Kelet Magyarország, 2011. szeptember (68. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-28 / 227. szám
2011. SZEPTEMBER 28„ SZERDA 10 Sport KELET warn ' IIMI'lltlffWlTlIMBfWWr Mi Balogh Dávid egészen a dobogó tetejéig futott Bíróverésért büntetés jár Hét érmet szereztek a Nyírsuli atlétái a Tatabányán rendezett serdülő országos bajnokságon. atlétika. Immár évek óta hagyomány, hogy Tatabánya ad otthont a serdülő atléták országos bajnokságának - így volt ez most is, a Grosics Gyuláról elnevezett stadionban lépett fel a korosztály népes mezőnye. Az is tradíció, hogy a Nyírsuli versenyzői kitesznek magukért, ezúttal egy arany-, két ezüst- és négy bronzéremmel térhettek haza a nyíregyháziak. Bajnoki címet szerzett a 15 éves fiúknál Balogh Dávid, és Oroszi István tanítványa kétszázon is felállhatott a dobogóra, annak is a harmadik fokára. A két ezüstérmesnek, a 14 évesek között nyolcszázon második Kondor Csabának, és a legnagyobbaknál négyszázon remeklő Palásti Lucának csak néhány század hiányzott ahhoz, hogy bajnokként álljanak fel a dobogó legmagasabb fokára. Balogh Dávid mellett Kondor Csaba is két éremmel gazdagodott, hiszen 300 méteren harmadik lett, rajtuk kívül a 13 éves diszkoszvető, Jakab Dalma, és ugyanebben a korosztályban 300 méteren Orosz Anikó végzett a harmadik helyen. A bajnokságon remeklő nyírsulisok közül Palásti Luca lett tagja az U16- os válogatottnak, amely a hét végén a szlovákiai Nyitrán szerepel majd korosztályos csapatviadalon. A Nyírsuli versenyzőinek edzői: Bakosiné Szenczi Erika, Cserpák Róbert, Kerekes László, Kiss László, Oroszi István, Szalka Géza és Széles Imre. km-bt O SERDÜLŐ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG A Nylrsull versenyzőinek eredményei 13 éves fiúk 80 m: 11. László Krisztián 10.52. 300 m: 8. László Krisztián 41.99. Súlylökés: 9. Buzga Zoltán 10.79,17. László Krisztián 9.00. Távolugrás: 5. Dudás Anett 503. Súlylökés: 8. Plnhasov Cassandra 9.32. 15 évesfiúk 100 m: 11. Tasi Tibor Dávid 12.07. 200 m: 3. Balogh Dávid 2 3.69,9. Tasi Tibor Dávid 24.34. Dlszkoszvetés: 4. Buzga Zoltán 33.81. Gerelyhailtás: 4. Buzga Zoltán 36.88. 400 m: 1. Balogh Dávid 52.19,6. Tasi Tibor Dávid 55.08. Súlylökés: 6. Jakab Dalma 11.18,13. Plnhasov Ráhel 9.10._____________ Diszkoszvetés: 3. Jakab Daima 31.05,14. Plnhasov Ráhel 19.10. _________________ Gerelvhalltás: 18. Plnhasov Ráhel 19.82. 13 éves lányok 300 m: 3, Orosz Anikó 43.66. ___________ 600 mi 7. Orosz Anikó 1:43.31. 14 éves fiúk 800 m: 2. Kondor Csaba 2:09.41, _______ 3000 m: 3. Kondor Csaba 9:56.55. Súlylökés: 6. Somogyi Péter 12.06,7. Drlszkó Dominik 12.03. _________________ Dlszkoszvatés: 5. Drlszkó Dominik 39.95. 14 éves lányok 100 m: 5. Dudás Anett 13.27. Magasugrás: B. Tuza Péter 150. _______ Súlylökés: 12. Takács László 12.40. Diszkoszvetés: 11. takács László 39.32. 15 éves lányok 1OO m: 4. Szabó Fanni 13.09,14. Borza Helga 13.73. _________________________ 200 m: 6. Palásti Luca 26.85,9. Szabó Fanni 27.74. _________________________ 400 m: 2. Palásti Luca 58.85,10. Osváth Krisztina 1:02.84,13. Szojka Clntia 1:07.66. ____________________________ 800 m: 7. Osváth Krisztina 2:29.18. 