Kelet Magyarország, 2011. október (68. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-26 / 251. szám
2011. OKTÓBER 26.. SZERDA KELET Gazdaság 5 Nagyobb esélyekkel a táblák előtt A gyerekeknek élménnyé vált a tanulás az új eszközökkel, így a digitális táblákkal is fotó: racskó tibor Speciális eszközök segítik a vak és mozgássérült gyerekek tanulását, képzését. nyíregyháza, a gyengénlátó kisdiátok is könnyebben boldogulnak ezután az iskolai táblákkal, miután több oktatási intézményben is eredményesen zárult a napokban a megyei önkormányzat által kezdeményezett technikai fejlesztési program. Hatékonyabb tanulás A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat közoktatási intézményeiben megvalósított „Intelligens iskolák a jövő nemzedékéért” című pályázat minden eleme a gyerekek könnyebb és hatékonyabb tanulását tartotta szem előtt.- Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program „A pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése” pályázati felhívására a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat még 2007-ben nyújtott be pályázatot - enged bepillantást a háttérbe Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke. Az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló projekt országos köz- beszerzési eljárása többször is eredménytelen volt. Ezért és az időközben elavult adatok miatt a pályázatot 2010-ben meg kellett újítani. Tartották a határidőt A 2010 februárjában beadott pályázat eredményes volt, a projekt megvalósítási határideje 2011. szeptember 30. A közbeszerzési eljárás nyertese, a Szinva Net Kft. erre a határidőre valósította meg a pályázatban megtervezett mintegy 110 millió forintos beruházást. Gulyás Imre, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: az igen szoros határidővel vállalt projektet sikerült hiánytalanul végrehajtani a kiemelt minőségű Promethean interaktív táblákkal és a hozzá tartozó perifériákkal. Véleménye szerint ez annak is köszönhető, hogy a miskolci cég az elmúlt két évtizedben mint a magyar közoktatás számos nagy informatikai projektjének kivitelezője régiónk vezető szakértő vállalkozása lett ezen a téren, bár más megyékben is dolgoztak az országban és a fővárosban is.- A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 10 közoktatási intézménye 12 telephelyén a közismereti oktatás céljait szolgáló 233 tanulói személyi számítógép, 76 interaktív tábla, a működésükhöz szükséges laptoppal és projektorral, az internetkapcsolatot biztosító 12 WIFI csomag, szerver és 10 millió forint értékben nagyothalló, gyengénlátó, vak és mozgássérült, illetve sajátos nevelési igényű tanuló oktatását támogató speciális eszközt szereltek és üzemeltek be - emel ki lényeges momentumokat Gergely Zsolt, az Intézményfenntartói és Humán Osztály osztályvezető-helyettese. A szülők is megismerhették- A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai, Közművelődési és Képzési Intézet munkatársai 15 csoportban 225 pedagógus számára tartottak 10 órás bevezető képzést az interaktív tábla használatához.- Intézményeinkben 38 bemutatóórán ismerkedtek a szülők és tanulók ezzel az új lehetőségeknek kaput nyitó eszközzel. Valamennyi intézményünk megújult informatikai stratégiával rendelkezik a projekt befejezésekor. km Korszerűsítésre ösztönöznek NYÍREGYHÁZA. A kormány adótörvény-módosító javaslata, amelyet október 14-én nyújtott be az országgyűlésnek, lehetőséget biztosít a bérelt céges autó áfájának visszaigénylésére. Mindez a jövő évtől differenciáltabbá váló cégautó-adózást tekintve komoly könnyebbséget jelenthet a bérelt gépjárművekkel rendelkező cégek számára, beleértve a kis- és középvállalatokat. Ugyanakkor, a cégautók utáni adózás feltételeinek várható változása a gépjárműparkok korszerűsítésére