az egyaránt másodosztályú Kozármisleny, illetve Baja búcsúztatta. Rez- gett a léc az Újpestnél, hiszen a lilák csak a tizenegyesrúgások során múlták felül a Szigetszentmiklóst (NB II.), és a harmadosztályú Csákvár, valamint a Rákosmenti KSK otthonában kellett 120 percet izzadnia a Pécsnek és a Kaposvárnak. A kupa korábbi szakaszában búcsúzó Zalaegerszeggel, Bp. Honvéddal, és a kedden a Békéscsaba által kiejtett Vasassal együtt már hat NB I-es legénység fordított hátnak a kupának, a nyolcaddöntő sorsolását tíz élvonalbeli és hat alacsonyabb osztályú csapat várhatja. km A fekete mezes putnokiak a Paks ellen szállították az utóbbi években megszokottá vált kupabravúrjukat fotó: észak-m agyarország Q MAGYAR KUPA: a 16 közé jutásért 4.forduló Szerdai eredmények: Cegléd-Debreceni VSC 0-2, Szolnok-Ferencváros 2-5, Tatabánya- Videoton 0-2, Putnok-Paks 3-2, Balmazújváros-MTK 1-2, Kozármisleny-Siófok 2-1, Mezőkövesd-Kecskemét 2-3, Csákvár-Pécsi MFC 2-3, Rákosmenti KSK-Kaposvári Rákóczi 0-1, Baja-Pápa 1-1-11 -esekkel: 4-3, Szigetszentmiklós-Újpest 3-3 -11 -esekkel: 3-4. (A győztesek továbbjutottak.)