300 m gát: 4. Hollósv Viktória 49.14. Távolugrás: 8. Hollósy Viktória 486. Súlylökés: 7. Batári Dóra 10.11. ________ Dlszkoszvetés: 5. Batári Dóra 30.28. A Molnár István játékvezetőt megütő férfi nem úszta meg szárazon tettét. labdarúgás. Jogerősen hat hónap letöltendő börtön- büntetést kapott - két évre felfüggesztve - az a férfi, aki a 2009 októberében rendezett Túrricse-Szamossályi megyei harmadosztályú mérkőzés szünetében nagy erővel megütötte Molnár István játékvezetőt. Megszédült, vérzett A „spori” ugyanis nem hallgatta el a történteket, mi több: jogi úton szerzett elégtételt magának. Példája mutatja: nem lehet büntetlenül bírót verni, már ha a sértett is úgy akarja...- Az első félidő végén, levonulás közben ököllel megütött az egyik hazai néző - idézte fel az eseményeket Molnár István. - Megszédültem, vérzett a szám, mégis úgy döntöttem: W Szóltam, azonosítsák be az illetőt, erre ők azt mondták, nem ismerik.... MOLNÁR ISTVÁN Arcátlanság volt megütni a játékvezetőt, ami nem maradt következmény nélkül: elmarasztaló bírósági ítélet született FOTÓ: ILLUSZTRÁCIÓ folytatom a mérkőzést. Az 50. percben azonban hányingerem támadt, újból szédülni kezdtem, így megkértem a második számú asszisztenst, vezesse le a meccset. Ekkor már nagyon rosszul éreztem magam, a rendezőknek szóltam, azonosítsák be az illetőt, erre ők azt mondták: nem ismerik... Molnár István nem hagyta ennyiben a dolgot. Az a meccs a bíróságon folytatódott.- Felhívtam a rendőrséget, közöltem velük, hogy jártam, egyben feljelentést tettem és persze látleletet vetettem fel. A nyomozás eredményeként azonosították az elkövetőt, ő pedig elismerte a bántalmazás tényét. A bíróság nyilvános helyen elkövetett garázdaság és könnyű testi sértés okozásért szabta ki az ítéletet, ráadásul kötelezte a perköltség megtérítésére. El kell még mondjam, a számomra mindaddig ismeretlen személy a tárgyalás közben többször bocsánatot kért, a döntést elfogadta, ami így jogerőre emelkedett. km-kt Halász: lemondott az edző Németh Zoltán felállt a megyei első osztályú csapat kispadjáról. LABDARÚGÁS. A Nyírkárászban elszenvedett 8-0-ás vereséget követően lemondott posztjáról Németh Zoltán, a Szi-Zo Sport megyei első osztályban szereplő Nagyhalász edzője. Tény és való, a szebb napokat látott együttes - az eltelt hat bajnoki forduló során - mindössze négy pontot szerzett, jelenleg tizenötödik a tabellán. A gárda mentségére szól, hogy saját létesítményének felújításai munkálatai miatt az őszi idényben eddig valamennyi mérkőzést idegenben játszotta. KM 50 m. Fiú plllangóúszás. A: 1. Kozák Dávid (Nyírsuli), 2. Gyebróczki Máté (Nyirsuli), 3. Szurovcsák Ádám (Nylrsull). _____________ B: 1. Gyöngyösi Boldizsár (Nyirsuli), 2. Gavris lonut (Crisul Nagyvárad), 3. Voda Erich (Crisul Nagyvárad). ________________ C: 1. SallayTamas (Crisul Nagyvárad), 2. Gavallér Kevin (Nyirsuli), 3. Pech Edvard (Baia Maré Úszóklub). __________________ D:l. Trizner Olivér (Nyirsuli), 2. Tivadar Denis (Crisul Nagyvárad), 3. Valent Gergő (Nyirsuli). _________________ E: 1. Huszar Szabolcs (Crisul Nagyvárad). 