Kelet Magyarország, 2011. október (68. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-01 / 230. szám
2011. OKTÓBERI., SZOMBAT rar Háttér 3 Népszámlálás-lázban ég az ország Október elsejétől új Péntekig mindenkinek meg kellett kapnia a a népszámlálás kérdőíveit Interneten is megoldható Aki az internetes formátumot választja, október elsejétől 16-áig megoldható a lakáskérdőíven szereplő azonosítókód alapján. Ebben a formában az adatközlés 20-30 percet vesz igénybe, és amennyiben az adott címről minden lakos adatait pontosan közlik, nem keresi fel őket a számlálóbiztos. Ellenkező esetben időpontot egyeztetnek a kérdőív kitöltéséről, ami történhet önbevallásos módszerrel, azaz a lakos vállalhatja, hogy saját maga tölti ki a kérdőíveket, vagy megbeszélhetnek egy konkrét időpontot a válaszadásra. Arra is van lehetőség, hogy az október 1. utáni személyes találkozón azonnal kitöltik a számlálóbiztos vezetésével az adatlapokat; de ha úgy döntenek, hogy maguk töltik ki a lapokat, anyFOTÓ: RACSKÓ TIBOR nyi ívet kell kérni, ahányan az adott címen laknak. - Az adatok közlésénél mindig „az adott eszmei időpont” alapján, az október l-jén O órakor fennálló állapotokról kell nyilatkozni. Lezárt folyosók is nehezítik a munkát időszámítás kezdődik a népszámlálás forgató- könyvében. nyíregyháza. Miután a keddtől péntekig a tervek szerint mindenkinek kézbesítették a népszámlálás kérdőíveit a számlálóbiztosok, október elsején új időszámítás kezdődik. Minden címre csak egy borítékot dobtak be, melyen szerepel az adott címre beosztott neve, biztosi igazolványának száma, illetve telefonos elérhetősége. Időpont is egyeztethető vele az adatok bevallásáról. Országszerte 40 ezer kiképzett számlálóbiztos jár majd házról házra. Egyikük Nyíregyháza belvárosában végzi a feladatát. Lapunknak elmondta: - A borítékokon, melyeket postáznunk kell, címek szerepelnek, nevek nem, így ahol sem a postaládán, sem az ajtón nincs feltüntetve a szám, ott a házban élőkre vagyunk utalva. Az újabb építésű házak esetében sokszor az ott élők sem tudják, hányas is az ajtószámuk, volt olyan tömb, ahol egy órán keresztül próbáltam kideríteni, melyik borítékot kinek is kellene odaadnom. Gondot okoznak a lezárt folyosók is, mert ahol nincs kívül csengő, be sem lehet jutni. Olyan is előfordult, amikor egy házban két darab 2. emelet 2-es ajtó volt. A népszámláláson kötelező részt venni, erre fel kell hívnunk azok ügyeimét, akik nem akarják kitölteni a kérdőívet, és meg kell próbálnunk elérni, hogy azt megtegyék. Az biztos, hogy az egész októbert ezzel fogom tölteni, és csak azt kérem - valameny- nyi számlálóbiztos nevében -, hogy vegyenek bennünket emberszámba, hiszen mi csak a munkánkat végezzük. Felmutatják az igazolványt Ha valaki az adatközlés és október 1. közötti időszakban született az adott háztartásban, nem szerepel majd a statisztikában, ahogy az időközben, október 1. után megszerzett diploma, állampolgárság megszerzése vagy családi állapotban beállt változás sem - közölte dr. Szemán Sándor, Nyíregyháza címzetes főjegyzője, aki hozzátette: - Kivétel nélkül minden számlálóbiztos rendelkezik névre szóló, sorszámozott plasztikkártyával. Amikor találkoznak a lakókkal, felmutatják igazolványukat. Aki akarja, ezt összevetheti a bedobott borítékon szereplő névvel és