ösztönzi a vállalatokat. Innovációs Klub a főiskolán NYÍREGYHÁZA. A Nyíregyházi Főiskola Agrár és Molekuláris Kutatóintézete valamint a megye cégei által végzett közös élelmiszer fejlesztéseket és egy megújuló energiatermelési lehetőséget kíván bemutatni, megvitatni az Észak-alföldi Regionális Agrár és Élelmiszer Innovációs Nonprofit Közhasznú Kft. nyíregyházi Innovációs Klubja. Soron következő összejövetelén a kemopreventív hatású tehéntej alapú funkcionális élelmiszerek prototípusainak kifejlesztéséről tart előadást Tarek Mohamed. KM Hazudtak a marhalevelek A hamis okmányokon kivétel nélkül kiváló, magyar jószág volt minden marha fotó: km illusztráció Ötvenmillió forint jogtalan haszonra tettek szert a szarvasmarhák exportja során. NYÍREGYHÁZA. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal napi tevékenysége során - egyebek mellett - ellenőrzi bizonyos uniós mezőgazdasági támogatások igénybevételének jogszerűségét is. Az ilyen jellegű támogatások igénybevétele során a gazdálkodók export-visszatérítést igényelhetnek fajtatiszta szarvasmarhák Európai Unión kívüli országokba történő kivitele után, melynek egyik feltétele, hogy az állat rendelkezzen megfelelő származási bizonyítvánnyal - tudatta a NAV Sajtó- és Kommunikációs Főosztálya. A közelmúltban országszerte több vállalkozásnál is történtek utólagos ellenőrzések, melyek során a vámosok súlyos visszaéléseket tártak fel: a szarvasmarhák felvásárlása során ugyanis ezek a vállalkozások úgy próbáltak jogosulatlan előnyre szert tenni, hogy nyomdai minőségben hamisított okmányokat használtak fel. Tevékenységüknek köszönhetően a külföldi származású, illetve magyar, de gyengébb minőségű, ezért csak alacsonyabb áron értékesíthető állatokat papíron kiváló termelési adatokkal rendelkező magyar származású egyedekként állították be. Feljelentést tettek A vizsgálatok azonban leleplezték a jogsértéseket, amelyek segítségével a gazdasági társaságok a jogosulatlanul igénybe vett támogatások révén az Európai Uniónak mintegy 50 millió forintos, ugyanakkor a szarvasmarha ágazatnak ezt jelentősen meghaladó kárt okoztak. A jogsértő gazdasági társaságok ellen a NAV az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt feljelentést tett a NAV pénzügyi nyomozóinál, valamint értesítette a kifizető ügynökséget a jogosulatlanul felvett támogatás visszakövetelése érdekében. A NAV a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a mezőgazdasági támogatások ellenőrzésére. Szabad források a tájvédelemre NYÍREGYHÁZA. Környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi fejlesztésekre még 350 milliárd forint szabad forrás áll rendelkezésre, amit 2014-ig fel kell használni - közölte Illés Zoltán, a Vidék- fejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára. Tájékoztatása szerint eddig 50 milliárd forintot használtak fel ilyen célokra az országban a jelenlegi uniós költség- vetési ciklusban. A legnagyobb, 120 milliárdos projekt az arzénmentesítési program, amely 60-80 települést érint, elsősorban a déli és a délkeleti országrészben. A Duna védműveinek megépítése, felújítása a teljes folyószakaszon 50 milliárd forintba, a beregi víztározó létrehozása 25-30 milliárd forintba kerül. liLUjl Va kedvező feltételekkel! Hitelkiváltás kicsit másképp mint máshol! ■ lakáscélú hitelek, • szabad felhasználású hitelek, ■ adósságrendező hitelek, ■ gyors hitelek akár 3 nap alatt. HÍVJON BÁTRAN, SEGÍTÜNK ÖNNEK SPÓROLNI! 