Kelet Magyarország, 2011. szeptember (68. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-02 / 205. szám

2011. SZEPTEMBER 2.. PÉNTEK KELET Háttér 3 Nagy napra ébredt a kis Bence Először foglalt helyet az iskolapadban Nagy Bence, fegyelmezetten viselkedett élete első tanítási napján. nagykAlló. nyíregyháza. Korán indult ez a nap a nagykállói kisfiú, Nagy Ben­ce életében. Megérett az idő arra, hogy iskolába menjen! Szülei úgy döntöttek, hogy unokatestvére példájára őt is az Eötvös József Gyakorló Ál­talános Iskola és Gimnázium­ba íratják be. Rutinos szülői segítség Hősünk izgalommal, de kel­lő lelkesedéssel ébredt, így a reggeli elfogyasztása és az elmaradhatatlan fogmosás után édesanyja kíséretében felkerekedett, hogy megtegye egy „új élet” első lépéseit. A szülők rutinosan szorgos­kodtak kisfiúk körül, hiszen nem először állítják ilyen formán „csatasorba” valame­lyik gyermeküket. Dacolva a Azért még elkél a segítség... Az első iskolai napján Bence örömmel pakolt elő „sorstársai” körében vadonatúj táskájából fotók: sipeki Péter hatalmas forgalommal (hisz nemcsak Bence az, aki tegnap iskolába ment) útnak is indul­tak, hogy az évnyitót már az újdonsült osztálytársakkal karöltve hallgathassák meg. A hivatalos ceremónia vé­geztével mindenki elfoglalta „szálláshelyét”, azaz az osz­tálytermekbe vonultak. Elér­kezett hát az idő, mikor anya és fia útjai elválnak... Nemso­kára kezdődik ugyanis az első tanítási óra! Bence nem került teljesen ismeretlen környezet­be, hiszen a padtársát, Marcit már régi cimboraként köszön­tötte, vele már az oviban is együtt kergették a pöttyös lab­dát. Sőt, mind a ketten részt vettek az iskola által szerve­zett egyhetes Csipcsirip tábor­ban. Ekkor megismerkedtek a kicsik az iskolával, az osztály­teremmel, és természetesen Búcsút vett a házi kedvencektől is egymással és a tanárokkal is. Apropó, tanárok. Az osztály tiszteletbeli tagja lehettem az első, hivatalos tanítási órán, amin a tűz- és balesetvédelmi szabályok, előírások hangzot­tak el az osztályfőnök, Gabi néni (Vasvári Gabriella) szá­jából. Ez alatt a pár perc alatt is világossá vált, hogy jó kezek­ben lesznek nála a gyerekek. Kellő odaadással, türelemmel viseltetett irántuk, ha kellett dicsért, ha kellett (mert ha­zudnék, ha azt mondanám, nem kellett) fegyelmezett. A mi Bencénk megfelelő komolysággal hallgatta végig Gabi néni intelmeit, majd az óra végét jelző csengőszó után nekilátottak elfogyasztani az otthonról hozott szendvicse­ket. Hiszen a tízórai követke­zett! De nem eszik azt olyan forrón... Előbb mindenki an­nak rendje és módja szerint kezet mosott, majd csak az után fogott neki az elemózsi­ának. Minden jó, ha a vége jó A nap ezután kicsit kötetle­nebbé vált, mégiscsak az első tanítási napról beszélünk. So­kat rajzoltak, színeztek, ját­szottak a gyerekek Gabi néni gondos felügyelete mellett. A felhőtlen hangulatot egy kiadós, a suli étkezőjében el­fogyasztott ebéd szakította meg. Délután a napközis tanító néni vette át a „hatalmat”, persze a szabad foglalko­zás folytatódhatott tovább. Hipp-hopp, már ütött is az óra, pontban négykor megér­kezett Bence anyukája