Kelet Magyarország, 2011. szeptember (68. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-21 / 221. szám

2011. SZEPTEMBER 21.. SZERDA KELET Háttér 3 Karcsúsítják a támogatást Fegyelmezettebb tanulásra és „hűségre” szeretnék ösztönözni a fiatalokat illusztráció: racskó tibor A Nyíregyházi Főiskolán 273, az Egészségügyi Ka­ron 231-gyel kevesebb államilag támogatott hallgató tanulhatna. KrínmilZA. Az oktatási mi­nisztérium tervezete szerint az Egészségügyi Karon 94 helyett csak 82 ápoló, 92 he­lyett csak 80 mentőtiszt, 82 helyett csak 71 szülésznő, 85 helyett csak 74 védőnő, 17 he­lyett csak 10 szociális munkás tanulhatna államilag finan­szírozott képzésben, míg 2012 szeptemberétől már egyetlen egészségügyi szervező tanul­mányait sem támogatná az ál­lam, holott idén 178 hallgatót vettek fel erre a szakra. Megvonnák a dotációt A Nyíregyházi Főiskola 30 szakja szerepel a listán. Csök­kenne többek között a magyar, a történelem, az ének-zene, a képi ábrázolás, a környezet- kultúra, a közlekedés mérnöki, a tanító, a szociálpedagógia, a programtervező-informatikus, a biológia, a földrajz és a kör­nyezettan szakon államilag fi­nanszírozott képzésben tanu­lók száma. Teljesen kivonulna, azaz egyetlen fillérrel sem dotálná az állam a sportszer­vező, a pedagógia, a nemzet­közi tanulmányok, a kommu­nikáció és médiatudomány, az andragógia, a gazdálkodási és menedzsment, valamint a gé­pészmérnök képzést. A nyilvánosságra került koncepcióval kapcsolatban Támogatjuk a felső­oktatás átala­kítását. DR. JÁNOSI ZOLTÁN véleményezésre kértük dr. Jánosi Zoltánt, a Nyíregyházi Főiskola rektorát és dr. Fábián Gergelyt, az Egészségügyi Kar dékánját.- Az egészségügyi szervező szakért valószínűleg lobbizni fogok - mondja dr. Fábián Ger­gely, aki szerint azért vették ki a tervezetben az államilag finanszírozott képzések közül a szakot, mert a név keveseb­bet mond, mint amit a képzés valóban takar. Egészségügyi szervezők nélkül meghalna a gyógyítás.- Van érdeklődés a költség- térítéses képzés iránt, így biz­tosan nem szűnik meg a szak és a szakemberképzés - nyug­tat meg mindenkit Fábián Gergely. - Ha visszatérünk a 550-600 létszámhoz, akkor a 2010-es évhez képest jelentős változás nem történik - te­szi hozzá a dékán kiegészítve mindezt azzal: sem az oktatási államtitkárság, sem a Nemzet- gazdasági Minisztérium nem támogat olyan elképzelést, ami ezen a területen akarna drasz­tikus létszámleépítést elérni, hiszen nemcsak ápolókból, hanem a kisebb településeken védőnőkből is hiány van. Nemzetstratégiai kérdés A felsőoktatás átalakításáról alkotott álláspontját prof. dr. Jánosi Zoltán is megosztotta lapunkkal: - A törvényter­vezet egészét a Nyíregyházi Főiskola vezetősége megtár­gyalta és támogatja. Nagyon fontos a közvéleményben annak a tudatosítása, hogy részben a közismert háttér­elemeken nyugvó gazdasági, részben a hosszú ideje meg­oldatlan felsőoktatási problé­mák miatt kényszerült a kor­mányzat e korlátozó elemek meghatározására. Az államilag támogatottak csökkentése, a tantárgyak újrafelvételének pénzügyi feltételével együtt a fegyel­mezettebb tanulásra, az ér­tékorientációra ösztönöz. Az ország gazdasági szempont­ból előnytelen térségeiben ugyanakkor nehezebbé teszi a szociálisan hátrányos rétegek gyermekeinek bekerülését a felsőoktatásba. Ezt tudatos felzárkóztató programokkal szükséges majd ellensúlyozni. Azokat a tudományterülete­ket éri elsősorban a csökken­tés, amelyek divatszakokat, vagy az állam érdeke, jövő­képe szempontjából kevésbé fontos szakokat képviselnek. A külföldi munkavállalás e módon történő korlátozásával világos a cél: az értelmiség el­vándorlását akarja visszafog­ni a kormányzat. Az valóban képtelenség, hogy