30/610-8633,70/605-2526. Nyilatkozniuk kell a pénz felhasználásáról NYÍREGYHÁZA. Azok a civil kedvezményezettek, amelyek 2010-ben l százalékos támogatásban részesültek, kötelesek az összeg felhasználásáról szóló 10KOZ közleményt november 2-áig benyújtani. A civil kedvezményezetteknek a 2008. rendelkező évtől kell elektronikus közleményben elszámolniuk a részükre kiutalt személyi jövedelem- adó l százalékának felhasználásáról. Ezért nemcsak azoknak a civil szervezeteknek kell benyújtaniuk a IOKOZ közleményt, amelyek 2010- ben részesültek 1 százalékos összegben, hanem azoknak is, amelyek a 2009-ben tartalékolt 1 százalékos összeget 2011-ben felhasználták, vagy tovább kívánják azt tartalékolni. A IOKOZ közleményt legkésőbb 2011. november 2-áig kizárólag elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül kell megküldeni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. A Penyigei „Zöldmeiö" Mg. Szövetkezet „VA" igazgatósága értesíti tagjait, üzletrésztulajdonosait, hogy 2011. november 5-én de. 9.00 órakor KÖZGYŰLÉST TART. Helye: Penyige, Kossuth u. 31. NAPIRENDI PONTOK: 1/A 2010. május 29. napjától 2011. szeptember 30. napjáig terjedő időszakra vonatkozó zárómérleg és eredmény elfogadásáról való döntés. V Döntés a megmaradt vagyon felosztásáról. 3/ A végelszámoló felmentése a tisztség alól. 4/ Egyebek 1,Ha a közgyűlés az összehívás időpontjában nem lenne határozatképes, úgy az eredeti összehívás helyére és napirenddel, ugyanazon a napon - 2011. november 5. napján 9.30 órára újra összehívom, mely a megjelentek számától függetlenül az eredeti napirenden szereplő ügyekben a jelenlévők számétól függetlenül határozatképes. Tanuljon velünk! Gyógyszertári asszisztens képzés indul a New York nyelviskolában! rwirnnrnn LEHETŐSÉG! Érdeklődés és további Információ: Nyíregyháza, Rákóczi u. 16. S 42/420-204,30/637-6316 .. SR KONTROLL/ Természetgyógyászai Központ TERMÉSZETGYÓGYÁSZ KÉPZÉS! Az Egészségügyi és Természet- gyógyászati alapmodulok elvégzése után az alábbi végzettségek szerezhetők meg:- Fitoterapeuta,- Fülakupunktúrás addiktológus- Alternatív mozgás és masz- százs terapeuta- Akupresszőr- Életmódtanácsadó és terapeuta- Reflexológus TÁVOKTATÁSBAN IS! Bővebb információ, jelentkezés: Tel.: 46/342-617; 70/361-3446 www.kontrollegeszseg.hu Felnőttképzési nyilvántartási szám:05-0257-04 Perfekt Gazdasági Tanácsadó Oktató és Kiadó Zrt. Nyilvántartási szám: 01-0507-04, Akkreditációs szám: 0036 LEGYEN ÖN AZ ELSŐ! SZEREZZEN NÁLUNK SZAKMÁT A LEGGYORSABBAN! Képzés, vizsgáztatás, tankönyv egy helyen, gyakorlatorientált oktatókkal! TERVEZETT, INDULÓ KÉPZÉSEK: Mértagképes könyvelő (vállalkozási szak) (szombati csoport) NÉPSZERŰ KÉPZÉSEK: Társadalombiztosítási ás bérügyi szakelőadó MÉG LEHET CSATLAKOZNI! Mérlegképes könyvelő (vállalkozási szak) (pénteki csoport) Közbeszerzési referens (pénteki csoport) Pénzügyi - számviteli ügyintéző (szombati csoport) RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉGI Elegendő jelentkelő esetén a megye nagyobb városaiban ts, NYÍRBÁTORBAN és MÁTÉSZALKÁN bl Nézze meg akciónkat weboldalunkon! www.perfekt.hu/akcio (Sorsolás: 2011. november 18.) Ajátékbana 2011.november 15-ig beiratkozott, tanfolyami résztvevők vehetnek részt. Perfekt Zrt. 4400 Nyíregyháza, Arany János üt 7. Tel.: 42/ 411-864; Fax: 42/411-856, www.perfekt.hu/szabolcs, E-mail: nyiregyhaza@perfekt.hu Hogyan védd meg magad 5 mp alatt, Emin Boztepe harcművészetével? Átló*, földharc, pusztakezes, fegyveres önvédelem EBMAS WingTsun Kung-Fu Őszi tagfelvétel a Nyírbátori és Nyíregyházi Harcművészért Központban! Realisztikus önvédelmi oktatás a XXL század igényei szerint. Felszerelt küzdősport terem a belvárosban. Rendszeres szemináriumok külföldi Mesterek és Nagymesterek vezetésével. Vizsga és versenyzési lehetőség, színvonalas táborok! Baráti légkör, a kezdők maximális segítése. Igazi CSAPAT. Szeretettel várjuk fiúk, lányok jelentkezését 6 éves kortól. Felső korhatár nincs! További info: Nyírbátor: 70/776-8098 Nyíregyháza. Ibránv: 70/776-9176 E-mail: keletebmaswt@gfhail. com HIRDETÉS HIRDETÉSEK