is, így újra haza, azaz Nagykálló felé vették az irányt. Bence csupa jót mesélt az anyukájának, örült a sok játszadozásnak, és beleegyezett, hogy holnap is szívesen visszatér a „Cso­kiba”! Remélem, ezzel Bence nem volt egyedül! km-tg Három osz­tályfőnöki órával indí­tottuk az új tanévet! VASVÁRI GABRIELLA A sulizsaruk idén is vigyáznak a rendre Szoros kapcsolatot szeretnének kiépíteni a gyerekekkel, szülőkkel és tanárokkal. NYÍREGYHÁZA. Csakúgy, mint minden szeptemberben, idén is becsengettek a sulikban, ráadásul az idei tanévben - immáron harmadik éve - az iskolai rendőrei is szolgálatba álltak. A nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általá­nos Iskolában Szikszai Tiha­mér a sulirendőr.- A legfontosabb célunk az, hogy szoros kapcsolatot építsünk ki a gyermekek­kel, szülőkkel és tanárokkal, hogy nyugodt szívvel fordul­hassanak hozzánk - mondta Szikszai Tihamér. Maradjon csak diákcsíny- Szerencsére nem csak akkor kerülünk előtérbe, ha prob­léma adódik, kerestek már meg, hogy segítsünk például különböző versenyek lebo­nyolításában.- A leggyakoribb eset, ami­vel találkozunk az, amit so­kan diákcsínynek gondolnak. Ezt helyre kell tenni, sajnos az esetek túlnyomó része már nem diákcsíny, gyakran bűn- cselekmény közeli, szabály- sértéses esetekről beszélhe­tünk - jegyezte még meg az őrnagy. szón Szikszai Tihamér fotó:somló samu NÉZŐPONT Tamavö Gergely Csengetett, Mylord? ■■a j|M em, nem a fülünk csengett, hanem az iskolacsengő csenget. Szep- Wm * tember elsején ugyanis a pedagógusok és a diákok újra nekiveselkedtek egy újabb tanévnek. Sajnos az idei semmivel sem ígér­kezik könnyebbnek, mint az eddigiek, sőt... Nemcsak az osztálytermek­ben folyik a matekóra. Megy a fejszámolás a legfelsőbb szinteken arról, hogyan is lehet a kevésből minél többet kihozni. Ha hihetünk a nap­világot látott statisztikáknak, idén kétezer-kétszáz főállású pedagógusnak köszönték meg az eddigi munkáját az összevonások és iskola bezá­rások révén. Szegény elsősök persze mit sem vesznek észre abból, ami a kicsi buksijuk felett történik. Addig jó nekik, míg nem ilyen dolgokkal kell foglalkozniuk. Azonban előbb-utóbb rajtuk csattan az ostor, amikor elcsigázott, a munkájukba már teljesen belefásult tanárok „karmai közé” kerülnek, akik nem feltétlenül tanúsítanak majd az adott pillanatban kellő türelmet gyermekeink iránt. Az elmúlt esztendeihez képest huszonnégyezerrel kevesebb diák kezdte meg tegnap a tanulmányit, vi­szont több elsős huppant be a padba, mint tavaly ilyenkor. Bízom benne, hogy sok-sok esztendő múltán már csak arról beszélgetünk, hogy milyen okos és talpraesett felnőttek lettek a tegnap reggel rögös útra induló csöppségekből, és szüleik méltán lehetnek majd büszkék rájuk. gergely.tamavolgyl@inform.hu © MEGKÉRDEZTÜK: Vártad már az iskolakezdést? FÁBIÁN BENCE: Nem IGAZ NÁNDOR: Azt vá- KOVÁCS ÁRPÁD: Jó, vírtam különösebben. rom, hogy vége legyen, hogy végre elkezdődik. BÜTYKÖS KLAUDIA: FEKÉSHÁZI DOROTTYA: SZABÓ MARIETTA: Szeretnék érettségizni. Jó mindenkit ú|ra látnll Pihentem volna mégl Más számok és más szempontok Szerkesztőségünk vendégei (balról): Rácz Imre, a