sorszámmal, így bizalommal beengedheti a népszámlálót. Óvják az adatokat- Hogyan óvják az adatokat? Nos, a népszámlálás célja, hogy a lakások és a népesség összetételéről, legfontosabb jellemzőiről kapjunk információt, éppen ezért a kérdőíven nem szerepel a válaszadó neve. Az internetes kitöltést az adatszolgáltatók az egyedi azonosítók és belépő kódok segítségével teljesíthetik, amely garantálja, hogy illetéktelen személyek ne férhessenek hozzá az adatokhoz. A papír kérdőívek a megyei irodákból közvetlenül az adatfeldolgozás helyszínére kerülnek. A címek és a kérdőíveken szereplő adatok feldolgozása egymástól függetlenül, elkülönítetten történik. A feldolgozást követően a címeket és a adatállományt a KSH egymástól elkülönítetten tárolja. Az adatbevitelt követően a papír kérdőíveket megsemmisítjük, a keletkezett papír hulladék pedig újrafelhasználásra kerül. km-ltl ■ ■ Minden szám- w w lálóbiztos rendelkezik névre szóló |mí§ kártyával. DR. SZEMÁNSÁNDORl Állati program az állatparkban NYÍREGYHÁZA. Október 4-én, az Állatok Világnapjának alkalmából színes programokkal várják a vendégeket a Nyíregyházi Állatparkban. KM 9.30. : cápaetetás __________ 10.00: Varga Attila, a Zöld piramis és Ócenárium részlegvezetője várja az édesvízi és tengeri akvarisztikai, valamint terrarisztikai kérdéseket 10.30: közismert társállatok -kis- rágcsálók és díszmadarak tartásával kapcsolatos tanácsadás, helyszín: Zöld piramis ___________________ 11.00: főka show ____________ 11.30. : fóka bébi névadó _____ 13.20.: jegesmedve látványetetés 14,00: maki etetés a Majomerdőben 14.30: az állatorvos válaszol piramis Rabruhában tüntetett a belvárosban Sokaknál kiverte a biztosítékot a gázszolgáltató által tanúsított magatartás. NYÍREGYHÁZA. A TIGÁZ és alkalmazottjainak „embertelen és megalázó viselkedése” ellen tüntettek a „szabálytalan vételezéssel alaptalanul meggyanúsítottak” pénteken, a Korzó előtti szökőkútnál. - A TIGÁZ munkatársai egy ellenőrzést követően szabálytalan gázvételezéssel gyanúsítottak meg, amit a mai napig nem ismerek el.- Nem elég, hogy a szolgáltató emberei minősíthetetlen modorban és hangnemben beszéltek velem, azzal is megZentai Mihály a megalázó eljárás miatt demonstrált fotó: somló samu gyanúsítottak, lopom a gázt két, íme néhány sor az általuk - mesélte Zentai Mihály. Ter- a szerkesztőségünkbe elju- mészetesen a TIGÁZ Zrt. nem tatott elektronikus levélből: hagyta szó nélkül a történte- „Szeretnénk kiemelni azt, hogy az ellenőrzési eljárás [ során a gázmérő leszerelése nem gyanúsítás. Munkatársaink nem hatósági személyek, így nem gyanúsíthatnak meg senkit. A fentiek alapján alkalmazottainknak a szabálytalan vételezésre utaló jelek esetén nincs mérlegelési joguk. A mérőt a társaság költségén kicserélik, a helyszínen leszerelt mérőt dobozolják, és az az igazságügyi szakértőhöz kerül. A szakértő a vizsgálat során szakvéleményt készit. Ameny- nyiben ez a szabálytalan vételezés tényét állapítja meg, akkor történik meg a gyanúsítás a szakértő részéről. szón NÉZŐPONT Palícz István Kérdéses válaszok yanakvóakés bizalmatlanok vagyunk az idegenekkel szemben. Nem szívesen engedjük be őket az otthonunkba, hiszen annyi öltönyös, egyenruhás vagy éppen munkásruhában tetszelgő, trükkös csalóról hallani, hogy az ember okkal tamáskodik, bármilyen