50 m. Leány pillangóúszás. A: 1. Lippa Enikő (Nyirsuli). _______________________ B: 1. Molnár Laura (Nyirsuli), 2. Daraban Alexandra (Crisul Nagyvárad). C:í. Buskó Csenge (Nyirsuli), 2. Sonea Chelsea (Crisul Nagyvárad), 3.Tomasovszkl Martina (Nyirsuli). D: 1. Csontos Réka (Nylrsull), 2. Chiricheu Patricia (Crisul Nagyvárad), 3. Szilágyi Renáta (Debreceni Sporte. SI). 6x50 m. fiú gyorsváltó. Nyílt: 1. Nylrsull Nagy, 2. Nyír-Szenior, 3. Crisul Nagyvárad____________________________ 6x50 m. leány gyorsváltó. Nyílt: 1. Nylrsull 4,2. Crisul Nagyvárad leány váltó. 3. Baia Maré 3. ( sport.szon.hu Képek. Helyi és nagyvilági sport Formában voltak Karcagon A sóstól Parkfürdő felújított, 50 méteres, 8 pályás, nyitott uszodájában szép, nyárias, napsütéses időben rendezték meg a 12. Szabolcs Kupa nemzetközi verseny, öt korcsoportban, 50 méteres sprint számokban mérték össze tudásukat a résztvevők. Az eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Szabó Tünde, a MUSZ főtitkára, aki bár évek óta Budapesten él, szive Nyíregyháza úszósportjáért is dobog, hiszen korábban Nyíregyháza színeiben érte el az olimpiai, világ- és Európa bajnoki második helyezéseit. A legeredményesebbek Buskó Csenge (1999) Nyirsuli, Gyebróczki Máté (1996) Nyirsuli, Sallai Tamás (1999) Crisul Nagyvárad, Gavris lonut (1997) Crisul Nagyvárad, Lukács Evelyn (1997) Kőbánya SC, Chricheu Patricia (2001) Crisul Nagyvárad, Bakos Enikő (2001) Nylrsull ésTrlzner Olivér (2001) Nyirsuli voltak. 12. Szabolcs Kupa A nemzetközi úszóverseny dobogósai 50 m. Fiú gyorsúszás. A (1996-os korosztály): 1. Gyebróczki Máté (Nylrsull), 2. Kozák Dávid (Nyirsuli), 3. Szurovcsák Ádám (Nylrsull). _________ B(1997-1998 korosztály): 1. Voda Erich (Crisul Nagyvárad), 2. Gavris lonut (Crisul Nagyvárad), 3. Raita Petrica (Baia Maré Úszóklub). __________________ C (1999-2000 korosztály): 1. Saílay Tamás (Crisul Nagyvárad), 2. Gavallér Kevin (Nyirsuli), 3. Pech Edvard (Baia Maré Úszóklub).____________________________ D (2001 -2002 korosztály): 1 .Trizner Olivér (Nyirsuli), 2. Molnár Bálint (Debreceni Sporte. SI), 3. Valent Gergő (Nyirsuli). E(2003és fiatalabb korosztály): 1. Huszar Szabolcs (Crisul Nagyvárad), 2. Berghoher Milán (Nyirsuli), 3. Zetea Luca (Baia Maré Úszóklub). __________________ 50 m. Leány gyorsúszás. A: 1. Lippa Enikő (Nylrsull)._____________________________ B: 1. Molnár Laura (Nyirsuli), 2. Daraban Alexandra (Crisul Nagyvárad). ___________ C: 1. Buskó Csenge (Nyírsuli), 2. Tomasovszki Martina (Nyirsuli), 3. Mokos Csenge (Nyirsuli). __________________ D: 1. Bakos Enikő (Nyírsuli), 2. Machnyik Nikoletta (Nyírsuli), 3. Chiricheu Patricia (Crisul Nagyvárad). ____________ E: 1. Hals Dorottya (BHSE), 2. Huszar ~ Ingrid (Crisul Nagyvárad), 3. Hatházi Dóra (Nyirsuli). _____________________ 50 m. Fiú mellúszás. A: 1. Szurovcsák Ádám (Nylrsull), 2. Kozák Dávid (Nyirsuli), 3. Gyebróczki Máté (Nyirsuli). _________ B: 1. Gavris lonut (Crisul Nagyvárad), 2. Voda Erich (Crisul Nagyvárad), 