az állam pénzén kiképzett értelmiség egy jelentős része a tanulá­sukra fordított összegekkel együtt az innovatív erejét is kiviszi az országból. Ennek a szabályozása nemzeti straté­giai kérdés. A folyamat meg­állítása viszont csak akkor sikerülhet igazán, ha mun­kahelyteremtéssel, vagyis az ország gazdasági felhajtó ere­jének növelésével jár együtt - közölte prof. dr. Jánosi Zoltán. KM-BM'TG Fák és bokrok estek a bicikliút áldozatául Kell a kerékpárút, de csak a szükséges szélességben fotó: racskó tibor KRET-V@ROSVÍTA NYÍREGYHÁZA Az eltúlzott szélességű kerékpársztráda miatt zöldfelületek tűntek el - teljesen feleslegesen. ■rt—nda. „Mérhetetlen pazarlás, ami a Kótaji út és a Vasvári Pál utca Stadion utca felőli végén történik kerékpár­út kialakítás kapcsán” - írja a v@rosvitán dr. Simon László. „A Stadion utcától a vasúti kereszteződésig gyakorlatilag 3 sávossá vált a Kótaji utca, az új „bicikliút-sztráda” végig 3,3 méter széles, megmértem! Csak a Stadion utca-zsidó te­mető-főiskolai C-épület sza­kaszon 105 fát, bokrot, cserjét számoltak fel emiatt, megszá­moltam! A többi zöld elpusz­tításáról, lebetonozásáról már nem is beszélek... Amit meg végképpen nem értek: miért kellett a főiskola C-épülete előtti buszmegálló mögött is tartani a bicikliút 3,3 méteres szélességét? Itt a busz­megálló mögötti magánterület kerítését beljebb helyezték az úttól vagy fél méterrel, és a magánterületen egy gyönyö­rű, hatalmas nyírfát vágtak ki emiatt. Minek? Biciklis, gyalo­gos bőven elfért volna abban a szűkületben, maradt volna hely mindenkinek. A járda vagy bicikliút EU-s szabványszélessége 2,2 méter, ez bőven elég lett volna az ut­cán mindkét célra, végig. így zöldsávra gyakorlatilag nem maradt hely, pl. a zsidó teme­tő előtti szép orgonabokor sö­vény is örökre eltűnt, újratele­píteni már nincs hová. És ami tragikomikus, a Vasvári Pál ut­cán a teljesen jó járdát újraasz­faltozzák, megemelik 5 cm-rel az aszfaltot, emiatt kicserélik a szegélyköveket a platánfák tövénél, átvágva soknak a gyö­kerét. Szélesítik a meglévő járdát, illetve kerékpárutat is teljesen feleslegesen a Stadi­on utca torkolatában. Megint füves terület tűnik el, pedig 3,1 méter széles jelenleg is, végig a körútig. Ekkora luxust! Meg kellene tiltani, hogy a jövőben ilyen eltúlzott szélességű kerék- párutakra költsék a pályázati forrásokat! A környezetgazdál­kodás alapelveivel végkép nin­csenek tisztában a tervezők. Kell a járda, kell a kerékpárút, ezt nem vitatom, de nem ilyen öncélú szélességben, lélegző, vizet megkötő szabad talaj-, il­letve zöldfelület nélkül!” - írja levelezőnk. km NÉZŐPONT Nyéki ZSOlt Rosta felsőfokon |mm| pillanatban csak egy bizonyos: nehéz lesz kor­rekt módon, kizárólag tényekre támaszkodva, szakmai mederben tartva megvitatni a diploma­szerzők állami támogatásának kérdését. Napvilá- SMSSéBB got látott egy régóta szőnyeg alá söpört probléma megoldási kísérletének tervezete, amelyet egyszerre szült anyagi kényszer, piaci követelmény és szembesülés az élettel, azaz a gazdasági-társadalmi igényekkel. A változ­tatás szükségszerűségét nehéz lenne vitatni, a választott eszközök azonban megérnek egy alapos átgondolást. A hazai felsőoktatást jellemző túlképzés, és a kiadott diplomák rossz szerkezete évek óta téma, de senki nem tett ellene semmit. A vállalkozói érdekképviseletek hiába szajkózzák hosszú ideje, hogy a hazai szakképzés felborult aránya már a gazdaság fejlődését veszélyezteti, a feladat súlya és az érdeksérelemmel járó (s ezért a népszerűségi index csökkenését borítékoló) kockázat visszatartotta a mindenkori döntéshozókat. Az országnak szüksége van a kiművelt főkre, talán jobban, mint valaha, de az el­múlt húsz évben