Balkány és Térsége Gazdakör elnöke, Jakab István és Kis Mik­lós, a MAGOSZ Ifjú Gazda Tagozatának elnöke fotó: sipeki Péter Fábián Bence nem igazán várta a tanévkezdést: - Alig bírtam ma reggel felkelni, és sajná­lom, hogy ilyen „rövid” nya­runk volt. Igaz Nándor nem kertelt: - Várom már, hogy befejezzem a középiskolát, bár még nem tudom, hol foly­tatom ezután. Kovács Árpád a barátok miatt örül, hogy elkez­dődik a tanítás: - Barátságos a környezet, ami itt a suliban körbevesz. Bötykös Klaudia jól érezte magát a nyáron: - Horvátországban is voltunk a családdal. Várom már, hogy leérettségizzem. Fekásházi Dorottya már unatkozott egy kicsit, így örül, hogy újra ingergazdag környezetbe ke­rül: - Jó újra a barátokkal len­ni. Az érettségi után egészség- ügyi szervezőként szeretnék dolgozni. Szabó Marietta nagy­szerűen érezte magát az el­múlt hónapokban: - A Rend­őrtiszti Főiskolán akarok továbbtanulni, bár ahhoz ko­molyan kell vennem az utolsó évemet is. KM Jakab István: „A szá­mokkal dobálózók ma még csak hangulat- keltő találgatásokba bocsátkoznak.” NYÍREGYHÁZA. Szakmailag megalapozatlan számolgatá­sok indultak el a fagykár ren­dezésével kapcsolatban, eh­hez ugyanis még nem állnak rendelkezésre fontos adatok - utalt a kárigénylések folya­matos ellenőrzésére Jakab Ist­ván, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (MAGOSZ) el­nöke, országgyűlési képvise­lő, az Országgyűlés alelnöke. A 2007. évi összehasonlítá­sokra reagálva megemlítette: akkor 50 ezer hektár területen jeleztek kárt a termelők, ám az ellenőrzések után 13 ezer hektárra csökkent a káreny­hítésre ténylegesen jogosult területek nagysága. Idén megyénkben 32 ezer hektárt érintve jelentett kár­eseményt mintegy 5 ezer ter­Ez is nagy ál­dozatot köve­tel az országtól. JAKAB ISTVÁN melő, de mintegy 10 százalé­kuk visszalépett vagy derült ki, hogy a jelzett kár nagysága nem felel meg a valóságnak. Hitel kamat nélkül Emellett ha nem következik be újabb természeti csapás, a nemzeti agrár-kárenyhítési rendszer 4,2 milliárd forint­jának nagy része is a fagykár enyhítésére fordítható. Hogy hány forintot kaphat majd pontosan egy károsult terme­lő, az tehát e pillanatban még csak a hergelésre alkalmas ta­lálgatás kategóriája - jegyezte meg az elnök. Nem létezik ideális megol­dás olyan körülmények kö­zött - tette hozzá -, amikor az állam kasszája üres. Olyan helyzetben, amikor műtétek maradnak el, egy 13,5 milliárd forintos csomagot összeállíta­ni rendkívül nagy áldozatot követel az egész országtól. A gyorssegély mellett felve­hető hitelt is sokan kezelik le, holott nézzük meg: ki kaphat ma 20 éves futam-, és 3 év tü­relmi idővel, ráadásul kamat­mentesen és fedezet nélkül 5 millió forintot? Pedig ez egy fontos pillére a csomagnak. Arányosan felosztva Rácz Imre, a Balkány és Tér­sége Gazdakör elnöke arról beszélt: a károk mértékéhez igazított differenciált támoga­tásra lenne szükség, és több ponton is korrekcióra szorul a jelenlegi agrár-kárenyhítési rendszer. km-nyzs Melyik település „fehér nyárfás” Tisza- a) Milota b) Tiszabecs partja nemzeti érték? c) Tiszakanyár d)Tiszalök

Next

/
Thumbnails
Contents