igazolványt lobogtassanak is a szeme előtt. Óvatosan bánunk a szavainkkal is: olykor még közeli ismerőseink előtt is elhallgatjuk politikai, hitbéli meggyőződésünket, származásunkat, vagy éppen jövedelmi helyzetünket, nehogy később megbosszulja magát a túlzott közlékenység. A népszámlálás alkalmával azonban ellenérzéseink és félelmeink dacára sem tehetjük meg, hogy némán utat mutatunk a magát hitelt érdemlően igazoló kérdezőbiztosnak. Nemcsak azért, mert törvény kötelez minket az országos felmérésben való részvételre és a hiteles adatközlésre (az ellenállókat pedig bünteti), hanem azért is, mert a kisebb vagyonba kerülő kérdezz-felelek alapvetően jó célt szolgál: átfogó, jó esetben hiteles képet ad a lakosság összetételéről, életkörülményeiről, támpontot nyújt az állítólag értünk munkálkodó, gyakorlatilag húsz éve csak egymással acsarkodó politikai hatalomnak, milyen lépésekre lenne szükség az oktatás, a gazdaság, az egészségügy és a szociális ellátórendszer területén, és talán néhány uniós, nemzetközi mézesbödönhöz is közelebb kerülhetünk az eredmények fényében. Ebben aligha talál kivetnivalót bármelyik hazánkfia, sokkal inkább attól fél, hogy anonimitása csak mese, s egy napon illetéktelenek (vagy éppen az illetékesek) visszaélnek majd bizalmával és őszinteségével, csak mert egyéni érdekeik vagy világmegváló szándékaik úgy kívánják. istvan.palicz@inform.hu Honnan származik a Márokpapi templom harangja, melyen cirill betűs felirat található? a, Nagykállóból b, Máriapócsról c,Tarpáról d. Jármiból A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. e MEGKÉRDEZTÜK: Ön fontosnak tartja a ma kezdődő népszámlálást? OLÁH ALEXANDRA: KOCSIS JÁNOS: Egyál- KATÓ BÉLA: Érdekel, ml Nem hoz lázba kOlfinö- telin nem foglalkoztat lesz a végeredménye, sebben a téma. az Ogy. KATÓ ZOLTÁN: Éppen PÓZMÁN JÁNOS: MOLNÁR KITTI: A csaliideje volt egy leltir Sajnos, évről évre keve- dóm Is fontos dolognak készítésének. sebben vagyunk. tartja. Oláh Alexandra nem jön lázba a népszámlálástól: - Ha muszáj, akkor muszáj. Öten lakunk egy háztartásban, de a családom többi tagja is hasonló véleményen van - mondta a fiatal lány. Kocsis János is osztja ezt a véleményt: - Ugyanezt tudom csak mondani, engem különösebben nem foglalkoztat ez az egész. Túlesem rajta és kész - válaszolta a fiatalember. Kató Béla ellenben egy komoly dolognak gondolja az összesítést: - Engem érdekel, hogy mi lesz ennek a népszámlálásnak a „végeredménye”. Egyébként mi hatan lakunk jelenleg egy fedél alatt - tette hozzá. Kató Zoltán egyetért testvérével:- Én is kiemelt dolognak tartom ezt a kezdeményezést, éppen ideje volt egy újabb ilyen jellegű „leltárt” készíteni. Ha jól tudom, tíz éve volt utoljára. Pózmán Jánost meglepte a népszámlálás híre, de magát az összeírást támogatja, jó dolognak tartja: - Kimondottan kíváncsi is vagyok arra, hogy hányán élünk jelenleg Magyarországon. Azt hiszem, sajnos évről évre kevesebben vagyunk - közölte. Molnár Kitti és családja is kiemelten kezeli a népszámlálás ügyét:- Azért túlzás lenne azt állítani, hogy úgy várjuk, mint a karácsonyt, de mindannyian sarkalatosnak tartjuk, hiszen ritkán van ilyen. @A NÉPMESE NAPJA A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára immár hetedik alkalommal rendezte meg a Népmese Napját. FOTÓ: SIPEKI PÉTER