divathivatá­sok sora bukkant fel, s váltak fiatalok ezrei a tömegképzés áldozatává. E gyakorlat foly­tatása az új korosztály iránti felelőtlenség lenne - no meg ahogy az ország kasszája áll, ezt hitelből lehetne finanszí­rozni, amelynek visszafize­tése épp az elhelyezkedési gondokkal szembesülő pálya­kezdőkre várna -, ezt pedig már eljátszottuk a rendszervál­tás idején... Az egyes képzési területek államilag finanszírozott hallgatói keretszámának csökkentése a túlképzés vissza­fogásának adminisztratív eszköze, de nem biztos, hogy a leghatékonyabb. Nem mindegy, hogy valaki azért hull ki a rostán, mert nem tanul, vagy azért, mert nem birja anyagi­lag a tanulmányait. Aki komolyan tanul, megérdemli, hogy az adófizetők pénzéből támogatva szerezzen diplomát. Sze­rencsésebb, ha a szorgalom és az elhivatottság dönt ebben. nyekl@lnform.hu Nem mindegy, hogy valaki azért hull ki a rostán, mert nem ta­nul, vagy azért, mert nem bírja finanszí­rozni a tanulmányait. 1730-ban Tóth Borkát, Sárosi Já­nos feleségét a nagykárolyi piacon boszorkányságért megégették. Hova való volt a hölgy ? a) Nagykálló b) Búj J c) Bűd d) Zsarolyán A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Programváltozás nyíregyháza. Elmarad a Váci Mihály Irodalmi Kávéház szombat délelőtti megem­lékezése a mandai Váci Em­lékháznál, 15 órától azonban folytatódik az Életutak-soro- zat: Gyebrószki János életét és munkásságát mutatja be Kopka János ny. főszerkesztő a Mandai Közösségi Házban, km © MEGKÉRDEZTÜK: Mi a véleménye az államilag finanszírozott felsőoktatási létszám csökkentéséről? IVETT: Nem mindennel értek egyet. MAGYAR ANDRÁSNÉ: Elkallódnak a gyerekek, pénztől függ.. PETROVÁNSZKI adri­KOVÁCS BALÁZS: Keve- KECZKÓ JÁNOSNÉ: Bravissimo: az elefántok és a hatlövetű ENN: Rossz az Irányi sebb lesz az állástalan. Minden a régi lesz... Egyedi elemekkel tűz­delt műsorral készül az Eötvös Cirkusz. ■VfMWNAzJL A már megszo­kott bohócok és zsonglőrök mellett számos egyedi pro­dukcióval varázsolja el vendé­geit a szabolcsi megyeszékhe­lyen szeptember 21-25. között vendégeskedő Eötvös Cirkusz. A Bravissimo című előadásá­ban igyekszik minden korosz­tályt kiszolgálni az interaktív show-val, különlegesség a Mátrix film stílusában előa­dott látványos légiakrobatikai produkció. A Bujtosi Városli­getben felállított sátorban a három, Arany Bohóc Díjas in­diai elefánthölgy sziluettjeit is megcsodálhatják. A cirkusz minden hétköz­nap 18 órától, szombaton 15 és 18 órától, vasárnap pedig 11 és 15 órától várja látogatóit. Lapunk előfizetői különle­ges kedvezményben részesül­v nek, hiszen az „Egyet fizet, kettőt kap” akciónk keretein be­lül a két főre szó­ló 6000 forintos belépő- jegyeket helytől függően 3000 forintért válthatják meg szerkesztő­ségünkben. KM Molnár Ivett: - Jó ötlet, hogy az utóvizsgáért fizetni kell, de azzal, hogy vissza kell fizetni a tandíjat külföldi munkavál­lalás esetén, nem értek egyet. Magyar Andrásné szerint a ne­hezebb anyagi körülmények között élő gyerekek el fognak kallódni, hiszen nem tudnak bekerülni egy felsőoktatási intézménybe. Szabó Nórának nem tetszik, hogy ebben az országban mindent a pénzhez kötnek: - Hiába van két dip­lomád, ha nincs pénzed, nem kapsz állást. Ezért is men­tem ki külföldre dolgozni. Petrovánszki Adrienn szerint ez a döntés nem viszi jó irányba az országot: - Bár a túlképzés megszűnik, a szegényebb csa­ládok nem tudják taníttatni a gyereküket. Kovács Balázs: - Nem lesz annyi diplomás munkanélküli, viszont akinek nincs pénze, nem tud egye­temre, főiskolára menni. Meg­kötik a családok kezét. Keczkó Jánosné így válaszolt: - Olyan lesz, mint régen, amikor csak a gazdagok kiváltsága volt a tanulás!

Next

/
Thumbnails
Contents