3. Gyöngyösi Boldizsár (Nyirsuli). _______________._ C: 1. Saílay Tamas (Crisul Nagyvárad), 2. Tóth Márk (Nyirsuli), 3.Kozák Tamás (Nyírsuli). A verseny legeredményesebb úszói D: 1. Tivadar Denis (Crisul Nagyvárad), 2. Molnár Bálint (Debreceni Sporte. SI), 3. Gyarmaty Csaba (Bala Mare Úszóklub). E: 1 .Huszar Szabolcs (Crisul Nagyvárad), 2. Zetea Luca (Baia Maré Úszóklub), 3. Berghoher Milán (Nylrsull). ______________ 50 m. Leány mellúszás. A: 1. Lippa Enikő (Nyirsuli). FOTÓ: SIPEKI PÉTER B: 1. Molnár Laura (Nylrsull), 2. Daraban Alexandra (Crisul Nagyvárad). ___________ C: 1. Buskó Csenge (Nyírsuli), 2. Mokos Csenge (Nyírsuli), 3. Tomasovszki Martina (Nylrsull). __________j_________________ D: 1. Chiricheu Patricia (Nagyvárad), 2. Muntean Diana (Baia Maré), 3. Tatar Ariana (Nagyvárad). E: 1. Huszar Ingrid (Nagyvárad), 2. Hais Dorottya (BH-SE), 3. Pantya Franciska (Nagyvárad). _________________________ 50 m. Fiú hátúszás. A: 1 .Gyebróczki Máté (Nyirsuli), 2. Szurovcsák Ádám (Nyirsuli), 3. Kozák Dávid (Nyirsuli). _______ B: 1. Gavris lonut (Crisul Nagyvárad), 2. Voda Erich (Crisul Nagyvárad), 3. Gyöngyösi Boldizsár (Nyirsuli). ____________________ C: 1. Saílay Tamás (Crisul Nagyvárad), 2. Gavallér Kevin (Nyirsuli), 3. Pech Edvard (Baia MaréÚszóklub]. __________________ D: 1. Trizner Olivér (Nyirsuli), 2. Tivadar Denis (Crisul Nagyvárad), 3. Molnár Bálint (Debreceni Sporte. SI).__________________ E: 1. Huszar Szabolcs (Crisul Nagyvárad), 2. Zetea Luca (Baia Maré Úszóklub), 3. Kende Zoltán (Nyirsuli). ______________________ 50 m. leány hátúszás. A: 1. Lippa Enikő (Nylrsull). ____________________________ B: 1 .Lukács Evelyn (Kőbánya Sport Club), 2. Molnár Laura (Nylrsull), 3. Daraban Alexandra (Crisul Nagyvárad). _____________ C: 1.Buskó Csenge (Nyirsuli), 2. Tomasovszki Martina (Nyirsuli), 3. Mokos Csenge (Nyirsuli). __________________ D: 1. Bakos Enikő (Nyirsuli), 2. Chiricheu Patricia (Crisul Nagyvárad), 3. Csontos Réka (Nyirsuli). ________________ E: 1 .Hais Dorottya (BHSE), 2. Huszar Ingrid (Crisul Nagyvárad), 3. Pantya Franciska (Crisul Nagyvárad). Nemes István tanítványainak sikeresen szerepeltek. Az érmes kemecsei karatékák FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Sallai Zoltán fotó: bodnár tibor Sallai Zoltán remekelt asztalitenisz. Két verseny- számban is a dobogóra állhatott Sallai Zoltán a Tatabányán rendezett országos veterán ranglistaversenyen. A nyíregyházi versenyző a 40-49 évesek kategóriájában megnyerte az egyéni viadalt, párosban pedig a tatabányai Saláta Ferenc oldalán a harmadik helyen zárt. KM karate. Formagyakorlatban és küzdelemben is két-két érmet szereztek a Kemecse SE versenyzői a 11. Nagykun Kupa kiokusin karate viadalon Karcagon. Nemes József tanítványai közül az ifjúsági kategóriában, formagyakorlatban Horváth Csaba második, Vadászi Félix pedig a harmadik helyen végzett, és ugyanez volt köztük a sorrend a +60 kg-os küzdelemben is. KM A Nylrsull érmes versenyzői, edzőikkel FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL 012. SZABOLCS KUPA NEMEZETKÖZI ÚSZÓVERSENY